Keresés

Részletes keresés

rud1 Creative Commons License 2013.08.30 0 0 4512

A mayerlingi tragédiának nincs olyan mozzanata, amit ne vitattak volna. Csupán egyetlen dolog tartja magát sziklaszilárdan, az, hogy a halottas ágy helyén áll az oltár, mert ezt a császár így rendelte.

Nos, a császár nem részletezte a dolgot, egyetlen szóval intézte el: lerombolni!

Talán indulatból, mindenesetre hamar döntött: parancsszóval.

Talán mert tisztában volt vele, hogy kultikus hellyé válna.

Talán mert tudta, hogy fiának népszerűsége túlzottan is nagy volt.

A parancs Rudolf vadászkastélyának lerombolásáról és a berendezés megsemmisítéséről szólt, méghozzá a lehető legrövidebb időn belül.

A környékbeli mesterek, akik csákánnyal nekiláttak, felfogták, miről van szó, voltak, akik a szoba tapétájából vittek haza a zsebükben egy-egy darabot.

Sőt, az értékesebb bútorokat is széthordták. Volt rá két napjuk!

Mindezt onnan lehet tudni, hogy a Rudolf emlékét őrző szervezet honlapot hozott létre, és még mindig reménykednek benne, hogy kerülhetnek elő további tárgyak. Látható, hogy ezt-azt már megtaláltak, beazonosítottak.

A császár még azt sem tűrte el, hogy a kastélyban Rudolf szobája eredeti formájában fennmaradjon. Az évfordulóra készült Rudolf-kiállítás is megmutatta, mennyire szegényes anyag maradt utána.

A lényegre visszatérve: a halottas szoba egy félemeleten helyezkedett el, a lerombolt épület helyén senki nem rajzolta körül, hol állhatott az ágy, erre a képtelenségre már sokan felhívták a figyelmet. Az oltárnak mely magasságában lett volna?

Az építészek arra is felhívják a figyelmet, hogy a templom nem is ott áll, ahol a vadászlak szobái voltak.

Ha valaki járt már Mayerlingben, és Rudolf nyomát kereste, akkor csupán a glorietthez mehetett el, mert ott biztosan járt Rudolf, és azok a falak ma is állnak. És éppen ez a bizonyítéka annak, hogy a kápolna köszönőviszonyban sincsen a halottas ággyal. A gloriett ugyanis a bizonyíték a laikus számára is, hogy fizikai képtelenségről van szó.

A lerombolt vadászlakról ugyanis számos rajz, sőt fotó maradt fenn, rajta a gloriettel. Tessék összevetni a szobák helyét a templom helyével.

A parancs csak annyi volt, hogy Rudolf életfogytig tartó bűnbánásra van ítélve a templom rá a tanú, nagyjából oda is építsék, de a nevét se ejtsék ki előtte. Életében is gyűlölte, holtában még inkább.

Hogy az épületbe mit magyarázott bele a kegyes utókor, az más kérdés. A császár nem az ájtatoskodásáról volt ismert. Ez egy megsemmisítő ítélet volt, nem megbánás, végképp nem efféle szakrális szentimentalizmus. A halottas ágyával pedig végképp nem törődött, ahogyan az emlékével sem.

Az egyetlen hiteles emlékművet az édesanyja emelte Rudolfnak Korfu szigetén, az udvarában, ahova a császár soha életében nem tette be a lábát. Csupán a fia…  

Birby Creative Commons License 2013.07.08 0 0 4511

A kép lemaradt

Előzmény: Birby (4510)
Birby Creative Commons License 2013.07.08 0 0 4510

A kép amit már ismertünk, kicsit más szemszögből....

Birby Creative Commons License 2013.06.23 0 0 4509

Igyekszem mindig új képeket hozni, de sajna egyre kevesebbet lehet már találni.

Előzmény: Jtoti (4508)
Jtoti Creative Commons License 2013.06.19 0 0 4508

Birby:)

Micsoda kép:))))Szuper vagy:)

Előzmény: Birby (4507)
Birby Creative Commons License 2013.06.13 0 0 4507

Gizella hercegnő

 

Birby Creative Commons License 2013.06.13 0 0 4506

Erre nem is gondoltam  :)

Előzmény: maya40.1 (4505)
maya40.1 Creative Commons License 2013.06.11 0 0 4505

Lányok, szerintem ez csak egy allegória. Talán két színésznő, vagy valalmi társasági hölgyek egy élőképről, ami akkor még divat volt.

Gondolom Ausztriát és Germániát (Németországot) vannak hivatva megjeleníteni

Birby Creative Commons License 2013.06.11 0 0 4504

Sajnos nem tudom, de ennél nagyobbra én  sem. Nézd meg hátha ebben a méretben sikerül azonosítanod:

 

http://carolathhabsburg.tumblr.com/post/52139973791/late-1900s

Előzmény: Jtoti (4503)
Jtoti Creative Commons License 2013.06.10 0 0 4503

:) Népszerűség átka, vagy haszna:)))

 

Azonban ez a kép érdekelne, ami itt legfölül van és középen!

