Nem minden az, aminek látszik, Petőfi sem csak vátesz, lánglelkű izé volt, hanem elsősorban esendő ember. Vajon a mai megmondóink elengedett kézzel ülnek a budin?
... beszéd után meg kell nézni, körbefutott-e már Cipruson a legutóbbi utalás.
Egyszer a Vidám Falóban a markecolós Aranka (ez egy multikulturális szórakozóhely) a Kovács főtörzsnek esküdözött a pultnál hogy ő már több éve nem fosztogat részegeket, de mikor a szívére tette a kezét, a kabátja ujjából kiesett egy pénztárca. Volt nagy röhögés!
Még a középsikolában volt vetítés (filmvetítés! :) ) a NOSZF-ról, erre a jelentre emlékszem, mekkorát röhögtünk, hogy páran elkezdenek felmászni a kapura, aztán kiderül, hogy nyitva volt. :)
3. ... most akkor hogyan is van, a bal láb elöl, a jobb kéz felül, a bal a sliccen, a fejet kicsit félredöntöm,... de mit is csinálok a mosolygok, vagy elég, ha semlegesen nézek? A francba!
No tehát, kíváncsi lennék rá, ha a mai janik egy-egy cselekedetét vesszük górcső alá, kinek milyen háttérszinkron jut eszébe. Vegyük nemzetünk előző megmentőjét (az új már itt liheg a sarkon), B. Gordont. Áll kint a kamerák, mikrofonok kereszttüzében, osztja az észt, és közben arra gondol, hogy:...
Petőfi s jóbaráti nekivágának az éjcakának. Ő, a barátja, s egy Jókai nevű egy-egy piculával zsebükben. Lévén, hogy nagy forradalmi hevületük erős hűtést igényelt (a csalós márciusi éjszaka ellenére), előszerzék hát Vidáts Jánost, kivel a társaságot nagyesze, és gyáros apja emezekéhez képest feneketlennek tetsző zsebe végett keresték, de erőst. Borzongató, csepegős hajnalra virradtak, akkora már bejárva Buda-, s Pest nevezetes helyeit, mindazon csapszékeket, hol az italt messzelyben, s az árakat krajcárban mérték. Csillogó szemmel, és zsongó fejjel értek a Pilvax-kávéházba, hová egyébként csupán neves napokon térhetének be, hiszen ott többnyire édes-bús történetek, jelentős kártyaadósság, kutyabőr, vagy gazdag iparos atyák révén lehetett huzamosabb ideig vendégszeretetet élvezni. Ezen a napon azonban ifjaink már fénylő gondolatikkal a jövőbe feledkezve értek, s tértek bé e helyre, mely intézmény egyébként bizonnyal úgy érhetett csak meg köztiszteletben álló kort, hogy bolond, fizetésképtelen álmokat nem finanszírozott kínálatával. Ez egyszer a veszélyt nem látva, végeérhetetlen sorokban hordták ki az egyre hangosabb ifjaknak az iccét, elfelejtve mindazt, mit a jó vendéglátós a mai napig bizonnyal tud, mi szerint nem az a jó vendég, aki fogyaszt, hanem aki fizet… De egy idő után már igencsak elkezdtek hadakozni egymással a számoszlopok a papíroson, és ennek megfelelően apadozott a kihordható készlet is. Csökkent hát hevületük, és ismét némi értelem féle költözék homlokuk boltozatja mögé, s kezdék számolgatni, hogyan vághatnák ki magokat, ezen szorult helyzetből. Nemhiába készült jogásznak azonban emez Jókai a nagy csavaros eszével, elkezdé felemelni hangját, s szidá egyre csak nagy hangon az éppen regnálókat. Csititák őt társai, de csak ímmel-ámmal, hiszen amilyen jó firmák, s a hány nehéz esetből kivágták már magok, rögtön értették, mire megy ki a játék! Csak az a Vasvári nézett értetlenül, de éppen így volt a jó, feltolta hát az asztal tetejére a nagy hangú Bulyovszky Gyula mellé őt Mór, s míg a többiek állva handabandáztak körülöttük, ők fennhangon élteték az eljövendő változásokat. Mígnem Petőfi, hogy végleg eloldja lelkük rabláncait, felkiáltá: Hát, Táncsicsot hagyjuk, hogy börtönében senyvedjen!?
S a neves pesti ifjúság erre elrobogott, hogy kitörjék nyakuk, s a forradalom…
Mit gondol Schmitt Úr, elképzelhető, hogy Ön lesz Magyarország következő köztársasági elnöke?
