Sziasztok! Anyukam 87 eves es most par nap alatt kitört rajta ez az állapot.Pont most ünnepekre es semmit sem.tudok.tenni.Hirtelen egyszer csak elkezdett este jarkalni..keresgelni .Alberletben lakom nulla segitseggel es dolgozni kell mennem.Teljesen ketsegbe vagyok esve.Hova fordulhatok.? A lakastulajdonos biztos felmond ha meglatja anyum allapotat.
Szia! Nagyon megértem a helyzetet, de mindenképp a házi orvossal, esetleg pszichiáterrel beszéljétek meg. Tudnék írni, de nem szeretnék.. ugye megérted?
Segitseget szeretnek kerni: Edesapam demens fekvobeteg. Ejszaka zaklatott, alig alszik egyhuzamban 1-2 orat, es ez igy megy mar masfel eve. Orvossal egyeztettunk, de az atlagos altatok nem segitenek. Van valamelyikotoknek javaslata egy bevalt altatora, nyugtatora?
Én tisztában vagyok vele, hogy mindenhol fizetni kell. Az én kérésem a megyében lévő jó referenciával rendelkező demens otthonok fellelhetőségére irányult.
Egy debreceni ismerősöm egy éve vár ilyen helyre az édesanyjának, de csak 3 hellyel kerültek előbbre ennyi idő alatt, és még mindig 15-en vannak előttük. Egyébként nincs olyan otthon, ami nem fizetős, az állami is az.
Sziasztok! Segítségeteket szeretném kérem! Nem tudnátok nekem Hajdú-Biharban demenseket ellátó otthont ajánlani? Sajnos édesanyám demens. Vagy van-e valami jegyzék ezekről az intézményekről? Igaz most egy fizetős otthon lakója, de hát hogy is mondjam. Amelyik szobába került kb. 3 m² jut egy főre. Két ágyhoz tartozik egy éjjeli szekrény. Semmi más bútorzat, pl egy szék. Igaz nem is férne ott más semmi. Tudtommal lenne ilyen előírás, hogy egy lakóra hány m² kell. Párom szerint máshol is ez van. Mi erről a tapasztalatotok?
Szép Napot!! Anyukámat ápolom egyedül vagyis a családommal. Olyan lehetőséget keresek hogy alkalmi bentlakásos ápolást számára. Nem tudom hová elhelyezni ha nyaralni szeretnénk menni, vagy pl. jövőre lakodalom lesz a lányomnak és az előtte levő készülődés vele együtt már nem megoldható.Létezik ilyen?? köszönöm a segítséget.
Épp elegé megviseli az új környezet, idegen arcok ráadásul ha látogatjatok tudtok vele foglalkozni, megmosdatni, lefurdetni, wc megmutatni, megetetni, ruhát váltani rajta, fogsorat elrendezni, körmét levágni stb, stb..
Az a baj a legtobb hozzatartozo és itt nem Rád értem!ezeket nem csinálja pedig sokat segíthetnének ezzel a betegnek és az ápolóknak is.
Olyan helyen ne hagyd ahol nem látogatható! Ezt azért mondják mert nekik könnyebb, leszíjjazak, bepelenkázák,berácsozzák, semmit sem csinálnak. Ja, és ezt ne lássa a hozzátartozó.
Amit nem javaslok inkább:-( ilyen a velencei tónál lévő magán intézmény pl.
Ami viszonylag tűrhető az Székesfehérváron a Szárazréti állami öregek otthona, egy ismerősöm szülei voltak ott csupa jót mesélt. Azt nem tudom más városból lehet- e oda menni.
Külföldön megfizethetetlen legalábbis itt a németeknél. Kb 3000-4000 euró havonta.
Ha javasolhatom próbáljátok meg házi ápolót felvenni akár pár órára is ez kicsit tehermentesítő lenne.
Fontos, hogy fokozatosan ismerje meg és mint a család barátját.
Ha sikerül kifogni egy nyugdíjas ápolónőt és megtudjatok fizetni talán ez megoldás lenne míg nincs hely.
Az ember szíve megszakad ha ilyet lát, hall. Az pedig szinte biztos, hogy fizikailag bántalmazták ha védekező mozdulatot tett apukád.
