Szóval merik illetni dicső szocialista országunk, annak is forrón szeretett vezetőjét.
Rohadt imperialista Nyugat. Veszni fog."
A gyűlölet fálóra után Winston elindult hazafelé. Azon gondolkodott, hol vehetne most magának valódi kávét. Nem, sajnos a tiltott negyedbe el kell mennie érte, bár érezte, követik. Nagy Testvér mindenhol ott van.
Edzenek a fiuk a marciusi kormanydontesre :-) Ha igy haladnak, marciusra mar ossze is johet 200 felbőszült szalagkötöző :-) (minusz a kb. 240 kivancsiskodo turista)
"médiatörvény passzusaihoz hasonló törvények Németországban is vannak"...
Ez nem zárja ki azt, hogy legyenek hasonlók, ami nem feltétlenül ez:
..."Országos, mindenre kiterjedő ellenőrzési jogkörrel bíró médiahatóság például Németországban nincs is: minden tartománynak megvan a maga médiatörvénye,..."
Szóval kedves, szorgalmas és független andzsin, ha már hazudunk, akkor okosan kellene.......
Nem állja meg a helyét a magyar kormány állítása, hogy a médiatörvény passzusaihoz hasonló törvények Németországban is vannak – mondta lapunknak Hendrik Zörner, a német újságíró szövetség (DJV) szóvivője. Biztosította lapunkat: olvasta a magyar médiatörvény fordítását, így tudja, miről beszél.
Országos, mindenre kiterjedő ellenőrzési jogkörrel bíró médiahatóság például Németországban nincs is: minden tartománynak megvan a maga médiatörvénye, ám ez elsősorban az újságírók jogait tartalmazza. A tévé- és rádióadókat felügyelő hatóság (amelynek hatásköre az írott sajtóra és az internetre nem terjed ki) nem tartalmi kérdésekkel foglalkozik, hanem a sugárzási jogok kiadásával és megvonásával. Utóbbira azonban csak egyszer volt példa: egy baden-württembergi rádióadó esetében, miután tulajdonosa csalási ügybe keveredett.
Először tönkretették a hadsereget, majd szakszerütlen kormányzással lehetlenné tették a megfeleő felszerelését. A társadalmat megosztó politikájukkal lehettlenné tették az összefogást.
Az elvbarátaik, hogy Magyarország ne tudja támogatni a lengyelek harcát a szovjetek ellen felnagyították a fehérterrort! A lengyelek mégis győztek, köszönhetően a Weisz-Manfréd gyár lőszereinek! A lengyel magyar barátságot nem csak mesék éltatték!
Csekély publicitást kap a honi sajtóban és a blogközösség vitafórumain is, de az Orbán-kormány tevékenységét közel sem övezi akkora idegenkedés, mint amennyire azt egyesek itthon láttatni szeretnék. Időről időre találkozhatunk ugyanis méltató, elismerő véleményekkel is: tengerentúli liberális körökben többször foglalkoznak hazánkkal, mint bezzegországgal, valamint Orbán Viktorral, mint az új progresszív példaképpel; egyes elemzőintézetek szerint pedig Magyarország érti legjobban Európában, milyen irányba mennek a dolgok a világban. Legutóbb pedig a The Times publicistája adott hangot azon nézetének, miszerint a Magyarországot érő vádak zöme alaptalan.
Adam LeBor a The Times szerdai számában felhívja a brit olvasók figyelmét arra, hogy különbséget kell tudni tenni a diktatúra és a központosított demokrácia között. Orbán mintaképe pedig nem Putyin, hanem Margaret Thatcher. Ilyesformán pedig nem kell összefogni Magyarország ellen, mert az mégoly távol esik a diktatúrától. Látni kell ugyanis, hogy Thatchert is botrányos baloldali kormányzás után választották meg, s a remény hullámait kihasználva példátlan módon centralizálta a hatalmát; kulturális háborút vívott azok ellen, akiket veszélyesnek tartott, és pártjában sem tűrte az ellenvéleményt. Ennek ellenére a szigetország lakói a mai napig egyik legsikeresebb vezetőjükként tisztelik és a világ népei is a XX. század legnagyobb hatású női politikusának tartják.
