Szociopatákkal való bármilyen kapcsolat, legyen az szomszéd, főnök, munkatárs vagy akár családtag. Hogyan alkalmazkodjunk hozzájuk. Hova soroljuk őket ha a társadalomban egyre több van?
Meddig toleráljuk a betegségeiket főleg válságos időkben? Meddig terheljék az empatikus érzelmű embereket?
Ez egy fertőzés, ami gyógyítható vagy esetleg felvehetjük velük valahogy a harcot? Mit tegyünk?
Sajnos igaza volt születésnaplementének. A gyereket maga elött tolva keseríti az életem egy szociopata. A végzést úgy játsza ki ahogy épp kedve tartja, közben engem feketít be. Valahogy mesterien forgatja ki a dolgokat. Ha szólok ha nem sehogy se jövök ki normálisan az általa generált kényes szitukból. A nyilvánosság erejében sem bízhatok. A hivatalok elhajtanak, nem tehetnek semmit, ha forróvá válik a helyzet a "civilek" is meghátrálnak, kihátrál mindenki. Mondjuk ezt még meg is értem!
Próbálom követni a tanácsokat, nem legyözni akarni, de újabb és újabb követelésekkel áll elő. Olyanokkal, ami már tényleg feszegeti a tűrőképességem. Nem merek szólni olyan dolog miatt, ami egyébként nagyon zavar vagy félelmet kelt bennem, mert attól félek hogy ezzel is csak kiadnám magam neki.
Sajnos aki segíthetne esetleg, az meg nem látja át, hogy tényleg egy szociopatával van dolgunk!
Talán egy kommunikációs szakember észre venné az ellentmondásait egy szociopatának ???, de a mediációtol is elzárkózik. Nem "véletlen,, hisz generálni szereti a konfliktusokat nem megoldani... Az általatok ajánlott olvasmányok is azt erősítik bennem, hogy még a pszichológusok is átverhetők egy jó ideig. Még az a rohadt idő is neki dolgozik...
A mi válóperünk egy kb. harmincas férfi bíróhoz került. Az első tárgyaláson semmi mást nem csinált, mint egy kazettás magnóba statisztikai adatokhoz való kérdéseket, és az ezekre adott válaszainkat diktálta be. Ezek után megkérdezte, mindenben megegyeztünk-e, és látunk-e esélyt a békülésre? Hiába mondtuk, hogy igen, közös megegyezéssel válunk, és nem, nem fogunk békülni, semmi mást nem mondott vagy kérdezett (az okokról, részletekről), csak hogy neki most az a kötelessége, hívja fel a figyelmünket rá, hogy 30 napon belül kell kérnünk az eljárás folytatását, és ki fognak tűzni még egy "határnapot", azaz egy újabb tárgyalási időpontot. De arról hogy azon mi lesz, vagy hogy lesz, szó sem esett. Csak reménykedni tudok, hogy akkor már hivatalosan is elválasztanak minket, és ezt már egyáltalán nem bánom. Már én is kezdem elhinni, hogy jobb ötlet volt megszabadulni tőle. Bár a második tárgyalás időpontjáról még nem kaptam értesítést, de már alig várom!
Ezt figyeljétek! Tavaly nyáron, egy forró, augusztusi napon, miután 8 óra munkából hazaértem, úgy döntöttem, kell egy kis kikapcsolódás, és - miután elrendeztem a már otthon lévő gyerekem és férjem dolgait, plusz elkészítettem a vacsorát, és ettem is belőle - átmentem a kocsmába, mert egy hideg sörre vágytam. A faluban, ahol laktunk, a kocsma a házunkkal majdnem szemben van. Találkoztam haverokkal, és leültünk a kocsma elé kitett székekre a napernyők alá, beszélgettünk, és ittam a jó hideg sört. Nagyon jól esett! A férjem egyébként nem szokott átjárni a kocsmába, és alkoholt sem iszik, tehát mielőtt megkérdezitek, elsősorban arra vágytam, hogy kicsit más társaságban legyek, ne otthon, és ne egyedül kelljen "alkoholizálnom". A kisfiam és a férjem a házunk udvarán maradt, én pedig kb. másfél órát töltöttem az előbb említett műintézményben, illetve az előtte található kerthelyiségben.
