Fuji legújabb gépe, ami a specifikációk alapján ígéretes, ám majd meglátjuk közelről, hogy tényleg hozza-e az elvárásoknak megfelelő értékeket/minőséget.
pl. olyasmire gondoltam, h mondjuk Nikonokon a bekapcsolt vörösszem-csökkentés azért okoz expókésedelmet, mert olyankor az AF segédfényt kapcsolja be, majd szándékosan csak egy kis várakozás után exponál, hogy az áldozat pupillája közben összeszűküljön, hiszen akkor kevésbé lesz piros
sokan véletlenül állítják a vakumódot ilyenre - és már csak a késedelmen csodálkoznak
de nem ismerem ezt a Fujit, lehet, h semmi ilyesmi nincsen: ezért említettem első helyen inkább a hiba lehetőségét
A villogas minden normalis gepen fent kell legyen
Amikor keresokepen van, akkor teljesen nyitott rekesz van, amikor fokuszal akkor meg a beallitott ertek, majd elsut
sőt, a teljes folyamatot tehát a fókuszálással együtt számított időt a legjobban egy idióta folyamat lassítja amikor is a keresőben közvetlen fókuszálás után a kép elsötétül, majd kivilágosodik vagyis beáll a megfelelő megvilágítási viszonyokhoz. Ilyen villogás máshol nincs. És még azt mondják CMOS, meg BSI, meg EXR meg gyors képfeldolgozás????
vagy az én gépem rossz? Vagy ennek a villódzásnak semmi köze a CMOS-hoz hanem az EVF-re tartozik? De egyébként meg le...rom mire tartozik, dolgozzon normálisan hamár csúcsbridge.......:)
Huh, van itt megoldás csak ki kell választani...:)
megpróbálom összefoglalni hogy eddig mire jutottam:
amellett hogy LEHETŐLEG kerülöm az ellenfényt (azért lehetőleg, mert sok nagyzoomos ellenfényes növényfotót szoktam csinálni:)
- esetleg egy picit alexpózok
- bekapcsolom mégis a 400% dinamikát
- nem csinálok semmit
és mindhárom esetben ha mégse lenne jó a kép akkor PS-ben Árnyékok/csúcsfények.
Nekem egyenlőre így látszik a legpraktikusabbnak.
MÁS:
soha nem hallom senkitől hogy sokallná a shutter lag idejét. A fórum elején valahol azt olvastam ez 0,2 sec. Hát megeszem a kalapom ha annyi....biztos hogy hosszabb...
Igen, tipustól független is, de én konkrétan a HS10-es képekre gondoltam, pl. az S9600-nál nem volt ennyire domináns ez a probléma.
Az első két pontot akkor te magad le is rendezted, az átmenetes szűrő nekem addig kellett (igaz a 9600-hoz, nem a HS10-hez) amíg vágyakoztam rá, ahogy megjött az ebay-ről két három próba után el is felejtettem és évek múlva el is adtam. Abszolút kivitelezhetetlen volt számomra hogy kirándulás közben néha-néha feltegyem, de a nyomósabb ok az volt hogy általában nem egy vonalban kellett visszafognom az égbolt világosságát a tereppel szemben hanem a legváltozatosabb formákban, amikor is a szürke szűrő oda is belógott ahová nem kellett volna, vagy éppen nem takart ott, ahol kellett volna. (egy jó polárszűrő aranyat ér a szürkével szemben - igaz teljesen másra is való.)
Sorozatok és állvány használata szintén kizárva nálam kiránduláskor, tehát eljutottunk a gépen való állítgatáshoz:
bekapcsolom a 400% dinamikakorrekciót, egyből már csak minimum 400 ISO-val képelhetek....többnyire nem sikerült használni, egy-két esetben volt kis eredménye.
...és akkor maradt a PS, ebben pedig az árnyékok/csúcsfények opció - jelenleg ezzel értem el a legjobb eredményt - egy kis utólagos kínlódás árán....:)
csak azért kérdeztem hogy ki hogyan oldja meg (vagy egyáltalán zavar-e valakit ez a jelenség) mert nekem azért eléggé zavaró.
Ja, és még az fontos, hogy nem csak ellenfénynél, égboltnál ilyen szembetűnő, hanem tárgyak felületén való megcsillanások esetén is...tehát ilyenkor szinte azonnal kiégnek ezek a pici részletek.
Ki hogyan ellensúlyozza a főleg mostmár jóidőben általában ellenfénynél készülő természetfotóknál a kép kontrasztosságát, keménységét? Másképpen fogalmazva ezt a rettentő alacsony dinamikaátfogást? Pl. gépen belül vagy utólagos manipulációval...
Mert én próbáltam mindkét módon, kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is.
köszi szépen, ezt kipróbálom és igyekszem olyan fogásokat találni videózás közben, hogy a lehető legkisebb észrevételi lehetőség maradjon a torzításra. ha már így alakult akkor meg kell oldani úgy a videózást, hogy nézhető filmek készüljenek :)
Én is észrevettem videónál a torzítást nagylátónál. Ha a horizontot a felső vagy az alsó harmadolóba teszem, pl tavak videózása, akkor torzít. Viszont észrevettem, ha egy kicsit ráhúzom a zoom-ot akkor enyhül a torzítás.
Tényleg így van, másodszorra pozitív lett a véleményem a szervizről, mert nekem most az Attila is vette át a gépet a Fotoparadicsomban, így kihagytam a kellemetlenséget jelentő akadályt (Munkafelvevőt).:) Az igaz, a gép még ott van, úgyhogy majd a végén is remélem pozitív maradok.:)
Köszi szépen, már bejelöltem őket, ha visszaigazolnak írok neki. Lehet nem is hiba amit tapasztaltam, nézegettem tavalyi videókat is kikockázva és ott is jelentkezik a torzítás. Csak mikor összevágom a videót már nem annyira lehet észrevenni. Nekem bevált a HS-10, jó kis gép a magamfajta amatőrnek. És igaz, ez nem videókamera :) Ne várjak studió minőséget :D
Azért ha megnézed a képeim, videóim, szerintem nézhetőek. Megörökíti a kirándulásaimat :)
Igen ő ott dolgozik nagyon rendes ember. A gépeket nem ő veszi át. Ő csak szervizel de azt tiszta szívből. Ha van facebookod keresd meg a fujifun clubbon. Sok tag van. :)))
A fotóparadicsomról van szó? Sajnos nem elöszőr hallom ezt róluk. És nem egy embertől. Ezért írtam az első mondatot így. Tudom bennem is ott a hiba, lehet rossz napot fogtam ki akkor, emberek vagyunk. Csupán érdeklődő vagyok, és laikus.