Különösen az ókorral-középkorral foglalkozók számára elengedhetetlen fontosságú az egykori földrajzi viszonyok, a vizsgált történelmi eseményekkel egykorú természeti adottságok ismerete, de a közelmúlt történései szempontjából sem közömbös olykor, gondoljunk csak a Tisza szabályozását megelőző helyzetre...
Általános iskola 5/6. osztályában magyartanárnőm nem hitte el nekem, hogy Grönland a "Zöld sziget" (mint a neve egy az egyben mutatja)...
https://index.hu/tudomany/til/2019/09/16/gronland_izland_nev_elnevezes_zold_jeges_klima_vikingek/
536 volt a kezdete az egyik legrosszabb időszaknak, ha nem az volt a legrosszabb év – nyilatkozta a tanulmányról Michael McCormick, a Harvard Egyetem professzora. A vulkánkitörést és a pestis terjedését Európa-szerte megsínylette a gazdaság is, és ez a következő harminc évben így is maradt – olvasható a tanulmányban. A KITÖRÉS IDŐPONTJÁT ÉS HELYÉT EGYÉBKÉNT EGY SVÁJCI GLECCSERBŐL VETT ULTRAPRECÍZ VIZSGÁLATTAL SIKERÜLT BEAZONOSÍTANI, ÉS AZ IS KIDERÜLT, HOGY A VULKÁN AZ EDDIGI SEJTÉSEKKEL ELLENTÉTBEN NEM KALIFORNIÁBAN, HANEM IZLANDON VOLT. A mostani eredményeket alátámasztja, hogy 1990-ben már kimutatták, hogy az 540-es évek nyarai jóval hidegebbek voltak, ezt akkor fák évgyűrűiből vett minták alapján állapították meg.
A Föld lapos kijelentés nyilván az átlagemberre vonatkozott, aki saját vizuális érzékelésére alapozva mást nem tudott elképzelni. A tudósok nézeteit meg meglehetősen kevesen ismerték, lévén 1-2 százalékos volt az írástudók aránya Európában, azok nagy része is alig olvasott valamit a Biblián és maior domusokon kívül.
Egy másik, azóta is népszerű városi legenda John William Drapertől származik. A tudományt mindenkor elnyomó kereszténység tézisét valló amerikai kémikus-polihisztor terjesztette el, hogy „a sötét középkorban”, egészen Kolumbuszig a lapos Föld elméletében hittek. Ma már tudjuk, hogy ez a mítosz mennyire légből kapott, az antikvitástól fogva az általános tudós nézet ugyanis azt tételezte, hogy a Föld gömb alakú. Ezt vallották szinte mind a nagy egyházatyák is, az egyetlen kivétel egy VI. századi bizánci szerzetes volt, csak ő gondolta a Földet laposnak, Cosmas Indicopleustes hatása azonban elhanyagolható volt.
The Thames, from Middle English Temese, is derived from the Brittonic Celtic name for the river, Tamesas..., recorded in Latin as Tamesis and yielding modern Welsh Tafwys "Thames". The name may have meant "dark" and can be compared to other cognates such as Russian темно ..., Lithuaniantamsi "dark", Sanskrittamas, Irish teimheal and Welsh tywyll "darkness" ... and Middle Irishteimen "dark grey". The same origin is shared by countless other river names, spread across Britain, such as the River Tamar at the border of Devon and Cornwall, several rivers named Tame in the Midlands and North Yorkshire, the Tavy on Dartmoor, the Team of the North East, the Teifi and Teme of Wales, the Teviot in the Scottish Borders, as well as one of the Thames' tributaries called the Thame.
"Az s végű Temes, Maros, Szamos, Körös csoportba remekül belefér, és ezen nevek a római birodalmat megelőző korra mennek vissza (a Temes például rokonítható a Temzével, bár erről hallgatnak a szótárak)"
"Így elsőre tényleg nyugisnak tűnik a víz, de 892-ben (amikor még nem volt szabályozva) talán még egy vadvízi evezős sem merészkedett volna az Odrára:) Arnulf császár emberei nem kedvelték az extrém sportokat"
Feltételezem, meg sem fordult a fejedben, hogy a kanyarulatok levágásával egy folyó éppenséggel fel szokott gyorsulni...
