Keresés

Részletes keresés

grouchiy Creative Commons License 2010.09.24 0 0 13

Könnyes-keserves világ!

Tanúdként nem zengek

élő viharokat,

csapódva vérző szívekhez,

habként éles szirtek

szilánkos

fogain.

grouchiy Creative Commons License 2010.09.19 0 0 12

Lehull a lomb,az idő

zordra fordul,néha bősz.

Mélabú és nyomott

hangulat.

Eljövendett a léha

Ősz.

Lábom hideg, kezem fázik

s a hajam...

oly reménytelenül

ősz...

grouchiy Creative Commons License 2010.09.19 0 0 11

Tornyom, csontom, elefántom,

eltűnt kincsem: a magányom.

A bánat ma a mélybe rántott,

pedig mostan...

 a senki bántott.

Magányomnak elefántja

lantján játszik egy horonyban,

a csípő-csavaromban.

Kacagányom szakatt pántján

rántok egyet zavaromban.

Jávorfácska Creative Commons License 2010.09.19 0 0 10

Petőfi Sándor: Elégia egy várrom fölött

Németből Mathisson után

Nyugszik esti szürkület fátylában
A halk táj, s a berki dal kivesz,
Még csak itt az agg falak körében
Egy tücsök borongva zengedez.
Csend lebeg le fellegetlen égről,
Lassan mén a csorda mezejéről,
És a fáradt földmives halad
Megnyugodni ősfedél alatt.

Itt az erdőkoszorús tetőkön,
Az enyészet töredékiben,
Hol reám a múltból borzalom száll,
Bánat! e dalt néked szentelem.
Búval gondolom, hogy mik valának
Hajdanán e porló maradványok:
Egy tornyos vár állt felségesen
A hegyeknek szirttetőiben.

Ott, hol oszlopok setét kövére
Bút susogva hajlik a repkény,
És a puszta ablak üregén át
Csillog szomorún az esti fény,
Az atyának ott talán könyűje
Áldva perge bátor gyermekére,
Melynek hírsovárgó kebele
Vágyva néze harcnak ellene.

Béke veled! szólt az őszűlt bajnok,
Átövezve hősi karddal őt,
Soha többé, vagy térj győzve vissza;
Érdemeld meg őseid nevét!
És a nemes ifjunak szemébe
Rémitő láng szálla; arca ége
Rózsáknak virító berkeként,
Melyre bíbor hajnal hinte fényt.

És arszlánszivű Richardként harcba
Akkoron röpűlt a dalia,
S mint erdőnek a viharban kellett
Ellenének meghajolnia!
S mint virágos partu ér szelíden
Szállt meg sziklavára teremében,
Az örömkönyűt siró atyát
És ölelve szép menyasszonyát.

Ah gyakorta a szorongó kedves
Erkélyéről néz a völgy felé,
Vért, pajzs csillog estnek aranyában,
A paripa nyargal, hive jő:
Hallgatólag jobbját néki nyujtja,
S áll majd halványan, majd elpirúlva;
De mi szende szemeiből szól,
Olyat Petrarc' s Sappho sem dalol.

Hol bagolyfészkek fölött terűlnek
Durván összebonyolúlt füvek,
Ott a billikom vidáman csenge,
Míg a csillagok kiégtenek;
Terhesen vítt harcok diadalma,
És a szent csaták szörnyű kalandja
Míg emlékezetben újra kelt,
Kedvvel tölté a zord hőskebelt.

Ó mi változás! most borzadályos
Éj takarja a dicső helyet,
S esti szél nyög búsan, hol erősek
Vígadának áldomás felett;
Ott magányos kórók lengedeznek,
Hol lándzsát és pajzsot kért a gyermek,
Ha riadván a harctrombita
Csataménre pattant az atya.

Elhamvadtak a hatalmas csontok
Immár a borongó föld alatt;
Félig sűlyedt kő alig mutatja,
Hol találták végnyugalmokat.
Mennyi lett játéka a szeleknek,
Sírjaikkal emlékeik is vesztek;
A vitéz kor fénytettei felett
Feledés űz barna felleget.

