"Érted haragszom én, nem ellened" - írta József Attila. ***********Ez a topik elsősorban a konstruktív kritikákat várja, érvekkel együtt, azoktól, akik annak drukkolnak, hogy a Fidesz-KDNP sikeresen végezze feladatát, mindannyiunk és az egész magyarság javára.
A tényekre. Már egyszer leírtam: Kósa állítás-Orbán cáfolat -- Varga-Szíjártó megerősítés- Varga cáfolat. Ez volt az időrend.
És azt is mondtam, hogy kutya legyek, ha ezt valaki meg tudja érteni.
Ezért beszéltem rossz kommunikációról. Most meg a kármentés folyik - nb. hasonlóan rossz kommunikációval. Az embert csak felbőszíti, hogy megint hülyének nézik.
Nem lett volna jobb egy bocsánat kérés? Könnyen ki lehetett volna magyarázni.
Vegyék már észre, hogy vége a kampánynak, most már kormányozni kéne és nem a múlton lovagolni, a szocikat nyúzni állandóan. Hagyjanak fel most már ezzel a visszataszító ellenségeskedő stílussal
"Normális országokban egy ilyen botrány után a triumvirátus már rég az űrben keringve közlekedne egy hatalmas seggbe rugás után."
Vö.
A tárgyalásokat Magyarország kérte a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ez azonban nem jelenti azt, hogy „hitelt vennénk fel az IMF-től" - mondta Veres János pénzügyminiszter az egyezséget magyarázva a távirati irodának. Bármi lehet az együttműködés tartalma a Valutaalappal, a későbbi folyamatok függvényében – közölte a pénzügyminiszter.
Magyarország októberben 20 milliárd eurós hitelkeretről állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval. Ezt követően 4,9 milliárd eurót hívott le az IMF-től és 7 milliárd forintot az Európai Uniótól. A pénz a jegybanki tartalékot növelte, illetve - egy kisebb része - a lejáró hitelek kiváltására szolgált.
"A legrosszabb forgatókönyv, amelytől napokon keresztül féltünk, hogy elindul a forint zuhanása és nem áll meg mondjuk 350-400 forintig az euróhoz viszonyítva. Ebből pillanatok alatt 20-30 százalékos infláció tud kialakulni, és ez azt jelenti, hogy az emberek elveszítik a jövedelmüknek a negyedét, harmadát anélkül, hogy bárki bármit csinált volna" - ezzel az apokaliptikus vízióval magyarázta a miniszterelnök a Vasárnapi Híreknek adott hét végi interjújában, miért fordult közel egy évtized után ismét a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) a kormány.
Furcsa, hogy a Pénzügyminisztérium napokkal a megállapodás előtt, október 18-án előállt a költségvetés második verziójával, Veres János miniszter pedig még az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) elé is bevitte az új - még mindig növekedéssel kalkuláló - javaslatot.
Ráadásul a pénzügyminiszter azt is megígérte, hogy nem nyúlnak a 13. havi nyugdíjhoz.
1-2 konstruktív kritika a Fidesz irányába, ami hirtelen eszembe jut. Vegyék már észre, hogy vége a kampánynak, most már kormányozni kéne és nem a múlton lovagolni, a szocikat nyúzni állandóan. Hagyjanak fel most már ezzel a visszataszító ellenségeskedő stílussal, jól lenne kicsit javítani a magyar politikai kultúrán. Szerencsétlen dolog volt pl. a Viktornak a nyitóbeszédében még mindig kommunistázni (Kovács Lászlóra utalás, Észak-Korea, Venezuela). Ezeken túl kéne már haladni, mert kicsinyes kelet-európai szemléletet kölcsönöz. Hagyjanak fel a tömjénezéssel, istenezéssel, mert ez idegen a legtöbb ember számára, ennek nincs hagyománya ebben a szekuláris társadalomban, meg Európában általában. Nem szabadna engedni, hogy egy százalékban nem mérhető párt ekkora befolyást gyakoroljon rájuk. Összehangolt és FEGYELMEZETT kommunikációra van szükség, hogy a még mindig az indulatok által vezérelt politikusok ne okozzanak esetleg maradandó (2014) károkat.
Én is ezen töprengtem... Hogy lehet az, ha másutt jelentenek be efféléket, ott semmi gond nincs vele, bezzeg itt meg beindul a vészmadárkodás? Meg azt sem értem, hogy amikor a Paprikaferkóék sorozatban azt hazudták, hogy hozzánk aztán nem gyűrűzik be a másodlagos jelzálogpiac bebukása gerjesztette válság, aztán pár nap múlva sebtiben megkötötték a csillió dolláros segélycsomagot, akkor azt nem váltott ki akkora pénzpiaci hűhót, mint a mostani arcok gazdasági bejelentései. Pedig ha valami, az ki kellett volna váltson.