Két másik regálé kapcsolódott még a nemesérc-bányászathoz: a pénzverési monopólium – a névérték és a fémtartalom értékének különbsége miatt – és a kamara haszna (lucrum camerae), mely az általában évi kötelező pénzbeváltásból származó nyereséget jelentette. Utóbbi tulajdonképpen egy inflációs adó volt, magyarul pénzrontás. Az ezüstpénzeket ugyanis nem tiszta nemesfémből, hanem ezüst és réz bizonyos ötvözetéből verték. A 14. század során az érmék réztartalma évről évre magasabb lett, míg névértékük változatlan maradt. Szintén Károly Róbert szüntette meg ezt a gyakorlatot, amikor 1325-től jó minőségű aranyforintot veretett, egy Európa-szerte népszerű fizetőeszközt. 1336-tól pedig megszüntette az ezüst váltópénz kötelező beváltását, majd 1339-től új, értékálló ezüstdénárokat veretett, melyekből 100 dénár volt egyenértékű egy aranyforinttal.
"urbura, a királyi bányászoknak járó – aranyérc esetén 1/10-nyi, ezüst esetén 1/8-nyi – illetmény"
Helyesebben a bányászok fizették a királynak. Az uralkodó kétszeresen is lefölözte a hasznukat: egyrészt csak akkor termelhettek ki nemesércet, ha annak tizedét vagy nyolcadát beszolgáltatták neki bányabérként (urbura), másfelől - és ez volt a jelentősebb - nem adhattak túl rajta, csak a királyi pénzverőkamaráknál, a valós értéknél kedvezőtlenebb beváltással (nemesérc-monopólium). 1327-ben Károly Róbert Nagyszombatban találkozott Luxemburgi János cseh királlyal, valószínűleg az ő hatására mentesítette a bányák feltárását nem akadályozó birtokosokat a cserekényszer alól. Ettől fogva az illető birtokosok megtarthatták földjeiket, melyeken nemesércet találtak, azokat nem vette el tőlük más birtokok fejében a király. Ráadásként pedig megkapták a bányászoktól az urbura harmadát. Két fontos regáléba (uralkodói haszonvételbe, felségjogon szedett jövedelmi forrásba) lehelt életet ezzel Károly Róbert.
Ez volt a nemesérc-monopólium: a talált nemesércet nem volt szabad kivinni az országból, csak a királyi pénzverőkamaráknak volt joga beváltásukra. A beváltási árfolyamot a valóságos értéknél jóval alacsonyabban állapították meg, s ezzel a pénzverőkamarának, a kincstárnak jelentékeny bevételt biztosítottak, sőt mint Hóman kiemeli, "jövedelme sokszorosan meghaladta az urbura jövedelmét".
a Kristó főszerkesztette Korai magyar történeti lexikonból (Akadémiai, Bp., 1994) Heckenast Gusztáv szerfölött óvatos becslését, mely szerint Károly Róbert idején „Magyarország adta az akkor ismert világ aranytermelésének legalább egyharmadát, Európa aranytermelésének 11/12 részét”
... I. Musa Mansa, Mali dicsőséges uralkodója. A 14. századi afrikai király vagyonát bizonytalan becslések mai árfolyamon 400 milliárd dollárra teszik, amivel jó hatszor lenne vagyonosabb a mai leggazdagabbnál, a rongyos 60 milliárd fölött diszponáló Bill Gates-nél.
Az ilyen hangzatos történelmi vagyonvizsgálatokat persze érdemes kellő fenntartással kezelni, a számítások már csak azért is kétségesek, mert a vonatkozó történelmi források inkább csak allegóriákban és túlzó képekben szólnak gazdagságáról: aranyba öltöztetett rabszolgák, aranyportól roskadozó tevekaravánok, a világ távoli kincseivel felépített városok, és a nagy aranyrögök, amivel az ikonográfiai kánon a királyt állandóan ábrázolta. De hogy 700 év után is élénk az emléke I. Musa viszonylag konszolidált anyagi körülményeinek, az nem véletlen.