Vilmos és FJ alatt kik a nők, nem tudom kinagyítani!!!

 

http://carolathhabsburg.tumblr.com/tagged/Habsburg

Előzmény: maya40.1 (4502)
maya40.1 Creative Commons License 2013.06.07 0 0 4502

Óhajod narancs... izé parancs :D

 

Egy kép ugyannnen kedvenc rosszcsont Ottó főhercegünkről. Valószínűleg megint egy zakkant jelmezben. Nem tudom, csinált ez a pasi mást is, mint hogy jelmezekben bálozott? Annyi kép van róla ilyen, mint senki másról tán

 

Előzmény: Jtoti (4501)
Jtoti Creative Commons License 2013.06.06 0 0 4501

Birby:)

Ez új nekem , nagyon jó kis oldal:)

Ti vagytok Mayával akik a legtöbb kép újdonságot hozzátok !

Csak kérünk benneteket továbbra is osszátok meg itt is amit

találtok!!!

Előre is köszönöm az oldalt még olvasók nevében!!!

Előzmény: Birby (4500)
Birby Creative Commons License 2013.06.05 0 0 4500
Előzmény: maya40.1 (4488)
cassis611 Creative Commons License 2013.06.04 0 0 4499

köszi maya akkor jol emlékeztem Rá:) hát nem semmi pasika volt:)) lopom a képet:)

maya40.1 Creative Commons License 2013.06.04 0 0 4498

Igen, ő a fiatal Andrássy Gyula. A róla szóló kiállításon ez volt a plakáton. Teljes alakosban még jobban néz ki :D

Előzmény: cassis611 (4497)
cassis611 Creative Commons License 2013.06.04 0 0 4497

Ö ki Jtoti?  Andrássy talán?

Előzmény: Jtoti (4496)
Jtoti Creative Commons License 2013.06.04 0 0 4496

 

Előzmény: Jtoti (4495)
Jtoti Creative Commons License 2013.06.04 0 0 4495

Nagyon jó dolgokat hoztatok megint:)

A Rudolfos képek szenzációsak!

Szerencsénkre már 2 helyről is megkaptuk!

De a többiek között is volt  számomra  új!!!

 

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/9387_528562133860429_1612668198_n.jpg

 

talán ez is új valakinek:)

cassis611 Creative Commons License 2013.06.04 0 0 4494

ez egy érdekes info...sosem láttam...Sissi fodrásza Fanny Feifalik...

maya40.1 Creative Commons License 2013.06.02 0 0 4493

Sisi, Festetics Mária, Valéria, Nené

Előzmény: cassis611 (4490)
maya40.1 Creative Commons License 2013.06.02 0 0 4492

Az utolsó itt nem Sisi, hanem Matild. Nenének ezt a képét még nem láttam, de amúgy is, ismétlés a tudás anyja :)

 

pláne Rudolfról meg ez az egyik kevenc felvételem

Előzmény: cassis611 (4489)
cassis611 Creative Commons License 2013.06.01 0 0 4491

az utolsó is Nené azt hiszem:)

cassis611 Creative Commons License 2013.06.01 0 0 4490

SissiMária valéria

cassis611 Creative Commons License 2013.06.01 0 0 4489

nagyon sok képet sikerült harácsolnom:)) lehet csak nekem ujak? Ő Gizella, Nené,Sissi(elvileg)

maya40.1 Creative Commons License 2013.06.01 0 0 4488

Rendben, nagyon jó lesz akkor is. Előre is nagyon köszi! :)

Előzmény: Birby (4487)
Birby Creative Commons License 2013.06.01 0 0 4487

Semmi gond, de leghamarabb kedden tudom neked elküldeni mert a saját gépemre van elmentve, jelenleg pedig nem vagyok otthon.

Előzmény: maya40.1 (4486)
maya40.1 Creative Commons License 2013.05.31 0 0 4486

Birby, van a Rudolf-Steániásokból nagyobb méretű képed is? A lépcsősből van nekem, de a másikból nincs és egy francia hölgy a Facebookon szeretné feltenni az oldalára, ha nem gond

Előzmény: Birby (4484)
maya40.1 Creative Commons License 2013.05.31 0 0 4485

Hé, új képek! De jó! A lépcsőről lefelé jövőt már ismerem, kaptam is, de a párja még teljesen új nekem

Előzmény: Birby (4484)
Birby Creative Commons License 2013.05.31 0 0 4484

Ezeket a képeket mind2 fórumra felrakom, mert szerintem igen ritkának mondhatóak mert én legalábbis még csak műtermes képet láttam Rudolfról és Stefániáról.

 

 

+ egy kép Stefániáról

 

Birby Creative Commons License 2013.05.27 0 0 4483

Auguszta bajor hercegnő és későbbi férje

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!