ma elkezdtem olvasni a könyvet. ha segíteni fog ígérem hogy előbb-utóbb lefordítom, hogy azoknak is hasznára váljon akik nem vagy kevésbé tudnak angolul :)
Nem érzem úgy, hogy válaszoltál a 15. hsz-ben feltett kérdésekre. Nem azt kérdeztem, hogy hogyan értékelsz egy olyan személetet, amihez nekem semmi közöm, hanem, hogy te mit gondolsz :)
A szomorúság és a depresszió nyilván nem ugyanaz. Például ha csalódsz valakiben, akkor normális, hogy elszomorodj, de nem normális, hogy az erőtlenségtől ki se tudj mászni az ágyból, vagy hogy öngyilkos legyél. Persze az, hogy pontosan hol a határ, az a kultúrától is függ.
Mindenesetre a "normális mértékű" szomorúságra nincs terápia, és ha lenne is, akkor se lenne jó alkalmazni. A normális szomorúságot egyszerűen elviseli az ember, és nem a különféle terápiák lehetőségeit firtatja :) Ha valaki túlreagálja a szomorúságot (vagy a félelmet, vagy a gyanakvást, akármit), és egyfajta ördögi körbe kerül, ahol a problémáit már nem a külső ok, hanem maga a szomorúsága (félelme, gyanakvása, stb.) okozza, akkor ott valami nincs rendben. Az már filozófiai kérdés, hogy az illetőt "betegnek" nevezzük vagy más szóval próbáljuk az állapotát leírni.
Huhh, sok sok munkaóra után végre itt is kikötöttem... :) Egyéként a munka sem rossz terápia, csak semmit nem old meg, csak lefáraszt. Asszem most nincs energiám sajnálni magam. :)
Néhány röpke reakció...
Amit a kineziológusokról írtatok... Nálam erősen súrolja az ezotéria határát, ami az én világszemléletemtől idegen... Az eleje még oké... Hogy a test izomválasszal reagál bizonyos helyzetekre. Ez előttem is ismert. Vannak gyomoridegesek... A masszás sem hülyeség...
Twist 16. hozzászólásában szereplő "megtanulja érzékelni" kicsit nekem hajaz az auraérzékelésre, de nem feltétlen. Ebbe még bele is egyezek...
A bizalmatlanság nálam ott villog, hogy nyomkodja az ember testét, és közben mondogat valamit, meg van házifeladat. Ez nekem gyanús, hogy az egész cuccos nem más, mint szuggesztív technikák varázskalapja, amiről adott esetben még a kineziológus sem tud. Elismerem: segíthet -bár ha nem tévedek, a tarkónyomkodást le lehetne cserélni a hármat röffentő kismalacra is... Szorongásoknál, fóbiáknál pláne. De alapból félek a szuggesztív technikáktól, főleg, ha tudatlan kezekbe kerül... Lehet, nincs igazam, és szűk a látóköröm, de aki egy szorongást az előző életben elkövetett dologra vezet vissza, és így hat a technikája, azt én tudatlan kéznek tartom... Kicsit olyan, mintha az orvos tudná, hogy ezekre a tüntekre a pirosból kell kettőt, amazokra meg a zöldből egyet. De nem tudná, hogyan és miért hat a gyógyszer... (Hmmm... Belegondolva, a pszichiátria némely területére is jogos ez a kritika...) Én akkor inkább nem kérek gyógyszert. :)
Hellinger... Fura egy dolog. Még nem tudom, hányadán álljak vele... Holisztikus rendszerszemlélete oké. Az energiamező kifejezés kicsit homályos a szememben, de ezen emelkedjünk felül. Első sorban egy projektív eljárásnak látom, ami holisztikus rendszerszemléleten alapul... Maga a módszer, amit így első olvasásra megmaradt bennem, nem feltétlen rossz, az érvényességi körét még nem látom át... Azonban nem hinném, hogy az én problémám a családban gyökerezne... Bár frász se tudja... Elivleg erre van a szakember, hogy olyat tudjon, amit én nem... Felállítanám én bárkinek a családom, csak pont a lényeges pontra nem tudnék senkit tenni... Ez az én problémám: Legalábbis a fenomenális karaktere... Nem tudom, ezen segítene-e az emberek "tologatása"... Eddig még Kognitív tekősbéka alternatívája áll hozzám a legközelebb. És hogy válaszoljak is a 15. hozzászólásához:
A betegségorientált szemléletet rossz szemléletnek látom. Zavar, hogy ma senki nem lehet szomorú, csak depressziós. Úgy vélem, a baj, a szenvedés az emberi élet természetes velejárója. Ma már elég magas színvonalon élünk: Többségünk nem éhezik, télen felvesz pulcsit, nem fázik... Sok szenvedéstől meg tudott már szabadulni az ember. De a szenvedést betegséggé degradálni, valami normálistól való eltérésként definiálni, veszélyes. És ráadásul szintén kognitív teknősbéka 19. hozzászólásából kiérezhető tanuláselméleti szemlélet nekem is jobban tetszik.
