Daka József királyi címre benyújtott igénye adta az ötletet, hogy egy új közép--kelet-európai struktúrának a gondolatával porondra lépjek. Magyar--horvát--osztrák--cseh--szlovén perszonálunió, szlovák, oláh, ukrán stb. térségek bevonásával. Új hatalmi struktúra, széles jogkörű, erős kezű, neoliberális kagán mint az élre törő Távol-Kelet és az EU közötti átfedő tényező. Támogatókat és ötleteket várok. Jöhetnek az ötletek ezerrel.
Tényleg azt gondolod, hogy BAZ megyében, és Kelet-Magyarországon azért nincs munka mert az ott lakók nem teremtenek maguknak munkahelyet? Ugye azért nem?
Igyekeznek...? talàn nem eléggé. :) (Fogjuk meg és vigyétek ? A minap olvastam itt egy màsik topikban, hogy a vörösiszap eltakaritàsakor csak nézték karba tett kézzel, hogy a többiek az ô hàzaikat is takaritjàk...)
Elàrulok valamit: a bölcs ember nem màsokban vagy a környezetében keresi bajainak okàt, hanem magàban és vàltoztat rajta.
A térképen világosabb zöld színnel jelöltem azokat az országokat, illetve országrészeket (Havasalföld,Moldva,MoldovaiKöztársaság,Szerbia,Bosznia,Montenegró,Albánia,Macedónia,Görögország), melyekkel a szerveződés során a későbbiekben számolni kell. E tagok felvételét több körülmény nehezíti. Az újkori történelmi szembenállás miatt főleg a szerb és oláh kerületek bekapcsolása vethet föl súlyos problémákat. További égető kérdés – Bulgária esetében is – a cigányság lakhelyének mielőbbi megoldása. Esetükben nemzetközi összefogás keretében saját – lehetőleg földrajzilag távolabb eső – ország kijelölésével volna célszerű rendezni a kérdést.
Megfontolandó érvelés, de elképzelhető, hogy részben a frankok öngólja volt ez a Samo-féle állam.
Ismét idézek magamtól a parthus topikból (5162): Fredegar írja (IV, 72), hogy ugyanekkor, 631/632-ben a kárpát-medencei hun-avarok, vagyis a hungárok szintén elkergették a náluk levő bolgárokat, akik a Frank Birodalom területére menekültek. I. Dagobert álnok módon széttelepítette a bajuwarok földjére az asszonyostul és gyerekestül befogadott kilencezer bolgár harcost, majd jeladására az egyik éjszakán szörnyű mészárlást vittek véghez közöttük, olyan öldöklést, amely csak a későbbi Szent Bertalan-éjihez fogható. A megmaradt hétszáz bolgár harcos ekkor családostul a vendek határtartományaiba futott Alciocus vezetésével; az utóbbi terület alatt feltehetően a hun-avarokkal és frankokkal egyaránt ellenséges viszonyban álló Samo országa értendő.
Nem elképzelhetetlen, hogy részben ezek a fegyverforgatásban és hadvezetésben jártas bolgár harcosok szervezték meg a varkhonita--szláv félvéreket, döntően hozzájárulva az ottani mozgolódáshoz, hangulatváltozáshoz.
Néhányan ekkorának képzelik el Samo birodalmát, szerintem teljesen irreális módon.
A Richard Marsina által szerkesztett Nitra v slovenských dejinách c. kötetben (Martin, Matica Slovenská, 2002) Alexander Avenarius írt egy tanulmányt Samova ríša a Slovensko -- Súčasný stav poznania (Samo birodalma és Szlovákia -- Ismereteink jelenlegi állapota) címmel, amelyben kifejti, hogy a 623/24-re datált "avarellenes" felkelés a var-khunok északnyugati előrenyomulását kívánta megállítani, azaz épp a bajor területekre való további behatolást. Szerinte a szeparatista lázadás valójában 626 után tört ki, amikor a varkhoniták kudarcot vallottak Konstantinápoly ostromával.
Szádeczky-Kardoss Samu akadémikus: "Ahhoz, hogy ezekből az avar–vend félvérekből egy sikeres lázadáshoz elegendő fegyverforgató férfi (10-15 évjáratnyi húsz-harmincöt esztendős harcos) kerüljön ki 624-ben, az kellett, hogy a nomádoknak szláv nőkkel való rendszeres kapcsolata legkésőbb az 580-as évek közepétől állott légyen fenn."
A történészek általában elfelejtik, hogy Samo kereskedő volt, és mint ilyennek, az avar kagánnal vagy éppen a frankokkal szembeni sikere az nagy valószínűségegl a kereskedői tevékenységhez kötődik és nem feltétlen kell a lázadást úgy értelmezni, hogy rendelkezett volna olyan katonai erővel, hogy már (kezdetben) képes volt visszaverni is az ellene irányuló pl. avar tevékenységet és nem csak hatalma csúcsán tudott esetleg terület védelmére is képes katonai potenciált kiállítani.
Samo, a kereskedő számára az volt az elsődleges siker, hogy akár lényeges nagyságú haderő jelenléte esetén is adóztatás, vagy tiltott áruval kereskedés miatt az avar kagánt kikerülő szállítmánya átjutott a kritikus szakaszon A pontból B-be még akkor is, ha esetleg veszteséget szenvedett el. Nem kellett neki ténylegesen legyőzni az avarokat, elég volt, ha megúszta őket, mégis elérte a célját ezzel győzte le őket.
