Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Csütörtökön és pénteken sikerült eljutnom Pécsre. Másfél napot töltöttem ott, és igyekeztem jól kihasználni.
Az első napon a Csontváry Múzeumban jártam. Éppen esett, vagy esni készülődött, ezért nem sokan voltak ott, nyugodtan nézelődhettem.
Maga az épület is kellemes, harmonikus látvány, jól meg is szemléltem.
Az első teremben tüstént meglepetés várt, mert fekete háttér előtt megfestett pillangókat láthattam. Alattuk, szintén fekete táblán kiállítva ugyanezen pillangók, ugyanolyan elrendezésben. Sajnos, csak a nappali pávaszemet és a halálfejes lepkét ismertem meg. A következő képen egy, a zsákmányán pihenő héja látható, olyan módon lefestve, hogy bármely, Hermann Ottó által írt könyv illusztrációja lehetett volna.
Öröm volt találkozni azokkal a képekkel, amiket eddig csak reprodukcióból ismertem. Így nézve sok érdekes részletet fedeztem fel, még akkor is, ha nem érdemes túl közelről szemlélni, mert úgy csak foltokat lát az ember, távolabbról áll össze a kép.
A Sétalovaglás a tengerparton megszemlélése után pedig azon kezdtem el
gondolkodni, vajon a teliholdon valóban ábrázolta-e a festő a szabad szemmel is
látható tengereket, hegyeket, vagy ez csak a festék egyenetlensége?
A Siratófal festményt szemügyre véve, megállapítottam, hogy az ott lévőknek
alighanem volt okuk mit felpanaszolni, beleértve az ott lődörgő, csontsovány kutyát is. Viszont feltűnt egy, a kép jobb felső sarkában látható férfi, akinek mind az arcvonásai, mind a viselete elütött a többitől, azt mondtam rá, hogy szolgabíró úr.
Némi töprengés után rájöttem, hogy Palesztina akkoriban török fennhatóság alatt állt, tehát lehet, hogy ez az ember egy éppen arra járó török tiszt volt.
Amin meglepődtem, az egy Ferenc József portré volt. Nem hinném, hogy őfelsége modellt állt Csontvárnak, alighanem egy másik festményről vagy fényképről dolgozott.
Volt viszont egy jobb modellje: ő saját maga. Ez – legalábbis szerintem – inkább a köztiszteletben álló patikust, mint a zseniális festőt ábrázolta.
A Magányos cédrus a kedvencem, azt nélztem a legtöbbször és a leghosszabban.
Elég sokáig voltam ott, de mennem kellett, mert Pécs még jó néhány érdekességet tartogatott számomra.
Tegnap megnéztem a Vad erdők, vad bércek című természetfilmet. Mindössze egyórás, de ez a javára válik, mert nem húzza az időt, nincs benne fölösleges töltelékanyag.
A főszereplő, mi több a sztár, a hiúz lenne, de csak a történet vége felé lép elő, akkor viszont imponálóan. A magyar, illetve közép-európai erdők életéről szól, télen kezdődik, amikor a fantom nyomai látszanak a hóban. Mondhatom, jólesett a havat bámulni, rögtön hűvösebb lett, bár lehet, hogy ez a légkondinak köszönhető.
Akárhogy is, szépséges felvételeket láthattam a téli, tavaszi, őszi erdő életéről, a patak életéről, békák nászáról, szitakötőkről, kérészekről, de még a gombákról is.
A vége felé bevonult a történet sztárja, a hiúz. Ügyes vadász, fortélyosan lopódzik, gondosan választja ki a rejtekhelyét.
Tanúja lehettem egy szarvasborjú levadászásának, nem mondhatnám, hogy esztétikus, de annál hatékonyabb!
Végül pedig előkerült két tündéri, bűbájos hiúzkölyök, hosszan játszadoztak, készültek a jövendő életükre.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a természetfilmeket, és nem csak a távoli vidékeken játszódókat.
Amikor vége lett, a stáblistán láttam, hogy a felvételek legszebb-legjobb része részint a Magas-Tátrában, részint a bajorországi erdőkben készült.
Viszont ez a tárlatvezetés egyszeri volt, de enélkül is jó lehet. Mondjuk Parti N.L. nyelve vagy szava nem ért el hozzám, amikor a könyveit olvastam, nem hozzám beszélt irodalmilag. Amikor ezt így említettem valakiknek, mondták, hogy ők meg a színdarabjában nem mentek vissza a második félidőre. Egy szabadabb beszélgetésben lehet más, érdekes.
