A topic címét egy próféciából emeltem ki. Isten embertársainkon keresztül is tanít,erősít, támogat, vigasztal, nevel bennünket.Szükségünk van egymásra, hogy Isten országa növekedhessen bennünk/közöttünk.
Felekezettől függetlenül várom a tanításokat, Igemagyarázatokat, tanúságtételeket, napi áhítatokat,könyvrészleteket, Istennel kapcsolatos élményeket, amiket szívesen megosztanál másokkal is.
Ez a topic Isten dicsőségére és épülésünkre szolgáljon!
Rendbontók és kötözködők kíméljenek!
Egy keleti király hű szolgát keresett. Ezért közhírré tette, hogy napszámosokat vesz fel. Ketten jelentkeztek. Megegyezés utan a király egy kúthoz vezette őket. Megmondta feladatukat. - Ezt, a kút mellett levő vesszőkosarat, merjétek tele vízzel. Estére visszajövök, és megnézem munkátokat - szólt a király, és magukra hagyta őket. Egyik vödör vizet a masik utan töltötték a kosárba.
Kisvártatva megszólalt az egyik:
- Mire való ez a hiábavaló, haszontalan munka? Alig töltjük a vizet a kosárba, máris kifolyt. - Ezért kapunk fizetést - felelt a másik -hogy mire jó ez a munka, nem a mi dolgunk. Urunk jobban tudja. - Én nem olyan ember vagyok, aki ilyen értelmetlenségre vállalkozik - mondta az első, eldobta a vödröt és eltávozott. A másik nyugodtan folytatta munkáját. Szorgalmasan húzta és töltötte a kosárba a vizet. Beesteledett. Már majdnem üres volt a kút, mikor belenézett. Valami fényeset látott benne.
Leeresztette a vödröt, és egy pompás gyémántgyűrűt húzott fel. - Most már értem, hogy miért kellett kosárba töltenem a vizet - kiáltott fel - mert ha nem a kosárba öntöm, a vízzel együtt a gyűrűt is kiöntöttem volna, így pedig a kosár fenekén maradt.
Nem hiába dolgoztam. De nem ez a fõ - a király e látszólag haszontalan munkával azoknak engedelmességét és hűségét vizsgálta meg, akik szolgái akartak lenni. Midőn a király visszajött, a szolga boldogan adta át a megtalált gyűrűt. - Tartsd meg magadnak - szólt a király - kevésben hű voltál, sokat bízok rád ezután.
Krisztus távozásáról beszél (Ev. János XVI. 16-22.).
Az egész húsvéti időn át Alleluját zeng az Egyház dicsőségesen feltámadt királyának, aki legyőzte a halált és a poklot. Mentől jobban közeledünk azonban a mennybemenetel ünnepéhez, annál erősebben belevegyül egy más hang is az öröménekbe : a tanítványok szomorúsága mesterük távozása miatt. A legközelebbi három vásárnap evangéliuma az Úr Jézus búcsúbeszédéből van véve, melyben megnyilatkozik szívének teljes gyengédsége. Tanuljuk meg a mostani liturgiából, hogyan kell örömünkben, bánatunkban egyformán Krisztushoz csatlakoznunk. - Jézus szavait az evangéliumban kétféle módon lehet felfognunk. Némelyek szerint halálát és rákövetkező feltámadását jövendölte meg ezekkel a szavakkal, mások szerint mennybemenetelére vonatkoznak. Az Egyház is ebben az utóbbi értelemben magyarázza, mikor most olvassa fel a hívőknek, mert most nem látjuk őt, de az utolsó ítéleten látni fogjuk és az örökkévalósághoz képest valóban csak rövid idő az egész világ létezése...
Május 6.: Szent János apostol és evangélista ( olajbafőzése a Porta Latina előtt).
Szent János második ünnepe van ma. Tulajdonképpen az ö szenvedésének tiszteletére épült római templom felszentelésének napja, annak emlékére, hogy Szent János apostolt 95-ben, az üldözés alatt forró olajba dobták és mivel ez nem ártott neki, Patmos szigetére száműzték.
A szent Kereszt tiszteletére két ünnep van. Az egyik ma van, a szent Kereszt megtalálásának ünnepe, a másik szeptember 14-én, a szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe. Mindkét ünnep a szent Keresztet dicsőíti, vagyis azt a fát, amelyen az Üdvözítő kínhalált szenvedett és minket megváltott. Az ünnep alapja a valódi kereszt megtalálása a keresztrefeszítés helyén, a IV. század első felében (326). Nagy Konstantin császár itt egy templomot építtetett, melyet 335 szeptember 14-én szenteltek fel és amelyben a szent Keresztet értékes szekrényben őrizték és tisztelték. Tehát a szeptemberi ünnep, a szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe emlékeztet a templom felszentelésére és a szent Kereszt megtalálására. Ezt az ünnepet már Nagy Szent Gergely pápa átvette a római liturgiába. Nyugaton a gallikán egyházban a szent Kereszt megtalálásának emlékére május 3-án ültek ünnepet. Ezt az ünnepet is 800 táján átvette a római Egyház, mint a megtalálás ünnepét...
Csak szar érzés, és késztetés sincs hívői oldalról elfogadni.
Persze olyan mese is van, ahol a Tündérország tavából.... meg aki issza az "életvizét", még gebéből is lehet táltos ha parazsat zabál...Orpheusz...stb...
Érdekes a hívők mindent még sem hisznek;-)
Re és inkarnáció, szellemlény teherbe ejt nőt...vízen járó csodarabbi, aki hullahoppol oszladozó tetemeket...
Noha hinni, aztán bármit lehet, legyen az egetverő képtelenség v. sík ostobaság.
Jézus kétízben megjelent tanítványainak (Ev. Ján. XX. 19—31.).
Egész hét - amint az az Egyház bölcsességében rendelt evangyeliomi szakaszokból kitetszik - a feltámadás feletti ujjongó örvendezésben telt, mit azonban pápa urunk távozása beárnyékolt. Ám tebnap tőle is csak ideiglenest' búcsúztunk a feltámadásbani viszontlátásig való reményünkben.
Tebnap volt egyébként húsvét utáni szombat (Ev. Ján. XX. 1—9.), azelétt húsvét utáni péntek (Ev. Máté. XXVIII. 16—20.), húsvét utáni csütörtök' (Ev. Ján. XX. 11—18.) penig ráadásképen megemlékeztünk Györgyről, a sárkányölő szentről - is...
De remény'lem, senki nem felejtkezék meg Szent Adalbertről, a magyarok nagybecsű Béla püspökéről - sem:
Bencés szerzetes, majd Prága püspöke és később Magyarország térítö apostola. Ő keresztelte meg Szent István királyt. Vértanúhalált halt a csehek között, 997-ben. Magyarország egyik védőszentje...