Pár héttel később, amikor már tarthatatlan volt a helyzet (az előtte fél évig zajló herce-hurca után, hazugságok, megcsalás, sorozatos veszekedések az ő részéről), végül beleegyeztem, hogy én költözök el a házból, és el fogunk válni. Ekkor a férjem előhozakodott azzal, hogy amikor én a kocsmában "részegeskedtem" a haverokkal, ő videófelvételt készített róla a telefonjával, és ha bármilyen úton-módon megakadályozom, hogy ő láthassa a gyerekét, vagy el akarom venni tőle, akkor a bíróságon bemutatja ezt a videófelvételt, miszerint egy családanya hétköznap este a kocsmában tölti az időt, ahelyett, hogy a családjával törődne. És nem csak a bíróságnak, bárkinek képes megmutatni, ha arról lesz szó, hogy miért válunk el?
Már csak azon gondolkodom, hogyan bizonyítsam, hogy ezzel megfenyegetett?
Dávid Ibolyát, az MDF egykori elnökét és Herényi Károlyt az ügyészség kényszerítéssel vádolta. A vád szerint a két egykori MDF-es politikus egy titokban rögzített hangfelvétel nyilvánosságra hozásával fenyegette meg 2008 szeptemberében Almássy Kornélt, aki ennek hatására visszalépett attól, hogy az MDF elnökjelöltje legyen.
Nálunk nem volt ennyire rossz a helyzet.Mármint a tied nagy vonalakban más,mint az enyém.De ugye vannak fokozatok.
Ezért is nem tudom "micsoda"is ő valójában.Az biztos hogy személyiség zavaros.Amiket tapasztaltam:
-Folyamatosan sajnáltatta magát mindenkinek
-Állandó panasz áradat(pozitív észrevétel ritkán)Őt mindenki kihasználja,pedig ő olyan jó ember!
-Ő az Isten,aki mindent jobban tud mindenkinél,ő mindenhez ért,mindent megszerel,mindent megtesz a szerelméért,mos, főz takarít,akitől nem tudsz olyat kérni amit ne tenne meg.A tenyerén hozdoz,a kívánságod lesi,védelmez,megment,nélküle nem tudsz létezni(szerinte).Ő mindíg ott van ha bárkinek segíteni kell,ha nem kérik ő akkor is segíteni akar már-már erőszakosan rátukmálja magát az emberre.Ennek köszönhetően,mindenki egy nagyon kedves,udavarias embernek ismeri.
-Nagyzol,beképzelt,másokat lenéz,aztán ha érdeke úgy diktálja kedves velük.
-Folyamatosan hazudott,agyrém történeteket talált ki hogy sajnáljam,hogy megszerezzen,manipulálhasson.(Amikor még csak próbált megszerezni,azt mondta hogy volt orvosnál és halálos beteg akinek alig van hátra,majd később amikor már úgy érezte közelebb kerültem hozzá,akkor meg tudta hogy elcserélték a leleteit.Hurrá,nem kell meghalnia)
-Nyomult folyamatosan,telefon,chat,ajtó előtt várakozás,ha lent volt állandóan az ablakomat leste,mikor láthat meg.
-Ha nem akartam találkozni vele,akkor is nyomult percenként minden lehetőséget megragadott.Zaklatott.
-Ha nem foglalkoztam vele,mert már az agyamra ment,elszívta az energiámat,akkor ha összefutottunk véletlenül,eljátszotta a lelkileg kikészült embert,aki már csak kúszik,menni sem bír fáj mindene.
-Állandó zizegés,gyors beszéd,hiperaktivitásra utaló magatartás,érdektelenség bármilyen hobby felé(képtelen lekötni magát 5 percnél tovább)unalom.Állandóan a jelenlétemet igényelte,mindíg mindíg mindíg!
-Szexmánia(ebben nála ki is merült a kapcsolat fogalma)
-Ha nem kapott szexet,akkor először próbálta elrejteni az indulatát(nem sikerült neki,akkor kezdtem először félni tőle)nem bántott csak éreztem hogy valami furcsa.