Látni láttam korábban ezt tőled, könnyebben olvasok, mint írok, gondolom nem egyedül vagyok ezzel :)
Ha az újonnan festett kerítésemet firkálnák össze, nem örülnék neki. Illetve csak akkor, ha előzőleg megmutatják, mi lesz belőle, és tetszene. Akkor még meg is köszönném. Viszont tény s való, hogy van egy csomó olyan falfelület, amin nem ront, sőt, némelyik még javít is rajta. Az itt látható képek pedig tetszenek.
Én nagyon szeretem a jó graffiti-ket :-) Szerintem egyenesen ösztönözni kéne azt, hogy egy csomó kopár, csupasz betonfelületeken kiéljék magukat a graffitizők.
Ki kéne jelölni ilyen területeket, biztos hogy feldobnák a környék hangulatát.
Megtudtam azt, hogy a Vigadó épületében Himnusz kiállítás van. Jó régen nem voltam ott, alig-alig emlékeztem rá, pedig nagyon szép a belseje, az aranyozást nem vitték túlzásba, a lépcsőház kifejezetten arányos, a lépcsőkön könnyű járni.
Belépve egy aprócska könyvtárfélét pillantottam meg. Az első utam odavezetett. Nagyon kedvesen fogadtak, mondták, hogy csak helyben olvasás van, ez ellen nem is volt kifogásom. Viszont az asztalon találtam egy érdekességet, rögtön meg is néztem. Afféle tükrös, körbeforgatható szerkezet volt, el is kezdtem tekergetni, egy tigris ugrált benne. Ez lehetett a filmvetítőgép dédnagybátyja. Több szalag is volt, a másodikon egy ló futott, a harmadikon pedig egy nő lépett fel egy emelvényre, majd leugrott róla. Képzeljétek, ez a kacér nőszemély majd’ a térdéig húzta a szoknyáját! Sok művészeti folyóirat volt ezeket lapozgattam egy kicsit, aztán irány az első kiállítás.
Ez az ötödik emeleten volt, oda azért lifttel mentem föl. Egy tágas, jól világított, kellemes hőmérsékletű terem volt, nem túl sok, de annál érdekesebb látnivalóval. A himnusz alatt itt nem, vagy nem csak a Kölcsey-verset értették, hanem pl. egyes zsoltárokat is.
A kiállított tárgyakat így sem tudnám mind elsorolni, csak néhányat említek kedvcsinálónak. Egy fából faragott szobor, valami ószövetségi próféta lehetett, aki éppen komoly kifogásolnivalót talált embertársai viselkedésében. Egy másik faragás fejfára boruló, arcát a kezébe temető nőt ábrázolt a gyász élethű kifejeződése volt.
Csodaszép, agyagból készült úrvacsorai kancsók, hozzá illő agyagpoharakkal, nem lehetett jómódú az egyházközség. Volt Miska-kancsó si, bár kackiás bajsza után ez inkább Mihály volt.
Láttam néhány szép üvegkelyhet is, ha ez is úrvacsorai kehely volt, elég sok megbánni valója lehetett annak, aki ezt kiitta.
Népviseletbe öltöztetett babák is voltak, egyik szebb, mint a másik, remekül kidolgozva. A kedvencem a nagytiszteletű úr volt, csodásan redőzött palástban, éppen egy ifjú menyecskével beszélgetett, sejthetően a jövendő keresztelőről.
Találtam három hangszert is, az egyiknél rögtön rájöttem, hogy az tekerőlant, a másik kettő citera volt, de ennek csak itthon tudtam utánanézni. Mindhárom új volt, csillogott-villogott.
Az egyik tárlóban gyöngyház nyelű kések, a legkisebbik láttam határozott kísértés fogott el, de a tárló jól volt lezárva.
Népviseletbe öltöztetett, életnagyságú bábuk, még a kékfestő-fehér kombináció is csodaszép lett.
Egyszóval, bőven volt mit nézegetni. Meg is tettem!
A hatodikon volt a Trianon kiállítás. Azt az egy emeletet gyalog mentem fel, innen tudom, hogy a lépcsőház elegáns és kényelmes.
Erről a kiállításról nem nagyon tudok mit írni.
Külön öröm, hogy minden ott dolgozó udvarias, és szívesen beszélgetnek, ha valaki kérdezi őket.