Terápiás formákat még keresgélek. De előrelépésnek annyit mondhatok, hogy van egy kedves pszicho szakos ismerősöm. Pszichodiagnosztikára kell felvennie egy csomó tesztet, én leszek az alanya. :D Ennek valahol nagyon örülök, bár a pszichológiai teszteket sem látom Kábakőnek. Egy MMPI-on már túlvagyok. Voltak benne olyan kérdések, amire nem tudtam "normálisan" válaszolni... Például: "Hiszem hogy van Isten?" Nem értettem a kérdés lényegét. Ha azt kérdezik, hogy Én hiszek-e istenben, a válaszom határozott Nem lenne. Ilyen formában viszont sem állítani, sem tagadni nem tudtam. Vagy volt benne olyan, hogy "Ha valaki valami jót tesz velem, kíváncsi vagyok az indítékára." Oké, látom én, hogy ez valszeg paranoiára megy rá (ha nem, akkor tévedek...), de én nem vagyok paranoiás. Mégis, a világom oksági rendben működik, és ha jót tesznek velem, szeretem tudni, hogy miért... Hátra van még néhány nem tudom mi. De lesz még néhány teszt. Meglássuk, mutatnak-e valamit...
Szerintem mindenkiben vannak ilyen vagy olyan, kisebb vagy nagyobb aknák. Ezek különböznek, különben mindenki egyformán viselkedne a sorscsapások hatására, amiről azért szó sincs.
Én sem állítottam, de 5-6 állítást végignéztem, egyszer meg valaki kiválasztott mint egyik családtagját.
Amikor a beállítások megtörténtek a "szereplőknek" el kellett mondani a helyzetüket.
Na ez, fenomenális volt!
Pl. mint: Én szemben állok az anyósommal. Apósom anyósom mellett áll, de kissé elfordul tőle. A feleségem mellettem/előttem,/ hátam mögött stb. stb.
Aztán amikor az alany ( aki kérte a családállítást) már elfogadta a "csoportképet" akkor a vezető ( aki vezette a családállítást) kicsit átmozgatta a képet.
Sajnos a hatást nem tudom, mármint hogy valóban megtörtént-e a változás, és ezért szeretnék többet megismerni a módszerről.
Még ha megírnád, hogy milyen néven futott a dolog, hálás lennék, mert utána néznék az interneten.
Ugyanis én véletlenül részt vettem egy ilyenen ami 1 npig tartott.
Ott csak családállításnak nevezték.
Szinte hihetetlen, hogy magából a felállítából mennyi minden kiderült!
Nagyon érdekel ez a dolog, és szívesen megtanulnám.
Te miért hagytad abba?
Azt azért hozzátenném, hogy amit én láttam (részt i vettem benne, mert kiválasztottak) az csak egy ízelítő volt egy asztrológiai tanfolyamon. 2002-ben.
Azóta is érdekel.
De volt ott egy pszichodrámás ízelítő is, amiben viszont nem vennék részt.
Hasonló a helyzet más életproblémákkal is: normális dolog rosszkedvűnek lenni vagy gyászt érezni, de egy depresszió azt jelzi, hogy az illetőben a probléma előtt is ott volt egy akna, amit a konkrét életprobléma csak aktivált.
Ezek szerint az akna mindenkiben ott van!
Mikola mint orvos mondott egyszer egy érdekes mondatot!
Fejből idézem:
Aki elveszíti a munkahelyét és fél éven belűl nem tud ismét dolgozni az lelkibeteggé válik. Aki 1 év után is munkanélküli, annak a lelki betegség testi szinten is megjelenik.
A "jó gyerekkor" is lehet veszélyes. Például, ha valakit a széltől is óvnak, abból valószínűleg szorongásra hajlamos felnőtt lesz. Vagy ha belenevelik valakibe, hogy "akkor vagy értékes, ha teljesítesz", akkor sokáig "normális" lehet, míg egy munkanélküliség hatására rögtön azt gondolja, hogy "értéktelen vagyok", és depressziós lesz.