A történészek, annak ellenére, hogy Samo kereskedő volt, érdekes módon soha sem foglakoznak a korabeli idők kereskedelmi viszonyaival, azzal, hogy a térségben érdekelt avar és frank hatalom területén milyen korábban működő és kiépült utakon bonyolódott az és mi volt esetleg az az újítás, ami Samot fontos szereplővé tehette.
Kimarad az is, hogy a kereskedő Samu mivel szerezhette a befolyását, milyen tényezőknek köszönheti hatalma gyors emelkedését.
Szerintem Judenburg, Velence, vasból készült fegyverek és transalpi úton összeköttetést kialakító zsidó, zsidózó avar, szombatos kereskedők adnak új megközelítést a dolognak.
Az 1070-es években oklevélben először említett Judenburg- ahonnan a zsidókat 1493-ban elüldözték- címere. Hitler alatt kormányhatározatban akarták a település nevét megváltoztatni, de valamiért máig megmaradt.
Elolvastam. Továbbra is értelmetlen hablaty az egész, de mivel senkinek nem ártasz vele, engem nem zavar. Természetesen ha olvasni akarok nem téged foglak.
Ez egy viszonylag rövid összefoglaló a bajor és horvát etnogenezis néhány sarkalatos kérdéséről, természetesen a var-khunokhoz kapcsolódóan, s nem a grafománia megnyilvánulása. De már megszokhattuk, hogy te csak távolról rápillantasz a 3 sornál hosszabb szövegekre, és már nyomod is a verdiktet. Remélem, ezt sem olvasod el, ezért ide toldok még egy mondatot e kedvedért, hadd "legyen ki" a négy. Íme.
A parthus topikban kiderült, hogy a középkori vulgáris latinban felbukkant bucharium, bicarium, piccarium, piccarium, peccarium valószínűleg a közép-európai avar-hun (várkony) uralkodó rétegtől terjedt el a kontinensen, erre mutat legalábbis, hogy a magyar pohár szónak a legközelebbi megfelelői a bajorban és a horvátban találhatók. Ezt a terminust legelőször mindenütt az udvarokban és az egyházi életben használták, ugyanis a pincemestert hívták comes buchariorumnak (pohárnagynak vagy főpohárnoknak), az egyházban pedig főleg áldozáskor kapott szerepet a kehely. A klasszikus vagy archaikus latinban ez a kifejezés nem található meg, így egyértelmű, hogy az udvari szóhasználatba és a liturgiába valamely másik nyelvből került.
DAI (XXX, 67–73): "Az avarok azt látták, hogy ez a föld (Dalmácia és környéke néhány tengerparti város kivételével) a legszépségesebb, ezért megtelepedtek rajta. A horvátok akkoriban Bajorországon túl laktak, ahol jelenleg a fehér horvátok vannak. Közülük vált ki egy nemzetség, ugyanis öt testvér, Klukas, Lobelos, Kosentzés, Muchló és Chrobatos meg két nővér, Tuga és Buga a maga nép(rész)ével eljött Dalmáciába, s ott találta az avarokat, akik a földet birtokba vették. Pár évig harcoltak egymással, majd a horvátok bizonyultak erősebbeknek: az avarok egy részét megölték, a többieket pedig behódolásra kényszerítették. Ettől fogva ez a terület a horvátok hatalmába került, ám máig vannak Horvátországban az avarok közül való lakosok, s ezek avar mivolta felismerhető. A többi horvát visszamaradt Frankhon közelében, s ezeket most belokhróbatoszoknak, azaz fehér horvátoknak mondják; nekik saját fejedelmük van."
1.) Dnyeszter felső folyása - fekete horvátok
2.) Krakkó környéke - fehér horvátok
3.) Dalmácia - vörös horvátok
Juba Ferenc: "Mauricius császár idején (539–602) az avarok teljesen megszállták Dalmáciát ... VII. Bíborbanszületett Konstantin szerint Dalmácia megszállásában az játszott fontos szerepet, hogy Salona és környéke nagyon megtetszett az avaroknak, és emiatt telepedtek ott meg. A horvátokat Heraklios császár (575–641) hívta meg. Ezek jöttek is, és elfoglalták majdnem egész Dalmáciát. Vándorlásuk a Kárpátoktól északra fekvő őshazájukból kb. 100 évig tartott. A horvátok odatelepítésével Heraklios császár tulajdonképpen az avarok adriai kereskedelmi útját kívánta elzárni az ott bejövő árucikkek elől. Azt tudjuk biztosan, hogy az avarok hajóztak az Adrián. Bizánci források határozottan beszélnek avar hajóhadról, és arról, hogy a hajók építését a kagán határozottan támogatta."
Bálint Csanád: "... az alsó-bajorországi Moos-Burgstall temetőjében feltárt hurkos fülű kengyeles, tausírozott övgarnitúrás sír halottjánál ... A 35. sír csontvázán megfigyelt mongolid vonások kétségtelenné teszik, hogy ez esetben nem bajor, hanem nyilván avar eredetű ember maradványaival van dolgunk" (U. von Freeden: Das Grab eines awarischen Reiters von Moos-Burgstall, Niederbayern; in: Bericht der Römisch-Germanischen Kommission 66 (1985), 5–24.)