A vészmadarak szerint ugyanis ismerős árnyék borul Közép-Európára. Komor kísérőzene, őrjöngő vezérek, rajongó tömegek. Putyinosodás, egypárti uralom, latornemzet, Führerstaat. Ugyanakkor a lelkes demokráciaféltők, megélhetési rettegők elfeledkeznek arról, hogy amikor ahhoz a Fehéroroszországhoz hasonlítják hazánkat, ahol a rohamrendőrség ész nélkül kardlapozza a tüntetőket, vagy ahhoz az Ukrajnához, ahol a kormány korrupciós vádakkal őrizetbe vetteti az előző kabinet tagjait, akkor nem a Fidesz kétharmados uralma, hanem az MSZP előző nyolc éve állítható párhuzamba a fenti példákkal. Brutális rendőri túlkapások a Gyurcsány-kormány idején, a Keller László-féle démonüldözés pedig a Medgyesy-érára volt jellemző.
Orbánék sem szeplőtelenek, ez kétségtelen. Döntéseik, vízióik vitathatóak. Ugyanakkor az a fajta rettegés, ami úrrá lett egyeseken az elmúlt hetekben, Kuncze Gábor egykori beszédét juttathatják eszünkbe: "...nagyon sok embert ismerek ... akik olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon. Ami természetesen nem megoldás." Ugyanakkor nem szabadna összekeverni az okot az okozattal; hogy az emberek ma már inkább vágynak rendre, kiszámíthatóságra és biztonságra, mint szabadságra; ahogy Thatchert is megelőzte egy szervezetlen, korrupt, impotens baloldali kormányzás, úgy hazánkban is hasonló folyamatok mennek végbe. És a megoldások sem sokban különböznek.
Az 1975-1979 közötti nagy-britanniai események kísértetiesen hasonlítanak a 2006-2010 közötti magyarországihoz: a baloldali kormányzás gyakorlatilag csődbe vitte az államot, így a nemzeti valuta összeomlását követően az állam kénytelen volt az IMF-hez fordulni hitelért, ami (a jól ismert, sehol be nem vált recept alapján) szigorú költségkorlátozást, a beruházások, a gazdasági növekedés visszafogását kényszerítette az államra.
A kormányváltást követő időszak történései között is párhuzamok vonhatóak: az új kormányfőnek meg kell állítani a gazdaság hanyatlását, ezért a közvetlen adóterheteket ösztönzés céljából csökkentették (ld: SZJA és társasági adó mérséklése), így a költségvetés egyensúlyának érdekében a közvetett adókat emelni kellett (vesd össze: ott áfa, itt válságadók). A monetáris politika miután előzőleg folyamatosan szembement a kormány gazdaságpolitikájával, Thatcher saját kezébe vette a monetáris politikát is és az infláció megfékezése mellett a gazdaság növekedését is beindította - hasonlóra Magyarország esetében is szükség van, mint ahogy azzal már korábban is foglalkoztunk.
Mindezek mellett, akárcsak a "Vaslady", Orbánék is a morális válságot teszik felelőssé a gazdaságiért is, és a hagyományos értékek fontosságáról beszélnek. Mindkettejük esetén a döntéseiket heves ellenkezések, viták hevében kellett végigvinniük. Előbbi esetében az utókor elismerte a teljesítményt. Utóbbi esetén csak bízhatunk benne (hiszen ez lenne az ország érdeke), hogy bebizonyosodik a járt út helyessége, s a The Times publicistájának lesz igaza, nem a folyamatosan farkast kiáltóknak...