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy nemrég indult kezdeményezést, ami a hazai Graffiti és Street Art szubkultúra égisze alatt történő megmozdulásait és újdonságait hívatott bemutatni, ezzel teret adva minden hazai művésznek. A közösségünk egyre növekvő tagjai figyelemreméltó alkotásaikkal gazdagítják Magyarország szellemi és kulturális szintjét. Az alábbi linken olvashatjátok az online magazinunkat:https://urbanmuveszet.hu
Helyszín: Godot Kortárs Művészeti Intézet, III. kerület Fényes Adolf u. 21 (eléggé ipari terület, a volt Goldberger Textilgyár területén)
A kiállítás: Kleb Attila fotóművész portréfotó kiállítása neves dzsessz zenészek és hazai színészek, énekesek fotói. SZENZÁCIÓSAK! :D
Nyitvatartás: H-P: 14-19, SZ-V: 11-18, augusztus 7-ig ingyenesen látogatható.
Kleb Attila a fotózás mellett a GetCloser koncertek szervezője a MOM Kultban, több hírességet csábított ide (pl. Suzanne Vega, én is ott voltam), a fotók jó része ezen alkalmakkor készült. Már őszre is gyűlnek a koncertek.
Az esemény, amin ott voltam a kiállítás újranyitása volt (az év elején nyitott, de a vírus miatt bezárt) Part Nagy Lajos tárlatvezetésével.
Igazából nem a klasszikus tárlatvezetés volt, ahol végigmennek a kiállításon több helyen ismertetve, bemutatva, hanem egy megnyitó beszéd, beszélgetés a fotók által keltett gondolatokról, érzésekről, a fotós és alanya közötti intim viszonyról, a fotók mögött rejlő titkok, sztorik (pl. Cseh Tamás képe - a 2. totálon hátul - nagyon kilóg a többi közül illetve egyes külföldi zenészek nagyon nem akarták, hogy fotózzák őket, de végül mégis...). Természetesen lehetett kérdezni is a őket, utána a nézelődésé volt a szerep, de akár kötetlen beszélgetés is Attilával és Lajossal. :D
A képek döntő része nagy alakú, de van pár kisebb formátumú képből álló csoport is.
A végefelé a beszélgetésnél ott volt valaki, akiről közben kiderült, hogy szintén zenész, a fotója is kint van (az utolsó képen a bal szélső). Kérdeztem mit zenél? Trombitás. És hol? A Qumby-ben, ő Kárpáti Dodi. :D (Sajnos a Qumby koncertileg teljesen kimaradt eddig, csak Balanyi Szilárdot ismerem a szóló projektje kapcsán.)
A nagy kép a megnyitón Kleb Attila és Parti Nagy Lajos (Magdus már látta, mi félszavakból is...:D), a többi csak úgy egy kis válogatás...
Igen, valóban csak read-only üzemmódban nyomtam :-(
Sajnos nem a jó programok miatt, - egészségügyi okai voltak. Na nem a vírus, de azért nekem kapóra jött, hogy elmaradt minden, és nem fájt a szívem, hogy nem tudok elmenni ide-oda :-) És azt hiszem, a vírus előtti időszakban talán túl is toltam a bringát ilyen ügyben, mert bevallom, - jól esett, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül maradhattam otthon esténként :-)
Kellenek ilyen időszakok, amikor az ember kiéhezteti magát :-)
Az előbb olvastam a helyi hazudósban, hogy ma este 9-kor igen jó kis program lesz a Pirogránit udvarban: Grecsó és a 30Y-os Beck Zoli. (Pécs, Zsolnay negyed, - ha valaki nem tudná :-) )
Engem anno igazi, működő bányába vittek le egyszer régen. És a 164 centimmel is sokszor koppant a kobak, - mert valóban azt a pár centi pluszt nem kalkulálja be az ember :-)
És tényleg minden tisztelet a bányászoké.. a rövid idő alatt is igen nyomasztó tudott lenni a tudat, hogy jó sok méter föld és szikla van feletted :-(
Tíz-tizenkét éve jártam a salgótarjáni Bányamúzeumban, egy jókedélyű vezetőt fogtunk ki, ránk adta a sisakot, és közölte, számoljuk meg,hányszor koppan fejünk, mert annyi felest adunk. Lelkiismeretesen számoltam, de a túra végén kicsit kevesebbet vallottam be... Akkor kiderült, hogy nem adunk, hanem kaptunk volna. Azért nem bántam, mert ez már túlzás lett volna. Viszont a bánya érdekes hely volt, és én sem sajnálom a pénzt azoktól az emberektől, akik nagyon megdolgoztak érte!
