Szociopatákkal való bármilyen kapcsolat, legyen az szomszéd, főnök, munkatárs vagy akár családtag. Hogyan alkalmazkodjunk hozzájuk. Hova soroljuk őket ha a társadalomban egyre több van?
Meddig toleráljuk a betegségeiket főleg válságos időkben? Meddig terheljék az empatikus érzelmű embereket?
Ez egy fertőzés, ami gyógyítható vagy esetleg felvehetjük velük valahogy a harcot? Mit tegyünk?
Ha kollega, akkor nyilván nehezebb a helyzet, nem lehet csak úgy otthagyni, vagy kitenni a szűrét. Az én munkahelyemen (több évnyi szenvedés után jutottunk el idáig sajna) összefogtunk, és a főnökség elé tártuk a problémát, azóta javult a helyzet ezzel az illetővel kapcsolatban. Többször kellett ugyan jelezni, hogy még mindig nem oldódott meg, úgyhogy egy idő után nem tudtak úgy tenni, mintha nem létezne a probléma.
Az írásos kommunikációt is lehet javítani. Talán én nem fogalmaztam teljesen világosan. :-)
Miből gondoltad, hogy meg szeretném változtatni? Csak a kapcsolatunkon szeretnék javítani, nem titkolt céllal.
Gondolom, ha a legkisebb lehetősége nyílik, hogy bármit tegyen ellenem- még ha hazudnia is kell- megteszi. a jövőben is mint ahogy a napokban is megtette.
Ez itt a való világ. Nem Hollywood. Itt sokszor nincs happy end és nem javulnak meg a dolgok maguktól. ( termodinamika 2. alap törvénye.) Minden rendezett a rendezetlenség felé halad. Energiát kell belevinni, hogy jobbá tegyük a környezetünket, függetlenül minden mástól.
Talán hamarabb kellett volna kutakodnom, de sajna nem voltam eléggé gyors.
Egyik kollégánk (akiről többen állítják, hogy nem 100-as) viselkedési zavaraival kapcsolatban keresek némi infót.
Persze nem gyógyítani akarom őt, eszemben sincs, viszont annyit tehetek a köz és saját magam érdekében, hogy legalább beazonosítani próbálom a viselkedését okozó "betegséget", hát ha ezt követően már könnyebb lesz kommunikálni vele, és talán a jövőben elkerülhetőek, de legalább is csökkenthetőek lesznek a konfliktusok.
Első közös munkánk alkalmával határozottabban szóltam rá mikor azt láttam valami nincs rendben. Rutinosabb dolgozónak számítok és a földi pályafutásomat is hamarabb kezdtem minimum 10 évvel mint ő. Nem főnököm, mellérendelt viszonyban vagyunk, ennek ellenére szinte maga alá akart gyűrni a folyamatos ellenőrző kérdéseivel, olyan kontroll kezdett kibontakozni amit eddig még a vezetőimtől sem tapasztaltam, mint ha mindent a kezében akarna tartani még azt is ami nem rá tartozik közvetlenül.
Nem tartotta tiszteletben az én felelősségi körömet mint ha a beosztottja lennék úgy viselkedett. E közben szétszórt, figyelmetlen volt amit hitperkoncentrálással igyekezett kompenzálni, ami nagyon körülményessé tette.
Úgy gondoltam ezen változtatni kell, mert olyan elnyomás látszott kialakulni ( már az első együtt töltött órákban) ami senkinek sem jó.
- Figyelj x-y! Te nem vagy a főnököm, szedd össze magad, nőj fel a feladathoz, ne félj nem lesz semmi baj, ne viselkedj úgy mint egy 16 éves gyerek legyél férfi, ne parázz minden rendben lesz nyugi....stb.
Először csak azt gondoltam nagy a feladat számára fél, szorong, kicsit tétova, tart a felelősségtől. De azóta beláttuk sajna nem erről van szó. Az eset után teljesen megváltozott mint ha ellensége lennék. Ezt látva kezdtem elgondolkodni.
