Elhunyt Kállai Ferenc, a Nemzet színésze
2010. július 12. 14:57
MNO - KA
A Magyar Színház igazgatósága megrendülten tudatja, hogy 2010. július 11-én, életének 85. évében elhunyt Kállai Ferenc, Kossuth-díjas, Érdemes Művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet színésze.
A Feledhetetlen művész temetéséről később történik intézkedés.
======================== Kállai Ferencet július 23-án temetik
2010. július 16. 19:21
MNO - PK Jövő pénteken, július 23-án 14 óra 15 perckor búcsúztatják Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt Budapesten, a Farkasréti temetőben – tudatta a Magyar Színház pénteken.
A nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja életének 85. évében hunyt el július 11-én, hosszan tartó betegség után. Kállai Ferencet, aki több mint 100 tévé- és mozifilmben játszott, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Magyar Színház saját halottjának tekinti.
Kállai a klasszikus és mai világirodalom, valamint a magyar drámairodalom számos főszerepét játszotta el kiemelkedő jellemábrázoló erővel Othello Cassiusától kezdve a Falstaff címszerepéig, Az ügynök halála fiúalakjától a mai magyar írók által írt figurákig. Megszámlálhatatlan színpadi szerepei közül kiemelkedik: Macduff (Shakespeare: Macbeth), Szakhmáry Zoltán (Móricz: Úri muri), Danton (Büchner: Danton halála), Polgármester (Gogol: A revizor), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Nicia (Machiavelli: Mandragóra).
Filmszínészként is emlékezetesek alakításai: játszott aljas huszártisztet a Katonazenében (1961), mérnököt a Megszállottakban (1961), a határozatlankodó Takaró Sándort Németh László Iszony című regényének filmváltozatában (1965). Egy korszak jelképévé vált a rendszer kisembere, Pelikán József gátőr megformálásával, Bacsó Péter 1969-ben forgatott, de csak jóval később bemutatott szatírájában, A tanúban, amellyel bekerült a magyar filmtörténelembe.
==================== – Nagyon röstellem az ügyet, Virág elvtárs, de én jó előre megmondtam, hogy ideológiailag nem vagyok elég képzett. Mert ha, teszem azt, Bástya elvtárs tábornoki ruhában úszkál abban a medencében, csak megismerem a piros stráfról. Ez esetben megóvom a sprickoló tömegektől. Újságban, híradóban láttam én eleget. Szép daliás férfi, a kitüntetések csak úgy csillognak a mellén. De úszógatyában bent a vízben olyan furcsán hatott. Ki gondolta volna? Talán a fénytörés miatt...
– Bástya elvtárs már megbocsátott... – mondja Virág elvtárs, és gyengéden átfogva Pelikán vállát, bevezeti az ebédlőbe. – A gondnokot internáltuk, ő felel az egész incidensért.
– De hát ő nem tehet semmiről – tiltakozik Pelikán. – Én nem tudtam a vonalat.
– Ugyan, Pelikán elvtárs! – vág közbe kissé ingerülten Virág. – A jegyszedő anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője. Bevallotta. ====================
Egyébként ha már... nekem a gyászhírről elsőnek a közismert - korunkat jól jellemző - történet ugrott be:
Kállai Ferenc egyszer sorban állt az egyik kereskedelmi tv büféjénél. Egy pohár vizet akart kérni, mert kiszáradt a szája (más verzióban egy csésze kávét). Nagy sor volt, így megkérte a büfést, szolgálja ki hamarabb. A büfésnő kiszólt: tessék visszaállni, hisz Pongó művész úr is ott áll a sorban.
A büfésnő immár megnyugodhat "Pongó művész úr" kávéját illetően... elment "A" Kállai... :(((((((
(utoljára ezzel a jelenséggel akkor voltam kénytelen szembesülni, amikor "A" Sinkovics halálhírét tette zárójelbe Őfelsége Első Jimmy esete a kakassal...)
Így van. Például az epiteton ornans nálam állandó jelző, tegyük fel tehénszemű Héra. Nálad meg becenév. :D Kállai pedig tényleg vidám ember volt, személyisége túlnyomó részben ebben a műfajban bontakozott ki.
Az a baj, hogy nem mindenki ért magyarul azok közül, akik beszélik ezt a nyelvet.
Bizonyára ez a probléma gyökere. Számomra Kállai Ferenc, az színész, a bohóc pedig olyasvalaki, mint pl. Szamóca. Nyilván nem véletlenül ragasztotta rá a közönség éppen ezt az epitethon ornanst.
Az a baj, hogy nem mindenki ért magyarul azok közül, akik beszélik ezt a nyelvet. számomra ez a jelző sokkal inkább kifejezi az iránta való tiszteletet, mint a mogulozás, bölényezés. A jó színész az bizony bohóc. A rossz az meg ripők.
Szép élete volt, siker nők - azt hiszem, nem vetette meg a jó csajokat.
Egyszer volt vele egy beszélgetés, kb. ezt a történetet mesélte el:
Fiatal színész volt a Nemzetiben, és albérletet keresett. Jóban volt a jegyszedőnővel, aki egyszer megkérdezte:
- Ferikém, aztán találtál már valamit?
- Jajj, ne is kérdezd, nagyon megjártam! Találtam egy albérletet, jó helyen is lenne, nem is drága - de nem merek beköltözni, mert azt hiszem, a háziúr buzeráns. Én meg hát... épp nem az vagyok, tudod!
Pár nap múlva odainti a jegyszedőnő magához:
- Ferikém, azért vigyázz máskor, miket beszélsz! Miért kellett arról a háziúrról olyasmit mondani?
- De hát mit csináljak?! Buzeráns, és én olyan helyre nem megyek!
- De Ferikém - nem tudod, hogy a Major elvtárs is buzeráns?!
- A Major elvtárs??!! Nem is gondoltam volna!
Major persze nem volt homokos, de belement a játékba és pár napig hülyítették szegény Kállait.
Például a darab megbeszélése során megjegyzi Major: "Hogy magának milyen jól áll ez a zakó, Kállai!!
Kállai meg be volt tojva, hogy mikor támadja le Major Tamás...
Zseniálisan mesélte el, betegre röhögtem magam rajta!