Az új médiatörvény elleni tiltakozás az utóbbi néhány napban a racionalitás világából gyorsuló ütemben költözik át az irracionalitás terepére. Mintha egymást licitálnák felül az újabb és újabb megszólalók, egyre erőteljesebbek (és bántóbbak) a jelzők.[...] Bővebben!Tovább »
Konken visszafogottnak és távolságtartónak semmiképpen sem nevezhető követeléseit egy példával is alátámasztja. Mint mondja, az RTL helyi leányvállalata ellen egy tavaly októberi, tehát a törvény hatálybalépését megelőző ügy miatt indult eljárás:
„Annak, hogy az új hatóság olyan esetekben is beavatkozik, amelyek a törvény hatályba lépése előtt történtek, semmi köze a jogállamisághoz. Ez puszta önkény.”
Konken úrnak határozott véleménye ellenére láthatóan fogalma sincs a magyarországi médiaszabályozásról - a régiről legalábbis biztosan nincs, s ez erőteljes aggályokat vet fel, hogy az újat ismeri-e. A tavaly októberi műsor miatt ugyanis az akkor hatályos szabályozás, az 1996. évi I. törvény, az úgynevezett médiatörvény alapján indult eljárás, amihez hasonlókat százával folytatott le az elmúlt másfél évtizedben az Országos Rádió- és Televízió Testület, melynek tavaly óta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a jogutódja lett.
Ha egy komoly szervezet komoly elnöke ennyire veszi a fáradságot a képbe kerülésre, mielőtt közleményt adna ki, akkor az súlyos kérdéseket vet fel, hogy a támadások közül mennyi épül valós és mennyi elképzelt alapokra. Minél több hasonló handabandázás hangzik el, annál komolytalanabbá és hisztisebbé válik az egész médiatörvény-affér (minden jogos és megalapozott kritika mellett is).
.....Schiff András már elég régóta nem él itthon.... Ami a politikát illeti, Liszt Ferenc is politizált, jótékonysági hangversenyeket adott az árvízkárosultak javára, s aktívan részt vett a magyar zeneoktatásban, a Zeneakadémia megalapításában, majd működtetésében. Sokat tett hazája érdekében.
Schiff Andrásnak is meg van a joga és a képessége is, hogy tegyen hazája érdekében. Sőt, el is várják egy ennyire kiváló magyar művésztől, hogy ha úgy hozza a szükség, hallassa a hangját, és tegye, mit jónak lát. Ami a képességeit illeti: néhány darab papirosból újraalkotja Bachot. Aki hallotta A fúga művészetét Schiff előadásában, soha nem felejti el. Akkor ott megjelent Bach – Schiff csak játszott. Hasonló kvalitásúak Haydn interpretációi is. Schiff egy különleges művész, egy gourmand (fr.:gourmet). Meggondolja, mely művekbe fektet munkát, energiát; így minden koncertje – pl. Schubert-estje is - egy zenei ínyencség.
Jelen politikai megnyilvánulása nem így sikeredett. Mivel már régóta külföldön él, talán nem hiteles az információellátása. Nem jó kiadású kottát kapott. Ami a médiatörvényt illeti, azt még ki sem adták. Legfeljebb elfütyülték neki valakik, hamisan, rosszul. Nem kötelező Urtext kiadást használni, de Bachnál célszerű. Ezt a minőséget kell megkeresni a politikai tájékozódás elősegítése érdekében is. Rossz alapokból, hamisan elfütyült dallamokból nem lehet építkezni, korrekt véleményt kialakítani, sikeresen alkotni. Utoljára, de nem utolsósorban: szabad a hazát az uniós elnökségre méltatlannak tartani, még szidni is – itthon. Külföldön Magyarország olyan, amilyennek az ottaniak tartják. Hazájáról az ott lévő magyarnak az ottaniak vélekedése a meghatározó. Ha azzal nincs megelégedve, illetve azon változtatni akar, jogában áll. Haza kell jönni, s el kell kezdeni politizálni. Furcsán néz ki egy rendkívüli ember, amint idegen közegben a saját hazáját leszólja. A magyar belpolitika jobbítását itthon kell intézni, nem Washingtonban. Itthon szabad ostorozni a hazát – a jó érdekében. A haza nem fogja ezért megtagadni megtévedt fiát, aki a jövőben is méltó megbecsülésére.
