Keresés

Részletes keresés

Glavo Creative Commons License 2010.11.03 0 0 41
Egy kalap szart sem

Mint olvasom, a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások első kárpátaljai eredményei ismeretében mind a KMKSZ, mind a vele szemben álló UMDSZ első embere a magyar pártok siralmas szereplésének okát abban látta, hogy a magyar választópolgárok szavazatait potom pénzért megvásárolták az ukrán pártok.

Ahogy a tudósítás fogalmaz, Kovács Miklós szerint "a magyar voksokat 100–150 hrivnyáért, azaz három-négyezer forintnak megfelelő összegért »egész egyszerűen megvásárolták«", Gajdos István a magyarság megosztottságát is említve ezzel egybehangzóan azt állítja, hogy "»a kárpátaljai magyarok két kiló hús árának megfelelő összegért eladták a voksaikat«, s a 2006-os választásnál is kevesebben szavaztak a magyar pártokra."

Ha ez igaz, akkor - egyfelől - azt hiszem, ma már senki nem vetheti a szememre azt a sok évvel ezelőtti állításomat, miszerint a kárpátaljai magyarság elvesztette tartását, demoralizálódott (s amely véleményemet határon kívül és belül annak idején mindenki sértve elutasította). Erről többek között itt írok - 12 évvel ezelőtt! -, lásd a 6. fejezetet, amelynek címe: 6. Kisebbségi áramszünet. A kárpátaljai magyarság demoralizációja. Talán itt mertem ezt a szomorú tapasztalatomat leírni és itt mertem először okaira és súlyos következményeire figyelmeztetni, de hasonlóan fogalmaztam 10 évvel később az Önveszélyes viszonyokban is, egy interjúban pedig a tapasztalat kimondásának nehézségeit is említettem:

...azt a diagnózist, hogy lassan másfél évtizede szünet nélkül folyik az adott elnikum felmorzsolódása, hogy „sikeresen” végbement a kárpátaljai magyarság demoralizációja és mint közösség már hosszabb ideje nem szerves egészként működik, hanem önmaga ellen fordulva lassan, de biztosan felszámolja maradék állásait és javait - nos, ezt senki sem mondja ki. Sokkal kifizetődőbb egyrészt folyamatos harcot hirdetni, mindig találni valami olyan intézkedést (vagy az intézkedés olyan elmaradását) amit a magyarság elleni támadásnak lehet nevezni és egyetlen megoldási kísérlettel sem élve tele lehet vele kürtölni a magyarországi sajtót. Ugyanígy kifizetődőbb, „pozitívabb” azt hangoztatni, hogy a nehézségek, a mostoha körülmények, a külső és a belső ellenséges erők ellenére - kitartásunknak, helytállásunknak, hitünknek stb. köszönhetően - micsoda látványos eredményeket értünk el.

Nos, úgy tűnik, a kárpátaljai magyarság hűségét és kitartását illetően politikusainknak megváltozott a véleménye, korruptnak és megvásárolhatónak tartják a rájuk nem szavazó magyarokat.

Ám - másfelől - a lóláb mégis nagyon kilóg. Mert akik nem rájuk szavaztak, azok nem feltétlenül magyarságuk, hanem csupán kártékonyan működő magyarságszervezeteink ellen fordultak, belátva, hogy a lakossági érdekeket nem vagy rosszul képviselik. Ez az elfordulás 2006 óta csak növekedett, ami azt jelenti, hogy a már korábban elvesztett bizalmat nem hogy visszaszerezni nem sikerült, hanem azt, hogy mind a KMKSZ, mind az UMDSZ elutasítása nőtt a kárpátaljai magyarság körében.

A dolognak ezt a részét - mondanám: lényegét - azonban a két politikus egyformán elhallgatja, holott nyilvánvaló, hogy a kárpátaljai magyarság most megtapasztalt politikai magatartásáért mindenekelőtt éppen őket és pártjaikat terheli a súlyos felelősség. Ők politizálnak úgy, hogy a magyarok szemében működésük nem hogy két kiló húst, hanem egy kalap szart sem ér.