Karl Heinrich Stoll: „Bayrisches aber gibt es jedoch nichts vor 566 n.Chr. Weder einen Stamm noch eine Dynastie, auch kein Territorium das diesen Namen trägt. Bayrisches tritt erst in die Welt mit der Person des avarischen Chans aller Chane Baianos... Der Jurist, als Jordanis wird sein Name wiedergegeben, veröffentlichte 551 n.Chr. in der Hauptstadt des oströmischen Reiches ein Geschichtsbuch über das Volk der Goten. Er nennt darin und vermeintlich als erster die Baiern, seine »Bajoras«.” (Das Deutsche – Sein Ursprung und Mythos; 127. o. Uő: Mythos Bayern – Die literarische Erfindung einer Chimäre – Ein etymologisch-historischer Report; Sequenz Medien Produktion, Fuchstal, 2005) Stoll a továbbiakban Baján kagánnak a nevéből vezeti le a bajorok népnevét. Valószínű, hogy alapvetően helyesen. A mi véleményünk azonban az, hogy inkább közös eredetről kellene itt beszélni: bayan meaning 'powerful, rich', was used as a personal name. Mint jeleztük, a bajorok nevét egyesek 'gazdag', illetve 'előkelő avar'-nak magyarázzák. Sem ilyen törzs, sem ilyen uralkodócsalád, sem pedig ilyen területi egység, hogy bajuwar, bajor nem létezett tehát a var-khunok feltűnéséig. Arra, hogy a Geticába hogyan kerülhetett a baibarus népnév (amely csakugyan a bajuwar egyik változatának látszik), kétféle magyarázat lehetséges. Vagy utólagos interpolációval állunk szemben, ami egyáltalán nem ritka a hasonló jellegű etnikai felsorolásoknál, vagy pedig az avaroknak egy korábbi csoportja szervezte meg a Friedenhain–Přešťovice-csoport germán-szlávjait, ez utóbbi esetben tehát Stoll hipotézise az 566-ban érkező Baján-féle varkhonitákat illetően nem állna meg. Ugyanezzel érvel Stoll is, mármint hogy Jordanest csak késői kéziratokból ismerjük, és valójában nem tudjuk, mi az, ami csakugyan tőle származik, s mi az, ami nem: „Er nennt darin und vermeintlich als erster die Baiern, seine »Bajoras«. Sein Werk ist jedoch nur in späteren Abschriften überliefert die durch Zusätze, Weglassungen und Interpretationen zusätzlich entstellt wurden.” Idézi Wilhelm Martenst 1943-ból: „Wir müssen uns bescheiden, nicht mit Gewißheit sagen zu können, was Jordanis wirklich geschrieben hat”.
Авары активно контактировали с германскими племенами, этноним «баварцы» (de:bajuwaren (нем.)), по одной из версий, буквально означает «белые авары» или «благородные авары», хотя связь аваров с современными баварцами достаточно спорна и обычно отрицается. Средневековое название греческого города Пилос «Наварино» восходит к сочетанию «eis ton Avarinon» («туда, где авары», «к аварам»), современный албанский город Антивари был раньше известен как «Civitas Avarorum» (в переводе с латинского «община аваров», «государство аваров»). Австрийские историки расценивают княжество «Аварэнмарк», образованное после распада Аварского каганата в качестве фундамента австрийской государственности. Подавляющее большинство исследователей (Й. Маркварт, О. Прицак, В. Ф. Минорский, В. М. Бейлис, М. Г. Магомедов, Т. М. Айтберов причисляют к наследию авар и этнический термин «awar~auhar», исторически закрепившийся за дагестанскими аварцами, признавая при этом вполне допустимым наличие инфильтрации части аваров в горскую кавказоязычную среду. Афганский г. Кундуз в средневековье был известен как «Вар-Вализ» («Город аваров»). В китайских источниках ему соответствует город «Ахуан».
Во многих славянских языках этноним «авар» стал нарицательным именем сказочных персонажей — великанов («обор»). «Аваров» (Avarian race, Avarian Super Galactic Dreadnought, Avarian United Worlds и т. п.) и «Вархунов» (Warhoons) можно встретить в современных литературных произведениях и фильмах жанра «фэнтэзи», компьютерных играх.
A bajorok népneve ezek szerint 'fehér' vagy 'előkelő avar'-t jelentene
An Stämmen und Völkern, diesowohl in literarischen Quellen als auch im archäologischen Fundgut Bayerns sichtbar werden, sind von der spätrömischen Epoche bis zum Beginn der fränkischen Herrschaft in Rätien und Norikum folgende Namen von Relevanz für die Vor- und Frühgeschichte der Bayern: Alamannen, Alanen, Burgunden, Breonen, Goten, Heruler, Hunnen, Juthungen, Langobarden, Markomannen, Noriker, römische Provinziale (Romanen), suebische Quaden, Raetovarii, Rugier, Thüringer, Vandalen, Warnen, sowie jene so benannte Gruppe Friedenhain-Prestovice. Während der merowingisch-fränkischen Königsherrschaft kamen zu diesen selbst noch hinzu: Die Awaren (aus fränk. Sicht stets Hunnen genannt), Gepiden, "norische" Schwaben, Sachsen, Schwaben, Sklavenier (Slawen, Sorben, slawische Wineder). Aus diesem polyethnischen Personenverband erwuchs dann der Volksstamm der Bayern (Bajuwaren).