-Mindennek úgy kellett lennie ahogy ő akarta,de mindent úgy alakított mintha én akartam volna. Nah....folyt köv....ha akarod
Nagyon sajnálom, hogy neked is át kellett élned, ráadásul nem is választhattál, mert ugyebár az apját nem választhatja csak úgy meg az ember, mint a házastársát.
Valóban romboló volt, és valószínűleg az amúgy stabil és önálló személyiségemnek köszönhető, hogy nem lettem bipoláris depressziós, mint "theonethatgotaway" olvtársnő, aki alább írt. Bár volt pár nagyon rossz hónapom, de most már talán túl vagyok rajta.
Az én volt férjem majdnem ilyen. Annyi a különbség, hogy nem iszik alkoholt, és mindig csak a nála gyengébb, kevésbé képzett vagy tapasztalt embereket gyűjti maga köré, bár ő maga sem egy észlény, viszont közülük kitűnhet. 10 éve ismerkedtünk meg, folyamatosan megkaptam tőle a legkülönbözőbb szituációkban, gúnyos megjegyzésekkel, hogy "na, erre jó a két diploma, még ezt sem tudod megcsinálni". Miközben az elmúlt 10 évben én kerestem és találtam is neki állást többször is, hogy a középfokú végzettségével és közel nulla nyelvtudásával el tudjon helyezkedni, és még ne nekem kelljen őt is eltartani. Főleg miután van egy gyerekünk is.
A probléma ott van, hogy egy jó párkapcsolathoz két lelkileg felnőtt ember kell. Nálunk csak egy volt. A felnőttség nem minden esetben csak azt jelenti, hogy az ember pl. saját maga vásárolja a ruháit (én ezt már 14 évesen elkezdtem).
Én évekig éltem úgy, hogy zsaroltak, kényszeríteni próbáltak. Nem igazán hagytam magam. Ez volt a baj. De már nem élek bűncselekményben. És ez nekem jó.
Ok, akkor írok ide pár sort, bár nem ismerem a te teljes sztoridat, csak pár dolgot olvastam itt el.
Na az én volt "emberem" a következőket csinálta, a teljesség hiánya nélkül, nem mindent írok le, mert a mai napig felkavar és neurotikus vagyok.Én még ilyen "emberrel" nem találkoztam, remélem nem is fogok. Ez egy démon és ufo keverék.
Utólag elemeztem őt csontig.. Kár. Mert utólag már semmit nem tehettem. Közben ugye meg nem jössz rá, vagy ha van is jel, nem foglalkozol vele, stb.
Az illető kevert személyiségzavarú, szociopata, skizoid személyiségzavar, nárcisztikus, elkerülő, plusz skorpió jegyű. Na most ezeket add össze. Bomba robban ebből.
Semmit nem értettem mit miért mond vagy csinál.nem igazán tudtam mit akar. Bár egyébként sejtettem arra kellettem volna, hogy jól megb****, ezt az ő sajátos burkolt, indirekt módján legelőször valami barátság extrával dolog, aztán kicsit felnézett rám, kapcsolat ne, mert parázik mi lesz majd, majd feleség, majd hülye b#zi.
Tekintet, szem,kaméleon,folyton változtatta,mindig csak maszkokat viselt, de velem sajátos bunkó,cinikus,olykor gusztustalan,néha lekezelő,egyszer kétszer normális,de mással mindig normálisan beszélt, vagy odafigyelt stb.
Hihetetlen mód tud manipulálni és az egész rövidke életű "kapcsolatunkat" a saját malmára hajtotta. semmit nem vettem észre, csak később.. Mindig én jártam hozzá, amire később jöttem rá, mekkora megalázó..mert hogy szegény fáradt, sokat dolgozik,sajnálja meg őt az egész világ
Folyton kritizált mindenkit, engem is, ugyan én mibe fáradtam volna e, mikor akkor takarítottam egész nap, és úgy mentem hozzá fel a hegyekbe..a szükségeimet, igényeimet nem vette figyelembe. Sok minden miatt csak besértődött, támadással válaszolt. Nulla érzelem, mindent magának tartott meg, nulla romantika, hideg, kényszeredett ölelés, béna csók, béna az ágyban, de ott maximálisan önző.
Folyamatosan tesztelt, és én éreztem végig bénának magam.. vagy nem elég jónak, stb..