Balla D. Károly

http://bdk.blog.hu/2010/11/02/egy_kalap_szart_sem#more2417834
korieander Creative Commons License 2010.11.03 0 0 40
megvannak az eredmények
Розподіл депутатських мандатів в Закарпатській облраді
Новий склад Закарпатської обласної ради за попередніми даними складатиметься з представників восьми партій.
Розподіл депутатських мандатів в Закарпатській облраді

Найбільше депутатів проведуть в облраду ЄЦ - 46 чоловік (19 за списками, 27 мажоритарників). На другому місці за кількістю майбутніх депутатів Партія Регіонів - 36 чоловік (15 за списками, 21 мажоритарник). "Батьківщина" матиме в обласній раді 8 депутатів (7 за списками, 1 мажоритарник). "Фронт змін" введе 5 обласних депутатів - всі за списками. "Сильна Україну" представлятимуть 3 депутати (2 за списками, 1 мажоритарник). ДемПУ - 6 депутатів (2 за списками, 4 мажоритарники). КМКС представлятимуть 3 депутати - всі за списками. І один мажоритарник представлятиме СПУ.

Таким чином, загальна кількість обласних депутатів в Закарпатській області складатиме 108 чоловік.


a két magyar párt összesen 9 fővel lesz jelen a 108 fős megyei közgyűlésben (6 fő UMDSZ, 3 fő KMKSZ)
Törölt nick Creative Commons License 2010.11.01 0 0 38
Persze, hogy nem engedélyezi hivatalosan, de aki az EU-ban használja a magyar papírokat, azzal nem tud semmit tenni.

Ukrajna a kisebbségeivel kapcsolatos orosz nyomás miatt sem élezné ki a helyzetet.
Előzmény: Derek (36)
O. Kán Creative Commons License 2010.11.01 0 0 37
Miért is?
Előzmény: Törölt nick (32)
Derek Creative Commons License 2010.11.01 0 0 36
Tudomasom szerin Ukrajna nem engedelyezi a kettos allampolgarsagot,az mas kerdes ezt mennyire ellenorzi es veszik komolyan
Előzmény: Törölt nick (35)
Törölt nick Creative Commons License 2010.11.01 0 0 35
>>A két ország közötti életszínvonalbeli különbség alapján bizonyára népszerű lesz a magyar állampolgárság, arról nem is beszélve, hogy annak birtokában egész Európában szabadon mozoghatnak, s persze sok helyen munkát is vállalhatnak

Ez így van, csak ehhez nem kell elköltöznie Kárpátaljáról, sőt éppen Ukrajnában javul jelentősen a pozíciója a magyar útlevél birtokában.
Előzmény: Glavo (9)
Törölt nick Creative Commons License 2010.11.01 0 0 34
>>Félmillióval elég nehéz lenne riogatni. Kárpátalján a 2001-es népszámlálás szerint 151.533 fő magyar élt, s persze a számuk azóta is jelentősen csökkenhetett a migráció miatt.

Vagy éppen nőtt, hogy a kibulizott magyarigazolvány mellé egyes falvakban a távoli kötődésekkel rendelkező "ukránok" Magyarország jobb kilátásai miatt szépen elkezdték gyakorogatni a magyar nyelvet.

Több magyarigazolványt adtak már eddig ki, mint amennyi a magyar kisebbség létszáma a "hivatalos" ukrán statisztikákban és az érdeklődés folyamatos annyira, hogy a KMKSZ hatalmi spekulációkból le is akarta állíttatni a kibocsátást a nyáron.
Előzmény: Glavo (24)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.11.01 0 0 33
,,Ez egyébként, ha így van, tükrözi a város magyar és nem magyar nemzetiségű lakosainak az arányát."

Sajnos ez már nem így van.:( A hajdan abszolute magyar többségű Beregszászban a magyarok most már abszolute kisebbségben vannak.:(
Előzmény: korieander (31)
korieander Creative Commons License 2010.11.01 0 0 31
A magyar szervezetek gyengén szerepeltek az ukrajnai helyhatósági választásokon
Előzetes adatok szerint Gajdost újraválasztották Beregszász polgármesteri tisztségében.
Feldolgozta: SzZ Forrás: MTI
2010.11.01. hétfő 13:07

Nem végleges adatok szerint a várakozásoknál jóval gyengébben szerepeltek a kárpátaljai magyar szervezetek a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választásokon; a voksolás magyar szempontból fontos eredményeire vonatkozó, megbízható információk később várhatók.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségben (KMKSZ) elmondták, hogy a szervezetnek egyetlen egyéni képviselőjelöltjét sem sikerült bejuttatnia a megyei tanácsba (közgyűlésbe), míg az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) választási stábjában azt közölték, hogy minden bizonnyal négy egyéni jelöltjük mandátumot szerez a megyei képviselőtestületben. Mindkét szervezetben kérdésesnek tartják, hogy pártlistán elérik a megyei tanácsba való bejutáshoz szükséges háromszázalékos küszöböt.

