"Érted haragszom én, nem ellened" - írta József Attila. ***********Ez a topik elsősorban a konstruktív kritikákat várja, érvekkel együtt, azoktól, akik annak drukkolnak, hogy a Fidesz-KDNP sikeresen végezze feladatát, mindannyiunk és az egész magyarság javára.
tudod, óvakodom fórumozni, hátha a burkolt fenyegetések hatására kirepítenek a raktárosi állásomból, oszt mehetnék a kényszernyugdíj mellett a zusába véneket gondozni sokszoros fizetésért.
primitívnek éppen nem mondható. és talán nem is pártpénisz, csak éppen az a szerepe, hogy ne tudjon hozzászólni szakmai kérdésekhez, és aláírjon minden olyan változtatást, amit egy szakember érvekkel megvétózhatna
az inkompetens emberek kinevezése szakmai ismereteket igénylő helyekre nagyon is tudatos, azt gondolom.
nem beszélve az olyan kis új söprögetőkről, mint Rétvári Bence, akik széleskörű társadalmi támogatottsággal a hátuk mögött, a kdnp színeiben igyekeznek elvégezni a piszkos munkát Orbán számára.
Na, akkor a nyóctagú kormányban eddig van két darab díszfasz miniszter, 25%.
Azért Martonyi elvtárs sem piskóta:
A leendő külügyminiszter bizottsági meghallgatásainak alkalmával súlyosan diszkriminatívnak nevezte a szlovákiai jogszabályt, mondván, hogy az nyilvánvaló "ellentámadás" a magyar kisebbséggel szemben.
"Mv.: - Meg lehet oldani. Sok ez a kórház az ország méretéhez képest, amennyi most van? Inkább úgy kérdezem, kell ennyi kórház?
Réthelyi Miklós, kijelölt miniszter, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma: - Én akkor azt mondanám, hogy mi a kórház alatt nagyon sok, a legkülönbözőbb intézményeket besoroljuk ebbe a kórház kategóriába és a kórház is nagyon sokféle lehet, tehát kis kórház, nagy kórház, akkut ellátó kórház, megyei kórház. Úgyhogy azt hiszem, hogy most ennyi kórházra szükség van és nyilván amikor az egészségügy, tehát hogy ha az egészségügyet komolyan valahol rendszerbe kell szedni, és hogy ha ez a rendszerbe állított egészségügy, amelyik számol 10 millió magyarral, a 10 millió magyarból ennyi ilyen beteggel, ennyi olyan beteggel, az ellátásnak egy bizonyos alapszintjével azokon a helyeken, ahova mindenki eljut és az ellátásnak egy hierarchikusan emelkedő szintjével, akkor ki fog derülni az, hogy az egyes kórházakban milyen ellátásra lesz szükség. Én akkor is azt mondanám, hogy kell kórház, mert visszatérnék arra a pontra, hogy a kórház nemcsak egészségügyi ellátó intézmény és ilyen értelemben ez nagyon rossz politikai lépés lehetne, hogy ha csak az egészségügy oldaláról kezdenénk a kórházakat kinullázni, hogy hát tulajdonképpen átvehetné a másik három kórház a feladatát. "
Egyáltalán nem ismerem és szerintem a többség ugyanígy van ezzel. A jobbik bedobta az Alföldi kérdést, de szerencsétlen módon Robertáztak. Ha elmozdítják, akkor rásütik a fideszre, hogy a nemi indentitása miatt üldözi. Ugyanakkor nem létezik, hogy az élet minden területén gyökeres változások történnek, a Nemzeti élén viszont maradhat egy balliberális celeb. Rögvest egy fogós, ravasz probléma, lássuk, mit kezdenek vele.
A stílus alapján gondolkodni sem tud. Mindenesetre egyik államtitkára a debreceni berkekben Kisz-Halász néven emlegetett városatya lesz(ragadványneve előéletére utal)
ATV riport, szó szerint: "Mv.: - Például egyszeri 65 milliárd forint, amit mond a Kórházszövetség?
Réthelyi Miklós, kijelölt miniszter, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma: - Hát mondjuk a kórház konszolidáció, az ugye ez az elmúlt hónapokban ..
Mv.: - Az például meglesz, azt lehet teljesíteni?
Réthelyi Miklós, kijelölt miniszter, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma: - Nem tudom. Nem tudom, szóval erre nem tudok választ adni, mert tényleg a kasszáról semmi információnk nincsen. De hát a kórházakat fenn kell tartani, szóval a rezidens kérdés az a másik ilyen akkut. Én amit, ahol az egészségügynek az átgondolását képzelném azt az alapellátásról kell elindítani, mert az alapellátó orvos az, a családorvos, háziorvos és a mellette lévő egészségügyi személyzet, aki a 10 millió magyarral találkozik. Tehát valahol, szóval onnan, azt hiszem olyan információhalmaznak kellene bejönnie, amelyik aztán később úgy már önmagától rendezi a dolgokat. Tehát nem tudom ebből mennyi fut be, nem tudom, tehát ilyen előkészületek nincsenek, illetve nem tudok ezekről az előkészületekről, de mindenféleképpen onnan indítanám egy másfajta egészségügynek a kidolgozását.
Mv.: - Hát látja, csak az egészségügyről beszéltünk, aztán még ott a kultúra, az oktatás, a sporthoz is önhöz fog tartozni, mert erről?
Réthelyi Miklós, kijelölt miniszter, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma: - A legfrissebb hírek szerint igen, tehát államtitkárságként a sport is.
Mv.: - Bővült még valamit a kör?
Réthelyi Miklós, kijelölt miniszter, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma: - Nem, öt, szóval öt, ő az ötödik, a sport az ötödik. Ugye az egészségügy, oktatás, a szociális ügyek, kultúra és a sport, aminek örülünk, hogy ott van a sport. "
,,Komoly gondnak érzem, hogy a fidesz nem gondol semmit a kultúráról, legalábbis ha a kormányprogramot nézem."
Gondolom megnyesik az Állami Operaház évi 4.5 milliárdos támogatását is. Felelegesnek tarthatja ,aki akarja a 900 főállású alkalmazottat,meg az 1500 külsős megbízottat. Minden eladott előadás jegyét az adófizetők 40 ezer forinttal támogatják.
Ilyen "apróságok", mint a gazdasági válság, munkanélküliség enyhítése, közbiztonság, pénzügyi csőd elkerülése, egészségügy finanszírozhatósága... most láthatóan inkább erre koncentrál az új kormány.