Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2010.09.02 0 0 137

 Hans Cristian Andersen- A teáskanna

 

Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások? A csészék, a tejszínes kancsó meg a cukortartó - a teáskészlet többi tagja - úgyis többet gondolnak csorba födelére, többet is beszélnek róla, mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről. Ezt a teáskanna nagyon jól tudta.

- Ismerem őket! - sóhajtotta. - Ismerem a hibáimat is, be is látom, s éppen ezért vagyok szerény és alázatos. De hát nemcsak hibái - erényei is vannak az embernek. A csészéknek fülük van, a cukortartónak födele, de nekem ez is, az is, s ráadásul még valami, ami nekik nincs: csőröm. Ezért vagyok én a teásasztal királynője. A cukortartó és a tejszínes kancsó inkább csak a jó ízlést szolgálja, de az adakozó, az uralkodó én vagyok. Áldás lehetek a szomjazó emberiségre! Az ízetlen forró víz bennem dolgozza fel zamatos itallá a kínai leveleket.

Gondtalan, vidám ifjúságában így elmélkedett magában a teáskanna. Ott díszelgett a terített asztalon, s a legszebb kéz emelgette; de a legszebb kéz ügyetlen volt, s elejtette a rátarti kannát.

Ott hevert a teáskanna ájultan a földön, a forró víz szétfolyt belőle, letörött a csőre, letörött a füle - a födeléről ne is beszéljünk, arról már elég szó esett. Rettenetes csapás volt ez neki, s ami a legszörnyűbb: mindenki rajta nevetett, rajta, s nem az ügyetlen kézen.

- Sohasem felejtem el azt a pillanatot! - sóhajtotta a teáskanna, amikor később elbeszélte élete történetét. - Azt mondták rólam, hogy rokkant vagyok, félreállítottak egy sarokba, másnap aztán odaajándékoztak egy szegény asszonynak, aki zsírt kunyerált a konyhán. Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon elkeseredtem. És mégis - akkor kezdődött az én igazi életem. Mert a világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult. Belém földet tömtek, s ez egy teáskannának annyi, mintha eltemetnék. De a földbe aztán virághagymát dugtak, hogy kicsoda, nem tudom, ajándékba kaptam, a kínai levelekért meg a forró vízért kárpótlásul, meg hogy elfelejtsem letört csőrömet, letört fülemet. A földem befogadta a hagymát, s az az enyém lett, a szívemmé vált, eleven szívemmé - addig, tudjátok, nem volt szívem. De akkor élet támadt bennem, élet és erő. Nedvek keringtek a bensőmben: a hagyma csírába szökkent, aztán virágot bontott, s én hordoztam, én voltam a bölcsője. Néztem, nem tudtam betelni a szépségével - boldog voltam, mert boldog, aki másnak tudja áldozni az életét! A virág nem mondott köszönetet nekem, nem is gondolt velem. Mindenki megcsodálta, mindenki megdicsérte. Én meg örültem - bizony, megérdemli a dicséretet a szépséges virág!

Egy nap aztán azt mondta valaki: "Jobb cserepet érdemelne!"

Akkor kettétörtek, ami nagyon fájt, de a virág sokkal szebb cserépbe került, s ez megvigasztalt. Most itt heverek a szemétdombon, törött cserép vagyok. De az emlékeimet nem veheti el tőlem senki.

Törölt nick Creative Commons License 2010.04.18 0 0 135
 

Ült a sötét szobában és hallgatta csendet, a szuszogást.

Nem volt egyedül a szobában,mégis nagyon parányinak érezte magát.Szipogott,fázott és könnyezett.

Próbálta feldolgozni a napokat,a tegnapit,a mait,az azelőttit,a régebbit és a még régebbit.

A hiányt,a csendet,a kacagást,a sírást,az embereket,a tekinteteket,a szavakat,mindent.Mindent,ami a pillanatot adhatja.

Minden új napnak hozzá kellene tennie valamit az életéhez,így érezte,ezt szerette volna.De egyszerűen átfordult a világ és egyre csak forog és forog...és nem áll meg,lélegzetet sem hagy,szinte megfojt.Kattog szüntelen,űzi és keresi a hangot,a jelenlétet,a lelket,az erőt,de nem találja.Nincs,elbújt,talán nem is létezik.