Egyre inkább azon vagyok, hogy igazat adjak azoknak, akiket érdekelne, hogy honnan érkeztek a pénzpiaci hercehurca beindításához alapul szolgáló információk. :)
Gondoltam:O)) Természetesen a fasisztázás is ebbe a kategóriába tartozik - tőlem ilyet soha nem hallhattál. Miután a topic arról szól, amiről, most nem a korábbi kormány hibáit kell elemezni. Ezért nem is beszélek róla. Evidensnek veszem.
A jelenlegi téma teljesen friss, lehet magyarázgatni a vélt célokat is. A kommunikációs hiba tényét viszont sajnos nem lehet vitatni - sőt nem is kéne elkenni, hanem tanulni belőle.
Ilyen értelemben nem lehet elégszer elmondani. Én így gondolom.
Az én jövőképpem - naív módon persze - egy olyan ország lenne, ahol nem hazudnak az ember pofájába egyfolytában ( persze a politikailag szükséges szépítések mellett), ahol az ember nyugodtan elmondhatja a véleményét anélkül, hogy lehülyézzék, lebolsizzák, ahol igaz vita kultúra van, ahol a vitát pozitív dolognak tekintik, ahol nem akarják rám erőltetni a véleményüket mások, ahol a többség nem arra való, hogy uralkodjanak rajtam., ahol nem kell öncenzúrát működtetnem, ahogy ezt kellett az átkosban ( amiről fogalmad sincs), ha az ember túl akarta élni stbstb
Ki hitte volna, hogy ennyi mindenben egyetértünk?
Mert én is ezt szeretném, azzal a kiegészítéssel, hogy nemcsak a bolsizást, hanem a fasisztázást is hasonlóan száműzném.
Nem, nem kell lenyelni, a kapitális hibákat
Legyen következménye, bár én a sok hozzászólóval ellentétben nem látok tisztán ebben a kérdésben. (túl sok dolog befolyásolja az ítéletet: mint az ország tényleges helyzete, eladósodottsága, aktuális törlesztőrészletek lejárta...,árvíz stb.lehet, hogy az IMF tárgyalási pozíció erősítése volt a cél? lehet, hogy a várható költségekhez többletforrás? Nem tudom.)
De ez bármilyen itt kitárgyalt téma kapcsán hasonlóan jelenik meg: az egyik, csak egyfajta, a másik pedig a más tényeket vesz figyelembe.
Miért van az, hogy én meg úgy érzem, hogy a tied nem vezet sehová?
Az én jövőképpem - naív módon persze - egy olyan ország lenne, ahol nem hazudnak az ember pofájába egyfolytában ( persze a politikailag szükséges szépítések mellett), ahol az ember nyugodtan elmondhatja a véleményét anélkül, hogy lehülyézzék, lebolsizzák, ahol igaz vita kultúra van, ahol a vitát pozitív dolognak tekintik, ahol nem akarják rám erőltetni a véleményüket mások, ahol a többség nem arra való, hogy uralkodjanak rajtam., ahol nem kell öncenzúrát működtetnem, ahogy ezt kellett az átkosban ( amiről fogalmad sincs), ha az ember túl akarta élni stbstb
Ha ez szerinted sehova sem vezet, akkor igazad van.
Ha szerinted a hazugságot, a kapitális hibákat következmények nélkül le kell nyelni, persze csak akkor, ha azt a kedvenceink követik el, akkor igazad van.
Az hogy mások is visszafele mutogatnak, az nem igazán érdekel. Valamennyire persze nekünk is kell, hiszen ez nem egy új kezdet, hanem folytatása az előzőeknek. Abból kell kiindulni. De nem erről van szó ebben a topicban.
De arról sem, hogy az egyik hibáit kielemezzük a másikét pedig elkenjük. Akkor tényleg nem jutunk sehova.
Tudod, nem is vitatkoznék Veled, ha az általad vázolt jövőképről nem érezném úgy, hogy sehova sem vezet.
Meg azt a cseppnyi észrevételt, hogy kicsit hamar jött a csalódás.
Aligha menti a felelőtlen (vagy szándékos) nyilatkozókat, de azért lássuk be: nem ezzel idézték elő a apénzpiac "megrendülését"
Nagyon nehéz idők jönnek, a kormánynak fájdalmas döntéseket kell meghoznia – jelentette be David Cameron brit miniszterelnök. Forrás: Hírek – Magyar Rádió »»»
Brit miniszterelnök: „sokkal rosszabb a gazdaság helyzete, mint gondoltuk
Hírfigyelő által 2010. június 6. 16:01 | Belföld-Politika | RSS | Kövess a Twitteren
A brit miniszterelnök szerint a vártnál sokkal rosszabb a brit gazdaság helyzete, és jó eséllyel nem tarthatók az előző kormány előrejelzései. Forrás: Hírek – Magyar Rádió »»»
Talán így egymás alatt elgondolkodtató:
Cameron: Sokkal rosszabb a gazdaság helyzete, mint gondoltuk
Varga: Sokkal rosszabb az ország helyzete, mint állították
Nem vagyunk egyformák. Másképp értékeltem azt a beszédet, mint te ez nyilvánvaló - bár soha nem voltam maszop szavazó - fideszes viszont igen:O)
Talán a helyzet miatt - éppen a Fidesz akkori viselkedése miatt, nem láttam más alternatívát.( Akkor is rossz volt a kommunikációjuk.) Most is csak aggódva drukkolok, vajon elő tudják-e venni a jobbik eszüket. Ez lenne mindenkinek az érdeke.
