Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Megmutatom az én szívem csücske puliját: ő Bea egyik terápiás segítő kutyusa - azaz csak volt, mert 12 évesen Bea nyugdíjazta őt. Azóta Bea édesanyjánál él, aki szintén nagyon szereti Vikkát. De bátran állíthatom, nálam nem jobban, mert a hetenként 1 alkalmat együtt töltött évek alatt ezzel a tüneményes pulival olyan szeretetteljes, bensőséges kapcsolatunk alakult ki, hogy pontosan ráéreztem minden szituációban, mi zajlott le a kis lelkében: mikor volt szomorú, mi esett rosszul neki Beától - olyankor azonnal én vigasztaltam és nyugtattam meg -, mikor minek örült nagyon, mikor vágyott simogatásra, becézgetésre. A csoporttársak szerint Vikka és köztem egy sajátos áramkör működött, én meg szinte kutyasuttogóként funkcionáltam vele.
Ezek után Bea és a csoporttársak is meghatódva hallgatták, hogy Vikka 12. születésnapjára és egyben nyugdíjba menetele alkalmából egy hosszú saját versben köszöntem el tőle, és köszöntem meg neki azt a sok-sok örömteli órát, amikor együtt játszhattunk, meg amilyen otthonosan helyezkedett el mindig az ölemben! Bea többi kutyája nem tágított a gazdi közeléből, Vikkát nyugodtan az ölemben hagyhatta, amíg neki az irodában különböző ügyeket kellett intéznie. Olyan szimbiózis volt közöttünk, amin Bea se győzött csodálkozni, és amilyen rajta kívül Csibésszel, az én hajdani kutyámmal alakult ki.
Itt épp a vállamra hajtva a fejét bújik hozzám - itt pedig Beára figyel:
Kétszer is összeakadtam velük, örültem nekik. Egy harmadik pulival is találkoztam, másig gazdi sétáltatta. Ez fekete volt, és őt elnézve rögtön megértettem, miért volt gyakori név a Gurujj a puliknál.
Mindig érdekes az ilyen kulisszatitkokról hallani! Remélem, a következő alkalom sem lesz rosszabb, sőt, jobb. Mindig van olyan beszélnivaló a színházról, színpadról, szereplőkről, amiről sokat lehet mondani. Ami azt illeti, talán egy alkalommal sort lehet keríteni a nézők fajtáiról is.
Én ma a Vígszínház meghirdetett programján vettem részt. A régi nevét megtartották: Vígkorúak klubja, de ezen kívül ég és föld volt a régi és a mostani rendezvény. Mindenben.
Elég ambivalens érzésekkel jöttem el, ami cca 50 %-ban rajtam is múlott. De erről később.
Kezdem azzal, ami a tartalmat és a kivitelezést illeti, összehasonlítva a Covid előtti évek azonos című programjával.
Hajdan a színház alagsori büféjében, azaz székek-asztalok mellett, ásványvíz odakészítve mindenki számára, az alkalmi pódiumon pedig a színház művészei, írói, rendezői - 2-3 fő alkalmanként -, akik a futó és bemutatásra váró előadásokról beszéltek, lehetett őket kérdezni, fotózni, autogramot kérni tőlük. Mindez ingyenes tagsági igazolvány birtokában, melyre egyébként 50 %-os kedvezménnyel lehetett a nyilvános főpróbákra jegyet vásárolni. Ez még Eszenyi Enikő igazgatása idején történt.
Ez most alkalmanként 2.900.- Ft-os jegy ellenében, az épület IV. emeletén levő Házi színpadon zajlott: székek körbe rakva, ezeken ülve hallgattuk a színház 3 prominens funkcióját betöltő dolgozóját: az igazgató titkárnőjét, a művészeti titkárt és a sminkmester hölgyet, akik a munkájukról beszéltek, személyes élményekkel, sztorikkal tarkítva, lehetett kérdezni is tőlük bármi szakmájukba vágó témában.
Az igazgató titkárnője főleg arról beszélt, mennyire bizalmi funkció az övé, mi mindent, a legapróbb részletekig tudnia kell nem csak a művészekről, de a műszakiakról is, mert ha bármi hirtelen döntést kell hozniuk: betegség vagy egyéb okból, tudnia kell, kit hol ér el, ki mozgósítható, kinek van éppen családi vagy egyéb fontos programon stb., stb.
Mindezen információk kifelé szigorúan bizalmasak, azaz csak az igazgatóval és a művészeti titkár kolléganőjével egyeztethet ezekről.