A vastagon kiemelt népek, néptöredékek nem sorolhatók a germán nyelvű népek közé, illetőleg etnikai szempontból erőteljesen kevertek voltak, mint pl. a gepidák.
Paulus Diaconus az 595/96. év eseményeiről (IV, 10): „Közben a következő január hónapban feltűnt egy üstökös csillag hajnalonként és esténként az egész hónapon keresztül … Ugyanazokban a napokban a szlávokra rárontott vagy kétezer bajor férfi, ám a meglepetésszerűen odaérkező kagán mindet megölte.”
Fredegar (V, 48) kifejezetten azt írja, hogy a var-khunok ("a hun elnevezésű avarok") ellen lázadtak fel ezeknek a szláv asszonyoktól született gyerekei. Tehát eleve egy félig varkhonita népesség volt Samónak a népe, akiket a várkonyok még mindig súlyos adókkal zaklattak, akiknek az asszonyait még mindig gyalázták, s akiket az első sorokba tereltek, amikor háborúra került a sor. Samo ezeknek a félig avar-hun, félig vend leszármazottaknak az élén nyerte meg a csatáit a keletről rohamozó hunugurok ellen 35 éves országlása során. (A dolog erkölcsi szépséghibája, már ha egyáltalán lehet ilyesmiről beszélni, hogy neki magának is 12 felesége volt állítólag a vendek nemzetségéből, s 22 fia és 15 lánya született tőlük.)
Paulus Diaconus a 610/11. év eseményeiről (IV, 39): „Ez időben, miután a bajorok hercege, Tassilo meghalt, fiát, Garibaldot a szlávok legyőzték Aguntumnál, és a bajorok határait dúlták-fosztogatták. Utána viszont a bajorok ismét összeszedték erőiket, a zsákmányt elvették az ellenségtől, és azt határaik közül kiűzték.”
Szádeczky-Kardoss Samu: „Feljebb … láttuk, hogy a bajorokkal határos szlávság avar védnökség alá tartozhatott. Az avar hatalom az akkori időtől fogva állandóan erősödött nyugaton (egyébként Bizánccal szemben is csak múló epizód volt a defenzívába szorulás …, Phókas alatt megint az avarok kerültek fölénybe …). A nomád fegyverek erejétől messze nyugaton, Austrasiában is rettegtek ez idő tájt … Így alapos okunk van feltenni, hogy az itt említett szlávokat is fűzte valami szorosabb vagy lazább kötelék az avarokhoz.”
A Richard Marsina által szerkesztett Nitra v slovenských dejinách c. kötetben (Martin, Matica Slovenská, 2002) Alexander Avenarius írt egy tanulmányt Samova ríša a Slovensko -- Súčasný stav poznania(Samo birodalma és Szlovákia -- Ismereteink jelenlegi állapota) címmel, amelyben kifejti, hogy a 623/24-re datált "avarellenes" felkelés a var-khunok északnyugati előrenyomulását kívánta megállítani, azaz épp a bajor területekre való további behatolást. Szerinte a szeparatista lázadás valójában 626 után tört ki, amikor a varkhoniták kudarcot vallottak Konstantinápoly ostromával.
Szádeczky-Kardoss Samu akadémikus: "Ahhoz, hogy ezekből az avar–vend félvérekből egy sikeres lázadáshoz elegendő fegyverforgató férfi (10-15 évjáratnyi húsz-harmincöt esztendős harcos) kerüljön ki 624-ben, az kellett, hogy a nomádoknak szláv nőkkel való rendszeres kapcsolata legkésőbb az 580-as évek közepétől állott légyen fenn."
Franz Ertl háromkötetes, Topographia Norici című könyvében (Kremsmünster, Verlag der Topographia Norici, 1965) írja, hogy a bajor nagyon kevert nép, a germán mellett jelentős avar és szláv összetevőkkel. Kimutatja, hogy Alsó- és Felső-Ausztriában több Oberndorf nevű helység nem „oberes Dorf” -nak (felső falu), hanem „Oborendorf”-nak, azaz Awarendorfnak (Avarfalu) értelmezendő. Ez pl. a felső-ausztriai Krems folyó melletti, Linztől délre fekvő Oberndorf esetében a mellet talált avar temetővel egyértelműen bizonyítható. Rámutat arra is, hogy ausztriai szlávok még az egészen késői időkben, a Karoling-korban avar vezető réteg uralma alatt álltak.
Franz Altheim Geschichte der Hunnen című műve V. kötetében leszögezi, hogy Bajorországban és Felső-Ausztriában számos avar helység- és személynév található. Több kutató szerint a bajorok erősen keveredtek az avarokkal – írja.
Summary: It is described how recently won evidence has to lead to the almost inevitable conclusion that the post-Völkerwanderung Bavarians of the Early Middle Ages will most probably have been a multi-ethnic, multi-cultural amalgam with partly Asiatic affinities. They may also have been, for a certain time, a multi-religious society with competing belief systems and a not yet dominant, syncretistic form of Christianty.
