Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Viszont ez a tárlatvezetés egyszeri volt, de enélkül is jó lehet. Mondjuk Parti N.L. nyelve vagy szava nem ért el hozzám, amikor a könyveit olvastam, nem hozzám beszélt irodalmilag. Amikor ezt így említettem valakiknek, mondták, hogy ők meg a színdarabjában nem mentek vissza a második félidőre. Egy szabadabb beszélgetésben lehet más, érdekes.
Látni láttam korábban ezt tőled, könnyebben olvasok, mint írok, gondolom nem egyedül vagyok ezzel :)
Ha az újonnan festett kerítésemet firkálnák össze, nem örülnék neki. Illetve csak akkor, ha előzőleg megmutatják, mi lesz belőle, és tetszene. Akkor még meg is köszönném. Viszont tény s való, hogy van egy csomó olyan falfelület, amin nem ront, sőt, némelyik még javít is rajta. Az itt látható képek pedig tetszenek.
Én nagyon szeretem a jó graffiti-ket :-) Szerintem egyenesen ösztönözni kéne azt, hogy egy csomó kopár, csupasz betonfelületeken kiéljék magukat a graffitizők.
Ki kéne jelölni ilyen területeket, biztos hogy feldobnák a környék hangulatát.
Megtudtam azt, hogy a Vigadó épületében Himnusz kiállítás van. Jó régen nem voltam ott, alig-alig emlékeztem rá, pedig nagyon szép a belseje, az aranyozást nem vitték túlzásba, a lépcsőház kifejezetten arányos, a lépcsőkön könnyű járni.
Belépve egy aprócska könyvtárfélét pillantottam meg. Az első utam odavezetett. Nagyon kedvesen fogadtak, mondták, hogy csak helyben olvasás van, ez ellen nem is volt kifogásom. Viszont az asztalon találtam egy érdekességet, rögtön meg is néztem. Afféle tükrös, körbeforgatható szerkezet volt, el is kezdtem tekergetni, egy tigris ugrált benne. Ez lehetett a filmvetítőgép dédnagybátyja. Több szalag is volt, a másodikon egy ló futott, a harmadikon pedig egy nő lépett fel egy emelvényre, majd leugrott róla. Képzeljétek, ez a kacér nőszemély majd’ a térdéig húzta a szoknyáját! Sok művészeti folyóirat volt ezeket lapozgattam egy kicsit, aztán irány az első kiállítás.
Ez az ötödik emeleten volt, oda azért lifttel mentem föl. Egy tágas, jól világított, kellemes hőmérsékletű terem volt, nem túl sok, de annál érdekesebb látnivalóval. A himnusz alatt itt nem, vagy nem csak a Kölcsey-verset értették, hanem pl. egyes zsoltárokat is.
A kiállított tárgyakat így sem tudnám mind elsorolni, csak néhányat említek kedvcsinálónak. Egy fából faragott szobor, valami ószövetségi próféta lehetett, aki éppen komoly kifogásolnivalót talált embertársai viselkedésében. Egy másik faragás fejfára boruló, arcát a kezébe temető nőt ábrázolt a gyász élethű kifejeződése volt.
Csodaszép, agyagból készült úrvacsorai kancsók, hozzá illő agyagpoharakkal, nem lehetett jómódú az egyházközség. Volt Miska-kancsó si, bár kackiás bajsza után ez inkább Mihály volt.
Láttam néhány szép üvegkelyhet is, ha ez is úrvacsorai kehely volt, elég sok megbánni valója lehetett annak, aki ezt kiitta.
Népviseletbe öltöztetett babák is voltak, egyik szebb, mint a másik, remekül kidolgozva. A kedvencem a nagytiszteletű úr volt, csodásan redőzött palástban, éppen egy ifjú menyecskével beszélgetett, sejthetően a jövendő keresztelőről.
Találtam három hangszert is, az egyiknél rögtön rájöttem, hogy az tekerőlant, a másik kettő citera volt, de ennek csak itthon tudtam utánanézni. Mindhárom új volt, csillogott-villogott.
Az egyik tárlóban gyöngyház nyelű kések, a legkisebbik láttam határozott kísértés fogott el, de a tárló jól volt lezárva.