Az ő feladata és felelőssége, hogy rendben menjenek le az előadások mind a 3 játszó helyszínükön. Ha pedig valami okból kénytelenek lemondani az előadást úgy, hogy már benn ül a közönség, sőt, esetleg az I. felvonás már le is ment, de a főszereplőnek elmegy a hangja, rosszul lesz, akkor túl azon, hogy azonnal hívja hozzá az orvost - vannak mindig ügyeletben saját orvosaik -, de neki kell kimenni a függöny elé, bejelenteni a sajnálatos eseményt.
Konkrét példát is mesélt: A nagy Gatsby egyik előadásán a címszereplő az I. felvonás után nem tudta folytatni - és bár utána elég nagy átszervezésre volt szükség a meghirdetett műsorrendhez képest, de az igazgató, Rudolf Péter mégis úgy döntött, hogy egy másik időpontra, a teljes előadásra érvényesítik az aznapi nézők jegyét. (Miközben, ha az I. felvonás lement, hivatalosan megtartottnak minősül egy előadás.) De a Vígszínház renoméjához ezt így tartotta méltónak.
A művészeti titkár elmesélte, mi minden nyugszik az ő vállán: ő állítja össze a következő havi műsorrendet, amely során figyelnie kell a darabok szereposztására, az ütközések elkerülésére, arra, hogy ki hány előadásban játszik nem csak 1 hónap vagy 1 hét alatt, de akár 1 napon is - épp a 3 játszó helyszín és a délelőtti, délutáni, esti előadásokat is figyelembe véve. Külön műfaj a beugrások megoldása adódó vészhelyzetek esetén: ott még arra is tekintettel kell lennie, hogy pl. kosztümös darab esetén azonos alkatú legyen a beugró, azaz a jelmez, a paróka stb. jó legyen rá!
Neki is abszolút képben kell lennie minden kollégája egészségi állapotáról, halaszthatatlan egyéb kötelezettségeikről (akár egy esküvő vagy temetés), a szabadúszó és a vendég művészek egyeztetését illetően, mert ezek más helyzetek, mint a társulati tagok esetében, akiknek bármikor rendelkezésre kell tudniuk állni - kivéve, ha a színház hivatalosan kiadta őket pl. filmforgatásra vagy más színház részére 1-1 szerepre.
Szünet után következett a sminkmester, aki többek között elmondta, hogy ő nem Mo.-on tanulta a mesterséget, így pl. parókakészítés terén a magyar filmgyártás oroszlánrészéhez őt hívják: a Kincsem, a Semmelweis, a Petőfi filmek összes parókáját, szakállát, bajuszát ő készítette. Plusz elmondta, hogy ezekhez az alapanyagok ára az egekben van ma már, de ha a darab, a rendező úgy kívánja, csak kénytelenek megpróbálni előteremteni rá a pénzt.
Érdekesek voltak tehát a témák, szimpatikus a 3 előadó - de ami az én problémám volt, hogy ez a körben ülés elég rossz akusztikai körülményt eredményezett, hiszen aki beszélt, hol ide, hol oda fordult közben, ugyancsak az egyik széken ülve, ettől hallani, érteni kevésbé, ill. elég rosszul lehetett, jobban inkább kikövetkeztetni tudtam, mit is mondtak. Mindezt normál beszédhangon, mintha egy lakás szobájában beszélgetnének. De hát tőlük úgymond színpadi beszéd szintű artikulációt és hangerőt nem is lehet elvárni, az eléggé világos.
Ebben nyilván szerepet játszott, hol ültem, de szerintem az is, hogy azzal kellett szembesülnöm, hogy a hallásom nem 100 %-os. Ez a felismerés részemről követel meg továbblépést a témában. Méghozzá mielőbb. Sajnos ez van.
Végezetül az egészhez még annyit, hogy a szünetben beszélgettem a 2 mostani szervező hölgy egyikével, aki elmesélte, hogy amikor felmerült ennek a programnak az újjáélesztése, megkereste a korábbi szervezőjét - aki egy fiatal színésznő volt -, aki azt mondta, ez anno az ő ötlete, az ő szellemi gyermeke volt. Most kezdjék új alapokon, új lappal! Megértem Gilicze Mártit - tényleg ő volt a lelke a régi változatnak, én is fájlalom, hogy ő már azóta nincs is a színháznál. Csuda lelkes, klassz személyiség volt, abszolút szívügyének tartotta ezt a sorozatot minden téren.
A következő időpont május 13. Kérdeztem, akkor mi lesz a program. "Még titok!" - volt a válaszuk. Szerintem még ők se tudják. Én viszont addig nem veszek újabb jegyet, amíg ez nem derül ki.
