"Érted haragszom én, nem ellened" - írta József Attila. ***********Ez a topik elsősorban a konstruktív kritikákat várja, érvekkel együtt, azoktól, akik annak drukkolnak, hogy a Fidesz-KDNP sikeresen végezze feladatát, mindannyiunk és az egész magyarság javára.
Ebben az az érdekes, hogy ilyen logikával az egész történelemben együtt szerepelt a globalizmus -birodalmak alakulása - ls nemzeti érdek, a hagyományok, függetlenségmegörésének érdeke. Valahogy soha nem volt sikeres az utobi politika, legalábbis nagyon ritkán.
A első globalista uralkodónk- a- a gondolatmeneted szerint szent Itván volt, akik behódolt a külföldi pontosan rümai érdekeknek és az európai családok keresztbe.kasul házasodása is azt szolgálta, hogy mindenki megtudja harcolni a saját érdekeit külső segítséggel.
A globalizmust valaki kitalálta, de mindig is volt és lesz és bár némileg szembenáll a nemzeti érdekekkel, de a nem lehetetlen a kettőt párhuzamosan kezelni. (persze ehhez elég komoly diplomáciai érzék és nem popolizmus szükségeltetik)
Globalista érdeken én a külső elvárásokat értettem. Nemzeti érdeken pedig a magyar nemzet érdekeit.
Az a politika, ami a nemzeti értedeket és értékeket teszi az első helyre a külső elvárásokkal szemben, az nemzeti. A külső elvárásokat előnyben részesítő politika pedig a globalista, az én értelmezésem szerint.
Te eccer aszondod, h "Miért ilyen végletes kategóriákat képzelsz el?", másszor meg vmi ködös érdekeket teszel az első helyre, azaz polarizálsz...
Ezért egy hablaty az egész, valóban van egy nemzetnek érdeke, de ezt keresztül-kasul átszövik az ún. globalizációval összefüggő érdekek é értékek is, amelyek egyébként sem választhatók el tisztán, és végképp nem kivonhatók.
A nemzeti politika nem azt jelenti, hogy teljesen bezárkózunk, a globalista nem azt, hogy teljesen elfeledkezünk saját érdekeinkről.
Inkább csak prioritásokat jelent szerintem. A globalista politika az első helyre a globalista érdekeket teszi, és második helyre a nemzeti érdekeket, a nemzeti poilitika épp fordítva, a nemzeti érdeket teszi az első helyre, és csak utána veszi figyelembe a globalista szempontokat.
Látszólag kis különbség, de valójában elég komoly hatásai vannak.
- én egy csevelyre lettem fiyelmes és emlékeztem ara,hogy mikor már kényelmetlen - nem udvarolnak körbe - akkor közlöd, hogy nem e te személyed a téma.
- eben a csevelyben te voltál az aki saját magadat állítotad közponbta - nem első eset, elég sűrű szoktál flörtölni. Nncs ezel semi baj, de akor ne vedd zokn, ha a topikjaidban előbb utobb igenis a személyed les a téma.
- a te hozzászólásod tele van minősítéssel és degradáló jelzővel. ( utánam mászkálsz rosszkedvő, tüncibogár)- nettó személyeskedés mnden érv nélkül)
ha nem vetted volna észre már igen ritkán szülólk hozzád - mert minek.
Te most még az ájtataskodásokd mellé felvetted a győztesek arrognaciáját is.
Igazán megtisztelő, hogy minden topikomba utánam mászol, hogy aztán a rosszkedvű kis személyeskedéseiddel vegyél célba, de tényleg felesleges ilyesmikkel fáradoznod. Engem nem tudsz felbosszantani, tüncibogár. :)
a globlizmus egy létező és szükséges rossze -kereskedele, munkelehetőség, tanulás szempontjából.
a nemzeti pedig bővenelfér mellette., sőt pl. a fracniák, akik ieógen erős nemhzettudattal redelelkeznek, meglhetősen erő szerepet játszanak a glbalizmusban is.
Bal- és jobb oldal... már rég nem azt jelenti, amit régen. Mostanában inkább a nemzeti és a globalista politika között húzódik a választóvonal - szerintem.
Nézz ki az ablakon, a napfény ragyog, csodás nyári illatok a levegőben, a madarak dalolnak, az egész természet megújul... ilyenkor pláne nem hálás dolog lejárt szavatosságú panelekkel előhozakodni, mert azok halálunalmasak! :)
Az első pofon már megvolt... ha nem is Orbántól, de az új parlamenttől. Olyan gyorsan megvolt a végszavazás, hogy Vona Gábor lekéste a szimbolikus jelentőségű pillanatot. Pályája végéig magyarázkodhat miatta.
Erre mégis válaszolok... pedig eredetileg nem akartam. De olyan jót kuncogtam rajta... :DDD
Van nekem már épp elég hódolóm... viszont ajánlom szíves figyelmedbe Lendvai Ildikót, és az exminiszter Horváth Ágicát. Ők most nagyon hálásak lennének minden jó szóért, vigasztalgathatnád őket. :DDDDD
Irtózatosan gyenge, mert 8 év alatt ez az egyetlen "esemény", amely Orbánnal történt (ha 1általán megtörtént?), viszont a 864 ezer korrupt csontváz, hazugság lopás, csalásról meg hallgatsz! Persze mit csodálkozom?:D
"...mihelyt bizonyítják, hogy tényleg magyar az anyanyelvük."
Szegény Tony Curtis hiába is kaparna - pedig mennyire vele reklámozták kis hazánkat, ugye? Ölömé bódottá számomra, hogy milyen frankón lehetne magyarságmérőt alkalmazni a jómunkásembereken. Kéremkapcsojjaki!