Pontosan ezért - pláne az elején - nem kell szó nélkül hagyni a nyilvánvaló hibákat. Épp az előzőekből tanulva.....
Azt hiszem nagyon hülyének nézel és az is hiba.....
Én sem emlékszem. 20 év alatt sokat változott a helyzet és vele a helyzetértékelésünk is napról napra. Ezért váltódnak le kormányok.
Az én nézeteim alapjában nem változtak, csak ma már több a tapasztalat, az ember jobban látja, mi hogyan működik. Ezt vártam volna az új kormány régi, sokat tapasztalt embereitől is. Nagy volt a várakozás - ezért nagy a csalódásom is.
Kósa nem kért bocsánatot, hanem sértődötten értetlenkedett, ( volt pofája) ahogy a főnöke is. Ez nem sok változás a korábbiakhoz képest. Folytatódik a következmények nélküli ország nemzeti cukormázzal leöntve, amitől még ehetetlenebb.
Normális országokban egy ilyen botrány után a triumvirátus már rég az űrben keringve közlekedne egy hatalmas seggbe rugás után.
Nem vitatom, de ettől még nem ártott annyit, mint ezek hárman. Mellesleg, ha valaki a hazáját akarja köztisztviselőként szolgálni,akkor azt teszi. Függetlenül attól, hogy épp egy hisztérikus, hazudozós bohóc a min.elnök. Azt ugyanis nem ő választotta magának, hanem az istenadta...
Teljesen mindegy. A min.elnöki ideje alatt nem ártott ennyit. És főképpen: nem tartott ilyen hülye ölebeket,mint Orbán. (A Bajnainak a libás ügyeit most nem taglalom, nem volt tisztességes, amit anno csinált, hiszen ő már rég tudta, hogy a beszállítóknak nem fognak fizetni, mégis átvették a sok libát. A beszállítók meg sorra csődbe mentek. S a csőd volt még a jobbik eset, mert a rosszabbik esetben a temetőbe.)
Hm. Most már csak azt kéne kideríteni, hogy Orbán úrnak az oszágrontók elleni hadjáratában mikor lesz végre ideje és energiája fellépni a saját ölebei ellen. Mert egyelőre ez a Kósa-Szíjjártó-Varga pincsitriumvirátus többet ártott az országnak, mint Oszkó, vagy akár Bajnai.
Én nem tudok neked mit mesélni, mert nem értek a közgazdaságtanhoz, de ha gondolod, akkor megírom a G20-aknak, hogy a twist nevű fórumozó (index, polidili, regszám 486655) nem ért velük egyet, hátha ettől meggondolják magukat és inkább ők is a Matolcsy-Orbán által favorizált gazdaságpolitikát fogják inkább javasolni. :)
Stratégiát-diplomáciát nehéz elvárni egy vizionáriustól. De lássuk ezt a váteszt, mennyire érzi jól az idők szelét:
2010 márciusában az okos országok csoportjáról beszélt, akik:
minden erővel a gazdaság beindításán dolgoznak, mert felismerték, hogy termelő beruházások nélkül, valamint az ezek által létrehozott munkahelyek nélkül nem lehetséges a pénzügyi problémákat sem kezelni
Majd a kormányprogramban a PIGS-eket állítja elénk, mint követendő példákat:
Magyarországon ma még gyenge, a gazdasági, társadalmi és lelki válság napjait éli. Ám a nyugat-európai társadalmi szerződések is válsághelyzetben születtek. Ezek a nagy ívű megállapodások is egyszerre kerestek megoldást az egyre mélyülő politikai bizalmi válságra, valamint a súlyos gazdasági és társadalmi bajokra. Írország, Spanyolország, Portugália, Finnország, Olaszország és más európai országok példái azt bizonyítják, hogy sikerrel jártak. Most Magyarországon a sor.
Oszt erre fel meg azok a kibaszott G20-ak mire jutottak most hétvégén?
A G20-ak által kiadott közlemény szerint a bővülést ösztönző intézkedések helyett szigorú fiskális politikára kell váltani, hiszen a pénzügyi piacokon tarthatatlanul elbizonytalanítja a széles körű adósságválság lehetősége. A húszak ezzel elálltak legutóbb áprilisban megfogalmazott irányelveiktől, miszerint a fiskális ösztönzéseket egészen addig kell folytatni, míg a magánszféra kellőképp megerősödik.
Szóval ilyen a vizionárius politikus, ő aztán bátran szembe megy a világgal, a realitásokkal, bármivel. Én, ha lehet, akkor nem követném Orbánt. :)