Jut eszembe: a szentendrei bolhapiac alighanem kutyabarát hely volt, mert elég sokat láttam az ebekből. Azon nagyot mosolyogtam, hogy egy férfi két pulikutyát sétáltatott, ezek egyike fehér, a másika fekete volt,
Szívesen járok mindenféle bolhapiacra, szeretem a hangulatát. Árusítani sosem akartam, bár néhány retró holmim lenne, de azért nem fogok fél napot ott ácsorogni, díjat fizetni, cipelni. Bár néhány ceruzahegyező, esetleg kártyanaptár nem különösebben nehéz vagy idétlen.
Ami a rézedényt illeti, van egy rézmozsaram, de már csak szép emlék, nem használom. Ebben persze nem lehet főzni.
Tatay Sándor egyik önéletrajzi regényében olvastam, hogy az ő háztartásukban sok ilyen volt, üst, serpenyő, fazék. lábos, Azt viszont nem tudom, hogy ezek sárga vagy vörösrézből voltak. A legnagyobbat szilvalekvár főzésére használták. Semmi nem ragadt oda, ha ebben főztek. Volt rá egy versike is:
Fekete-fényes, förtelmes,
Gyere elő most, köllesz!
Aztán az első világháborúban ezeket, no meg a harangokat is behívták katonának, és beolvasztották. Miután Tataqy apja evangélikus lelkipásztor volt, nem akart rossz példát mutatni a híveknek.
Az jó és fontos, hogy némi dilemma után közös nevezőre jutsz magaddal, és szent a béke! :-))
Nagyon rég voltam legutóbb Szentendrén, akkor egy kedves barátomat vittem el a Kovács Margit múzeumba, aztán a Duna-parton sétáltunk, kellemes tavaszi napsütésben. Arra emlékszem, hogy kellemes napként értékelte ő is.
Előtte többször is, kisebb, 3-4 fős társasággal, de ilyen vásárral nem találkoztunk, pedig sok mindenre lehet ilyenkor rácsodálkozni valóban.
Rézedényem még sose volt.
Neked igen?
Abban mit szoktak főzni?
Nálunk nemrég a kerületi piac előtt hirdettek meg alkalmi bolhapiacot egyik szombat délelőttre - árulni is lehetett jelentkezni, volt valamennyi ára 1 nm asztalterületnek. De végül se körülnézni, se árulni nem mentem el, holott lett volna miktől megpróbálni megszabadulni.
Vasárnap délelőtt rászántam magam egy régóta tervezett programra, és meglátogattam a szentendrei kirakodóvásárt. Azért kellett hozzá némi leszántság, mert számomra az oda-vissza út négy óra.
Megérkezve elindultam a vásár helye felé, nagyjából sejtettem, hol is van, és igazam lett. Egy darabig ballagtam, nem láttam semmit, és kezdtem bosszankodni. Aztán gondolatban jól letoltam magam: Itt vagy egy szép, romantikus kisvárosban, virágzó gesztenyefák alatt sétálsz, csodás idő van, te pedig nyafogsz?! Rögtön rájöttem, hogy igazam van, és picivel később arra is, hogy elsiettem a véleményemet. Igenis volt vásár, nem is akármilyen! Igaz, a népművészet és iparosok kifejezés kissé pontatlan, de annyi érdekesség volt, hogy alig győzöm felsorolni.
Az első, amire felfigyeltem, egy csomó vörösréz főzőedény volt, akkorák, hogy abban egy lakodalomra való ételt el lehetett volna készíteni. Vonatkozik ez a kuglófformákra is, az itt készült süti is elég lett volna egy 15 fős családnak. És nem egy volt belőle. Igaz, aprócska. egymásba illő nyeles lábosokat is láttam, az már egy-két személyes alkalmatosság volt. Sok-sok kép, nem valami műremek, de egyik-másiknak jó volt a kerete. Olyan vasalót láttam, aminek csak a talpa volt fém, a többi része kerámia, a fogója fából készült, és igen, ez már villanyvasaló volt. Mellette viszont volt néhány szenes vasaló is.
Láttam még ruhákat, gyerekjátékokat, legót. Ez utóbbinál, az egyik vásárló felpanaszolta, hogy azt, amivel gyerekkorában játszott, már elajándékozták, pedig most elővenné! Az árusok siettek megnyugtatni, hogy ez a legtöbb családban így van.