Talán csak képzelte,csak gondolta,csak szeretné,ha lenne.

És szereti,nagyon szereti,de nem szólhat,csak gondolhat.

Szeretné az érintésérzést,ha egyszer csak betoppana az erő ,és ölelné és felkapná és nem engedné el,soha,egy percre sem.Már nem fél a szavaktól,azért vannak,hogy használja őket,nem kopnak el sosem.Az élet is csak ilyen,mindig ezekből a betűkből fog állni.

É,mint én

L,mint létezem

E,mint ember

T,mint tovább

Csak ennyi,és semmi több.

csirabu Creative Commons License 2010.04.17 0 0 131
Meglett.
Előzmény: Törölt nick (128)


csirabu Creative Commons License 2010.04.16 0 0 129
Azt mondják jó!
Előzmény: Törölt nick (128)
csirabu Creative Commons License 2010.04.16 0 0 127
Nincs itt a megnevezett!
Előzmény: Törölt nick (126)
csirabu Creative Commons License 2010.04.16 0 0 125
Miért is?
Előzmény: Törölt nick (124)
csirabu Creative Commons License 2010.04.06 0 0 123
mit karattyolsz?:-)
Előzmény: Hűségpárti (122)
Hűségpárti Creative Commons License 2010.03.12 0 0 122
so is dass bedaitet
Előzmény: csirabu (121)
csirabu Creative Commons License 2010.03.12 0 0 121
látnok vagy
Előzmény: Törölt nick (120)
csirabu Creative Commons License 2010.02.25 0 0 114
jövök megyek, tapogatok
Előzmény: Törölt nick (113)
Hűségpárti Creative Commons License 2010.02.25 0 0 112
úgy koppan az eső,,,
Előzmény: csirabu (111)
csirabu Creative Commons License 2010.02.25 0 0 111
koppan
Előzmény: Törölt nick (110)
Hűségpárti Creative Commons License 2010.02.25 0 0 109
pulutyka
Előzmény: Törölt nick (108)
k.i.b.e. Creative Commons License 2010.02.25 0 0 107
kopasz
Előzmény: Törölt nick (106)
k.i.b.e. Creative Commons License 2010.02.25 0 0 105
betű
Előzmény: Törölt nick (104)
Törölt nick Creative Commons License 2010.02.24 0 0 104
tetű
Előzmény: Törölt nick (103)
Törölt nick Creative Commons License 2010.02.24 0 0 103
fejű
Előzmény: Törölt nick (102)
Törölt nick Creative Commons License 2010.02.24 0 0 102
krumpli
Előzmény: Törölt nick (101)
Törölt nick Creative Commons License 2010.02.24 0 0 101
hétszáz
Előzmény: Törölt nick (100)
Törölt nick Creative Commons License 2010.02.24 0 0 100
száz
Előzmény: Törölt nick (99)
Hűségpárti Creative Commons License 2010.02.23 0 0 98
láb
Előzmény: Törölt nick (97)
csirabu Creative Commons License 2010.02.23 0 0 96
melles
Előzmény: Törölt nick (95)
csirabu Creative Commons License 2010.02.23 0 0 94
kút
Előzmény: Törölt nick (93)
csirabu Creative Commons License 2010.02.23 0 0 92
nyali
Előzmény: Hűségpárti (89)
csirabu Creative Commons License 2010.02.23 0 0 91
sémi
Előzmény: Hűségpárti (89)
csirabu Creative Commons License 2010.02.23 0 0 90
Pély
Előzmény: Hűségpárti (89)
Hűségpárti Creative Commons License 2010.02.23 0 0 89
téli
Előzmény: Törölt nick (88)
Hűségpárti Creative Commons License 2010.02.23 0 0 86
porgyilkos a emberem
Előzmény: Törölt nick (85)
csirabu Creative Commons License 2010.02.23 0 0 84
lavajaztam a szomszédom
Előzmény: Törölt nick (83)
Hűségpárti Creative Commons License 2010.02.23 0 0 82
sótlan és szótlan vagy
Előzmény: Törölt nick (81)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!