génmanipulációs kísérletek eredménye. Véletlenül sikerült tacsra tenni az idegrendszerüket és azért szaladgálnak mint aki meghibbant. Szerintem szenvednek égész életükben.
Ne, ne gondoljatok valami idiótának, aki minden állatot hobbiból kipróbál oszt megszabadul tőle.
Két gyermeket felneveltem, így volt időm megtanulni a kisemlősök sorát.
Volt aranyhörcsögünk, zizi körbeforgó egerünk, tengerimalacunk - még szültünk is -, aztán volt hosszúszőrű csivavánk és végül a patkányok. Ez utóbbiakat imádtam mind.
Az első ékszerteknősünket (piros fülű) elajándékoztuk indexes lánynak, aki a sajátja mellé akarta barátnak, boldogan vittük neki, nálunk nem volt olyan jó sora mint nála - hetente lesikálta a sajátját -. Úgy is volt, hogy Svédországba viszi, de aztán itthagyta, mígnem a mienk az anyukáját jól bokán harapta és landolt a Margitszigeti nagy tóba:o(((
Volt még két ékszerteknősünk (sárga fülű), amit a fiam követelt ki, ha már nem lehet szőrösünk, de aztán a fiam felnőtt és nem ért rá velük foglalkozni. Így szintén meghirdettük őket, mondván, hogy az egyik fiú, a másik leányzó. Jelentkezett egy nagyon hozzáértő és rögtön kérte őket, mert állítólag Magyarországon 5 db. sárgafülű fiú van. Én bizton mondtam, hogy az egyik fiú, mert tudtam azt, hogy a fiúk jóval kisebbek a lányoknál, és az én két teknősöm között testileg nagy különbség volt (egyenlő hajkajálás mellett). Na amikor odavittük, a srác rögtön megfordította őket és közölte, hogy mindkettő lány. A mai napig nem értem a méretbeli különbséget. De azért befogadta őket, és a mai napig egy kerti tóban élnek - télen meg tök jó körülmények között -.
Manapság a gyermekeim kiszálltak itthonról, ketten maradtunk a férjemmel és rohadtul hiányzik egy kis motoszkálás, de sajnos nem lehet.
Egy biztos, hogy kisemlős vonalon a patkányok voltak, akiket imádtunk, szenzációsak:o)))
Ezt nekem nem mondta senki a degus topikban. Én csak azt olvastam, hogy milyen jófejek, meg kettő kell. Hát egyáltalán nem voltak olyan jófejek.
Ugyanígy beleszaladtam a törpenyúlba is. Az se volt jófej. Néha ugrott flikk-flakk-ot (ami jópofa volt) amúgy ha kiengedtük heti két flikk-flakk mellett az volt a mániája, hogy ráharapott a vezetékre (legyen az internetzsínór vagy telefonkábel - annyi telefonkábelt az életemben nem cseréltem:o))) Neten aztán gyorsan meghirdettük, el is vitte őkelmét egy fiatalházaspár (remélem nem hétvégi ebédnek), a baromi drága ketrecet szintén neten eladtuk.
Szóval nekem a patkányok jöttek be, mindet imádtuk, aztán a párom majdnem belehalt egy allergiába, így már nincs semmi szőrösünk sajnos:o(((((((((((((((
Volt egy szer egy degupárom. Azok csak egymással foglalkoztak, egyáltalán nem voltak szelídek, alig vártam, hogy megszabaduljak tőlük. Elnézést a degurajongóktól, nekem nem jöttek be.
az akváriumban is lehet szintezni, noha én ekkora ketrecben már láttam 3 degut is, sőt a you tubon vannak olyan videók ahol kisebbe is berakták a degukat. Valszeg nem élvezték.
Jelenleg a hörcsög és az afrikai fűegér között kell döntenem.
a hörcsög aranyosabb, szelídebb
a fűegérnek viszont kevesebb a mozgásigénye, kimondottan nappali állat tehát nem bújik el napközben ami nagy előny mert egy irodában lesznek (tehát 8-17 ig lesznek műsoron :))
Szia! A roborovszki hörcsög tényleg nagyon cuki, többet is tarthatsz együtt, a szíriai aranyhörcsögöt inkább egyedül tartásra ajánlom, (szerintem) könnyebben szelídül. A tenyésztésnek köszönhetően sokféle színben és szőrhosszúságban kapható. (Az árát nem tudom, rég vettem, de gondolom nem túl drága). A forgács alá érdemes macskaalmot tenni, nem lesz annyira büdös. Persze azért takarítani kell rendesen. A nagydolgot általában ugyanoda végzik. A terrárium fölé érdemes rácsból magasítást csinálni és sok játéklehetőséget betenni. Nem muszáj drága bolti bújóka, az üres wc-papír gurigát (ööö...vagy hogy is kell írni) is nagyon szeretik. Vigyázat, tényleg nagy szabadulóművész!!
A patkány a legértelmesebb kisemlős, imádnivaló. Van csuklyás, ezüst meg még igen sok fajta. A mienk hívásra odajött, felmászott a fotelra és beült az ölünkbe. Igazi társaslény.
Hát pont ezaz, mire a szíved tele lesz vele,addigra pont lejár az életciklusa. :(
Tudom,hogy ezt senki nem fogja elhinni, de a zsemi nevű aranyhörcsögünk a következő dolgokat csinálta:
Éjjel kimászott a ketrecéből,ami már önmagában egy hihetetlen klasz kis mutatvány volt, mert egy "klasszikus" rágcsálóketrece volt,amin a melső lábaival "kidesszantoskodott" a rácsokon lógva megtalálva a nyílást. Az asztalról már csak profánul levetette magát. Az éjszakát pedig szabad garázdálkodás közepette töltötte a lakásban, kivéve az "alvásviziteket".
Az ágyról lelógó takarón fölmászott hozzánk, kiszagolta alszunk-e, aztán ment vissza randalírozni.
Törpenyulat.Azt lehet szeretgetni és szobatisztaságra nevelni.
Vasárnap ott leszek Mogyoródon,lesz is nálam annyiért.Lehet reklámnak tekinteni,de ez 1 jó társ,nem igényel annyi törődés mint a kutya,de értelmesebb mint 1 hörcsög és még kedves is!