Népviseletbe öltöztetett, életnagyságú bábuk, még a kékfestő-fehér kombináció is csodaszép lett.
Egyszóval, bőven volt mit nézegetni. Meg is tettem!
A hatodikon volt a Trianon kiállítás. Azt az egy emeletet gyalog mentem fel, innen tudom, hogy a lépcsőház elegáns és kényelmes.
Erről a kiállításról nem nagyon tudok mit írni.
Külön öröm, hogy minden ott dolgozó udvarias, és szívesen beszélgetnek, ha valaki kérdezi őket.
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy nemrég indult kezdeményezést, ami a hazai Graffiti és Street Art szubkultúra égisze alatt történő megmozdulásait és újdonságait hívatott bemutatni, ezzel teret adva minden hazai művésznek. A közösségünk egyre növekvő tagjai figyelemreméltó alkotásaikkal gazdagítják Magyarország szellemi és kulturális szintjét. Az alábbi linken olvashatjátok az online magazinunkat:https://urbanmuveszet.hu
Helyszín: Godot Kortárs Művészeti Intézet, III. kerület Fényes Adolf u. 21 (eléggé ipari terület, a volt Goldberger Textilgyár területén)
A kiállítás: Kleb Attila fotóművész portréfotó kiállítása neves dzsessz zenészek és hazai színészek, énekesek fotói. SZENZÁCIÓSAK! :D
Nyitvatartás: H-P: 14-19, SZ-V: 11-18, augusztus 7-ig ingyenesen látogatható.
Kleb Attila a fotózás mellett a GetCloser koncertek szervezője a MOM Kultban, több hírességet csábított ide (pl. Suzanne Vega, én is ott voltam), a fotók jó része ezen alkalmakkor készült. Már őszre is gyűlnek a koncertek.
Az esemény, amin ott voltam a kiállítás újranyitása volt (az év elején nyitott, de a vírus miatt bezárt) Part Nagy Lajos tárlatvezetésével.
Igazából nem a klasszikus tárlatvezetés volt, ahol végigmennek a kiállításon több helyen ismertetve, bemutatva, hanem egy megnyitó beszéd, beszélgetés a fotók által keltett gondolatokról, érzésekről, a fotós és alanya közötti intim viszonyról, a fotók mögött rejlő titkok, sztorik (pl. Cseh Tamás képe - a 2. totálon hátul - nagyon kilóg a többi közül illetve egyes külföldi zenészek nagyon nem akarták, hogy fotózzák őket, de végül mégis...). Természetesen lehetett kérdezni is a őket, utána a nézelődésé volt a szerep, de akár kötetlen beszélgetés is Attilával és Lajossal. :D
A képek döntő része nagy alakú, de van pár kisebb formátumú képből álló csoport is.
A végefelé a beszélgetésnél ott volt valaki, akiről közben kiderült, hogy szintén zenész, a fotója is kint van (az utolsó képen a bal szélső). Kérdeztem mit zenél? Trombitás. És hol? A Qumby-ben, ő Kárpáti Dodi. :D (Sajnos a Qumby koncertileg teljesen kimaradt eddig, csak Balanyi Szilárdot ismerem a szóló projektje kapcsán.)
A nagy kép a megnyitón Kleb Attila és Parti Nagy Lajos (Magdus már látta, mi félszavakból is...:D), a többi csak úgy egy kis válogatás...