Kis idő múlva leültem mellé és bocsánatot kértem amiért erősebben szóltam hozzá. (egyébként egy normális kolléga esetében nem lett volna erős) Sajnos szinte semmit sem ért az őszinte bocsánatkérésem. Azóta is kiengesztelhetetlen irányomba. Ez egyoldalú. Többször tettem kedves gesztusokat felé, ennek ellenére nincs változás, mint ha olyan sebet ejtettem volna rajta ami nem akar begyógyulni. Lelkiismeret furdalásom nincs, hisz bocsánatot kértem amiért keményebben szóltam az ő "teherbírásánál", de mint ha azóta egy időzített bomba lenne. Tapinthatóan gyűlöl, menekül előlem és ha mégis velem kell dolgoznia jönnek a sértő, alázó megjegyzések sorba. Kritikát nem fogalmazok meg felé ( pedig lenne miért) mert amikor megtettem abból részéről csak üvöltözés, hazug ellen kritikákkal válaszolt akármilyen szépen vagy higgadtan is közelítettem hozzá. Gyakorlatilag minden sérti amit én teszek, talán még a légzésem is.
Ha személyiségzavarban szenved oly módon változott meg a személyisége, hogy a környezete először csak nem érti mit miért tesz, mond.
Az illető reakciói is megszokottól eltérőek ez nem kis zavart okoz az együtt eltöltött munkaidőben mi nem napi 8 óra, hanem 2 nap egyhuzamban, egy légtérben történik. Munka végeztével a pihenés egy azon szállodai szobában értendő.
Ez megy kb egy éve...
Szóval, gondoltam kiderítem mi áll a háttérben és megpróbálok e tudással felvértezve javítani a kapcsolatunkon.
Lehet-e jelentősége egyáltalán a tetteinek? Miért fontos ez? Miért érzed úgy, hogy meg akarod változtatni ezt az embert? Kevésbé lesz destruktív, ha a címke a "szociopata" helyett "valamilyen betegség"?
Azok a tünetek, amiket leírtál, leginkább a narcisztikus személyiségzavarra jellemző. (A pszichiátria jelenlegi besorolási kategóriái szerint 10 féle személyiségzavart különítenek el. Ezen belül három alcsoportot. A "B" alcsoportra a dramatikus viselkedés jellemző, ide tartozik a borderline, a hisztrionikus, a narcisztikus és antiszociális személyiségzavar)
A narcisztikusra jellemző az, hogy azt képzeli magáról, hogy ő nagyon különleges és nagyon fontos személy, aki mindent megengedhet magának. Önértékelésük törékeny. Ha szembesítik hibáikkal, akkor megsértődnek vagy ellenségessé válnak.
Kérdezed a sértésekkel kapcsolatos érzéketlenségeket. Valóban, empátiára alig képesek, szimpátiára is csak akkor képesek, ha attól őket pozitívabban ítélik meg.
Kérdezem:szerintetek ezek szociopata tünetek vagy sem?
Ha valaki rendszeresen, minden ok nélkül különböző szitukban más más személlyel szemben sértő, megalázó megjegyzéseket tesz, egy ideig tűrik, majd kérdőre vonják ezt miért teszi, erre a válasza: ő ezeket nem sértésként mondja, hanem csak úgy. Valahogy nem érzi mikor sérteget és mikor nem. Beszólásai megalázóak, becsmérlőek.
Lehet hogy egyszerűen csak gonosz és hazudik, de az is lehet, hogy egy tényleges betegség áll e mögött a tünet mögött...???
( e mellett, szorongások, körülményesség, irányítási kényszer jellemzi. Ha szembesítik a hibáival vagy letagadja, hárítja esetleg üvöltésszintű hangerővel menekülést tapasztalunk...mondván mindenki hagyja békén ő nem akar vitázni..mind ezt ordítva miközben a vitapartnere higgadtan beszél hozzá.)
