Vásárhelyi BAR-lista Amikor kitört a balhé a közintézményekben kötelezően kiragasztandó politikai nyilatkozattal kapcsolatban, vártam, hogy mikor kezdi utánozni a "nagyok" elmebaját valamelyik vidéki kiskirály a saját szemétdombján. És nem is kellett sokat várnom.
Nem ette meg az ebédjét két 65 év feletti hódmezővásárhelyi polgár, másik kettő pedig nem vállalta a közmunkát. Egyikük azért, mert meghalni merészelt... Nevük, lakcímük, születési idejük felkerült a város internetes szégyenfalára.
Az a pláne az egészben, hogy nem olyanokat említettek a riportban akik felvették a segélyt és vmi fekete munkán kapták őket, hanem olyanok akik megigényelték, de aztán fordult az életük és már nem tartottak rá igényt. Mintha vmi sértettség fűtené A polgmestereket, hogy van aki vissza meri utasítani az ő JÓSÁGUKAT:
Én elhiszem hogy nem te találtad ki, idemásoltam a törvényből hogy ki lehet jogosult.
Ha ezek közül valamelyiknek megfelel (és még van más feltétel is, de most ez a lényeg) akkor meg kell nekiállapítani. De erős fenntartásaim vannak hogy18 évesen teljesíthetők ezek a feltételek.
Egy időben köröztettek a neten egy polgármester által összeállított listát, hogy egy roma család hogy keres havi 600.000 forintot csupán a gyerekeiből. Na az is minden pontján cáfolható volt.
ha jár, akkor jár és pássz. ( utána kellene nézni a rendeletnek, de ebben a melegben nincs kedvem. ) majd hülye lesz bemenni az önkormányzathoz, hogy drágáim ebben a hónapban ne utaljatok egy vasat sem, mert el tudtam adni egy csorba meisseni nippet. Az igaz, hogy 10 évig semmit:))
1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
Aktív korúak ellátása 33. § (1) Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott ellátás. A jegyző aktív korúak ellátására való jogosultságot állapít meg annak az aktív korú személynek,
d) akinek esetében a munkanélküli-járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás) folyósítási időtartama lejárt, vagy e) akinek esetében az álláskeresési támogatás folyósítását keresőtevékenység folytatása miatt a folyósítási idő lejártát megelőzően szüntették meg, és a keresőtevékenységet követően az Flt. alapján álláskeresési támogatásra nem szerez jogosultságot, vagy f) aki az aktív korúak ellátása iránti kérelem benyújtását megelőző két évben az állami foglalkoztatási szervvel legalább egy év időtartamig együttműködött, vagy g) akinek esetében az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rehabilitációs járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, illetve az özvegyi nyugdíj folyósítása a Tny. 52. §-ának (3) bekezdése szerinti okból szűnt meg, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően az állami foglalkoztatási szervvel legalább három hónapig együttműködött,
Nem kezdik közmunkával. Segélyenlevéssel kezdik. :-((((
Közmunka még a munkanélküli segélyen lévőknek is alig van, nemhogy a RÁT-osoknak. :-(
Ezt írtad a 60asban. Előtte meg azt hogy bizonyos fiatalok már 17, 5 éves korukban felíratkoznak a munkanélküli segélyért. Én nem tudom hogy van Vásáthelyen, de én sztem előbb a munkaügyi központban állást kellene ajánlani a fiataloknak, ha más nincs akkor közmunkát, de nagy szégyen hogy az egyre gyérülő végzetteket sem tudják elhelyezni az álláspiacon.
Szerinted mit old meg, hogy Mancika gépeli az excel táblát körömszakadtig (még elhunyt is szerepelt a névsorban, de ha nem ment el az ebédjegyért, akkor ott a helye a negatív listán való igaz.). Ettől mindenki rohan majd, hogy jajj, csak ne legyek kilógatva a városházán? Amit másodszor mondtál abban van valami. Ki lehet zárni, és ha reklamál, Mancika elmondja neki miért kapta a büntit.
A pozitív lista meg egyenesen röhejes. Pióker Ignác örülne neki.
Tulajdonképpen a rendszeres szociális segély egy formája, összege 28.500 Ft/hó. Akik ilyet kapnak kötelesek elfogadni a nekik felajánlott munkát, ha nem, ki kell őket zárni a segélyből. (nagy vonalakban)
Számomra ez teljesen megfejthetetlen. Azt hogy a nyugdíj mellett, vagy a rokkantnyugdíj mellett dolgozzon vki az teljesen természetes, sőt támogatott dolog. Pedig mind a 2 magasabb összeg , mint a segély. Néha még a minimálbérnél is magasabb.