Kedves Szeszi50! Szeretném megkérdezni, hogy Magyarországon netán nem tudsz-e megbízható ápolási lehetőségről vagy olyan otthonról, ahol valóban ellátják az olyan betegeket, akik mindenben segítségre szorulnak, de szeretnék a méltóságukat megőrizni? Apukámnak keresek otthont, Anyu hosszú évekig ápolta, de most már kettőnknek is szinte lehetetlen, mivel elfáradtunk. Az Alzheimer betegség folytán néha kissé begorombul, de inkább akkor, ha fél vagy bizonytalan, vagy szégyenlős, aztán lenyugszik, és máskor még viccel is, meg kedves, ugyanúgy, mint régen mindig. Két és fél hete találtunk helyet neki egy pestközeli otthonban, de borzasztó tapasztalat volt. Saját lábán sétálva ment be olyan állapotban, hogy wc-zést segítséggel el tudta intézni. Kezdetben nem tanácsolták a látogatás, hogy könnyebben megszokja a változást, ez érthető. Két hét után tolókocsiban találtuk, oda volt szíjazva, az indok: labilisan járt. WC-re nem vitték ki, hanem azon panaszkodtak, hogy "a papa mostanában már mindenhova akarta végezni a dolgát". Szegénynek nem sok más választása volt. Nem láttunk ápolókat a betegek körül, ők külön beszélgettek, nem figyelték, hogy netán a betegeknek szüksége van-e valamire. Éjszaka hagyták bolyongani, pedig itthon az alvással sosem volt gond, kétszer felkel vécézni, a többit végigalussza, csak ugye segíteni kellett volna neki ebben. Teljes döbbenet volt ezt látni. Amikor az egyik ápoló közelített a tolószékhez, Apu védekezve a feje elé emelte a kezét, és bár ez nem bizonyíték, de inkább nem is akarunk belegondolni, hogy min ment ott keresztül, ilyen mozdulatot sosem szokott csinálni. Szégyen. Most itthon van megint, egyenesen és biztosan jár újra, és alszik éjszaka. Egyetlen ápoló kérdezte meg, hogy miért is vesszük ki az otthonból, ő nagyon kedves is volt vele és velünk is, de a többi ijesztő volt. Nagyon sajnálom a többi kiszolgáltatott embert, aki ott van náluk. Havi 160-180 ezer forintért. Mi már az egész országban keresünk helyet, csak jól bánjanak vele, vagy akár külföldön is. Ha bárki tud megoldást / tippet, hogy jó kezekbe tudhassuk, azt nagyon megköszönném!
36évesen nem gondoltam volna hogy ezen kell végig mennem.Persze félek hogy elveszítem őt de azért is van bennem egy félsz mert anyu az elején nagyon zaklatott volt sőt az első epilepsziás rohamát végig néztem.Aztán mikor otthonba került ott meg már agresszív is volt.Neki akart menni az ápolòknak meg a vezetőnek is.Ezért került vissza a pszihiátriára is ahol jelenleg van.Azòta voltam bent nála.De 2 hete hasmenés lett nála ami jelenleg is van.El van különítve és csak védőruhában lehet bemenni hozzá.Azòta nem voltam bent mert féltem hogy nehogy hazahozzak bármi bacit is a gyerkőcöknek(3 6 évesek).2 napja megint mintha zavartabb lenne.2 naponta beszélek az ápolòkkal.A pszihiátriára aki már járt ilyen helyen az tudja hogy nem egyszerű oda bemenni.Főleg ha egy szerettünk van ott bent.Bár anyu azért került oda mert az elején a neurologiáròl mindig elkòboròlt.Utána ők már nem is foglalkoztak vele lepasszolták a pszihiátriának.
Talán tudat alatt félsz, hogy őt is elveszted. Nem sok idő a másfél év, lehet, hogy még nem dolgoztat fel apukád halálát. Így látni anyukádat, nem könnyű, feltörhetnek a régebbi emlékek. A kórházi körülmények is befolyásolhatnak. Talán érdemes lenne pszichológus segítségét kérni, akivel ki tudnád beszélni érzéseidet. Bemész hozzá, és szinte már menekülsz is el.. félsz, futsz a helyzet elől.
Olyan érdekes hogy mielőtt apukám meghalt minden nap mentem hozzá látogatni és nem volt bennem félelem.Anyunál meg teljesen az ellenkezője van bennem.Szò szerint félek hozzá bemenni és nem értem hogy miért van ez?!
Több helyre is be van adva a felvételi kérelme.A kòrházban azt mondta a főorvos hogy maradhat amíg nem találunk neki megfelelő otthont.Olyan rossz hogy bátyám meg anyu testvérei nyugodtan be tudnak menni hozzá.Én meg alig merek bemenni hozzá és nem értem hogy miért van ez.
