A teszt célja csak a fogalmi tisztázás, nem az ítélkezés. Mindenki úgy értékes és tökéletes, ahogy van - legalábbis Lady Gaga szerint "God makes no mistakes", és ő biztosan tudja, különben nem lenne olyan híres... :)
Hóbagoly,neked van vmi közöd KVT-hez?Nekem nagyon sokat segített.Szerinted mi kellene ahhoz,hogy kényszerbetegeknek létrejöjjön egy ilyen központ Magyarországon?
Hát persze nagy különbségek lehetnek a társaságok között is. De azért nem minden ezen múlik: egyesek a legtöbb társaságban elég jól érzik magukat, másoknak meg csak kevés társaság elég jó.
Egyébként aki élvezi a fórumra való írkálást, az már legalább egy elég jó társaságot talált :)
A szocfób topikbeli (teljesen nemtudományos, de legalább rövid) tesztem második, bővitett kiadása...
Válassza ki, melyik álítások igazak önre: A) Kedvelem a nagyobb társaságot, szeretek beszélni B) Nem vagyok oda a bulikért, inkább olvasok, számítógépezek, zenét hallgatok C) Kellemetlenül, félszegen érzem magam a kisebb társaságokban is D) Frászt kapok a gondolattól, ha elképzelem, hogy a szomszéddal néhány szót kellene váltani E) Utálom és megvetem az emberi fajt vagy az emberi természetet F) Nem érdekelnek és nem hiányoznak nekem az emberek G) Nem beszélek magamról, mert attól félek, hogy nem lenne jó vége, ha mások megismernék az igazi énemet H) A sok lúzerrel nem vagyok hajlandó szóba állni, legfeljebb ha elismerik a különlegességemet I) Fogalmam sincs, hogy mások mit éreznek
Értékelés:
A) Gratulálunk, ön extrovertált B) Gratulálunk, ön introvertált C) Gratulálunk, ön félénk D) Gratulálunk, ön szociális fóbiás E) Gratulálunk, ön mizantróp F) Gratulálunk, ön skizoid személyiségzavaros G) Gratulálunk, ön elkerülő személyiségzavaros H) Gratulálunk, ön nárcisztikus személyiségzavaros I) Gratulálunk, ön Asperger-szindrómás
Hát erre nem tudok mit mondani. Szeretném, ha tudnék érdeklődeni mások dolgai iránt, de pillanatnyilag nem tudom, hogy mi is a valóság. Az biztos, hogy még udvariasságból is csak ritkán érdeklődök bárkinek a hogyléte iránt :-/, mert pillanatnyilag a saját gondjaim sokkal hatalmasabbnak és előbbre valók, mint bárki másé. De nem tudok visszaemlékezni azokra az időkre, amikor ilyen jellegű - megoldhatatlannak tűnő anyagi - gondjaim nem voltak. Legalábbis emlékezetem szerint akkor sem voltam sokkal érdeklődőbb senki iránt.
Igen, ebben az esetben max. a reakció a kérdés, annak is inkább a mikéntje.
Személy szerinte az "olvasok" témakör mindkét oldalán szoktam résztvevő lenni.
Ha a partnereddel mély, szoros a viszonyod, akkor meg fogja érteni, és előbb-utóbb elfogadja. Ha csak felületes, és nem is kívánsz bennsőségesebb kapcsolatot, akkor lényegtelen mit gondol.
Nagyjából hasonló vonatkozik az 'érdektelen' beszélgetésre is. Az idegent "udvariasságból" meg lehet hallgatni, aztán az ember továbblép. A közeli hozzátartozót pedig időnként meg kell hallgatni, mert lehet, hogy számodra érdektelen amit mond, de számára lehet fontos, hogy kibeszélje magából. Illetve, ha zavar a beszéd, akkor lehet szóvá tenni, hogy bocsi, de most nincs energiám rád figyelni. Ezt is meg lehet érteni.
Hát engem is idegesít, ha valaki nem veszi észre, hogy nem rá figyelek, de csak akkor szólok, ha már egyáltalán nem tudok koncentrálni a saját dolgomra. Előfordul, hogy bunkó módon, pl. "nem veszed észre, hogy más elfoglaltságom van?" Mostanában szerencsére vagy nem szerencsére csak akkor van társaságom, ha én akarom, vagy még akkor sem, így ez ritkán fordul elő. Az viszont relatíve gyakrabban, amikor társaságot keresek, akkor sem tudok odafigyelni a saját dolgaim miatt, olyankor úgy érzem, hogy bunkóság lenne nem odafigyelni a "partnerre", annak ellenére, hogy nagyon más jellegű elfoglaltságom is lehetne. Nem vontakozik ez azokra a társas elfoglaltságokra, amik kimondottan örömet okoznak. Arra oda tudok figyelni. Gondolom, ez kicsit hedonizmusnak tűnik.