A mesés gazdagságnak szilárd alapjai voltak, az 1300-as években Mali adta a világ aranytermelésének a felét. A nyugat-afrikai birodalom jóval nagyobb volt a hasonló nevű mai országnál: a Niger belső deltájától egészen az Atlanti-óceán partjáig, a Szenegál folyó torkolatáig húzódott; a korabeli elbeszélők szerint nyolc hónapig tartott eljutni egyik végéből a másikig. Ebben persze benne volt a kötelező túlzás is, de az tény, hogy a több mint 1 millió négyzetkilométeres Mali a világ második legnagyobb kiterjedésű országa volt a késő középkorban, csak a Mongol Birodalom előzte meg.
... szeretném még megemlíteni a Kristó főszerkesztette Korai magyar történeti lexikonból (Akadémiai, Bp., 1994) Heckenast Gusztáv szerfölött óvatos becslését, mely szerint Károly Róbert idején „Magyarország adta az akkor ismert világ aranytermelésének legalább egyharmadát, Európa aranytermelésének 11/12 részét”. Ez az adat igen fontos számunkra, hiszen 1327-ig nem tudja felmérni a Magyar Birodalom területén bányászott nemesérc mennyiségét a modern kutatás. A kötelező birtokcsere intézménye miatt ugyanis a legtöbben titkolták a földjeiken feltárt bányák létezését és azok üzemeltetését. Ezeknek a fémlelőhelyeknek a száma és jelentősége azonban egyáltalán nem lehetett korábban sem elhanyagolható, ha az urbura, a királyi bányászoknak járó – aranyérc esetén 1/10-nyi, ezüst esetén 1/8-nyi – illetmény harmadának a birtokos számára történő átengedésével az említett mérvű termelékenység egyszeriben kimutathatóvá vált. Történetesen ez az újítás volt az, amely megnyitotta a földesurak bányáit a magyar királyok előtt, ám hogy a kötelező beváltás 30–35 százalékos nyeresége a bányászok-földesurak részéről ekkor csapódott le igazán, nem jelenti, hogy a hunogur korban vagy az Árpádok alatt itt ne folyt volna már komoly kiaknázás. A magyar föld természeti gazdagságáról mindenkinek figyelmébe ajánlom még Kulcsár Péter A Jagelló-kor c. könyvének (Gondolat, Bp., 1981) első fejezetét.
Naja, a modern kétéltű járművek és a hordozható pontonok, nagy teljesítményű buldózerek tömeges elterjedéséig bizony a folyókon, mocsarakon való átkelés jelentette a szárazföldi hadjáratok legnagyobb kockázatát, csak a magyar történelemből említek kapásból pár eseményt: muhi csata (első része), eszéki híd felégetése, szentgothárdi csata, zentai csata...
Nem akarok mást védeni, de szerintem pontosabb adatok kellenének, mielőtt dikkeznél. Mivel - az általam többször olvasott, és igen kedvelt Cholnoky könyv adatait - nem lehet általánosítani a felvetett kérdésben. Főleg, mivel itt nem is állóvízről, hanem ugye folyóról van szó. Egyes folyók valóban komolyan befagytak kemény télvíz idején, sőt pl. azt tudjuk, hogy 1527-ben még a La Manche Csatorna is, tehát át tudtak kelni lóval, de még szekérrel is Anglia és Fro. között! Azért az elég ritka esemény, hogy sós tengervíz így befagyjon, de ettől még nem vonhatunk le messze menő következtetéseket egy másik történelmi példára. A folyóvíz esetén ugyanis az is fontos volt, hogy mekkora az adott partszakasz magassága (mély medrű, gyors sodrású folyók ugyan szűknek látszanak, de nem egyszerű a rajtuk való áthaladás), milyen a parti talaj állékonysága, adhéziója. Kiszemelhetsz magadnak az általad békésnek vélt folyó itteni partján egy jól gázolható partot, ha a túloldalon történetesen egy ingovány vár rád stb. A folyók szabályozatlansága miatt még a középkorban is nagyon mocsaras területek voltak, pl. a Dráva szinte járhatatlan volt, Eszék kivételével, de ott is inkább hidat vertek, hogy elkerüljék a felesleges kockázatot.