Igy enyész a élet dicsősége,
S hatalomnak álomképzete!
Igy merűl a gyors idő röptével
Éjbe minden, amit föld szüle!
Hamvveder, szánt az emlékezetnek,
Halhatatlanság-igérő ének,
Győztes főt koszorúzó babér,
S tett, amelyet érc, márvány dicsér:

Minden, ami bájol, s vággyal tölti
Itt a porban a nemes kebelt,
Eltűnt, mint az őszi nap sugára,
Hogyha vész a láthatárra kelt.
Kik vígan ölelkezének este,
A korány arcokra már bút feste;
A barátság is, s a szerelem
Kéje vész a földről jegytelen.

Édes szerelem! rózsás ösvényed
Pusztaság tövisivel határ,
S te, barátság aetheri világa,
Egy rögtön vihar homályba zár.
Kábaság a hír, fenség, hatalmak!
A koporsók egyiránt takarnak
Éjbe büszke földuralkodót
S reszketeg fejű zarándokot.

Pápa, 1842. február
Jávorfácska Creative Commons License 2010.09.19 0 0 9

Petőfi Sándor: Elégia


Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mint
A mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü?
Meddig nyűgöz Amor kinos lánca? Endymionnal
Meddig jajgat hurom búskeseregve panaszt?
Féktelen érzetnek vad hevű szikrája, lohadj el,
Hullj le bilincs, szünjön, lant, szomoru, árva jajod:
Végihez ér nagy fáradozása a Danaidáknak,
Föltészi a sziklát hegy tetejére, Sysiph,
Nem forog Ixion, Tantalnak szomja csillapszik:
De hidegen marad a lánynak örökre szive.
S érette, ah boldogtalan én, mindegyre hevülök,
Keblem Vesta-tüzét nincsen eloltni erőm.
Égj, szivem, hát, égj mint forró Hyperiona nyárnak,
Melynek ölő sugarán gyönge virágcsa fonyad.
Hervadok én is majd, s hervadván enyhre találok,
Ha tovaszállt lelkem Lethe özönébe merűl.

Dunavecse, 1841. június 22.
Jávorfácska Creative Commons License 2010.05.23 0 0 8

Juhász Gyula: Elégiák


Az alkonyati órák az enyémek,
A borongásos alkonyati órák,
Mikor az esti szél elégiái
Az altatót dudolják.

A kedves őszi rózsák az enyémek,
A szomorún mosolygó őszi rózsák,
Mikor a nyárutó elégiái
A hervadást susogják.

Az elválás órái az enyémek,
A sejtelmes, rejtelmes végső órák,
Mikor az élet halk elégiái
Szerelmek, álmok alkonyát dalolják.
Jávorfácska Creative Commons License 2010.04.05 0 0 7

Szolón: Szalamisz

Mint követ érkeztem én Szalamisz gyönyörű szigetéről,
érveitekre hozom válaszul énekemet.


Lennék bár pholegandroszi ember vagy szikiníta,
lenne hazám bármily kis sziget és ne Athén!
Mert azt érjük meg, hogy ránk ujjal mutogatnak:
"Nézd ezt az athénit, ez is veszni hagyá Szalamiszt.


Menjünk hát Szalamisz gyönyörű szigetére, hogy érte
harcoljunk s döntsünk:szégyen-e vagy becsület?

(Trencsényi Waldapfel Imre fordítása)
Jávorfácska Creative Commons License 2010.04.05 0 0 6

Szerintem is:) Néha olyan érzésem van, a távoli múltban nagyobb kincsesbányák rejlenek, mint a modern korban.
Előzmény: .ZsL. (5)
.ZsL. Creative Commons License 2010.04.05 0 0 5
Találó.
Előzmény: Jávorfácska (4)
Jávorfácska Creative Commons License 2010.04.05 0 0 4

Szolón: Kétféle ember

Sok gaz gazdag, amíg nyomorognak a legderekabbak.
El ne cseréljük azért kincseikért az erényt!
Mert maradandó ez mindenkor, míg a világon
kézről kézre tovább perdül örökkön a pénz.

Kárpáty Csilla fordítása
Jávorfácska Creative Commons License 2010.04.05 0 0 3

Kedves .ZS. L.!

Köszöntelek a topikban!