Mi van akkor,ha valamilyen okból kifolyólag nem érdekel titeket,amit a másik beszél hozzátok? Én,ha pl éppen mással vagyok elfoglalva (mondjuk olvasok) és arra figyelek,az illető pedig közben zavartalanul beszél hozzám,nem érdekelvén,hogy esetleg épp zavar ezzel,nem vagyok képes szólni neki,hogy jobb lenne,ha nem épp most mondaná ezt el és részben figyelek rá is meg az olvasásra is,egy-egy szóval válaszolok néha,de igazából zavar,hogy nem tudok a dolgomra koncentrálni,csak nem merem leállítani. Ugyanez van,mikor egyszerűen csak nem érdekel,amiről beszél,próbálok úgy tenni,mintha érdekelne,válaszolok is,de nem merem mondani,hogy mit gondolok valójában.
Szerintem a zárkózottság nem feltétlenül azonos az érdektelenséggel...
Illetve a meghatározás maga folytatódik, még értelmezi tovább, részletezi a jelenséget.
Sőt a kiemelt részlet utolsó szava: "inkább" ami szintén feltételezi, hogy bizonyos mértékig azért odafigyel a külvilágra is.
Én magamból kiinduzlva úgy képzeltem, hogy a külvilág érdekli, csak épp kívülállóként figyeli, és nem csatlakozik hozzá. De az is lehet, hogy ez egy változata csak... hangsúlyoznám továbbra is laikus vagyok.
Igen, amikor valahová írok, utánanézek azoknak, akikkel beszélek.
Igen, az anonimitás sokat segíthet, könnyebben nyilvánul meg az ember kényes témákban is.
Talán régen is volt valami, más... akkor talán egy zárt közösségben jobban tudtak egymásra figyelni az emberek. Szerintem a kor egyik nagy problémája ez, egy "modernkori betegség". Úgy gondolom, anno kevésbé voltak ilyen típusú problémák. És éppen az, ami elzárja az embert a külvilágtól pont az ami egyben össze is köti....
Már csak azt nem tudom ezek után, hogy valójában mit szeretnél elérni?
Én csak egyszerű, laikus vagyok, aki nem a pszichológiai meghatározás szerint értelmezem az "introvertált" szót, csak egyszerűen mint idegen kifejezés: visszahúzódó, befelé forduló
Tehát, amikor 'tanácsot' próbáltam adni e szerint tettem. Nyilván azt magadnak kell eldöntened, hogy szeretnél-e tenni egyáltalán annak érdekében, hogy valamelyest változzon a helyzet. Egyáltalán szeretnél-e változtatni, az is kérdés... Ha pedig szeretnél, de olyan mértékű a belső ellenállásod, akkor szakemberre van szükséged, nem fórumra.
Ezt találtam valahol:
"Az introvertált személyiség befelé forduló, pszichikus aktivitása a belső világára, önmaga felé irányul inkább. Nehezen teremt kapcsolatokat, de azokat jobban megőrzi. Kevésbé kommunikál jól, a nyilvános szereplés zavarja, alapos, mérlegelő, nehézkesen alakulnak érzelmei, inkább gondolatai irányítják, zárkózott. Gondjaiba nem szívesen avat be másokat, önmaga igyekszik megoldani problémáit."
Ebben az idézetben nem ír olyat, hogy nem érdeklik a körülötte lévők....
Egyébként a konfliktus, mint olyan, szerintem jó. Ugyanis megoldásra kényszerít. Az ellentétes vélemény vitára ösztönöz, a vita pedig azért jó, mert fejleszti az elmét, megfelelő érvek sorozatára kényszertít, és a végén kompromisszum kialakítására. Természetesen az ész érvekkel történő vitára gondolok itt. Mindezen keresztül pedig a szociális képességeket lehet fejleszteni.
Persze én itt most "társaságon kívülálló" vagyok, úgyhogy bocsi, hogy beleszóltam.....
Én is találtam ilyen fórumokat az érdeklődési köröm alapján,csak azt sajnálom hogy régebben a (net előtt) milyen sok embernek segített volna ez a lehetőség!
Szívesen? Semmiről nem beszélgetek szívesen, akár érdekel a téma, akár nem.
Ha valamiről van véleményem, akkor azt szívesen elmondom. Akár tetszik valakinek, akár nem. Előfordulhat azonban olyan is, amikor szöges ellentétben áll a véleményem máséval és akkor ráhagyom, mert nem éri meg konfliktust gerjeszteni miatta.