Kárpátalján a választásra jogosultak közel 55 százaléka vett részt a szavazáson. A voksolás előzetes eredményei szerint megyei szinten és a járások többségében a munkácsi Viktor Baloga vezette Egységes Centrum (JC) párt szerezte meg a szavazatok többségét, maga mögé utasítva a kormányzó Régiók Pártját. A JC minden magyar körzetben indított magyar nemzetiségű jelölteket, akik a legtöbb helyen legyőzték a magyar szervezetek jelöltjeit.

Előzetes adatok szerint Gajdos Istvánt újraválasztották Beregszász polgármesteri tisztségében, s ugyancsak megkapta a következő ciklusra a választók bizalmát Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere is. Ungváron valószínűleg Viktor Pogorelov váltja a botrányaival nemzetközi ismertségre szert tett Szerhij Ratusnyakot a polgármesteri székben. Pogorelov korábban már állt a megyeszékhely élén.

A város történelmi nevének visszaállításáról Beregszászon vasárnap tartott helyi népszavazás végeredménye szakértői vélemények szerint csak napok múlva válik ismertté. A zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál úgy értesült, hogy a referendumon a szavazatok nagyjából fele-fele arányban oszlottak meg. Ez egyébként, ha így van, tükrözi a város magyar és nem magyar nemzetiségű lakosainak az arányát.
Előzmény: Glavo (29)
Glavo Creative Commons License 2010.11.01 0 0 30
A Kárpát-medencei magyarság demográfiai helyzete és előreszámítása, 1991-2021
Hablicsek László

Az ukrajnai statisztikai és előrebecsült adatok

Év Magyarok száma
1991 163 ezer
1996 162 ezer
2001 157 ezer
2006 150 ezer
2011 143 ezer
2016 135 ezer
2021 125 ezer

Glavo Creative Commons License 2010.11.01 0 0 29
Várjuk meg az eredményt, mert Ukrajnában az exit poll gyerekcipőben jár.
Előzmény: korieander (27)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.11.01 0 0 28
,,mert kb. 10-30 ezerre tehető azok száma, akik a szovjet attak idején az életüket mentve ruszinnak-szlováknak vallották magukat."

Jóval de jóval több.
Apám még mesélte, hogy születésemkor az istenért nem akarták beírni az István nevet az anyakönyvibe. Végül beírták.
Viszont az azon a héten születettek között egyedül nekem volt magyar keresztnevem (pedig nem egy magyar család volt akkor szülészeten).
Előzmény: gyulaiistván (26)
korieander Creative Commons License 2010.11.01 0 0 27
Beregszászon Gajdos nyert (UMDSZ), Nagyszőllősön Bocskai (Régiók pártja), Munkácson Lengyel Zoltán (Mi Ukrajnánk). legalábbis az exit poll szerint
gyulaiistván Creative Commons License 2010.11.01 0 0 26
Glavónak: Kárpátaljáról 2001 óta NEM volt jelentős migráció Magyarország felé. A magyarok száma pedig sokkal több, mert kb. 10-30 ezerre tehető azok száma, akik a szovjet attak idején az életüket mentve ruszinnak-szlováknak vallották magukat. Ők még mindig magyarok.
Egyébként pedig mindenki magyar, aki annak vallja, tartja magát (magyarországi törvény a nemzetiségekről).
Glavo Creative Commons License 2010.11.01 0 0 24
Félmillióval elég nehéz lenne riogatni. Kárpátalján a 2001-es népszámlálás szerint 151.533 fő magyar élt, s persze a számuk azóta is jelentősen csökkenhetett a migráció miatt.
Előzmény: O. Kán (22)
Glavo Creative Commons License 2010.11.01 0 0 23
Meglehet, hogy mindkét magyar párt kiesik, mivel főként egymást támadták a kampányban.
Előzmény: Törölt nick (20)
O. Kán Creative Commons License 2010.11.01 0 0 22
Az nem érdekes. A lényeg az aktuálpolitikai vetület (most a félmillió kárpátaljai magyarral való riogatás).
Glavo Creative Commons License 2010.11.01 0 0 21
Itt azért angol használt ruhára is telik.