Minél előbb nézzetek otthont anyukádnak, mert nagyon sokan várnak otthonba kerülésre. Időbe telik, hogy találjatok, ahol fogadják. Kórházban gondolnak egyet, és kirakják, nem tartanak sajnos 0-24 órás ügyelet, felfekvése is "ennek köszönhető". Míg kórházban van, vagy otthonba lesz, bármilyen nehéz is, látogasd őt, ha nem lesz többé az is nehéz lesz. Unokáknak maradjon meg szép emlékezetükben a nagyikájuk.
Nekünk rögtön azt mondták hogy otthont kell neki keresni.Nem is tudnám hazahozni mert dolgozom meg a párom is.A gyerekeim 6 és 3 évesek.Nem akarom őket annak kitenni hogy így lássák a mamájukat.Egyébként az orvosok nekünk azt mondták hogy ők még ilyen esettel nem találkoztak.Pesten is megmutattuk a leleteket ők egybòl azt mondták hogy Alzheimer kòr.Az itteni dokik 1 évet jòsoltak anyunak.
Köszönöm a válaszokat.Jelenleg is még kòrházban van a pszihiátrián.Sajnos már csak fekszik,alig eszik,felfekvés alakult ki nála.Nagyon félek!Eddig 2×már be tudtam menni hozzá de borzasztò nagy erő kellett hozzá és csak pár percig voltam bent.Még mindig hihetetlen hogy anyu 64 évesen ide jutott egyik napròl a másik napra.Semmi előzménye nem volt.A családunkban nem volt aki ezzel a betegséggel küzdött volna.Ma megpròbálok bemenni hozzá.Rossz így látni őt meg maga az a pszihiátria is olyan félelmetes számomra.Apukám másfél éve halt meg.De ő nála nem éreztem ilyen félelmet!
Sziasztok, én magam is demens beteget ápolok, illetve hazibeteg ápoló cégünk van itt kint Németországban. Ha megengeditek adnek pár tanácsot. Ápolunk nyugodt, agresszív ,fentjaro és fekvő beteget is. Ezeknél a betegeknél a szigorú napirend kialakítása a legfontosabb és, hogy minden mindig ugyanabban a sorrendben történjen. Ez lehet, hogy az elején nehezen megy de nyugtató hatású és megtanulják. Mindig még egy öltöztetés, mosdatás, etkezés is meghatározott időben, sorrendben történjen. Éjszakára és nappalra ha szükséges lehet altatót, nyugtatót adni és kell is ha agresszív, nyugtalan. Nagyon fontos a napi 2 liter folyadék mert ha nem ittak eleget ettől is zavartak lehetnek. Pont úgy kell velük foglalkozni mint a gyerekekkel, amíg lehet mindennap egy kis torna, felnőtt kifestő ,társasjátékok.
Fontos a lakás biztonságossá tétele is. Ha nem talál el a lakásban mindenre papíron ráírni mi micsoda es ráragasztani még egy szemetesre e is! Wc ajtóra mindenképpen! Egyik betegnél használt az, hogy a bejárati ajtóra rairtuk: ne rázd az ajtót. Mindig azt rángatta. Gond az állandó vetkőzés és öltözés ez megelőzhető felnőtt overál használatával ami hátul cipzáros. Sok minden van amivel segíthetünk magunknak és nekik is. Overál azoknak is jó akik leszedik a pelenkát mi éjszakára minden betegekre ezt adunk aki pelenkás csak rájuk lábközt cipzáros végig a könnyebb tisztába tétel miatt. Nehéz ez biztos, viszont sok minden van ami a velük való munkát könnyebbé tudja tenni.
Nálunk lassú volt az átmenet, és először csak gyanítottam a dolgot, ezért is mentünk el orvoshoz kivizsgálásra. Akkor még fel sem fogtam, nem is tudtam igazán, hogy mi is vette kezdetét valójában. Később, amikor erősen romlásnak indult az állapota, akkor sokszor nehéz volt önmagam maradnom, és nem átadni magam a kétségbe esésnek vagy éppen a tehetetlen dühnek.
Orvosi oldalról gyakorlatilag semmilyen plusz támogatást nem kaptam azon kívül, hogy megvizsgálták és gyógyszereket írtak fel; minden orvos igyekezett minál távolabb maradni érzelmileg a helyzettől. Ők már az elején tudták mindezt, amire nekem közben kellett rájönnöm, de meg sem próbáltak felkészíteni rá.