Folyton panaszkodott, hogy magányos, de ő senkihez nem megy, elzárkózik mindenki elől.
Más hátán kapaszkodik, csak egoista, "erős" emberek társaságban van helye, mert ott nagynak érezheti magát. A cinikus flegma, szabálysértő, f##kalap stílus csak álca, hogy a saját érzékenységét, és belső lelki világát meg ne lássa senki, mert akkora fájdalmai vannak a múltból stb..
Gyanakvó, bizalmatlan,tesztel,manipulál,nem kommunikál,elnyomja amit akar, de külünböző módon utalgat, csak hogy milyen reakciót vált ki belőled. Mocskos, undorító, beteges, alattomos, és mindezt nulla empátia, nulla bűntudat, nem tekint emberszámba senkit, kivéve a családját, azért mindent megtesz, a munkája első, de tőle én semmit nem kaptam. Az első mindig a munka, alkohol, cigi, szex, videójáték, barátok, ezekért hajlandó kimozdulni, értem nem volt.
És még sorolhatnám. Persze ő tette az í-re a pontot, amikor majdnem kivertem a hisztit, először és utoljára, de sajátjára fordította, és szakítani képes volt lejönni hozzám. És kaján mosollyal nézte ahogy sírok, de azért ne utáljam, legyünk csak barátok... Ezek után..ez tényleg nem normális.
Fogalma sincs az erkölcsről, semmilyen mértékben sem.
A legszebb, hogy van már igazi "nője", akit ide-oda hurcolász, már nem fáradt.
Ennek másfél éve, bipoláris depresszióm van azóta. "Jól érzem magam".
Mióta nem engedem, hogy rángasson (végzés szerint jöjjön a gyerekért) bedurvult. Értem én, hogy ne kekeckedjek vele, de véget kellett vetni annak, hogy szívességeket kér tőlem és szarik betartani amit mond, meg ami a kötelessége. Persze mindezt az én kontómra.
Amikor 12 perccel a különóra lejárta előtt telefonált, hogy még se tud menni adott szerdai napon amit ő kért (mert kedden a végzés szerint nem tudna menni a munka miatt a gyerkőcért) a suliba a gyerekért, de én legyek otthon, mert 18.30 körül joga van, és vinné a gyereket, hogy 19 órára hazahozza, na pont ez volt a sokadik kibas*okagyerekemanyjával,mertHÜ**E megmozdulása!
Szerencse hogy be voltam kapcsolva, szerencse hogy elért, szerencse hogy a suliba értem az ügyelet végére, szerencse hogy kiadták a gyereket nekem. Megkérdeztem mi lett volna ha senki nem jön a fiamért és nem tudnak elérni, mert elromlik a telefonom? VÁLASZ:Bevitték volna a gyermekvédelmi szakszolgálathoz és csak iszonyat tortúra árán adták volna ki, mondván hogy elhanyagoló szülők gyereke.
És mindez azért mert apuka nem tartja be a végzésben szereplő (48 órával korábban szólni kell) értesítési kötelezettségét sem... és egyébként mást se.
Elmentem a gyámhatósághoz és elmondták, a végzést betartathatják vele, de mást nem. Hát léptem és írásban jeleztem neki, hogy végzés szerint oldja meg a láthatást. És minden mást is.
Apuka: - De jogom van... blabla, végül mivel nemet mertem mondani a verbális agresszió mellett még meg is fenyegetett.
Ne értsétek félre, nem sajnálom a wellness hétvégét tőle, meg a vacsit az új nőjével, meg a bulihétvégéit, meg az aranyeljegyzésigyűrűt a csajának, stb., mert tudom, hogy a csillogása talmi, a végrehajtás ellene fel van függesztve, mert semmije sincs, és nem vágyok olyan emberrel együtt élni aki meglopott, becsapott, kihasznált. Csak ha szívességet kér legalább emberi hangnemben beszéljen velem. És az emberi hangnemet elvárom a sarki csövestől aki pénzt kér tőlem, a munkatársaimtól, a gyerekektől akikkel dolgozom, a postástól és mindenkitől akivel kommunikálok. Mert ez alap.
