Van egy topik, ami a melegekhez kapcsolódik.Na pl. olyan motíváció számomra nem létezik, hogy egy azonos neműhöz közeledjek, egyáltalán a gondolatomban megforduljon ilyesmi.
Férfi vagyok.A feltett kérdésre csak azt tudom mondani, hogy ha a motíváltság elég erős volt, akkor még sohasem torpantam meg félúton.(legfeljebb pofára estem, de ez eleve be van kalkulálva egy ilyen szituba.)
Nézzünk egy gyakorlatot....., meg akarsz szólítani egy szép nőt, avagy férfit, nem tudom melyik nemhez tartozol...., eltervezed, már a begyakorolt szöveg és minta sémák gondolataidat erősítik...., ám valami miatt inadba szállt a bátorságod....,,cserben hagytak az ösztöneid?
Az, hogy az egyik motívációt befogadja és csatlakozik a tartalmához, míg a másik motívációt elutasítja.A kívülről érkező motíváció csak választás elé állítja az embert, a belső motíváció pedig többnyire meghatározó a továbbiakat tekintve!
Ha nem (jól megválasztott) tesztek alapján, akkor mi alapján ismerhető meg valóban az ember?Mert a tettei sokszor befolyásoltak, nem biztos, hogy "ráhatás" nélkül is ugyanazt tenné valaki, mint anélkül. (Biztos voltál te is katona) Vajon, ha kapsz egy olyan parancsot, hogy lődd le a foglyot, megtennéd? Lehet széplelkű választ adni, hogy nem, a valóság az, hogy az "énfelettesed" felülbírálja az énedet és felteszi a kérdést, te akarsz-e tovább élni, vagy meghalsz, mert ha nem teljesíted a parancsot, az következik.
Szerintem minden embernek van egy rá és csak rá jellemző habitusa.Hogy a zenénél maradjunk: Kérdés:milyen zenét szeretsz leginkább? Válasz: komoly zenét, romantikusokat Konzekvencia: a kérdezett több mint valószínű, hogy; Az élet eseményeire komolyan reagál, beállítottságában nem szétszórt, nagy eséllyel intravertált személyiség, megbízható, jellemes, a harmóniát kedveli, párkapcsolatában monogám, életvitele rendezett. (Hogy ezeket honnan veszem? "Műkedvelő" módon foglalkoztam pszichológiával.)
Az embert az élete közben valóban sokféle dolog és sokféleképpen motiválja, vagy éppen hidegen hagyja.A motivációra a jellemének megfelelően "válaszol".A válaszok lesznek hasonlóak, mert mint állítottam, az alapvető személyisége (habitusa) az embernek nem változik.
Ezek valóban létező fogalmak, azonban nem feltétlenül rosszak. Öncsalás például, amikor saját érdekedben a főnököd előtt elhallgatsz valamit.(Igaz nem csak magadat "csalod" ezzel.)
Az önszuggesztióval pedig abszolút hasznos dolgokat tudsz elérni, például relaxációt, amire szervezetednek szüksége van.
Természetesen mindkét fogalomnak lehet rossz értelmű megnyilatkozásai is.."Ez benne van a pakliban".
De ha valóban önértékelést végzel, akkor a saját érdekedben jobb max. "az igazat, csakis az igazat, a teljes igazságot!" :)
Az én önismeretre vonatkozó kérdésemre te feltetted az öntudat kérdését.
Mivel az ember érzékszervekkel rendelkezik, olyanokkal, ami a létezését valóságként bizonyítja, ezért úgy gondolom, hogy létezésünket nincs értelme megkérdőjelezni.
Az én kérdésem az ember önismeretére vonatkozik, ami szerintem az életben egy fontos kérdés.Ha nincs megfelelő önismereted, akkor sokkal több hibát követhetsz el, amire csak később jössz rá: "lehetett volna annyi eszem, hiszen tudom, hogy én ....(milyen).....vagyok".Ezért fontos az önismeret!
Az "Önismeret-milyen vagyok belül?" kérdésedre "A ki vagy te, te tudod, hogy te vagy?" kérdéssel válaszolnék.
Nehéz egy ilyen kérdést megválaszolni egy olyan "én"-nek aki 20-30.000 napjával számlálva végső soron halálra van ítélve. ez kérlek itt háború harcolsz,behódolsz vagy szövetségeket keresel... addig is élj hiszen a halál völgyében jársz. napjaid meg vannak számlálva...
Hogy ma milyen zenét szeret, vitatható, hogy tényleg szereti e, mert a zene is érzelmektől függő! Egyszer ez a stílus és az az énekes, máskor a szöveg, avagy a dallam, a hangszerelés miatt részkatarzis... Ma Beethoven, holnap Hendel, Mozart, Paganini, Bihary János, netán Yngwie Malmsteen...