Jávorfácska
.ZsL. Creative Commons License 2010.03.21 0 0 2
ATLANTIDÁK
(Vázlat)

Rég tudtuk: eltűnik egyszer majd a mi civilizációnk is,
akárcsak nem kevésbé bölcs, számtalan elődeinké.
Nagy utat jártunk be kövek használatától a gépi értelemig,
állatok húsért ölésétől a kifinomult növénynemesítésig,
melyért jövendő kultúrák örökké hálálkodhatnak majd.
Nem túrtuk fel az egész Földet, múlt hagyatékait kutatva,
sem elődeink nyomaiért, sem pedig iparunk érceiért;
nem bolygattunk erdőt, folyót, eget, tengereket;
ügyesek voltunk, óvatosak, mégis nagyra törők!
Átgondolt módon akartunk jót az élettől nyüzsgő bolygónak,
és csak itt-ott igazítottuk a lények táplálékláncait,
hogy biztonságos parkká tegyünk némely vidékeket,
kiiktatva a nem feltétlenül fontos gyilkosokat ott,
hol a fajok genetikai karbantartása megoldható volt
hitünknek elfogadhatatlan véres szelekció nélkül is.
Mert a messzire vezető víz volt legigazibb otthonunk,
törzsünk első patakja, s állatbőrbe vont ősbárkánk óta;
tengerpart, meg a szabad mélység adta ételünk, ruhánk,
és minden eszközünk, melyeket kagylók házából,
halak és cetek csontjaiból, teknőshéjból, korallból
csodás ügyességű mesterasszonyaink kifaragtak.
Millió bátor ötlet és sok ezer hosszan áttöprengett év
volt utunk az épített óriásszigetig, melynek mélyében
üzemeink kidolgozták a tudásszomjunkhoz méltó
technikát, utunkat megnyitva az áhított csillagok felé.
És most megyünk, bár tudjuk, sokunk odavész...
Túl kényes a Föld ahhoz, hogy tovább sokasodjunk;
marad így is elég a barbár törzsekből szerte, kikhez
hírünk ugyan elért, eszméink példáját nem követhetik.
Szigetünk eltűnik, ez a Föld megcsapolásának ára:
hajóink mélyén szunnyad útrakész energiája mind;
tízezer év, mire visszatér némelyikünk körszárnyú gépén,
kiknek testét újabb életére alkalmatosítani tudjuk,
és kiket akkor furcsa földönkívülinek vélnek;
És ha nem lennénk szomorúak a búcsúzás miatt,
nevethetnénk az utókor tévedésén, s a sok fejtörésen is,
mit gyors eltűnésünk a barbárok között majd kivált...
Jávorfácska Creative Commons License 2010.03.14 0 0 1

Juhász Gyula: A tücsökre

A tücsökre gondolok szelíden
És mosolygón, a kedves tücsökre,
Ki nyugalmas boldogan zenél majd
Fölöttem, ha fekszem már örökre.

Az egekre gondolok mosolygón
És nyugodtan, a szelíd egekre,
Melyek némán tündökölnek akkor
Fölöttem, ha int az örök este.

A mosolyra gondolok nyugodtan,
Egykedvűen, az örök mosolyra,
Mely enyém lesz majd, ha ősi bölcsőm
Általringat fénylőbb csillagokba.
Jávorfácska Creative Commons License 2010.03.14 0 0 0

Szolón: A múzsákhoz

- részlet -

Jót és rosszat az embernek maga méri a Moira,
s isten ajándékát nincs kikerülni sem út.
Minden tett mélyén a veszély van; senki se tudja,
hogy mit hoz neki még az, amibe most belekezd.
Azt hiszi ez, sikerül neki minden, s észre se vette,
romlás verme hogyan tátog a lába alatt,
más meg ügyetlen kézzel fog munkába, s az isten,
mit maga elvétett, jóra vezette neki.

(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)
Jávorfácska Creative Commons License 2010.03.14 0 0 topiknyitó

Kallinosz: Még meddig heverésztek?

-részlet-


"Akkor jő a halál hozzád úgyis, ha a Moirák
úgy fonják fonalad: lépjen előre ki-ki"

(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!