Székely György: "Bajorország Frank Birodalomhoz történő csatolása volt Nagy Károly és az avar kaganátus közti erőpróba kiindulópontja."
Szádeczky-Kardoss Samu: „Az Ybbs … az Ennstől keletre ömlik a Dunába. Így ennél a folyónál avar és nem frank földön vívtak egymással az ellenfelek. Ez pedig azt jelenti, hogy a bajor határ közelében Nagy Károly seregei voltak a támadók; elébe vágtak a fenyegető nomád betörésnek.”
A Trauntól keletre eső részek gyakorlatilag var-khun többségű területnek és var-khun érdekszférának számítottak majdnem az első ezredfordulóig. A bajorok csak 972 augusztusától lépték át némileg jelentősebb számban a Traun–Enns vidéki határt, miután Géza-István egyezményt kötött velük, feltehetően katonai támogatás fejében. Ezek a nyugatabbi vidékek fél emberöltő óta állhattak magyar uralom alatt csupán, a varkhonita riválisok Lech-mezei kivérzése óta. A bajor „sógorok” tehát a hun-ogur vetélytársak birtokaira pályázó Árpád-dinasztiának, közelebbről Szent István édesapjának köszönhették a mai Ausztria területén a foglalást. Magának a keleti őrgrófságnak a neve is innentől datálható: III. Ottó császár 996. november 1-jén bocsátotta ki Bruchsalban azt az oklevelet, amelyben a freisingi apátnak adományoz néhány földbirtokot az Ybbs menti Neuhofen környékén. A dokumentum soraiból kiderül, hogy a mai Alsó-Ausztria területét és Felső-Ausztriának egy részét közönségesen csak Ostarrîchinek hívták a bajor telepesek a donáció idején. A Géza-féle egyezményt megelőzően azonban túlságosan sok bajor nem járhatott errefelé, a bajuwarok inkább csak a térítést illetően jeleskedtek.
Az Annales_Regni_Francorum(Annales Laurissenses maiores) által a 788. évnél elbeszélt, vagyis a Carolus Magnus-féle hadjáratok előestéjére keltezett bajuwar támadás szintén csak múló epizódnak bizonyult a varkhonita hatalom itteni fennállása és a var-khunok továbbélése szempontjából. Eszerint a bajorok egy harmadik ütközetet vívtak a szóban forgó néppel, de már feltehetően az utóbbiak területén, „in campo Ibose”. A forrás szóhasználatát a már említett – az Ennstől keletre hömpölygő – Ybbs (Ips) folyó partvidékére szokás vonatkoztatni1. Mindenesetre a bajor győzelem semmiféle tartós és nagyobb tömegű megtelepedést nem vont maga után. A var-khun határrendszer helyébe lépő magyar gyepűvédelem még 965-ben is ki kellett, hogy terjedjen az Enns folyóig – Györffy ezt nagyon helyesen ismerte fel –, máskülönben az arab nyelven író zsidó kereskedő, Ibrahim ibn Jakub nem írhatta volna, hogy a cseh Boleszláv országa „hosszában Prága várostól Krakkó városig 30 napi útra terjed, s ez hosszában a magyarok tartományaival szomszédos”.
1 Vö. Pertz, idézi Ferdinand Heinrich Müller: Die deutschen Stämme und ihre Fürsten, oder, historische Entwickelung der Territorial-Verhältnisse Deutschlands im Mittelalter; II. köt., Lüderitz, Berlin, 1841, 471. o.; Joseph Ritter von Aschbach: Über die römischen Militärstationen im Ufer-Noricum zwiscben Lauriacum und Vindobona nebst einer Untersuchung über die Lage der norischen Stadt Flaviana; in: Siztungsberichte der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-Historische Klasse, XXXV. köt., 1860. évf., I. füz., Udvari és Császári Nyomda, Bécs, 1861, 17. o.; Wilfried Seibicke: Überblick über Geschichte und Typen der deutschen Gewässernamen; in:Werner Besch–Anne Betten–Oskar Reichmann–Stefan Sonderegger szerk.: Sprachgeschichte – Ein Handbuch zur Geschichte der deutschen Sprache und ihrer Erforschung; Walter de Gruyter, 2003, 3534.
Központi szimbólumnak egy napjelképet tervezek, ahol a felkelő napkorong a török holdsarlóval összekombinálódik. Hologramként a napkorongban esetleg más jelkép is megjelenhet. Mindez csupán visszatérés az ősi elő-ázsiai szimbolikához, hiszen rengeteg sumír emléken megtalálod az esthajnalcsillag ábrázolását. Régi középkori városi, családi stb. címereink tele vannak ezzel a jelképpel.
Jó. akkor pontosítok. Az emberek általában igyekeznek munkából megélni. Ha ez nem így van, az legalább annyira köszönhető a környezetüknek, mint nekik.
Kazahsztán, a megszületőben levő Var-khun Nagykaganátus legnagyobb területű országa
Bár a Kazah Köztársaság területét tekintve a kilencedik legnagyobb ország a világon, sokak számára ismeretlen és titokzatos marad. A Kazah nagykövetség országismertetője.