Volt egy táskaírógép, úgy tippeltem, a harmincas évekből. Mellette egy Braille-írógép, német vagy angol billentyűzettel, mert ékezetes betűk nem szerepeltek rajta, viszont a Braille abc igen. Rengeteg nipp, jelentős részük eléggé giccses, de ez nem túl meglepő. Igaz, bögrék, tányérok, kések-kanalak-villák is. A kések alatt mind a svájci bicskákat, mind az evőkéseket értem. Régi fényképezőgépek, ékszerek, dobozkák, és ahogy mondani szokás még sok minden más. Például egy olyan meggymagozó, amit elég nehezen ismertem fel, mert ügyesen kiképzett nyél volt rajta, az ujjaknak is hely volt kialakítva. Borotvák, némelyik tokkal, jobb esetben fenőszíjjal. Nem, villanyborotva nem volt, nekem nem is hiányzott. Viszont spirituszlángon melegíthető hajsütővas igen. Akadtak szörpök és lekvárok is, bár csak egy helyen. Miután pénteken is sok ilyet láttam, ez egyszer nem volt nehéz ellenállnom. Néhány cipő, nem túl bizalomgerjesztőek. Sebaj, nem kellett megvenni!
Hangulatos környezet, amit az itteni látogatás után igyekeztem kiélvezni. Sétálgattam, eljutottam a Fő térig, ott mindig akad látnivaló. Ezt nem csak én gondoltam így, jó néhány emberrel találkoztam sok csoporttal is, alig-alig lehetett elférni tőlük. Az időre nem panaszkodhatom, ideális volt a sétára, városnézésre, kirándulásra. Örülök, hogy éltem az alkalommal! Igaz, szerettem volna megnézni egy-két múzeumot, csak kissé már elfáradtam, és tudtam, hogy hazáig még hosszú az út. Kellemes nap volt, szívesen emlékszem rá!
Ez megint egy nagyon érdekes, látványos programod volt.
Én egy ilyen kiállításon csak a "szép az, ami érdek nélkül tetszik" jegyében sétálgatnék, mert szoktam mondani, hogy az egyetlen gondozandó földterület számomra a szüleim sírja.
Sok sikert a vásárolt növényekhez - majd számolj be, lécci, melyik mit produkált, általad elültetve.
A ma délelőtt jelentős részét egy kertészeti kiállításon töltöttem, és ez remek ötletnek bizonyult. Sétáltam, nézegettem és időnként sóhajtoztam. Főleg, amikor megláttam egy olyan óriási kaktuszt, ami fehér, tölcséres virágot nyitott. Nekem is van hasonló, az most nem virágzik, de az enyém, bár nem nagyobb, de igenis szebb! Ugyanezen a helyen paradicsom, továbbá fűszernövény és paprikapalánták is kaphatóak voltak, minden mennyiségben. Rengeteg olyan palánta, bokor, facsemete, amiket ki kell ültetni a kertbe, a bizonytalanabbak mindjárt meghallgathattak egy előadást ebben a témakörben.
Voltak prózaibb növények is, könnyezőpálma, fokföldi ibolya, pletyka (ez utóbbiból vettem egy egészen fura színűt), muskátli elképesztően sokféle színben és formában, növények a kerti tóba, futók, virágmagok, virághagymák minden tételben. Jót mosolyogtam, mert a praktikusabb vásárlók eleve lapos fenekű kosárral érkeztek, egy még elszántabb aprócska kézikocsival. A látogatók minden korosztályt képviselték, tarka összevisszaságban.
Más minden is kapható, a kedvencem egy fazekas kiállítása volt, csodaszép bögrék, csuprok, tányérok, kávéspoharak voltak kiállítva, öröm volt rájuk nézni! Persze voltak ékszerek, aromagyertyák, borok a Balaton mellékéről, sajtok, lekvárok, befőttek, mi több, még kecsketej is palackban. Megszemléltem a kínálatot, de mielőtt felvásároltam volna a fél piacot, előbb megnéztem a bonsai kiállítást. Nem is bántam meg, sokféle szebbnél szebb fát szemlélhettem, egy-két ideillő japán képpel. Láttam japán juhart, ecetfát, vörösfenyőt aprócskára zsugorítva. Amin viszont meglepődtem, az két ilyen fácska volt, Nem hittem a szememnek, de a felirat megerősítette: ez bizony orgona, méghozzá virágzó lila orgona!
Ez a néznivaló az emeleten volt, de a földszinti kiállítóteremben néhány igazán szép, megvehető bonsai is akadt, no meg orchideák és tillandsiák is. Én viszont megéheztem, és elindultam az ételudvar felirat felé. Odaérve megettem egy lángost, egész jó volt.
