Sosem tudtam olyan fogyasztási adatokat produkálni, mint mások ugyanolyan autóval motorizáltsággal.
Pedig a Dustert sem hajtottam, a ca. 130 km/h-s sebesség nem éppen száguldozás kategória, és ezt tartósan tettem meg semmiféle extra gyorsítási akciókkal nem fűszerezve.
A BC által előtte 8.4 l-es átlag jó 600 km után "lement" 8.3-ra, ennyit jelentett a tartós haladás.
Tankoláskor mindig csurig tankolok, a fogyasztás így van számolva, de majd mindig megegyezik a BC-vel.
A klíma természetesen állandóan be van kapcsolva vagyis sosincs kikapcsolva hiszen nyár van.
Nyári gumi.....igen nekem nem a gyári Conti Eco Contact6 van már fennt újkora óta hanem Nexen 4 évszakos.
Ettől függetlenül én nem írnám a "magas" fogyasztást a gumi rovására hiszen a tartós rövid használatnál az átlag, és a hosszú autópályás szakaszok után szinte ugyanannyi az átlagfogyasztás.
Ez benzines, csodát nem is vártam el fogyasztásban persze nem keveslem, de ez van ez ilyen.
Volt benzinesem ( párom használta ) 12-14 l-t evett városban, na azt már sokalltam én is.
Az enyémben van 3200 km kb. Volt egy 750 km-es autópálya menetem, tempomat 140-en, akkor 6,7 re jött ki. Most az átlag 7,3 liter, de úgy, hogy az utóbbi napokban csak klímával közlekedtem. Viszont nyári gumim van, lehet hogy ennyit számít?
Én úgy tudom 60 ezrenként szokták átlag városi használat mellett, terepezésnél korábban. Nyilván használati mód függvénye, de ha jól emlékszem talán a kezelési könyvben is benne van, esetleg a honlapon mikor milyen csere periódusok vannak.
Pl. olaj cserére gyári utasítás szerint 30 ezrenként van szükség, én lecserélem 10 ezrenként, de gyertyákat sem cserélnél szerintem évente, kivéve ha nem mész annyit. Ezért is adják meg év/km esetleg használati mód.
Pár napja a műszerfalamon megjelent a stop & strart ellenőrizendő felirat. (Hozzáteszem új kora óta indítás után, mindig kikapcsolom)
Felkerestem a márka szervízt a jelzett hibával, közölték, nem tudják mi lehet a probléma, talán akkumulátor cserére lesz szükség, de használjam tovább. A jelenség egyre gyakrabb, ilyenkor "lefagy" a s&t gomb ki-be nem kapcsolható.
Mai nap pedig ismételten megjelent a környezet védelmet ellenőrizni felirat sárga, villás kulcs stb.(Kb 3 hete volt ez a jelenségem, lambda szondára gyanakodtak, de közölték semmi baja, hibakód törölve.) Most pedig újra.....
Kérdésem, az lenne, szabad-e így használni (szervíz szerint igen, persze) nagyobb útra az autót, bármi féle nagyobb gond nélkül, esetleg letilt vagy bármi egyéb?
Augusztusra van időpontom, az autóra pedig szükségem van.
TCe 130....ca. 3500 km-nél járunk....eddig szinte csak rövid távokon volt használva átlagfogyasztása 8.4 l körül, ennél kevesebb még nem volt, több igen.
Most mentem vele autópályán az utóbbi napokban ca. 600 km-t.
Tul. képpen meg vagyok vele elégedve, volt szakadó eső, és száraz idő is, a Nexen 4 évszakosokkal nem volt gond szakadó esőben sem.
Nem száguldoztam a tempomat ( mostanra sikerült megszoknom )138-ra volt állítva, mivel 4km/h-t csal ( többet mutat ) az óra így kicsivel 130 fölött poroszkáltam.
2x tankoltam, 1x 8.2 l, majd a 2. tankolásnál 8.3 l-re jött ki az átlag hiába a tartós haladás, sebaj ez ilyen, nem dizel, ez nem termeli az üzemanyagot hanem fogyasztja.:)
A 130 LE nem túl sok, ettől függetlenül jól bírja az emelkedőket is ( M1 Tatabánya ) innen akár még simán lehet gyorsítani szükség esetén, de nem száguldoztam, ma meg totál kataszrófa volt az M1-es Bp felé.
Úgyhogy megvagyok vele elégedve, persze ez nem hosszú távokra lett vásárolva.
Néha gyertyákat, fékbetéteket, féktárcsákat, fékpofákat, vezérlést (ha szíjas), fékfolyadékot, hűtőfolyadékot is kell cserélni, nem csak olajat és szűrőket.
Ellenkezőleg, alapos 0 revíziót végeztek, pl. megengedett összsúlyra terhelés próbát - beült a teljes szerelőbrigád, s ahhoz állították a fényszóró magasságot :)
Tegnap este sötétben (is) mentem a Dusterral, előtte gondoltam majd jól megnézem milyen a LED-es világítás, a xenonnál az ugye 1 fokkal jobb elméletileg.
Aztán még világosban odaérve, de már sötétben visszaindulva látom vagyis alig, hogy a fényszóró az autó orra elé világít néhány méternyire, ami nagyon kevés.
Aztán eszembe jutott, hogy amikor a szalonban átvételkor körbenéztem az autót, körbekérdezgettem a használatával kapcsolatos dolgokról az értékesítőt, látva a kormány alatt balra egy tekerős gombot, ami a fényszóró magasságállításé volt ( vajon minek is, xenonnál ugye ez automatikus ) ami 4-esre volt állítva, kérdésemre az átadó azt mondta az így jó, be van állítva nem kell hozzányúlni.
Be van, be hát..... autó orra elé világított ezidáig, a párom szinte csak nappal használja az autót tavasz óta, meg neki amúgy is jó volt az ahogy éppen világított.
Fényszórót kapcsolva jó volt neki elmondása szerint, erre én, a tompítottnak kell jól világítania azt használod többet nem a távolságit.
Aztán sötétben félreállva, lámpával megvilágítva visszaállítottam 0-ra a tekerős állítógombot, és láss csodát lett fény, de még mennyi, no ugye van ennek fénye csak el volt állítva, csak vajon miért?
A fényszóró magasságállításos autóknál ( nem xenon, nem LED) a 0-ás pozició volt a normál állás normál terhelésnél, és terheléstől függően lehetett állítani, nagyobb terhelésnél lejjebb állítani.
Talán sosem fogom megtudni ugyan miért állították be márkaszervízben a 4-es, azorromelévilágítok fokozatra, a LED-es fényszóró magasságát?