Nézzenek oda !!! Hogy ez milyen egy bölcs megállapítás ! Erre nem is gondoltam eddig.
Mondjuk akinek nagyon jó gyermekkora volt és nagyon jól működő családja az is elveszítheti munkahelyét, elválhat, meghalhat valakije aminek következtében lelki beteg lesz."
A "jó gyerekkor" is lehet veszélyes. Például, ha valakit a széltől is óvnak, abból valószínűleg szorongásra hajlamos felnőtt lesz. Vagy ha belenevelik valakibe, hogy "akkor vagy értékes, ha teljesítesz", akkor sokáig "normális" lehet, míg egy munkanélküliség hatására rögtön azt gondolja, hogy "értéktelen vagyok", és depressziós lesz.
Hasonló a helyzet más életproblémákkal is: normális dolog rosszkedvűnek lenni vagy gyászt érezni, de egy depresszió azt jelzi, hogy az illetőben a probléma előtt is ott volt egy akna, amit a konkrét életprobléma csak aktivált.
Bert Hellinger a pszichoanalízis, a hipnózis, a tranzakció -analízis és a családterápia módszereit saját eseteinek alapos tanulmányozásával és megfigyeléseivel ötvözte. Új módszere az 1990-es évek kezdetétől Németországban, majd 2000-től pedig világszerte futótűzként terjedt el szisztemikus-fenomenologikus renszerterápia, közismertebben családállítás néven.
A módszer számos terápia-rezisztens esetben hozott gyors és látványos javulást. A családfelállítást követő egy éven belül a résztvevők 78 %-nak életében markáns pozitiv változás állt be, további 14 %-uknak javult az állapota. Megszüntek az addig, a saját élettörténet alapján érthetetlen depressziók, teljesítménybeli és kapcsolati kudarcsorozatok, öngyilkossági hajlamok és amennyiben még nem alakult ki a gyógyíthatatlan irreverzibilis változás, a testi betegségek is javultak. A maradék 8 % esetében a családfelállítás hatástalan maradt.
Minden ember számára a szülei és a családja jelenti az élete szempontjából legfontosabb köteléket. Mégis az a szó, hogy "családom" sokak számára jelent fájdalmat, haragot, hiányérzetet. Ám, ha látja hogyan működnek az élet, a szeretet és a rend törvényei mindannyiunk életében, akkor talán megérti, hogy mindent megkapott, amit szülei adni tudtak. Talán sikerül a szivével is megértenie, hogy a gyökereiből kapja meg mindazt, ami az élethez kell. Leteheti az átvett sorsot, kezébe veheti az életét, és csinálhat belőle valami nagyon jót, hogy családtagjai lássák, érdemes volt továbbadni neki. A legnagyobb ajándékot, amit csak ember embernek adhat: az Életet.
Testi - lelki bajaink kialakulását nem lehet csak a saját életünk eseményei alapján megérteni. Sorsunk elválaszthatatlanul összefonódik családunk tagjainak sorsával. Mintha lenne egy közös családi lélek, egy olyan energiamező, amelyben mindenki benne foglaltaik, aki ide tartozik, függetlenül attól, hogy tudunk-e létezéséről vagy nem. Ennek a mezőnek, mint minden rendszernek megvannak a saját működési mechanizmusai.
A családállítás ennek a mezőnek a "megkérdezése". A módszer rendkivül erőteljes, pontos és hatékony. Új fényben láttatja az életünket nehezítő bajokat, a betegségeket, kudarcokat és lehetővé teszi, hogy ezeket a terheket letegyük. A pozitív változások a résztvevők életében akár azonnal, akár néhány hónap elteltével következtek be illetve indulnak el.
A családi lélekben /mezőben szigorú törvények uralkodnak. Ha megsérülnek, az generációkon keresztül negatív hatással van a családtagokra. A családi lélek megkezdi a kiegyenlítést, a jóvátételt. Működésbe lép a rendszer-lelkiismeret, például úgy, hogy a gyerek kezd el érthető ok nélkül rosszul élni, vagy valamilyen testi-lelki tünetet mutatni. Mivel az okok ilyenkor nem a saját élettörténetben vannak, mindaddig eredménytelenek maradhatnak a testi és lelki kezelések, amig a rejtett dinamika napvilágra nem kerül és fel nem oldódik.
a legtöbb lelki betegnek semmi baja nincs az agyával, hanem csak rossz következtetéseket szűrt le bizonyos gyermekkori tapasztalatokból. Az végül is szerencse kérdése, hogy az ember mennyire jól működő családba születik.