Ezek után összeszedtem a bátorságomat, megnéztem a pénztárcámat, és válogatni kezdtem. Mint említettem, vettem egy pletykát, és amikor megláttam egy virágzó snidlinget, lecsaptam rá, Ilyen színűt még nem láttam idáig, és nagyon megtetszett! Aztán megláttam a balkonepret, ezzel néhányszor már felsültem, de az eladó szakszerű tájékoztatása után újra megpróbálkoztam eggyel. Hátha most sikerül. Aztán négy paradicsompalántát vettem, ezeket nem magamnak, egy barátnőmnek szántam, remélem, örül neki, állítólag bőven terem. Majd megtudja pár hét múlva!
Akit érdekel a kertészkedés, még nem késett le semmiről, a kiállítás szombat-vasárnap is nyitva.
Nem vagyok természetesen járatos a lebonyolításban, de a bűnügyi felderítésekről szóló tudósításokból tudható, hogy milyen kevés anyag elég egy DNS vizsgálathoz, tehát nem kell hozzá egy egész koponya.
Tudom, pro és kontra rengeteg az érv, a kétely, én viszont mindenben a tiszta helyzetek híve vagyok - és ha valaminek van mód utánajárni, akkor nosza! Derüljön ki egy feltevésről, igaz vagy sem, és azzal pont kerül a történet végére.
A hátráltatás. a kekeckedés az ilyen vagy olyan előjelű ténnyel való szembenézés kerülése engem minden ügyben, így ebben is, mérhetetlenül taszít.
Sajnos, több mint valószínű, hogy Petőfi tényleg meghalt a csatatéren. Viszont mindenki azt szerette volna, hogy ez ne így legyen. Egyre-másra tűntek fel ál-Petőfik Ráth-Végh István foglalkozott néhány ilyen történettel.
Ami a DNS-vizsgálatot illeti, kezdhetnék mindjárt a zsákmányolt koponyával (mondhatom, kegyeletes gesztus, lefejezni valaki holttestét) mert egybehangzó vélemények szerint ez női koponya.
Persze érdekes lenne egy olyan kiállítás, ami ezzel a legendakörrel foglalkozik, de talán erre is sor kerül egyszer.
Többször jártam az Irodalmi Múzeumban, de különböző ott tartott rendezvényeken (könyvfesztiválok, különböző beszélgetések) - bevallom, nem láttam ezt a kiállítást.
Ahogy leírod, nem csak a forradalom alatti tevékenységének szentel kevés figyelmet, de - lehet, hogy tapintatból? - a halála körülményeiről se esik szó ezek szerint. Persze mindnyájan a Segesvárnál hősi halált halt költőről tanultunk az iskolában - "A XIX. század költői" ezzel csodálatosan rímel is, és akkor még fel sem merült, hogy történhetett akár másként is.
Én iszonyatos fafejségnek tartom, (hogy egyéb jelzővel ne illessem! :-(( ), hogy nem engedték meg az édesanyja földi maradványaiból DNS-teszthez mintát venni, és ezzel igazolni vagy cáfolni hitelt érdemlően a barguzini leletet. Nekem a világon semmit nem vonna le Petőfi jelentőségéből, ha beigazolódna ez az utóbbi változata az élete alakulásának. És nem hiszem, hogy ezzel egyedül lennék.
A Költészet Napja alkalmából ellátogattunk a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Mielőtt az épületbe mentünk volna, egy kis sétát tettünk a Károlyi-kertben. Nem túl nagy, de annál szebb, rendezett, hangulatos kert. Érthető módon Petőfi szobra áll a központi helyén.
Itt kellemes meglepetés ért, mert egy, illetve több spanyolfalszerű tárgyat láttam, Örömömre Petőfi-idézetek voltak,(az Úti levelekből) Sajdik Ferenc rajzaival illusztrálva. Külön-külön is szeretem őket, de így együtt aztán öröm volt szemlélni. Nem emlékszem mindenre, de azért az egyik kedvencemet leírom. Ezek szerint Jókai és Petőfi valamin hevesen vitatkoztak. Petőfi fel-alá járkált, és a pipáját időnként kiverte valami alkalmatos tárgyba. Egyszer csak Jókai megszólalt: Sándor, tudsz róla, hogy a pipahamut a kalapomba vered? Persze, hogy óriás nevetés vetett véget a nézeteltérésnek. Elismerem, Jókai hajlott az anekdotikus kerekítésre, de azért ezt hitelesnek érzem. Azt is, hogy egy látogatás alkalmával Petőfi felírta a nevét, és szomorúan, és némileg sértődötten tapasztalta, hogy a kísérőjének ez a név semmit nem mond, Szerencsére sokan nem így voltak ezzel! Később ezt is megírta, mert jó néhány olyan helyen járt, ahol ismerték, szerették és várták. Továbbá jókat vitatkoztak Tompa Mihállyal is, mindegyikük leszólta a másik versét. A vitapartner pedig közölte, hogy ez élete főműve.
