"Érted haragszom én, nem ellened" - írta József Attila. ***********Ez a topik elsősorban a konstruktív kritikákat várja, érvekkel együtt, azoktól, akik annak drukkolnak, hogy a Fidesz-KDNP sikeresen végezze feladatát, mindannyiunk és az egész magyarság javára.
Szerintem is kicsit elsietett a KÁP törvény. De az állandó defenzívából is elegem van a szomszédok tőlünk való történelmi és ostoba fiusztrációi miatt. Meglátjuk mi lesz. Szerintem a nyulak bokorból való kiugrasztása folyik. Már most meglátszanak az európai szándékok, és az is, ki melyik oldalon áll. Én az oldalakat az igazságossághoz mérem.
Uramatyám upika, te most készülsz lőni a Téli Palotát? Vagy már a szavazófülkében megsoroztad a papírost a zsebauróráddal?
2/3-uk van, ám legyen, csináljanak is valamit. Eddig még csak a kissé érdekes előéletű Pintér Sanyát sikerült visszarámolni, ami simán minuszpont, viszont ígéretnek megfelelően elsők között rendezték az Önkormányzati tv. módosításával az önkormányzatok törvényességi felügyeletét, ez plusz pont. És elég sok minuszt sikerül az ideológiai körítéssel, meg az újbeszél kialakításával begyűjteniük. Haladjunk már valami konkrétum irányába a gazdaságban, mint hogy most mennybe menjen Minden Magyarok Miniszterelnöke.
A globalizáció egy modern szó. Amitma felruháztak csupa negatív jelentéssel.
A lényeg etől függetlehnül az, hogy a különböző nemzeteknek össze kell fogniuk, mert nagyon kevés ország él meg saját erőből és nem tud elzárkozni a külvilágtl.
Mindig vannak felkapott, divatos szavak, amiknek a jelentése - megnézve a tartalmat ugyanaz az, mint egykor volt ahódító háboruké, a birodalmak kiépétésé. sztm
Hallani róla, hogy új PTK lesz. Jó lenne belevenni az internetes szerződéseket is, hogy egyetlen kattintással ne keletkezhessen fizetési kötelezettség. (Uram bocsá esetleg kötbéres.)
Ebben az az érdekes, hogy ilyen logikával az egész történelemben együtt szerepelt a globalizmus -birodalmak alakulása - ls nemzeti érdek, a hagyományok, függetlenségmegörésének érdeke. Valahogy soha nem volt sikeres az utobi politika, legalábbis nagyon ritkán.
A első globalista uralkodónk- a- a gondolatmeneted szerint szent Itván volt, akik behódolt a külföldi pontosan rümai érdekeknek és az európai családok keresztbe.kasul házasodása is azt szolgálta, hogy mindenki megtudja harcolni a saját érdekeit külső segítséggel.
A globalizmust valaki kitalálta, de mindig is volt és lesz és bár némileg szembenáll a nemzeti érdekekkel, de a nem lehetetlen a kettőt párhuzamosan kezelni. (persze ehhez elég komoly diplomáciai érzék és nem popolizmus szükségeltetik)
Globalista érdeken én a külső elvárásokat értettem. Nemzeti érdeken pedig a magyar nemzet érdekeit.
Az a politika, ami a nemzeti értedeket és értékeket teszi az első helyre a külső elvárásokkal szemben, az nemzeti. A külső elvárásokat előnyben részesítő politika pedig a globalista, az én értelmezésem szerint.
Te eccer aszondod, h "Miért ilyen végletes kategóriákat képzelsz el?", másszor meg vmi ködös érdekeket teszel az első helyre, azaz polarizálsz...
Ezért egy hablaty az egész, valóban van egy nemzetnek érdeke, de ezt keresztül-kasul átszövik az ún. globalizációval összefüggő érdekek é értékek is, amelyek egyébként sem választhatók el tisztán, és végképp nem kivonhatók.
A nemzeti politika nem azt jelenti, hogy teljesen bezárkózunk, a globalista nem azt, hogy teljesen elfeledkezünk saját érdekeinkről.
Inkább csak prioritásokat jelent szerintem. A globalista politika az első helyre a globalista érdekeket teszi, és második helyre a nemzeti érdekeket, a nemzeti poilitika épp fordítva, a nemzeti érdeket teszi az első helyre, és csak utána veszi figyelembe a globalista szempontokat.
Látszólag kis különbség, de valójában elég komoly hatásai vannak.
- én egy csevelyre lettem fiyelmes és emlékeztem ara,hogy mikor már kényelmetlen - nem udvarolnak körbe - akkor közlöd, hogy nem e te személyed a téma.
- eben a csevelyben te voltál az aki saját magadat állítotad közponbta - nem első eset, elég sűrű szoktál flörtölni. Nncs ezel semi baj, de akor ne vedd zokn, ha a topikjaidban előbb utobb igenis a személyed les a téma.
- a te hozzászólásod tele van minősítéssel és degradáló jelzővel. ( utánam mászkálsz rosszkedvő, tüncibogár)- nettó személyeskedés mnden érv nélkül)
ha nem vetted volna észre már igen ritkán szülólk hozzád - mert minek.
Te most még az ájtataskodásokd mellé felvetted a győztesek arrognaciáját is.
Igazán megtisztelő, hogy minden topikomba utánam mászol, hogy aztán a rosszkedvű kis személyeskedéseiddel vegyél célba, de tényleg felesleges ilyesmikkel fáradoznod. Engem nem tudsz felbosszantani, tüncibogár. :)
a globlizmus egy létező és szükséges rossze -kereskedele, munkelehetőség, tanulás szempontjából.
a nemzeti pedig bővenelfér mellette., sőt pl. a fracniák, akik ieógen erős nemhzettudattal redelelkeznek, meglhetősen erő szerepet játszanak a glbalizmusban is.
Bal- és jobb oldal... már rég nem azt jelenti, amit régen. Mostanában inkább a nemzeti és a globalista politika között húzódik a választóvonal - szerintem.