Az ország területén megtalálható a forró sivatag, megtalálhatóka pusztai és hegyi legelők és olyan gyönyörű városok, mint Asztana vagy Almati. Csodálatos a növény- és állatvilága. IttépültBajkonur, bolygónkelső számú űrrepülőtere. Aki északról deli irányban keresztülutazik Kazahsztánon, nemcsak különböző éghajlati zónákon halad keresztül, hanem különféle természeti tájegységeken is, amelyek mindegyikének megvan a maga egyedülálló faunája és flórája. Mindez könnyen kedvet teremthet, hogy meglátogassuk a gyönyörű, gazdag kultúrájú és évezredekre visszanyúló történelemmel rendelkező Kazahsztánt, ahol saját szemükkel láthatják azt a messzire kiterjedő tájat, amelyen egykor keresztülhaladt a Selyemút.
A kazah nép nagyon vendégszerető. A kazah embert gyermekkora óta türelemre és békés természetre nevelik, valamint arra, hogy tisztelettel viseltessék a vendégek és az öregek iránt. Mindez a kazah kultúra nemzeti sajátossága és hagyománya. Ennek köszönhetően a kazah történelemre sohasem voltak jellemzőek a nemzetiségi vagy vallási konfliktusok.
Területe 2.724.900 négyzetkilométer. Területére nézve Kazahsztán a Föld kilencedik legnagyobb állama, Oroszország, Kína, az USA, Argentína, Brazília, Kanada, India és Ausztrália után. Lakossága kb. 16 millió fő.
Kazahsztán a hatodik helyet foglalja el a világon nyersanyagforrások bősége tekintetében. Földgáz- és kőolajtartalékai tekintetében ország a világ első tíz országa között van. A kazahsztáni uránlelőhelyek nagyságra nézve körülbelül a második helyet foglalják el a világ tartalékai között.
Napjainkig több mint 250 kőolaj- és földgázlelőhelyet tártak fel Kazahsztánban. Ezek zöme az ország nyugati területén található. A legnagyobbak: Tengiz (a feltárt olajforrások nagysága több mint 1 milliárd tonna), Karacsaganak földgázlelőhelye (1,3 trillió köbméter), Kasagan (Földünk egyik legnagyobb kőolajtartalékával rendelkező lelőhelye, becslés szerint mintegy 7 milliárd tonna kőolaj van itt a föld alatt).
A Mengyelejev-táblázat 105 eleme közül 99 található meg Kazahsztán földjének mélyében. Ezek közül felmértek 70 elemet, és bevontak a termelésbe hatvanat. Kazahsztán cink-, wolfram- és barittartalék szempontjából első helyen áll a világon. Króm-, foszfor-, ezüst-, ólom- és krómtartalmú ércek szempontjából a második, réz- és fluorittartaléka a harmadik, molibdéntartaléka a negyedik, aranytartaléka a hatodik, vasérctartaléka nagyságrendre nézve a nyolcadik a világon.
Kazahsztán külpolitikájára jellemző a sokoldalúság, a párbeszéd és együttműködés kifejlesztése Oroszországgal, Kínával, az USA-val, az Európai Unióval, Közép-Ázsia államaival, a muzulmán világ országaival. Kazahsztán résztvevője számos regionális integrációs egyesülésnek, olyanoknak, mint az Eurázsiai Gazdasági közösség, a Sanghaji Együttműködési Szervezet, a Független Államok Közössége. Az ország aktív politikát folytat nemzetközi és regionális szervezetekben: ENSZ, OIK, EBESZ stb. Külpolitikájának fontos részét képezi az együttműködés nemzetközi kulturális-humanitárius szervezetekkel és pénzintézetekkel. Eldőlt már, hogy rövidesen egy nagy történelmi esemény következik az ország számára: 2010-ben a Kazah Köztársaság elnököl majd az EBESZ-ben. Széleskörű nemzetközi elismerést kapott N. Nazarbajevnek, Kazahsztán elnökének a kezdeményezése az Ázsiai Kölcsönös Biztonsági Értekezlet összehívására. Földünk civilizációinak és kultúráinak párbeszéde fejlesztése ügyéhez jelentős hozzájárulás volt az elnök kezdeményezése a Világvallások és Hagyományos Vallások Értekezletének létrehozására.
Napjainkban a kazah gazdaság egyike a világ legdinamikusabban fejlődő gazdaságainak. Az utóbbi években a fejlődés átlagos mértéke 10 százalék volt. A bevezetett reformoknak köszönhetően Kazahsztán 17 év alatt versenyképessé vált a világpiacon a szénhidrogéntermékek, szinesfémtermékek és gabonatermékek termelése és exportja terén.
Napjainkban Kazahsztán 1, 3 millió barrel kőolajat termel ki naponta, ebből exportra megy több mint 1 millió barrel. 2015-re a kitermelés várhatóan eléri a 3,5 millió barrelt naponta, és ebből 3 millió barrelt fognak exportálni. Ilyenformán az elkövetkező tíz éven belül Kazahsztán a tíz legnagyobb kőolajtermelő ország közé kerül a világon.
