Amikor "Jézus megjelent", a monoteizmus már nagyon régi volt. A monoteizmust nem a keresztények találták fel. Jézusnak csak annyi jelentősége volt a monoteizmus karrierjében, hogy a kereszténységben a római császárság fogott egy monoteista mozgalmat, és megtette az imperializmus kozmológiájává. Egy a császár - egy az Isten. Maga a monoteizmus sokkal régebbi.
Az elmúlt százötven év antropológiája eléggé egyértelműen feltárta, hogy milyen volt, amikor még "beszélő viszonyban" voltunk a transzcendenssel. Hogy vannak közös vonások a primitív társadalmak spirituális kultúrájában. Ezek a társadalmak több tízezer évvel ezelőtt váltak el egymástól, jóval a városok, a mezőgazdaság és állattenyésztés (Káin és Ábel) korszakát megelőzően. A globális hasonlóságok nyilván vagy közös kulturális örökséget jelentenek, amit magukkal hoztak az őskorból, vagy pedig a kulturális mátrixot meghaladó, alapvető, "ösztönös" emberi sajátosságok.
És ami a világ minden táján megtalálható a primitív társadalmakban, az az animizmus és a sámánizmus. Nem a monoteizmus.
A primitív kultúrák részére Jézus még nem jelent meg emberként a Földön, tehát nyilvánvaló, hogy a transzcendencia a primitív elképzeléseknél leragadt. A kezdetek politeizmusa csak útkeresésnek minősíthető, Isten felé.
Az ösztönt méltatlanul lebecsüljük, pusztán azért, mert a tudatos gondolkodás képességének birtokában már évezredek óta nem rá támaszkodunk, így nagyrészük egyszerűen kiveszett belőlünk a törzsfejlődés során. Pedig sokszor lenne szükségünk az ösztönre - amikor a tudatos gondolkodás csődöt mond. Az ember gyógyításánál például az orvosnak a tárgyi tudáson kívül szüksége van empátiára és főleg intuícióra. Ez korántsem minden orvosra jellemző, sőt tovább gondolva a nyugatinak nevezett gyógyászatra jellemző az, hogy egy-egy adott betegség kapcsán szelektálva történik a gyógyítás, szublimáció helyett.
Még valamit: nem tudom hallottál-e róla, de ténykérdés, amit ismételt kísérletekkel bizonyítottak, hogy egy arra kiképzett kuta képes pusztán a szaglásával megállapítani, hogy rákos, vagy egészséges embertől származik-e egy levett vérmennyiség.
Ennek a megállapításához az embernek bonyolult technika alkalmazására van szüksége.
A földrengéseket a legérzékenyebb szeizmográfok sem jelzik még, amikor az állatok viselkedése megváltozik és tulajdonképpen jelzik a várható történést.
Miért ne lehetne az ember tudatalattijában egy ösztön-maradvány, amelyik "jelzi" egy Teremtő létezését??
Inkább maradok. Nem mentem el. Az ösztön egyidős az ember előtti evolúciós lépcsőfokokon átgyalogló lényekkel - ahogyan minden állatban megtalálható, csak sokkal fejlettebb formában, mint az elcsökevényesedett emberi ösztön. Azt már többször megbeszéltük sokan, hogy Isten létezésére nem lehet bizonyítékot szolgáltatni. Többen meg is értették.....:)
Ebben egyetértünk - csak az elképzelésem szerint a természet létrejötte, az élő anyag létrejötte és az univerzum létrejötte nem az anyag "műve". Nem tudom kié - talán azé, akit (amit) mi Istennek nevezünk, de az anyag nem képes arra a tudatos összerendezésre, ami bármit vizsgálva jelentkezik.
Nem mond ellen, hisz a teremtéselmélet elmélet marad, mert senki nem volt ott aki beszámolhatott volna, miképpen is ment ez végbe, de ott vaan azért egy kis természet, a Föld anyagából gyuratolta valami Istenség..., mégiscsak a természetből indult ki az élet és nem holmi szónak a teremtő erejéből!
A bibliai első emberpár léte (teremtése) ellentmond a biológiai evolúciónak, amelyben viszont hiszek. Viszont nem tudjuk igazán (vallási szempontból), hogy Isten mikor szakította meg az emberrel (nem feltétlenül Ádámmal és Évával - őket a férfi és nő szimbólumának tartom) a "viszonyt". Ha csakaz evolúciót tekintem (amely szerintem Isten életteremtő és fejlesztő programja), akkor az "Isten-ösztönnek" tudat alattinak és sokkal mélyebb kérdésnek kell lennie, mint általában az ösztönök kérdése.
Pontosan, mivel öröklődő jelenségről van szó - amely visszavezethető az ember "kezdetéig" és esetleg valóban addig, amikor Istennel még " beszélő viszonyban" voltunk.
A pszichológia elég pontosan definiál: "Az ösztön a viselkedés genetikailag (megj.: márpedig akkor elég messze nyúlik vissza !!) programozott, a tanulás által kevésbé módosítható eleme, illetve indítéka". Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden (tanult) viselkedésformában, cselekedetünkben, tettünkben - ösztön rejtőzik. Az élet során tanult, elsajátított cselekedeteink az ösztöntől elkülönültek.
Az élővilágban az öröklődésnek van fontos köze az ösztönhöz. Az állatvilágban az összefüggés eklatáns, megfigyelhető, az emberben az ösztön elcsökevényesedett, a tudatos gondolkodás miatt. Az ember tanult magatartásformáit sokan ösztönnek vélik - jóllehet ahhoz semi köze.
Az nem ösztön, hanem érzékelés. No persze nem tudatos. Más az érzékelés (egy éppen aktuális dolog megérzése, detektálása), és más az ösztön. (belénk írt cselekvési mintázat, amely kiváltódik egy ingerrel, és nem akaratlagos) (persze az ember a tudatával hat az ösztönre, ezért van az, hogy bizonyos emberek sosem lesznek szerelmesek)
Nem keverek semmit - te próbálod keverni a paklit.
Az ösztön, az ösztön.
Az ösztönös megérzés pusztán annyi, hogy nem tudatos (gondolkodáson alapuló) megérzés. "Megérzés" pl. valakinek a frontérzékenysége, aki az átlagos embernél érzékenyebb a légnyomásváltozásra, ill. messzebbről képes érzékelni a ténylegesen valahol bekövetkezett légnyomásváltozást.
Úú, leesett a tantusz. Te kevered az ösztönt, az "ösztönös megérzéssel". Így persze hogy két dologról beszélünk. A második az valójában egy pontatlan hétköznapi fogalom, a másik a biológia fontos fogalma. Szóval te azzal nem akarsz foglalkozni, de áthallás van nálad a két dolog közt. Így nehéz lesz.
Ezzel egyben azt jelented ki, hogy amit az ösztön sugall az ember számára, annak is valami alapja kell, hogy legyen, legfeljebb nem ismerjük, hogy mi az !
Fura is lenne, ha valaki nem létező dolgokat észlelne. Mondjuk lehet nem létező embert is látni hallucinációban, de az mögött is van valóság, éspedig idegi tevékenység.
