Nehéz a helyzet, itt az idő, hogy a közteherviselésből azok is kivegyék a részüket, akik eddig nem tették - és van náluk vagyon. Ahogy a vezír mondta, onnét kell elvenni, ahol van, szóval, az egyházak vagyonát is tessék einstandolni, ne csak 10 év alatt félretett pénzét a népnek. Vagy legalább adót fizessenek az egyházak.
egyetlenegy tározó gát sem szakad át egyik pillanatról a másikra. Ez tározó nem duzzasztó/ártéri gát. Vannak jelei, sőt az ártéri gátak sem sec perc alatt szakadnak át. Itt spec a MAL tudott róla és sz@rt rá.
mal zrt magántulajdonban levő cég, nem az állam felel érte. privatizálták és a jelenlegi tulajok megvették 10 milláért. tudták, hogy mit vesznek meg. nem az utcáról ugrottak be.
Mi van velük? Mindig akadnak a hódítókkal együttműködők, különösen frissen létrejött államokban, ahol még nem szilárdult meg a rend. Az amerikai magaskultúrák tragédiája, hogy nem adatott nekik még két-háromszáz év, hogy egységes, erős államokat hozzanak létre. Az inka birodalom éppen túl volt egy polgárháborún, az azték birodalom még csak félig-meddig alakult ki.
amugy meg nem az államnak kellene kárpotolni őket, ez uis nem olyan jellegű katasztrófa. Hanem a drágalátos MAL Zrt vezetők vagyonát kell einstandolni , s abból kárpotolni az iszapkárosultakat. Spec egy-két károsult család nyugodtan megkaphatná MAL Zrt vezetők villácskáját.
Ez csak félig igaz. A guaraní kultúrát ugyan tényleg nagyrészt kiirtották, viszont lehetővé tették az indiánoknak, hogy alkalmazkodjanak a civilizációhoz, írott nyelvet, irodalmat adtak nekik, amely máig fönnmaradt, és Paraguay második hivatalos nyelve lett a guaraní. A redukciók az egyetlen üdvös kivétel a keresztények szégyenletes latin-amerikai történetében.
Diego de Landa Calderón (12 November 1524–1579) was a Spanish Bishop of the Roman Catholic Archdiocese of Yucatán. He left future generations with a mixed legacy in his writings, which contain much valuable information on pre-ColumbianMaya civilization, and his actions which destroyed much of that civilization's history, literature, and traditions. He is a major figure in the so-called "Black Legend".
-a földrajzi felfedezéseket nem a kat egyház szponzorálta, hanem az angol, a spanyol és francia király. Meg Holland-Kelet-Indiai Társaság a Brit Kelet Indiai társaság. Egyik sem kat állam.
Zala Márk (tragikusan elhunyt színész) egy templomban elmélyülten nézte a keresztút képeit, mikor odalépett hozzá egy kövér pap és megkérdezte, hogy segíthet-e.
A Zala Márk a képekre mutatott és azt mondta:
Azokon a képeken egy véres, sovány ember a hátán viszi a nehéz fakeresztet a végzete felé.
Ön itt áll kövéren, jóllakottan és a hasán visel egy nagy aranykeresztet.