A múzeumban vezetést kértünk is kaptunk is. Egy kedves, elhívatott fiatal nő volt a kísérőnk, aki nem csak értette, de szerette is a témáját.
Kezdtük a Petőfi emlékekkel, például jó néhány szoborral, ezek számomra kissé túlzottan patetikusak voltak. Emberibbek lettek a tárgyi emlékek, karosszék, pipa, ilyesmik. Ezek jó részét Feszty Árpád, Jókai veje gyűjtötte. Felfedeztem, hogy Petőfi 1847. szeptember 8-án ismerkedett meg Szendrey Júliával, és napra pontosan egy év múl volt az esküvőjük. Nem hinném, hogy ez véletlen! Megnéztük Júlia karikagyűrűjét is, Mind ez, mind a később látható báli kesztyűje alapján megállapítottam, hogy a kis kacsó az ő esetében nem frázis volt,
A következő szobában egyfajta kapcsolati háló szerepelt, kit ismert, milyen minőségben (rokon, barát, újságíró társ, költő, szerelem) és ez meddig tartott. Csak megerősítette, amit eddig tudtam, ha valaki számított, azzal Petőfi összeveszett. Ez alól Arany János volt a kivétel, de vele képtelenség veszekedni! No meg Bem tábornok, akiért rajongott. Érthető módon a mostanság kapcsolati hálónak nevezett valami egyre gyarapodott, hiszen akár mind színész, akár mind lapszerkesztő, egyre több emberrel ismerkedett meg. A következő szobában a már polgárosuló Petőfi berendezési tárgyai. Főleg a pipatórium tetszett, bár egyik-másik pipafej inkább az általa lenézett táblabírákhoz illett volna. Bár lehet, hogy ezeket a rajongóitól kapta. Számomra kissé furcsa volt a hálósipka, nehéz Petőfit elképzelnem benne, bár ez akkoriban általános szokás volt, Ott láthattam Jókai házisapkáját is, ezt Szendrey Júlia hímezte, no meg levéltárcát a férjének ajándékba, Mindkettő szép munka volt.,
Még egy szoba, itt az Alföldről készült festmények kaptak helyet, ezt a tájat Petőfi fedezte fel a művészek számára. No meg a betyár alakját is, főleg ilyen ábrázolásban, Igaz, az egyik rézkarcon a nagyon is valószínű vég is szerepelt. Aztán egy filmvetítés következett, a hangulatos képeket az odaillő versek kísérték, és nem csak a közismertek, Több fülhallgató is volt, ezeken át verseket lehetett hallgatni, több színész előadásában, néhány verset más-más színész szavalt.
Lehet, hogy tévedek, de elég kevés figyelmet szenteltek a forradalmi költészetének, és a március 15-i, közismert szereplésének. Itt is megemlíthették volna a prózai műveit is, csöppet sem rosszak. No meg azt is, hogy volt egy drámája is. És egy igencsak vadromantikus regénye, a Hóhér kötele. No de lehet, hogy ez csak kötözködés részemről, mert maga a kiállítás hangulatos, szép, öröm volt megnézni!
Itt meghallgatható a Vígszínház Költészet napi, kb. 1 1/2 órás műsora: József Attila és Radnóti Miklós ikonikus versein kívül kortárs élő és azóta már elhunyt költők alkotásai a színház néhány idősebb művésze mellett rengeteg fiatal kollégájuk előadásában:
Nem tudom, nézed-e az RTL-en az Álommelót - szerintem egyre inkább hajuknál előrángatott feladatokat kell nagyon rövid időt kapva rá, teljesíteniük a jelentkezetteknek. Ha ezeket az elnök úr agyalja ki, megvan róla a véleményem, ha a stábja, róluk pláne, mert amúgy ehhez nekik érteniük illene... :-((
Azt meg kifejezetten gusztustalanul unfair-nek tartom, hogy a versenyzők zömét már 2 hete szívatta, majd simán becsatlakoztatott hozzájuk friss, "szűzen" érkezetteket, ugyanolyan esélyt adva nekik is a folytatásban. :-((
Hogy ezekbe a feltételekbe a csatornának mennyi beleszólása volt, fogalmam sincs, de ha volt, tán gondolniuk kellett volna a normálisan gondolkodó nézőik háborgó igazságérzetére! Mert ez rájuk is rossz fényt vet - de persze lehet, én vagyok megint az etikai nézeteimmel holmi őskövület...