Mond, mitől is ismeri meg önmagát az ember, ha állandóan más és más motiválja?
Ha lenne önismeret, akkor lenne mások ismerete is, így legalább milyen nagyon sebezhetővé válna mindenki, ez az amit már a Delphoi jósdások is akartak, avagy az ismerd meg magad szlogennel kábították a filozófiára éhező lelkeket!
Nem lehet megismernie senkinek sem önmagát, ez a génjeinkben van......, a biblia is ezt reprezentálja, ha még nem vetted volna észre!
A valóság része vagyunk, nem kell erőltetni, hogy mi is a való, csakhogy sajna amióta vallások léteznek ezt is ki akarják venni az emberekből, holmi demagóg idealista agyamentséggel próbálják kábítani, hogy miképpen is higgyen egy új világrendben!
Az "ÉN-kép" egészen más, a pszichológia-pszichiátria is azt képzeli magáról, hogy mindent tud, avagy megtudhat!
Nem!
Az ember felvehet egyféle tudatos magatartási formulát, képezheti saját megjelenési formuláit, kisakkozhatja előre a lépéseket, amiket kellene tennie, de néha a sors kihozza belőle az állatot, a nyuszit és ott válik bolonddá mások szemében, ahol a legkevésbé várja!
A tesztek hamis adatot adnak, korlátolt ismeretet, az is egyrészt értelmileg-érzelmileg manipulált!
Pedig a pszichológia szerint az egész élethez szükség van az "énkép"-re.Szerintem az embernek muszáj foglalkoznia önmagával, különben az élet keményebb döntéseinél más tapasztalataira, empíriára támaszkodhat csak, az pedig kevés.Kevés, mert minden ember egy önálló személyiség, amit "faragni" lehet, sőt kell is.A gyerekkorral nem ér véget a "nevelés", csak már nem a szüleid dolga, hanem önmagadé.Én legalábbis így gondolom.
Senki sem üres belül. Egyrészt vannak a gondolatok, amelyek nagyon lényegesek. Legalább annyira lényegesek a tettek, mert azokkal kontrollálható a gondolataid valósága. Szerintem az embert elsősorban a tettei minősítenek, a gondolatvilága lehet gyönyörű, ha abból a valóságban semmi nem mutatkozik, akkor csak (ahogy mondod), az "üresség" uralkodik az emberben. Ha bármely filozófiának nincs emberformáló hatása, az a filozófia semmit sem ér. Ugyanez érvényes, szerintem a vallásossággal és az ateizmussal kapcsolatban is.Lehet valaki csodálatos ékesszólás képességével megáldott, de emberszeretet nincs benne.Nem is emberszeretet, rosszul mondom, mert én például szeretem az állatokat és ki nem állhatom azokat, akik bántják az állatokat.Úgyhogy jobb kifejezés önmagában a :szeretetre való képesség.
Egy embert nagyon sokfajta szempontból lehet kiértékelni.Pontosan arra gondoltam, hogy az általam a topiknyitóban gondolatébresztőnek szánt értékelésre alkalmas kérdéseket kellene bővíteni és végül kialakulhatna egy nagyon jó teszt, ami az önértékelésre alkalmas lehetne.
Amit írsz, azt megértem, de néha (vagy talán mindig?) az egyes tettekből lehet igazi következtetéseket levonni, nem abból, hogy önmagamat milyennek látom.A szubjektív önértékelésben ott a veszély, hogy nem azt látom meg, amit valójában kellene, hanem idealizálom magam szándék nélkül és azt állítom, amilyen szeretnék lenni!
A legjobb, ha az értékelést más végzi és nem az ember önmaga.De ehhez kell egy nagyon átgondolt kérdéssorozat, mert látszólag érdektelen kérdésekből is sokat lehet az illető valódi habitusára következtetni.
Mond, te milyennek ismerted meg magad, a valódi magad belül, az énedet a tudatod mögötti lényegülésedet?
Ne arról beszélj megismerésről, hogy te mit is cselekedsz, erre, avagy arra a dologra, spontán, avagy készakarva, előre megfontoltan, mert ez nem a megismerés, megismerése a folyamatoknak, de ez nem az az ismerd meg magad, mert ez a felszín valójában és nem az amiről beszélsz!
Gondolkozol, tehát vagy. És mint minden ember agya, a tiéd is naponta x órán keresztül önmagával van elfoglalva.Kvázi:kikerülhetetlen, hogy az ember naponta szembenézzen önmagával, hiszen az önismeret motiválja a cselekedeteinket és a gondolkodásunkat.