Nem azért, hogy ne legyen csend, mert engem a csend nem zavar. Hanem azt gondolom - kényszeresen - hogy egy kapcsolat alapja az egymás közötti beszéd. Egy ismerősöm szerint beszél(get)ni kell, valószínűleg azért, mert a feszültségnek vélt / képzelt csendet feloldja.
Jó a kérdésed, de nehezen megválaszolható, mivel már nem nagyon fordulok elő társaságban. Nem várom el, hogy bárki is figyeljen rám, vagy ott legyen körülöttem.
Más a helyzet olyan esetekben, amikor valakihez valamilyen kötődésem alakul ki.
Mert ilyen is előfordul, csak ez a kötődés furcsa lehet annak a számára, aki ennek a kötődésnek a "tárgya". Talán azért, mert egyoldalúnak látszódik.
Hogy amikor kérdezed a partneredet, akkor csak azért teszed, hogy ne legyetek csendben, vagy azért is, mert egyébként valóban érdekel? úgy gondolom ezt fontos magaddal tisztáznod.
Bizonyos mértékig én is befelé forduló vagyok, de az a néhány ember, akik körülvesznek érdekelnek. Érdekel a problémájuk, az örömük forrása, az, hogy mivel foglalkoznak, mi érdekli őket.... ebből gondoltam, hogy aki ilyen típusú, és sikerül kapcsolatot létesítenie, annak valódi, és mély kapcsolata tud kialakulni.... ami lehet egy nagyon szűk kör, akár egyetlen emberre redukálva.
Mwellesleg egy igazi társsal még csendben lenni is jó, és nem kínos. Mert megérti, hogy ez így jólesik, és ilyenkor valóban a "jelenlét" a lényeg. De tény, hogy ilyet a legnehezebb találni....
És ha mondjuk valaki képtelen mélyebb barátságot kötni? Lehet, hogy nem benne van a hiba, de ha nem nyitott senki irányába, mert ugye introvertáltak között még ez is előfordulhat, akkor mi van? Mi van, ha egy introvertált embernek csak a partner funkciójára van szüksége, nem pedig a partner személyiségére? Ezt viszont elég nehezen tolerálja a potenciális partner.
de a téma bár nehéz, mindamellett érdekes is. És sokkal távolabbra mutat szerintem, egész a mai társadalom problémája.
Két fontos kifejezés jut eszembe a témából kiindulva, az egyiket már leírtátok: felszínesség, a másik az elmagányosodás. És a kettő szerintem összefügg.
Egy beszélgetés alkalmával kezdetben valóban jó stratégia a kérdezés, és ha alkalmas rá a partner, akkor ez működik is. Viszont hosszabb távon szerintem fontos, hogy ez ne maradjon egyoldalú. És nem bennetek látom a hibát, hanem épphogy a partnernek kellene hogy fontos legyen, hogy megismerjen. És akkor itt lukadunk ki a "felszínesség" kérdésköréhez. Egyszerűen azt látom, hogy sokakat nem érdekel igazán a másik ember... talán ezért is jobb ma introvertráltnak lenni, mert a mély hosszantartó kapcsolat ezerszer többet ér, - nyilván előbb létre kell jöjjön - mint a sok felszínes. Úgy gondolom, nem nagy veszetség, ha kevés az ilyen semmitmondó kapcsolat.
És itt lép be a másik kifejezés is, az elmagányosodás. Míg némelyek bezárkóznak magukba, mások viszont mindenkinek beszélnek kelletlenül is.... Mert másoknak pedig arra van szükségük, hogy valaki meghallgassa őket. Manapság ilyen embereket is nehéz találni.
Viszont segítségnek szerintem a legjobb hely egy ilyen netes fórum, ahol valódi név, a kilét ismerete nélkül lehet ismerkedni, beszélgetni... Sőt tematikusan találni ismeretségeket, hiszen az érdeklődési körnek megfelelő helyeken tudsz beszélgetést kezdeményezni. Nem szükséges az embernek kiadnia magából mindnet, viszont, ha van egy témakör, ami legjobban érdekel, amiről tudsz megnyilvánulni, véleményt alkotni, akkor meg tudod találni azt a társaságot, akik szintén veled azonos érdeklődésűek, és máris van egy közös pont, egy vitatéma. Ezen pedig már jól lehet "edződni" .
Név nélkül a könnyebb kiadni magunkból a mélyebb érzéseinket is, olyanokat, amit inkább elfolyt az ember mások előtt (IRL)