2015-re a tervek szerint az ország évi földgázkitermelését 80 milliárd köbméterre növelik. Ilyenformán Kazahsztán azon kisszámú országok közé tartozik, amelyeknek nagy lehetőségei vannak energiaforrásaik növelésének szempontjából. Tekintve, hogy az ország napjainkban fontos tényezője a globális energia-infrastruktúrának, azt a feladatot állította maga elé, hogy biztosítsa a hazai szénhidrogén stabil és biztonságos exportját. Kazahsztán földrajzi helyzete szükségessé teszi egy egész csőhálózat kiépítését a szomszédos országokon keresztül. Az USA, Európa, Oroszország és Kína legnagyobb vállalatainak jelenléte az országban a szénhidrogén-szférában aktuálissá teszi azt a feladatot, hogy az energiaforrások exportját széles nemzetközi együttműködés szintjére emeljük. Ezzel kapcsolatban a szénhidrogént exportáló csővezetékeket úgy tekintjük, mint geopolitikai alkotóelemet és a sokoldalú partnerség eszközét.
Kazahsztán fejleszti a biotechnológiai központjait, aktív nemzetközi részvétellel. Információs Technológiai Park készül, amelynek regionális IT központ szerepét kell majd betöltenie.
Kazahsztán lett a vezető gabonaexportáló állam a világon. Jelenleg több mint 40 országba exportálnak kazah búzát. Ez is megbízható alapja az ország gazdasági fejlődésének.
Az ország vezetőségének szándékában áll Kazahsztánt a közép-ázsiai régió csomópontjává, a régión belüli gazdasági kapcsolatok integrátorává, tőke- és tőkebefektetési vonzási központtá, a regionális termelés logisztikai központjává tenni, vagyis a legnagyobb világvállalatok olyan fiókvállalatainak központjává, amelyek nemzetközi szervízszolgáltatásaikat a közép-ázsiai piacok felé irányítanák.
Perspektívikusan Kazahsztán betöltheti egy fontos láncszem szerepét, egy olyan transzkontinentális gazdasági hídét, amely összeköti az európai és az ázsiai- és csendes-óceáni, illetve dél-ázsiai gazdasági régiókat. Hét perspektívikus projektet határoztak meg, amelyeket Kazahsztán meglehetősen gyorsan bevezethet a világpiacra: az idegenforgalom, az élelmiszeripar, a szénhidrogén feltárásához szükséges felszereléseket gyártó gépipar, a textilipar, a szállítási-logisztikai szolgáltatások, az építőanyagok mihamarabbi széleskörű stabilizálását.
"Azt mondtam, hogy nem mindeki dolgozhat, aki szeretne"
Kénytelen vagyok visszaidézni a 82. bejegyzésben tett kijelentésedet, amelyben a lehető legáltalánosabban fogalmaztál: "Az ember egyébként dolgozik, ha hagyják".
Ezek szerint mégsem minden ember, hanem csak az, aki akar. Köszönöm a korrigálást.
Üzbég, türkmén és bolgár dinnyét a magyar polcokra!
In Uzbekistan and China's Xinjiang region, hundreds of varieties ripen to perfection in the region's hot, dry summers, producing ultra-sweet, luscious fruits with unexpected flavors such as gardenia and vanilla. Melons overflow the bazaars and are piled by the roadsides. They are celebrated with special holidays; consumed for their medicinal properties; cooked, dried and even stored for the winter in special melon houses.
The melons of Uzbekistan are as diverse and highly reputed among fruit lovers as the cheeses of France, but one type, typically sold in California just as "Uzbek melon," has created the greatest sensation, in more ways than one. Oval in shape, it's supremely sweet, aromatic and delicious. It has a greenish or tan netted rind and creamy, melting white flesh that turns to orange at the center.
"In our taste tests, the Uzbek was No. 1, hands down," says Richard Molinar, a Fresno County farm advisor who has compared several dozen melon varieties in test plantings since 2005. "I became infatuated with its floral aroma, but its shelf life was poor."
A Varkhonita (=Hunugur, Hungár) és a Kazár Kaganátus
A térkép nem szemlélteti a kazárok transzkaukázusi érdekeltségeit, pedig eleinte ott is birtokoltak. Vásáry István: "A szászánida Irán összeomlása és iszlamizálása után a kaukázusi térség a hagyományosan érdekelt Bizánc és a terjeszkedő arabok harcának kereszttüzébe került. A 7–8. század az egymást követő arab hadjáratok kora. Ezekben a harcokban a kazárok a bizánciak hű szövetségesei voltak, a közös érdek állította őket egy csatasorba az arabok ellen. Gyakori hadjáratok folytak a Kaukázus déli részén, Arméniában és Azerbajdzsánban, változó sikerrel. Az arabok több alkalommal betörtek kazár területre is, maga Derbent 710–711-ben és 713–714-ben arab kézre jutott. A hosszú harcokban a kazárok végül is kimerültek, így Transzkaukáziáról is le kellett mondaniuk. De az arabok csak a Kaukázusig jutottak el. A kazárok védelmi harcainak a világtörténelmi jelentősége az, hogy feltartóztatták az arab hullámot, s az iszlám terjedésének éppúgy egy hatalmas hegylánc, a Kaukázus vetett gátat a Földnek ebben a térségében, akárcsak Európában a Pireneusok akadályozták meg a további iszlám-arab expanziót."