Én akkoriban többek között a szakmai újságunk számára is írtam különféle cikkeket: tájékoztatókat, riportokat, felhívásokat stb., és gépírónő híján magam kellett gépeljem a stencil papír oldalakra is. Mikor levittem a sokszorosítóba, láttam, a kolléganőm hogy dolgozik a géppel, de senkit nem engedett volna oda, nagyon óvta a masinát: egyetlen példány volt belőle, melója rajta, meg mint a tenger.
Igen, érdekes helyzetek adódnak! Nekem is volt bababútorom, ezt részint elajándékoztuk az ismerősöknek, részint ki tudja, hová tűnt. Viszont az egykori tűzhelyemet sajnálom! Spirituszkockával főzni is lehetett rajta, ott késíztettem el életem legpocsékabb rántottáját. Már nem emlékszem, mi lett vele.
Ami azt illeti, a stencilgéppel még dolgoztam is a nyolcvanas évek elején. Nem ez volt a munkaköröm, de tetszett, és megpróbáltam, Kizárólag nyomtatványokat késíztettek vele, úgyhogy a külcsín nem sokat számított.
Csuda, milyen extra, érdekes programokat fedezel fel, és részt is veszel rajtuk! Elismerésem!
Többféle emléket ébresztett bennem a beszámolód:
- Te most egy 80 éves számológépre csodálkoztál rá - erről nekem egy ellenkező előjelű élményem jutott eszembe: a 80-as évek elején Párizsban az akkor extra modernnek számító Pompidou-központban ámultam el a könyvtárban az egyik polcsor végén egy fénymásoló automatára, amit bárki igénybe vehetett - hogy milyen díj ellenében, azt nem tudom. Miután nem voltam érintett benne, nem próbáltam kideríteni. De maga tény, hogy ezek szerint lehetővé tették bármi könyvrészlet vagy ábra, grafikon stb. lefénymásolását bárki számára, az merőben meghökkentett. Már csak azért is, mert a munkahelyemen akkortájt még a stencilgép volt egy egyetlen sokszorosítási alkalmatosság.
- A másik, a Váci utcában felfedezett játék: gyerekkoromban volt egy igazi, fából készült mini konyhaszekrényem, mindenféle edényekkel, főzési alkalmatosságokkal - imádtam játszani vele, és mikor már bőven kinőttem belőle, se engedtem eladni. Felkerült a padlásra, és mikor elköltöztünk, csak akkor ajándékoztam oda egy kicsi lánynak az utcánkban. Azt a meglepetést és kitörő örömet az arcán sose felejtem el - többet ért, mintha bármennyiért adtuk volna el.
Szerencsére valóban - azóta már meg is vettem az egyik konkurenciájuk boltjában , ugyancsak 10 ezer Ft alatt egy pár könnyű fajta cipőt. Egy nagyon kedves fiatal eladó hölgy készséges közreműködésével, ugyanis egy feltornyozott oszlop alján volt a nekem szükséges méret, és nem akartam volna az "álljfeltornyot" leborítani. :-))
A tegnapi nap jelentős részét az Országos Idegennyelvű Könyvtárban töltöttem. Nem mintha más nyelven szerettem vagy tudtam volna olvasni, de éppen Tolkien-napot tartottak. Igaz, erre általában januárban kerül sor, de most szerencsére sikerült az OSZK-nak beszereznie néhány érdekességet a Mestertől, ezt kiállítják, és a megfelelő alkalom a méltó megemlékezésre.
Nem volt nehéz az adott helyre eltalálnom, mert máris sokan ácsorogtak előtte. Nagyobbrészt fiatalok, gyanítom, hogy már megint én voltam a korelnök, legalábbis egy darabig, sebaj.
Belépve máris otthonosan éreztem magam. Megnéztem a programot, az emeleti előadóteremben volt néhány olyan ismertetés, ami érdekelt. Maga a könyvtárterem rendezett, szép, nemesfából készült polcok, ugyanolyan anyagból készült asztalkák, ernyős lámpák. Egyébként a természetes világítás is remek, három szép nagy üveg tetőablak biztosította a fényt. Ez ismerős volt már a pannonhalmi könyvtárból is. No meg az is, hogy egy második szint is volt, persze, hogy ott is könyvespolcok, csak kicsivel kisebbek és könnyebbek. Valamivel később felfedeztem, hogy oda is be lehet jutni, meg is tettem, közelről is szép! A körbenézegetés egyébként időnként váratlan csemegével szolgálhat. Most például találtam egy legalább nyolcvanéves, kézzel tekerhető szorzógépet! Jól megcsodáltam, mi több, le is fényképeztem. Mellette valami lyukasztógép-szerűség, néhány bélyegző, no meg a hozzávaló festék. Pontosabban az üvegje.