Számomra azért elfogadhatatlan mert egyetlen réteget pícéz ki és ítél el, miközben az élet minden szegmensében előfordulnak visszaélések.
És akkor gondolom közmunkával kezdik. És sztem igazuk van. Ne kezdje a felnőtt dolgozó életét senki otthon várakozással, mert az nagyon mérgezi a lelket.
És ne menjen az polgmesternek aki képes egyes lakosokat ellenségként kezelni .
Egyetértek! Aki olyan erkölcsi alapokon áll, mint Lázár - nemcsak a felvett milliók, hanem a pökhendi nyilatkozata is erre utal -, az ne akarjon másokat etikailag meg másképp sem elítélni, pellengérre állítani!
Ez a hsz.-ed pl. teljesen off! Úgyhogy ezután nézz tükörbe, és utána oszd te is az észt - csak hogy a tőled kölcsönzött szavakkal éljek.
Jobb helyeken ezt úgy hívják, hogy más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem veszi észre:)
És hogy én ne csak off legyek, még egyszer elmondanám, hogy szerintem személyiségi jogokat sértenek a listái. Olyan, mint az átkosban a szégyentáblák lehettek.
Nyári szünetben 1 diplomást kisegítőnek? Arról nem beszélve hogy inkább a bölcsész végzettségüek maradnak állás nélkül. Pl egyik ismerősöm könyvtár és népművelő szakos és közmunkán van , kertet művel.
"A fideszes Lázár János 18 millió forintos költségtérítést vett fel
Csak annyi pénzt vett fel, amennyi jár neki - így kommentálta Lázár János fideszes képviselő azt, hogy a 2002-2006-os ciklusban az Országgyűlés honlapjának tanúsága szerint a legnagyobb összegű, 18 millió forintos költségtérítést vette fel.
2007.01.22 07:41, Forrás: hirado.hu
Mint mondta, 102 olyan képviselő van, aki több mint 17 millió forintot kapott az elmúlt négy évben, és legalább tíz, aki csak néhány tízezer forinttal kapott kevesebbet nála. A képviselők több mint fele 10 millió forintnál magasabb összeget vett fel 2002-2006-os időszakban. Csizmár Gábor, Kiss Péter, Kökény Mihály, Horn Gábor és Magyar Bálint csak 2002-ben kértek költségtérítést, fejenként 41 ezer forintot, ezzel ők számítanak az előző ciklus legtakarékosabb képviselőinek."
Jó vastag bőr van a képén, ez biztos.
Másrészt elég vószínű, hogy személyiségi jogokat sért a listája.
Nem igaz hogy semmire nem járó a segély, mert legalábbis erre mifelénk csak akkor jár ha előtte álláskeresőn volt, vagy közmunkán.
És pl napok óta megy a vita a helyi lapban az ovodák nyári bezárásáról, pedig léteznek diplomás munkanélküliek is legalábbis Lázár listáján. Ők besegíthetnének míg az óvónők felváltva szabin vannak. E megoldás helyett egyszerűbb listára tenni azt aki nem vállal uccasöprést.
A qtyát sem érdekli az, hgoy kinek van igaza. CSak az számít, hogy mi jut. NEM jár, hanem JUT!
nagyon meleg van - elismerem, de ekkora botorságot kár írnod:(
gondolkodj egy csöppet, mert ezen az alapon az időseknek alig-alig járna nyugdíj és minden óvodát bezárhatnának, a ráfizetéses MÁV - ot pedig el lehetne dózerolni, sóval behinteni... az meg különösen pikáns, hogy egy cigány vicc csattanójával érvelsz:)
( Lázár egy fajankó, más dolog az, hogy mi jár a segélyezettnek és más az, hogy ő, mint a "falu bikája" listázhat vagy nem. A közgyógyosokat is ki fogja függeszteni?Tökösebb helyeken már régen beperelték volna)
Olyan nincs hogy hogy például 45 ember kaphat segélyt több nem (bár Lázáréknál bármi előfordulhat) és csak kihalásos úton lehet ebbe a körbe bekerülni.
Nem lett volna egyszerűbb az étkezési jegy felajánlása helyett ruha vásárlásra szóló utalványt adni a kérelmezőnek, ha az önkormi mindenképp' el akarta kerülni a készpénz kifizetést?
Ha már arra volt szüksége, és nem az éhenhalását kellett megakadályozni!