De nem szerepelnek a térképen a var-khunok bizánci hódításai sem. Pedig egyebek mellett a Chronicon Monembasiae is beszámol arról, hogyan terelte a hun-avar kagán görög földre szláv alattvalóit, s hogyan uralták azok még a Pelopónnészoszt is 218 éven át: "Egy másik betörés során kézre keritette [a kagán] egész Thesszáliát, egész Hellászt, az egész régi Épeiroszt, Attikát és Euboiát. Emberei háborúra indultak a Pelopónnészoszon, s azt is elfoglalták. A nemes hellén népeket kiűzték, pusztították, s maguk telepedtek le ott. Akik az ottaniak közül meg tudtak menekülni az ő gyilkosság fertőzte kezeik elől, más-másfelé szóródtak szét. Patrai város polgársága áttelepedett a calabriaiak területére, Rhégionba. Az argosziak Orobó szigetére költöztek át, a korinthosziak pedig az Aigina elnevezésű szigetre. Akkor hagyták ott a lakónok is atyáik földjét: egy részük Szicília szigetére hajózott, és még ma is ott van a Demenna elnevezésű helyen; lakedaimoniták helyett demenitáknak nevezték el őket, és máig őrzik a lakónok sajátos dialektusát. Mások közülük a tenger partja mellett találtak egy nehezen megközelíthető helyet, itt építettek erős várost, s azt Monembasziának nevezték, mert csak egyetlen bejárata van az oda bemenők számára; ebbe a városba települtek püspökükkel együtt, jószágaik pásztorai és a parasztok pedig a közel fekvő zordon meredélyes helyekre telepedtek, amelyeket végezetül Tzakoniáknak neveztek. Az avarok így vették birtokba a Pelopónnészoszt, s ottani tartózkodásuk kétszáztizennyolc esztendeig tartott. Nem voltak alattvalói sem a rómaiak császárának, sem másvalakinek. Tartott ez a világteremtés 6096. évétől, amely Maorikiosz uralmának hatodik esztendeje volt, a 6313. évig, amely a régi Niképhorosz, Sztaurakiosz atyja uralkodásának negyedik esztendeje volt. Zordonsága és nehezen megközelíthetősége miatt csak a Pelopónnészosz keleti része, Korinthosztól Maleáig maradt mentes a szláv népességtől, ezért erre a részre küldötte rendesen a római császár a Pelopónnészosz sztratégoszát. E sztratégoszok egyike, aki Örményországból, az úgynevezett Szkléroszok atyafiságából származott, háborús összecsapásba bocsátkozott a szláv néppel, azt hatalmába kerítette, s végleg megsemmisítette; az ősi lakosságnak pedig lehetővé tette, hogy visszanyerje saját hazáját. Az előbb említett Niképhorosz császár értesült erről, és eltelt örömmel; gondja volt rá, hogy az ottani városokat helyreállítsa, a barbároktól földig rombolt egyházakat újraépítse, s magukat a barbárokat keresztény hitre térítse. Ezért tájékozódott Patrai egykori lakosságának áttelepedés utáni tartózkodási helyéről, és rendeletileg ősi földjükre hozta vissza az őslakosokat lelkipásztorukkal együtt, aki akkor név szerint Athanasziosz volt. Patrainak a métropolisz jogkörét adta, amrly azelőtt az érseki székhelyét gyakorolta."
A térképen világosabb zöld színnel jelöltem azokat az országokat, illetve országrészeket (
Néhányan ekkorának képzelik el Samo birodalmát, szerintem teljesen irreális módon.
A Trauntól keletre eső részek gyakorlatilag var-khun többségű területnek és var-khun érdekszférának számítottak majdnem az első ezredfordulóig. A bajorok csak 972 augusztusától lépték át némileg jelentősebb számban a Traun–Enns vidéki határt, miután Géza-István egyezményt kötött velük, feltehetően katonai támogatás fejében. Ezek a nyugatabbi vidékek fél emberöltő óta állhattak magyar uralom alatt csupán, a varkhonita riválisok Lech-mezei kivérzése óta. A bajor „sógorok” tehát a hun-ogur vetélytársak birtokaira pályázó Árpád-dinasztiának, közelebbről Szent István édesapjának köszönhették a mai Ausztria területén a foglalást. Magának a keleti őrgrófságnak a neve is innentől datálható: III. Ottó császár 996. november 1-jén bocsátotta ki Bruchsalban azt az oklevelet, amelyben a freisingi apátnak adományoz néhány földbirtokot az Ybbs menti Neuhofen környékén. A dokumentum soraiból kiderül, hogy a mai Alsó-Ausztria területét és Felső-Ausztriának egy részét közönségesen csak Ostarrîchinek hívták a bajor telepesek a donáció idején. A Géza-féle egyezményt megelőzően azonban túlságosan sok bajor nem járhatott errefelé, a bajuwarok inkább csak a térítést illetően jeleskedtek.
Központi szimbólumnak egy napjelképet tervezek, ahol a felkelő napkorong a török holdsarlóval összekombinálódik. Hologramként a napkorongban esetleg más jelkép is megjelenhet. Mindez csupán visszatérés az ősi elő-ázsiai szimbolikához, hiszen rengeteg sumír emléken megtalálod az esthajnalcsillag ábrázolását. Régi középkori városi, családi stb. címereink tele vannak ezzel a jelképpel.
Asztana tervei
Üzbég, türkmén és bolgár dinnyét a magyar polcokra!
A Varkhonita (=Hunugur, Hungár) és a Kazár Kaganátus