De a tréfát félretéve Ukrajnában 6300 dollár a GDP, míg nálunk 18800 dollár. S Ukrajnában 2008-ról 2009-re 15%-kal esett is.
Előzmény: Zicherman Istvan (19)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.11.01 0 0 19
,,Az ukránok fele csak ételre tud költeni"

És Magyarországon?
Előzmény: Glavo (16)
gyulaiistván Creative Commons License 2010.11.01 0 0 18
Zichermannak: Ungvár határában van az ungvár-szolovák közúti határátkelő. A Ratusnyákról szóló hír kacsa.
A vasárnapi választásokról szóló hírem itt: http://www.boon.hu/hirek/im:all:rightnow/cikk/ukrajnai-onkormanyzati-valasztas-kieso-helyen-a-kmksz/cn/haon-news-charlotteInform-20101101-1045176981
Glavo Creative Commons License 2010.11.01 0 0 17
Igazad van. Csapon fogták el.

Сергей Ратушняк задержан на границе с $ 2.5 миллионами налички и документами горсовета


В городе Чоп Закарпатской обл. на таможенном переходе Служба безопасности Украины (СБУ) задержала мэра Ужгорода Сергея Ратушняка с 2.5 млн долл. и документами горсовета....
Előzmény: Zicherman Istvan (14)
Glavo Creative Commons License 2010.11.01 0 0 16
Az ukránok fele csak ételre tud költeni

Az ukránok 43,8%-a állítja, hogy havi jussából csak élelmiszerre tud költeni, ruhára már nem telik - állapította meg az a felmérés, amelyet a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet végzett 2010. október 8 - 17 között.
Előzmény: Zicherman Istvan (12)
Glavo Creative Commons License 2010.11.01 0 0 15
Akkor lemaradtam. Bocs!
Előzmény: Zicherman Istvan (13)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.11.01 0 0 14
Hm... Ungváron hol van határátkelő hely?
Reptéren? De az csak simán vámellenőrzés...
Csapon? De az meg nem Ungvár.
Előzmény: Glavo (11)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.11.01 0 0 13
Már egy ideje nem Németországban tevékenykedem, de igen - Kárpátalján születtem, oszt most totál máshol éldegélek.
Előzmény: Glavo (10)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.11.01 0 0 12
Nem olyan nagy az életszínvonal-béli különbség most már...
Előzmény: Glavo (9)
Glavo Creative Commons License 2010.11.01 0 0 11
2.500.000 dollárral a kezében fogták el az ungvári polgármestert
2010. november 1.

Karpatinfo.net


Hivatalosan meg nem erősített információk szerint bűnüldöző szervek munkatársai a tegnapi nap folyamán 16. 00 órakor az ungvári határátkelőnél letartóztatták Szergej Ratusnyák ungvári polgármesterjelöltet, akinél 2,5 millió dollár készpénzt találtak.

Ezt egy sajtótájékoztatón Vladiszlav Lukjanov régiós képviselő jelentette ki az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat (SZBU) forrásaira hivatkozva – írja a Liga.net internetes hírportál.

Lukjanov elmondta, hogy a pénzen kívül 80 mappa is volt Ratusnyáknál, amelyek az ungvári városi tanács tevékenységéről szóló dokumentumokat tartalmaztak.

"Egyelőre nem sikerült megerősíteni vagy cáfolni ezt az információt, ezidáig még nem sikerült felvenni a kapcsolatot Ratusnyák sajtótitkárával és az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálattal" - fűzte hozzá a képviselő.
Glavo Creative Commons License 2010.11.01 0 0 10
Úgy tudom, hogy erre élő példa Zicherman barátunk, aki eredetileg szovjet állampolgár volt, aztán átköltözött Magyarországra, most pedig inkább Németországban tevékenykedik.
Előzmény: Glavo (9)
Glavo Creative Commons License 2010.11.01 0 0 9
Meglátjuk, hogy mi lesz. A két ország közötti életszínvonalbeli különbség alapján bizonyára népszerű lesz a magyar állampolgárság, arról nem is beszélve, hogy annak birtokában egész Európában szabadon mozoghatnak, s persze sok helyen munkát is vállalhatnak.

Térjünk vissza a témára úgy egy év múlva.
Előzmény: gyulaiistván (5)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.11.01 0 0 8
Jesszusom...
Nem lehetne inkább az eredeti cikket????
Ez így szörnyű.
Előzmény: korieander (-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!