Igen, valóban csak read-only üzemmódban nyomtam :-(
Sajnos nem a jó programok miatt, - egészségügyi okai voltak. Na nem a vírus, de azért nekem kapóra jött, hogy elmaradt minden, és nem fájt a szívem, hogy nem tudok elmenni ide-oda :-) És azt hiszem, a vírus előtti időszakban talán túl is toltam a bringát ilyen ügyben, mert bevallom, - jól esett, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül maradhattam otthon esténként :-)
Kellenek ilyen időszakok, amikor az ember kiéhezteti magát :-)
Az előbb olvastam a helyi hazudósban, hogy ma este 9-kor igen jó kis program lesz a Pirogránit udvarban: Grecsó és a 30Y-os Beck Zoli. (Pécs, Zsolnay negyed, - ha valaki nem tudná :-) )
Engem anno igazi, működő bányába vittek le egyszer régen. És a 164 centimmel is sokszor koppant a kobak, - mert valóban azt a pár centi pluszt nem kalkulálja be az ember :-)
És tényleg minden tisztelet a bányászoké.. a rövid idő alatt is igen nyomasztó tudott lenni a tudat, hogy jó sok méter föld és szikla van feletted :-(
Tíz-tizenkét éve jártam a salgótarjáni Bányamúzeumban, egy jókedélyű vezetőt fogtunk ki, ránk adta a sisakot, és közölte, számoljuk meg,hányszor koppan fejünk, mert annyi felest adunk. Lelkiismeretesen számoltam, de a túra végén kicsit kevesebbet vallottam be... Akkor kiderült, hogy nem adunk, hanem kaptunk volna. Azért nem bántam, mert ez már túlzás lett volna. Viszont a bánya érdekes hely volt, és én sem sajnálom a pénzt azoktól az emberektől, akik nagyon megdolgoztak érte!
Ha már bányamúzeum, akkor érdemes megnézni Salgóbányát. Fent is van kiállítás, kint kulturált szabadtéri kiállítás szépen rendbehozott járművekkel, lent meg beállított jelenetek a bányászok munkájáról, életéről embernagyságú figurákkal. Csak a fejre kell vigyázni, nehéz a sisakkal azt a plusz pár centit bekalkulálni. :-)
Tatabányai Ipari Skanzen – Szabadtéri Bányászati Múzeum
Sajnos a vírus miatt egyenlőre csak a szabadtéri kiállítást tudtuk megnézni, a beltériek még zárva tartanak, ergo lesz miért visszamenni. Valahol Tatabánya szélén, a 15. akna helyén van ez a hely.
Egy hatalmas nagy rozsdakupac az egész, jó nem az, de ennyi régi használt vasat nem is tudom láttam-e valaha. Előszörre szörnyűséges látvány volt, de az az igazság, a végére sem változott a véleményem, főleg belegondolva, hogy ez hány embernek a munkaeszközeit és munka(és egyúttal élet)körülményeit jelentette. Kegyetlen nehéz sors volt a bányászat, de hát ezzel sem mondtam újat. Itt szenet bányásztak, kb az 1980-as évek elejéig folyt a termelés. Kaptunk idegenvezetést is a jegy mellé, így azért elég élvezetes volt a múlt időszakának ez a része.
A szociális részek, lakások, irodákról csak szóbeli élményt hoztunk el, azt is megtudtuk, hogy mélyre szállás előtt volt egy fal, ahová minden bányásznak valami bilétát fel kellett akasztani – dögcédula jutott eszembe – és amikor vége volt a műszaknak, akkor mindenki sorban magához vette, akinek megmaradt a jelzése a falon, hát annak baja esett. Láttunk mentő csilléket, mert hát baleset azért előfordult, bányaomlás, vízbetörés, sújtólégrobbanás stb. Meg volt temető a hősi hallottak részére.
A magam részéről nem sajnálok tőlük semmilyen jövedelmet, kegyetlen munka lehetett, a bányásznapok alkalmával osztogatott pénzek (ma prémium vagy bónusz, kinek hogy), akkor jelentőséggel bírtak, hogy a kereskedelem legnagyobb feltöltései és forgalmai ehhez a napokhoz kapcsolódtak.
Jelenleg művészeti táborokat is rendeznek a területen, van egy rész, ahol szobrászművészek munkái vannak kiállítva, kizárólag a bánya vasainak felhasználásával.
Ígértem még az év végén beszámolót a Ludwig Múzeumos kiállításokról. Időm továbbra sincs - előbb úgyis még a kortárstáncról akartam írni - és tulajdonképpen okafogyott is, mert régen bezártak azok a kiállítások. Azért még fogok, és inkább a tárlatvezetésekről, már ha sikerül feleleveníteni több mint fél év távlatából. Majd elő kell keresni a kiállítási füzeteket is.
Hogy miért is jöttem elő most ezzel? A Facebook-on tettek fel egy posztot, ahol a kedvenc műtárgyáról írt az egyik akkori tárlatvezető. Akkor is elmondta ezeket ugyanilyen szeretettel. Szóval muszáj lesz írni róla, még egy kis(?) türelem...