Persze engem leginkább sértésekkel kapcsolatos érzéketlensége érdekel amit egyenlőre nem tudunk hova tenni. Amennyiben konkrétan tudja valaki, hogy ez milyen betegség tünete kérem írja meg.
A nyári szünetnek vége. Apuka nem érzi szükségesnek, hogy gyerektartást fizessen. Már 4 hónapja! Nem is fog. Annyit mondott: neki nem lesz soha rendes munkahelye. Meg ugyse lehet behajtani tőle semmit. De a munkarendjére hivatkozva persze becitált a gyámhatóságra, mert neki a láthatás 18.30-20.00-ig jobb lenne keddenként!!! A gyerek már nem olyan fontos, egy hét is elég belőle nyáron, nem hogy három. Még volt egy alibi közös nyaralás, de az augusztusi héten fontosabb volt a barátnőjével Horvátországba utazni kettesbe, mint a gyerekével lenni. Persze a jogaiba ne korlátozzam! Beintettem neki! Csak a végzés!
Persze dühít, hogy nem fizet és cinikusan röhög rajtam!
De valóban esélytelen vagyok, a hivatalok se tesznek semmit, hiába adom be a kérvényeimet. Az apa-gyerek kapcsolat szentségére hivatkoznak!
De az belefér hogy
- nem gondoskodik a fiáról,
- nem hozza vissza időben
- nem tartja a kapcsolatot a megegyezés szerint
- magánál felejti a gyerek bicaját, ruháját, tanszereit
- kész tények elé állít, oldjam meg a gyerek felügyeletét mert nyaral a mucussal.
Stb.
Hát ennyit erről!
Születésnaplemente, egyszer azt mondtad: le kell írni azokat, akiket ellenem fordított. Most éppen ezt teszem! Elég rossz, de nagy igazság, mert bármit teszek én az ő szemükben jó nem leszek!
Emlékszem volt olyan hogy elment gombát szedni és velem akarta a bevizsgálatlan gombát megfőzetni. Hatalmas cirkusz lett belőle, de kidobtam. Nem arra gondolok hogy direktben akar ártani, de mivel mindent jobban tud, a másikat meg h#nek nézi, egyszerűen csak tartok attól hogy egy 7 éves nem mer vele dacolni. Meg az apa felé szerintem amúgy is van egyfajta "ősbizalom" egy gyerekben. De sajna a veszélykeresés lehet gyorshajtás, bányatavazás ilyesmi...
Lenne egy kérdésem: Képes egy ilyen személyiség ártani a saját gyerekének csak a versengés miatt vagy a szankciók azért visszatartják? Vagy ebbe azért ne bízzak?
Ez már régi történet, azóta elváltunk, tavaly szeptember óta nem is élünk együtt. A telefonjához nem nyúltam hozzá, még akkor sem, amikor együtt laktunk. Előfordult, 8 év alatt kb. ötször, de akkor igen alapos okom volt rá, és meg is találtam, amit kerestem.
Ugye? Az egyébként tény, hogy a volt férjem nem részeges. Nem járt kocsmába, és otthon sem ivott alkoholt, így aztán nagyon hamar én is antialkoholista lettem mellette, ami alapesetben egyáltalán nem probléma, viszont azt sem hiszem, hogy EGY nyár esti kocsmalátogatás miatt elhanyagoltam volna a családom. Én nem járhattam soha sehova, bezzeg ha ő tűnt el a "haverjaival" órák hosszára, vagy akár egész éjszakára - telefon kikapcsolva, vagy nem veszi fel -, én pedig otthon vártam a gyerekkel, akkor én egy szót sem szólhattam. És még azért is balhézott, hogy miért hívogatom? Micsoda dolog, hogy én akár egyszer is fel merem hívni?
Egy sörtől még 40 fokban sem rúgok be. Ettől függetlenül fenyegetett, a videó azóta is megvan a telefonján, sőt, a 7 éves kisfiam is azt emlegeti, hogy "apa <felfilmezte> anyát, ahogy a kocsma előtt sörözik a haverjával". Mi kell ennél több?