Ember vagy te is, ne akarj több lenni: lesznek könnyebb és nehezebb napok. Néha erősnek látod majd magad, néha meg a feladás környékén inogsz majd. Tudd ilyenkor, hogy ez természetes, akkor lenne baj, ha nem így lenne. De azt ne várd meg, amíg kikészülsz, vagy tönkremegy körülötted minden / bármi! Egy ember betegsége miatt nem betegedhet meg a közelében több, s ha mégis ez körvonalazódna, akkor azonnal lépned kell a magad és a környezeted érdekében egyaránt. Ez valószínűleg nagyon nehéz döntés lesz, amivel sokáig nem fogsz tudni megbékélni, de a felelős döntések ilyenek, valakinek meg kell hoznia, hogy az élet mehessen tovább.
Szia Orsi! Nagyon nehéz helyzet. Anyukám pl. engem/férjem nem ismert meg. Voltunk mi mindenki, csak azok nem, akik valójában. Viszont két unokája látogatásának nagyon örült, és néven szólította mindkettőt. Először otthonában ápoltam anyukámat, majd hozzánk költöztettük. 0-24 óra ügyeletet jelentett. Pelenkázás, fürdetés, gyógyszerezés stb. Férjem volt ebben segítségemre, mert bizony volt, hogy én is kibuktam. Végül anyukámat otthonba helyeztük el, mivel férjem és én is betegek vagyunk, és sajnos már nagyon sok volt a teher.
Anyukámnak voltak tiszta pillanatai, szinte napjai. Ekkor beszéltük meg vele az otthonba helyezést is. Tudta, elfogadta a helyzetet.
Soha nem haragudtam rá, hogy nem ismer meg, pedig 1 szem lánya vagyok. Szüleit, két bátyját már eltemette.
"Tiszta" óráiban nagyon sokat beszélgettünk, melyből a mai napig "táplálkozom".. mert sajnos november 14-én meghalt.:(:(:( Egy hónappal a 80. születésnapja előtt! Nagyon-nagyon hiányzik!
Ő nem volt agresszív, talán inkább akaratosnak, néha követelőzőnek - most, de azonnal.. mondanám.
Soha nem haragudtam rá, hisz nem tehetett róla, hogy ennyire beteg. Leépülését végigélni, végignézni nagyon nehéz volt, de így sem jó, hogy nem tudok hozzá menni meglátogatni, beszélni hozzá, még ha nem is reagál rá, mert ilyen is volt.
Nálunk egyik napròl a másikra történt kb.1 hònapja.A pszihiátrián volt 2 hétig utána otthonba onnan visszaküldték a pszihiátriára mert agresszív volt.Most otthont keresünk neki.Én képtelen vagyok bemenni hozzá.Vki tud tanácsot adni?
Elnézést, nem is ápolónő, hanem orvos s testvére. Akkor pláne nem a te válladon kellene nyugodnia ebben a megromlott kapcsolatban a nagybeteg sorsa, orvosként olyan kapcsolatrendszere kell legyen, hogy a lehető legjobb pozícióból kell tudnia rendelkezni egy demens ember sorsáról. De persze ha a te nyakadban mindez ingyen megtörténik, bolondok lennének költeni rá...
Hadd kérdezzem meg, hogy ha a pároddal gyereketek nincs, házasok sem vagytok, és megromlott a kapcsolatotok, neki meg van egy ápolónő testvére, akkor te tulképpen már csak arra kellesz ott, hogy az anyósodat ápold?
Ilyenkor behívják a rokonokat, megbeszélni, hogy szervezzék meg az ellátását, és legrosszabb esetben indítsák el az intézményi elhelyezését. Aktív ágyon demencia miatt nem fogják tartani, kell a hely másoknak.
Pöttöslabda, az ilyen intézményekbe 1-2 év a várakozási idő. Ha majd "rászánod" magad, azzal fogsz szembesülni, hogy további hónapokig, évekig kell ápolnod, mire üresedés lesz valahol. Nem úgy van, hogy hopp, rászántam magam, és jövő héten be is kerül.
Pedig muszáj magad miatt, szerintem édesanyád sem szeretné, hogy ebben tönkremenj.
Elég edzettnek kellene már lenned ilyen téren, hogy tudd reálisan kezelni a dolgokat. Próbáld kicsit lazábban venni, tudom nehéz, de saját magad miatt ez lenne a legjobb döntés.