Nem akarok pereskedni, a nőjét figyelmeztetni, stb, csak megijedtem, mert a baráti körét tekintve kinézem belőle hogy valakit rám küld, hogy megveret.
Próbálok segítséget kérni, hogy ne legyek egyedül, amikor jön a gyerekért v. a gyerekkel, de ez a legnehezebb. Igéret van, hogy nem hagynak egyedül, de amikor kéne akkor pont senki nem ér rá... rám. Ezért érzem esélytelennek magam.
Pedig szerintem ez egy tök jó válasz. Nekem tetszik. Egy felnőtt ember valóban el tudja dönteni, hogy kivel beszél, és kivel nem?
Az én (volt) férjemről is írtam itt korábban, összeszedegettem a netről infókat (innen is), és végül arra gondoltam, hogy nem kifejezetten szociopata, hanem elég erős nárcisztikus személyiségzavarban szenved. Bár majdnem egy kutya.
Tavaly augusztus végén költöztem el tőle, a kisfiunk egyik héten nála, a következő héten nálam van. Egy válóperes tárgyalásunk volt már, de lesz még egy, még nem mondták ki a válást. A vele való kommunikációt a minimálisra csökkentettem. Egyszerűen nem beszélünk, nem keresem, nem járok a nyakára még a gyerek miatt sem. Amikor hétvégén hozza a kisfiamat, akkor kb. 3 mondatot tárgyalunk, a gyerek iskolai dolgairól kérdezem, ha van valami info, elmondja. Ennyi.
Van új nője, végül is miatta váltunk el. A gyerekünket oda szokta vinni minden második héten legalább egy napra, a kicsi pedig néha mesél róla. De még őt is megkértem, hogy csak akkor beszéljen erről, ha valami fontos van, ha pl. nem érzi jól magát, vagy valami nem volt rendben annál a nőnél. Egyébként nem érdekel.
Mióta így csinálok, és nem élünk együtt, nem kell naponta nyaggatnom a "drágámat" az együttéléssel járó gondokkal (is), azóta ő valahogy jobban erőlteti a kommunikációt, amikor találkozunk, akkor elég közlékeny - próbál lenni. De nem is figyelek rá. Nagyjából leszarom.
"Szemrebbenés nélkül letagadta. Hogyan bizonyítsam?"
Sehogy. Nagyon-nagyon fontos, hogy tilos visszavágnod neki, tilos bebizonyítanod, hogy neked van igazad, tilos a következő áldozatot (barátnőt, stb) figyelmeztetni, és még sorolhatnám. Mind-mind sebezhetővé tesz és alkalmat ad arra, hogy belevonjon a játékába. Az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy minél kevesebb felületen érintkeztek, és te elfogadod hogy kvázi ő "nyert", azért, hogy jól gyere ki a dologból.
Nem merte elismételni a barátnője előtt sem, hogy szétrugdossa a fejem. Amíg nem bizonyítható nagy a szája. Csak az a fránya bizonyíthatóság. Ugye. Szemrebbenés nélkül letagadta. Hogyan bizonyítsam?
Minden este telefonál, hogy a gyerekkel akar beszélni és kvázi a gyerek háta mögé bújva szemétkedik.
Megkértem a tesómat, hogy a gyerek visszahozásakor legyen jelen, hogy tanúval bizonyíthassam, ha eltér a végzéstől. Szörnyű, de vele csak így lehet. Már csak írásban vagyok hajlandó kommunikálni vele. DE EZ IS KEVÉS...
Az tény hogy sok minden ráillik az exemre,mondjuk 80%,de még így sem vagyok biztos benne hogy pszichopata.
Ami zavar az az hogy mindíg magát mossa mások előtt tisztára,és soha nem látja be hogy ő is hibás lehet.Bár az hogy egymásnak ugrasztott engem a családommal,vagyis csak akart,és egyik nap szeret másik nap ha nem reagálok a sértéseire akkor cinikus,és aztán így tovább...ez furcsa.Szakítás után szétkürtölte a hazugságait mindenkinek,bemocskolt,aztán meg nem értette mi bajom.Miért akadtam ki?azt mondta,nem gondolta hogy ezzel ennyire megbánt.
Na most.....addig agyalok ,a végén már nekem kell orvos.Fasza