Nem sokat írtam Tolkienről, illetve a műveiről, illetve ezek ismertetéséről. Szándékosan tettem, mert ez csak a legnagyobb rajongónak ajánlott. ét ilyen tájékoztató után egyórás ebédszünet, felhasználtam az alkalmat arra, hogy kissé körülnézzek a Váci utcában. Volt mit! Szinte túltengtek a vendéglők, de a kínálatuk meglehetősen hasonló volt, Találtam egy kávézót, bementem, és rákérdeztem, van-e cukor nélküli süteményük. Volt, éspedig az afgán máktorta. Nem tudom, tényleg afgán recept volt-e vagy se, de úgy döntöttem, ez a megfelelő alkalom, hogy megismerkedjek vele. Nagyon finom volt!
Továbbsétáltam, gyönyörködtem a látnivalókban. Egy aprócska kirakatban hosszan gyönyörködtem, itt játékbútorokat lehetett látni, főleg konyhabútorokat. A kedvencem egy takarítószeres szekrény volt, felmosóvödörrel, moppal, söprűvel-lapáttal, Mellette két létra, fából készítve. Játszani akarok vele, de izibe!
Jól kinézegettem magam, majd irány visszafelé. Most viszont írnom kell a meghallgatott előadásról. Már a cím is szellemes: Levelek Tolkien koszorújából. Értelemszerűen Tolkien levelezését tartalmazza, ezek jó részét kézzel írták, Fura mód a rajongói levelekre, vagy legalábbis jó részükre válaszolt. A számomra legkedvesebb történet szerint az amerikaiak elküldték neki a Gyűrűk Ura animációs filmre írt forgatókönyvét, a Mesternek nem tetszett, és ezt meg is írta. Egy oxfordi nyelvész szókincsével, egy brit gentleman udvariasságával és egy író méltó felháborodásával írta meg! Gondolom, a címzett akkor nem tette az ablakba! Viszont lehet, hogy most már kincsként őrzi!
Na, tegnap és ma valami nagyon más kultúra hiányába futottam bele: egy cégnél a kereskedelmi észszerűség és logika totális hiányába. :-((
Keresztben eltörött a sportcipőm talpa, megragasztottam, de az esőt nem bírná ki, muszáj pótolnom. Tegnap a neten nézegettem a választékot.
Találtam is egyet, ami tetszett. Felhívtam a közelebb eső boltjukat, van-e náluk belőle. Az eladó hölgy megnézte, mondta, hogy sajnos nincs, de rendeljem meg online, és hozassam oda hozzájuk. Ha megfelel meg tudom venni, de ha mégsem jó, nem történik semmi, ottmarad náluk, majd eladják másnak.
Tetszett a javaslata, egyből ezt is tettem: katt a megrendelésre, megadtam az adataimat, majd, mikor odáig jutottam, hogy hol kívánom átvenni, OTT megjelent az alábbi közlemény: online vásárlás esetén a bolti átvételnél KÉSZPÉNZES FIZETÉSRE NINCS MÓD!
Normálisak?
Szerintem kizárt.
Persze azonnal kitöröltem a megrendelést (nem használok bankkártyát!) - csakhogy a regisztrációs adataimat NEM ENGEDTE TÖRÖLNI. :-((
De 3 a magyar igazság: ma is volt egy "élményem" velük: még nem veszett ki belőlem az optimizmus, ezért elmentem a Nyugati téren lévő boltjukba, hátha ott van belőle. Csakhogy a bejárat után KIZÁRÓLAG 1-1 FEL-, ill. LEMENŐ MOZGÓLÉPCSŐ található: SE NORMÁL LÉPCSŐ, LIFT MEG SŐT DE PLÁNE SEHOL!!!
Igaz, sportszereket áruló cég, de miből gondolják, hogy kizárólag fitt és egészséges ifjak keresnék fel őket???
Na, 1 biztos: a regisztrációmhoz hiába ragaszkodnak: az életben soha semmit nem fogok náluk venni!
Elismerem, a nászajándék mai szokása sokkal praktikusabb. Így nem történhet meg, hogy az ifjú pár kap hat kávéfőzőt, és az új menyecskének le kell küzdenie a kísértést, hogy a negyedik kenyérpirítót hozzávágja az ajándékozóhoz.
Viszont volt négy szép ezüsttányér is kiállítva, ebből sosem lehet elég! Alighanem valamiféle süteményt kínálhattak belőle, mert a közepén enyhén ugyan, de kidomborodott, így aztán biztos nem levest kanalaztak belőle.
