A helikopter simán landolt a csonka kúp alakú hegy tetején. A madarak érdeklődve dugták ki fejüket fészkükből, selymes tollukat lágyan borzolta fel a hatalmas rotor simogató szele. Néhány fióka békésen megbújt a talpak alatt, élvezve a néhány tonnás nyomást, mint jótét masszírozást. Az emberek a helikoptertestből kiugrálva ugyan le-letapostak pár növényritkaságot, de ezzel is csak a természet ügyét szolgálták, mert így a magvak szerteszóródva újabb élet csíráit kelthették a ritka növényfaj számára. A hegy alatt eldübögött egy fekete füstöt okádó mozdony. Nem meglepő. Errefelé napjában hatszor jár ilyen. A kitóduló széndioxid jó tápanyag a zöld növények számára, ezt mindenki jól tudja. Amerre halad a dübörgés, lazítja a talajt, segítve ezzel a tápanyagok jobb eloszlását és a dúsabb hajtások fejlődését. Időnként fülsiketítő dudálással reszketteti meg a levegőt, ezzel is jót tesz, hiszen rezgéskeltő hatása javítja a levegő keveredését, ezáltal szűkítve az ózonlyukat és így védve az élő környezetet. Ekkor azonban megbomlik a természet harmóniája. Lihegés és lábsurrogás hallik. A természetellenes hangra összébb bújnak a madarak, a növényzet enyhe remegésbe kezd. Egy férfi zihál, hátán fura csomaggal, zsák az, vagy mifene. A hegytetőre érve kiönti zsákja tartalmát a földre, csupa természetidegen anyag kerül elő, szénszálas és kevlár dolgok, rikító színű zörgő anyagok. A madarak ijedten kapják fel fejüket a rémisztő hangjelenségekre. Hanem amikor az éles színű neon kupola az égnek mered, mellette társa, egy alumínium csöves delta is emelkedik, akkor azután a madarak nem tehetnek mást, mint százával kiugrálva a fészkükből fejvesztve menekülnek a színes Rém elől, amely alattomosan hang nélkül kúszik az égen, néha még fenyegetően forog is, miközben úgy tesz, mint ami távolodik körözve az égen. Lelassítja a természetben oly gyorsan emelkedő melegbuborékot, így a nagyobb madarak elveszítik tájékozódó képességüket és eltévednek biztos éhhalálba kergetve ezzel fiókáikat, hiszen az élelemmel nem találnak már többé rájuk. A le nem taposott növényzet pedig elszárad a folyamatos helyben állástól, a levegő pedig megmérgeződik a mesterséges szárnyak természetidegen voltától. Az aljas gyilkos, a repülő ember pedig nem átall bambán vigyorogni, miközben miatta hal el a csodás, a senki által sem látható, s ezáltal Valódi Szépség, miatta döglenek a sasok és rettegnek a gólyák. Hozzuk vissza végre újra a jótékony természetvédő rakétákat a hegytetőkre, a kedves morgó hangú bányagépeket, és a kotrókat, mert nélkülük kárba vész a természeti környezet, hiszen ezek a légbenjárók kinézik azt előlünk, az Igazi (és egyben a Hivatalos!) Természetimádók elől! Segítsetek rajtunk!
Addigra viszont már vigyorogni fog a repülés élményétől... Ha esetleg nem, majd este kiengesztelem. Mint ahogy Al Bundy apánk a Rém rendes családban bemutatta...
A dolog még függőben van, majd megkérdezem azt a fiatal természetvédelmi felügyelőt, aki szeretne siklóernyős képzésben részt venni, hogy milyen ötletei vannak. Szerintem a légi fotózás jöhet szóba elsősorban, meg a légszennyeződés/háttérsugárzás mérése. Esetleg infra-fotózással a nagyobb vadak számának és mozgásának követése, ha van erre felszerelés a hazai természetvédelemben.
Hát ha Laci bácsinak végül sikerült elkezdenie a természetvédős tanfolyamot, akkor itt ő már igazi szakembernek számítana. Legalábbis hozzám képest biztos, mert én tök laikus vagyok a témában.
De a természetvédelem munkatársai se alapból elutasítók velünk szemben. Én kétszer is kaptam a terepen névkártyát, még Pest megyében, természetvédelmi területen (igaz, hogy másfél évtizede, egy héten belül két helyszínen) avégett, hogy keressem fel az illetékest a fővárosi irodában a megállapodás megkötése végett (hol legyen a starthely, a leszálló, a kettőt összekötő ösvény, a parkoló, mire ügyeljünk-figyeljünk...), csakhogy a véletlen közbeszólt: költözhettem végre vidékre (családi és egyéb okokból), és a névkártyákat átadtam valakinek, aki nem használta ki a lehetőséget.
Véleményem szerint ha valaki elkezd siklóernyőzni, és rákap a dologra, akkor előbb utóbb értékelni fogja a természetet is, mert ha repül, folyton körülveszi a természet. Előbb utóbb, amikor már nincs elfoglalva az ernyő kezelésével felfigyel a természet szépségeire, ami a levegőből egészen más, előtte még nem átélt látvány.
Emellett szerintem senki sem szeret szemetes starthelyről elstartolni, kerülgetni a törött vodkásüvegeket, stb. Ez elég lehangoló tud lenni, sokat levon az élményből. Persze vannak siklóernyős bandák, akik notóriusan nem törődnek másokkal, sem a környezettel. Ha nekik ez a sivárság tetszik, szívük joga, de inkább otthon gyakorolják ezt, ne a starthelyen. Az ilyenek legtöbbször csak a haverok előtt akarnak felvágni a repülésükkel, aztán ennek ismerjük a következményeit. Általában nem hosszú életű a siklóernyőzésük. Csak sajnos mindig vannak ilyen emberek.
Ez akkor változik, ha nemcsak bízunk a szebb jövőben, hanem teszünk is érte valamit.
Már megkörnyékeztem a közeli nemzeti park egyik fiatal területi felügyelőjét, hogy cserébe a neki felajánlott ingyenes siklóernyős képzésért (merthogy érdekli a dolog), segítsen, hogy beiratkozhassak egy polgári természetőri képzésre. Így mindketten jobban látnánk a másik szempontjait és érdekeit, amelyek (ebben biztos vagyok) összeegyeztethetők. Én legalábbis vállalnám a természetőri feladatot a saját kezelésű siklóernyős terepen, anélkül, hogy akár a természetvédelem, akár a siklóernyőzés céljai kicsorbulnának.