Bocs, hogy beleszólok, de olyan szépek ezek a fotók a IX. század végéről:) Műholdas felvételt is tudsz hozni a korszakból? Az még meggyőzőbb lenne. Így elsőre tényleg nyugisnak tűnik a víz, de 892-ben (amikor még nem volt szabályozva) talán még egy vadvízi evezős sem merészkedett volna az Odrára:) Arnulf császár emberei nem kedvelték az extrém sportokat:)
"A Volgán és a Dunán is át lehetett kelni ezek szerint lóháton télvíz idején, Netuddkivogymuk bármennyire is nem hiszi el."
Nem télvíz idején, hanem akkor, ha keményen befagyott a folyó. Nem mindegy.
Ilyen kemény télen viszont hiába járható a folyó völgye, akkor sem tud egy nép otthonát elhagyva felkerekedni, mert a társaság fele az első éjszaka agyonfagyna.
Vagyis: népek vándorlása során az ilyen folyókon való átklés nyáron, tutajokkal (kompokkal) hosszú időn át történhetett.
Mindez természetesen a hadseregekre nem vonatkozik.
Cholnoky: "Csak szigorú, hideg télen, derült éjszakán lehet ezt a feledhetetlen zenét hallani. A Balaton jege ilyenkor 20-30 cm vastag, néha még vastagabb. Nyugodtan járnak rajta a kővel terhelt szekerek."
Az egyik tévéműsorban ma a Balaton múltjáról beszéltek, és szóba került egy eset, amikor a szemtanú 82, súlyos kövekkel megrakott ökrös szekeret számlált össze a tó jegén. Mint elbeszélte, a jég meg se nyekkent alattuk.
Talán Kuvrat egyik fiának bolgárjai hozták ide a szlovén–horvát határt képező folyó nevét. A Kupa neve így azonos lenne a Kubánéval. De Kubán folyónév van másutt is. Így hívják a Munzsa egyik bal oldali mellékfolyóját a Kemerovói Kerületben, az Altáj vidékén, továbbá a belorusz határnál is van egy Kubán, mint Sutyomova írja:
Шутёмова Нина Анатольевна
(диссертант Кубанского государственного университета, г. Краснодар)
Кубань на Кавказе и Кубань в Брянской области. Лингвистический анализ омонимов. Этимология
Csaknem bizonyosnak látszik immár, hogy Zemarkhosz a Kubánt emlegette Κωφην néven. Ez a feltételezés – melyet Harmatta mellett például Eichwald és Yule is képviselt – hangtanilag teljesen elfogadható. Az említett tudósokon kívül V. A. Kuznyecov (1984) és Róna-Tas (2001) is emellett foglalt állást.
Az Odra (Odagra) folyónév egyébként az Odera megfelelőjének látszik. A német–lengyel határfolyó az óegyházi szlávban Vjodr, Brémai Ádámnál Oddara, a Dagome Iudex-ben Oddera. A szorbok /w/ kezdőhanggal is ejtik.
Der NamensforscherJürgen Udolph vermutet als Namensherkunft das illyrische Wort Adra in der Bedeutung von 'Wasserader' unter Verweis auf ein ähnliches Wort im Sanskrit.
Teszek be pár képet a horvátországi Odra folyóról Dikk olvtársnak, aki a szóban forgó folyócska hossza alapján kikövetkeztette, hogy azon Arnulf császár emberei 892-ben nem közlekedhettek semmiféle vízi alkalmatossággal.