Azért ez elég sommás megállapítás!
Mondjuk akinek nagyon jó gyermekkora volt és nagyon jól működő családja az is elveszítheti munkahelyét, elválhat, meghalhat valakije aminek következtében lelki beteg lesz.
Vagy pl. egyik kolléganőm gerincsérvvel az idegosztályra került, pedig semmi baja nem volt az idegeivel. (szokásos értelemeben)
Miért, mi volt kineziológiai házi feladat? (ez a kineziológia áltudománynak tűnik, de attól még érdekes lehet...)
A lelki betegségekről még az jutott eszembe, hogy ugyan az agysérülések is lelki betegséget okozhatnak, de a legtöbb lelki betegnek semmi baja nincs az agyával, hanem csak rossz következtetéseket szűrt le bizonyos gyermekkori tapasztalatokból. Az végül is szerencse kérdése, hogy az ember mennyire jól működő családba születik.
Nem egyet nem értés okán érdeklődtem a házi feladattal kapcsolatban, hanem a kineziológiának azért lett vége, mert AZT a fajta házit nem voltam képes megcsinálni.
Kinezilógiáról tudunk valamit? Próbálta már valaki?
A kineziológus megtanulja érzékelni az ember apró izommozgásait.
Mielőtt elkezdődne a munka rád hangolódik,megfogja a csuklód környékét és kérdéseket tesz fel. Közben ő a kezed apró izommozgásit érzékeli a saját kezével.
Tegyük fel, te félsz a kutyától. Ezt a félelmet fel tudja oldani egy jó kineziológus.
Először visszamegy az időben hogy mikor történt az az eset ami kiváltotta ezt a félelmet. Megkérdezi, hogy 5 éven belül történt az eset. Az apró izommozgáspedig megadja a választ. Tegyük fel, hogy 5 éven belül történt, akkor évenként rákérdez, ha megvan az év, akkor hónapokra kérdez.
Ha behatárolta az időt, akkor megkérdezi tőled, hogy mi történz veled meg egy kutyával pl. 2008 márciusában. ( de vissza tud menni az időben még a születés előtti időre is)
Akár emlékszel, akár nem a konkrét kutyás kalandra, a kineziológus feloldja a félelmet.
Ebből az oldásból 2 félét tapasztaltam. Egyik, amikor megfogja a homlokod és a tarkódat (egyszerre ) és valamiket mond.
Másik amikor olvastat valamit egy könyvből. Ez utóbbi nekem olyan varázslásnak tűnik.
Nekem egy barátnőm tanulta a homlok-tarkó fogásos technikát és játék szerűen próbálgatta rajtam. Annak fizikai és lelki hatásait és éreztem.
Az olvasásos technika nem volt rám hatással - vagy nem éreztem- ezért csak 2 alkalommal voltam ott.
Nyilván ugyanúgy lehetne mondani azt is, hogy "kliens". Aki beszélgetős terápiával foglalkozik, az a "beteg" alatt mást ért, mint mondjuk egy pszichiáter, aki a lelki betegséget is gyógyszerrel akarja gyógyítani.
Egyébként egy ilyen negatív érzés remek alkalom, hogy elkezd elemezni a hiedelmeidet :) Pontosan mi zavar a "beteg" szóban? Talán azt gondolod, hogy a betegek gyengék, lúzerek, értéktelen emberek? Mit jelentene számodra ha - neadjisten - az derülne ki, hogy "beteg" vagy?
Hát mivel a kognitív terápia lényege egy másfajta gondolkodás megtanulása, nem csoda, hogy házi feladat is van hozzá :)
A legjellemzőbb az, hogy az ember figyelje a saját ("automatikus") gondolatait, felismerje azokat, amelyek problémát okoznak neki, tudatosítsa, hogy ezek nem feltétlenül igazak, és leírja őket egy naplószerűségbe, és ott bizonyos struktúra alapján írásban elemezze őket.
De sok egyéb is lehet, például hogy a beteg menjen bele egy olyan helyzetbe, ami nehézséget okoz neki, miután az ülésen jól megbeszélték a stratégiát. Vagy finomítsa a céljainak a listáját. Vagy egyszerűen sportoljon (a mozgás jót tesz a depinek).