ma már a legtöbb dolog a doplomácia szintjén dől el. Tegyük hozzá hogy nem csak politikai hanem gazdasági diplomácia is van ill. a kettőt nem lehet egymástól elválasztani.
diplomáciai szinten sokkal olcsóbb egy problémát megoldani mint háborúval...
Lényegében éppen pont a nemzet az, ami nincs. Emberek vannak, akiket államjogi értelemben hívhatjuk akár népnek is, de az a lényege, hogy egyének sokasága létezik, míg a nemzet, mint olyan nem létezik. A nemzet nem más, mint egy jól strukturált tömegpszichózis: amíg kellően sokan hisznek benne, hogy létezik, addig létezőként tekinthetünk rá, de ha már nem hisznek benne elegen, akkor nem létezik.
Ennek ésszerű folyománya az, hogy a "nemzet", mint fogalom távolról sem bír egységes jelentéssel, hiszen ahányan hisznek benne annyiféleképpen képzelik el azt, így a nemzeti egység is csak borzasztóan szűk keretek között bír jelentéssel, nagyvonalakban a nemzetről való fogalomalkotás közös elemeinek az erejéig, ami lássuk be, nem túl sok.
És akkor ugye itt ez az általános trend, a nemzetállam hatalmi szerepének a meggyengülése, a szuverenitásának a fokozatos erodálódása, más hatalmi centrumok javára.
Szerény véleményem szerint egy ország csak akkor nemzet, ha a választott kormánya ugyan azt akarja mint a nép. És fordítva. Addig amíg a Kormány titkolódzik, mellébeszél, csüsztat, retorikázik, amig a nép elégedetlen, parasztvakítás nemzeti egységról beszélni. Addig a Kormány az elit a nép pedig csak egy tömeg. Demokrácia pedig sehol. Bár hol a világon.