én nem ismerlek téged, nem tudom, mire hogyan reagálsz, lehet, hogy egy kis gyakorlattal meg tudod ezt valósítani, de az is lehet, hogy egyáltalán nem fog menni, nem tudhatom. viszont szinte ez az egyedüli védekezés az ilyenfajta emberek ellen, legalábbis a tudomány mai állása szerint, hiszen megváltozni nem fognak, és győzni velük szemben iszonyatosan nehéz, hiszen ők mindig mindent versengésnek élnek meg, vagyis iszonyatos rutinjuk van ebben.
Köszönöm a tanácsaidat, mert bevállnak. Van mit dolgozni magamon. Az érzelmek elrejtésében mindenképp. Nem akarom én sem hogy a félelmeim által uralkodjon rajtam.
a p/n/s azon élősködik, hogy te félsz tőle, kiborulsz, felháborodsz, stb. neki ez azért jó, mert uralodik rajtad ezeken keresztül. az egyedüli mód, hogy lerázd, az az, hogy nem adsz látható reakciót rá. egyrészt ez nem elutasítás, vagyis nem fog agresszívan reagálni, másrészt nem kapja meg a provokációért a gyötrődésedet, a jutalmat, így hamarosan más gazdatestet keres. ez az un. grey rock, vagyis szürke szikla technika: legyél unalmas és érdektelen számára.
Sajnos igaza volt születésnaplementének. A gyereket maga elött tolva keseríti az életem egy szociopata. A végzést úgy játsza ki ahogy épp kedve tartja, közben engem feketít be. Valahogy mesterien forgatja ki a dolgokat. Ha szólok ha nem sehogy se jövök ki normálisan az általa generált kényes szitukból. A nyilvánosság erejében sem bízhatok. A hivatalok elhajtanak, nem tehetnek semmit, ha forróvá válik a helyzet a "civilek" is meghátrálnak, kihátrál mindenki. Mondjuk ezt még meg is értem!
Próbálom követni a tanácsokat, nem legyözni akarni, de újabb és újabb követelésekkel áll elő. Olyanokkal, ami már tényleg feszegeti a tűrőképességem. Nem merek szólni olyan dolog miatt, ami egyébként nagyon zavar vagy félelmet kelt bennem, mert attól félek hogy ezzel is csak kiadnám magam neki.
Sajnos aki segíthetne esetleg, az meg nem látja át, hogy tényleg egy szociopatával van dolgunk!
Talán egy kommunikációs szakember észre venné az ellentmondásait egy szociopatának ???, de a mediációtol is elzárkózik. Nem "véletlen,, hisz generálni szereti a konfliktusokat nem megoldani... Az általatok ajánlott olvasmányok is azt erősítik bennem, hogy még a pszichológusok is átverhetők egy jó ideig. Még az a rohadt idő is neki dolgozik...
A mi válóperünk egy kb. harmincas férfi bíróhoz került. Az első tárgyaláson semmi mást nem csinált, mint egy kazettás magnóba statisztikai adatokhoz való kérdéseket, és az ezekre adott válaszainkat diktálta be. Ezek után megkérdezte, mindenben megegyeztünk-e, és látunk-e esélyt a békülésre? Hiába mondtuk, hogy igen, közös megegyezéssel válunk, és nem, nem fogunk békülni, semmi mást nem mondott vagy kérdezett (az okokról, részletekről), csak hogy neki most az a kötelessége, hívja fel a figyelmünket rá, hogy 30 napon belül kell kérnünk az eljárás folytatását, és ki fognak tűzni még egy "határnapot", azaz egy újabb tárgyalási időpontot. De arról hogy azon mi lesz, vagy hogy lesz, szó sem esett. Csak reménykedni tudok, hogy akkor már hivatalosan is elválasztanak minket, és ezt már egyáltalán nem bánom. Már én is kezdem elhinni, hogy jobb ötlet volt megszabadulni tőle. Bár a második tárgyalás időpontjáról még nem kaptam értesítést, de már alig várom!
