Nehéz a helyzet, itt az idő, hogy a közteherviselésből azok is kivegyék a részüket, akik eddig nem tették - és van náluk vagyon. Ahogy a vezír mondta, onnét kell elvenni, ahol van, szóval, az egyházak vagyonát is tessék einstandolni, ne csak 10 év alatt félretett pénzét a népnek. Vagy legalább adót fizessenek az egyházak.
Mellébeszélni, látom, tudsz. Mindenesetre az Úr saját ujjával kőtáblába vésett Tízparancsolat ellen csupán egy elfogult, szubjektív, részrehajló, szektás irodamat voltál képes fölhozni...
Ez így persze nem igaz. A gát már készen volt, amikor megvették, pedig eleve rossz helyre építették. Súlyosbította a helyzetet, hogy egy résfallal elállták a földalatti vizek útját. Ezt sem a Mal építtette. Továbbá a hivataltól engedélyt kaptak az iszapszint emelésére, azaz a állam rendben levőnek találta a dolgot. Az iszapömlés előtt két héttel vizsgálták meg a gátat, és a természetvédelmi hivatal semmi hibát nem talált. Szóval lehet rákenni mindent a Malra, de ha perre kerül a sor, valósznűleg veszít az állam.
egyetlenegy tározó gát sem szakad át egyik pillanatról a másikra. Ez tározó nem duzzasztó/ártéri gát. Vannak jelei, sőt az ártéri gátak sem sec perc alatt szakadnak át. Itt spec a MAL tudott róla és sz@rt rá.
mal zrt magántulajdonban levő cég, nem az állam felel érte. privatizálták és a jelenlegi tulajok megvették 10 milláért. tudták, hogy mit vesznek meg. nem az utcáról ugrottak be.
Mi van velük? Mindig akadnak a hódítókkal együttműködők, különösen frissen létrejött államokban, ahol még nem szilárdult meg a rend. Az amerikai magaskultúrák tragédiája, hogy nem adatott nekik még két-háromszáz év, hogy egységes, erős államokat hozzanak létre. Az inka birodalom éppen túl volt egy polgárháborún, az azték birodalom még csak félig-meddig alakult ki.
amugy meg nem az államnak kellene kárpotolni őket, ez uis nem olyan jellegű katasztrófa. Hanem a drágalátos MAL Zrt vezetők vagyonát kell einstandolni , s abból kárpotolni az iszapkárosultakat. Spec egy-két károsult család nyugodtan megkaphatná MAL Zrt vezetők villácskáját.
Ez csak félig igaz. A guaraní kultúrát ugyan tényleg nagyrészt kiirtották, viszont lehetővé tették az indiánoknak, hogy alkalmazkodjanak a civilizációhoz, írott nyelvet, irodalmat adtak nekik, amely máig fönnmaradt, és Paraguay második hivatalos nyelve lett a guaraní. A redukciók az egyetlen üdvös kivétel a keresztények szégyenletes latin-amerikai történetében.
Diego de Landa Calderón (12 November 1524–1579) was a Spanish Bishop of the Roman Catholic Archdiocese of Yucatán. He left future generations with a mixed legacy in his writings, which contain much valuable information on pre-ColumbianMaya civilization, and his actions which destroyed much of that civilization's history, literature, and traditions. He is a major figure in the so-called "Black Legend".