Eredendően az Erzsébetes topikban csak Erzsébetről igyekeztünk értekezni, de nem kell görcsölni, csak ne kalandozzatok nagyon el. Itt pedig akár Napóleonról is lehet szó, higyen ő is egy európai dinasztia alapítója volt és a házassága révén Habsburg rokon, ráadásul a Wittelsbach család számára igen fontos személy volt, hiszen ő tette a bajor házat királyi házzá.
(Közismert, hogy Sisi foggal született és ezt szerencsés jelnek vélték és meg is jegyezték a kortársak, hogy Napóleon is ilyen "táltos gyerek" volt, neki is volt foga a születésekor és lám, mekkora ember lett.)
Gonorrheája volt. Ez is nagyon kegyetlen kór, de nem volt rövid távon halálos és nem is rombol, tudtommal olyan gyorsan, mint a szifilisz.
Azonban: Megfertőzte vele a feleségét, aki a betegség szövődményei miatt - egyes könyvek szerint ebben valami elbaltázott műtét is közrejátszott Stefániánál - a trónörökösné meddő lett és még nem volt fiuk.
De a kérdésedre válaszolva: Igen, azt hiszem ez a kór, mégha nem is volt halálos betegség, nagyban hozzájárult az öngyilkossági szándékaihoz. Hiszen minden liberalizmusa ellenére nagyon is kötelességtudó ember volt és tudta jól, hogy ha nem produkál fiúörököst a dinasztiának és a trónnak, az apja szemében végképp ellehetetlenül. Ferenc József amúgy sem bizott már benne, és egy fiúgyerek talán még javíthatott volna a megítélésén, de sajna ez a lehetősége is elszállt.
Max von Thun által alakitott filmben van egy érdekes jelenet(ha hiteles) mikor orvosa közli h halálos beteg,közrejátszhatott vajon öngyilkosságában? Bart féle könyben van célzás ugyan elörehaladott szifiliszre...
ha minden igaz adventkor Bécsbe megyünk megint,majd nevetekben is leteszek a mi szeretett boldogtalan királyfink koporsojára egy kis gyöngyvirágcsokrot( a kedvenc virága volt). Ez talán nem is mánia inkább csak itt belül azt érezzük hogy Ő a miénk,hisz volt e olyan az osztrák házban akinek az inggombjára az van vésve...hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar... Tudorok? megint mebizsergettél:)) másik kedvencem:)
Én korban "csak" negyed évszázados vagyok, és szintén édesapám hatása a ludas. Ő és az ő anyukája rengeteg történelmi könyvet olvastak, apu még mindig olvas (mama már sajnos nem él).
Első sorban a Habsburgokat kedvelem, Mária Teréziától napjainkig, ill. a Romanovok közül II. Miklós cárt és családját. Mostanában kezdtem el olvasni a Tudorokról.
Én sem gondolnám, hogy a Sasfiók lenne FJ apja, meg én valamiért Zsófiából sem nézném ki. Aztán ki tudja?
Még nem voltam a kapucinusok kriptájában, de egyszer szeretnék eljutni.
Én korábban Sissi rajongó voltam, de idén elolvastam két könyvet Rudolfról, és annyira megsajnáltam, megszerettem, hogy ő lett a kedvenc. Sissiről viszont rossz véleményem alakult ki emiatt...
Hát igen,Zsófia arca a képeken kimondottan szép,holott az tény,hogy nem áldotta meg a természet szépséggel ami köztudott. Viszont a sasfiok szép ember volt mint FJ fiatal korában:) Mind1 csak egy kis képzeletbeli boldogságott szerettem volna vinni az amúgy is sivár életébe:)
Lehet Maya,én csak tapogatozok,és ez a szép benne. Az ilyen történelem imádók,mint mi szeretünk belemagyarázni többet a dolgokba mint ami:) És ez a szép benne,gondolatainkban szeretnénk megváltoztatni a már megváltozhatatlant:)
Amit Ferenc Józsefről tudok, nem biztos, hogy kitette volna a herceg képét a falra, ha tudja, hogy ő az apja.
De tény, hogy egy másik tárgyat is őrzött tőle, egy kitömött pacsirtát az asztalán üvegdobozban.
Nem tudom, talán egyszerűen csak szerette a reischtrati herceget, mint valamimkedvenc nagybácsi-félét. Van róla és a húgáról egy kép, amin az ölében ülnek.
Azt szerintem soha senki be nem bizonyítja, hogy közük volt egymáshoz, de ha úgy lenne, akkor talán FJ kicsit rámenősebb ember lett volna. Gondoljátok csak meg, így a feltételezett nagyapa egy hatalmas hódító hadvezér volt és uralkodóként is letett azért az asztalra néhány jelentős dolgot. Zsófia pedig szintén nem egy hímezgető, melenkólika volt, ahopgy illett volna az ő korukban, eléggé ott volt a szeren a politika kezelését illetően. És a Sasfiók anyja se volt egy babapiskóta, elég határozott kézzel irányította a kárpótlás hercegségét, ha jól tdom, és a családja életét is.
Ha megnézitek, Ferenc József arca inkább Zsófiáéra hasonlít.
Jtoti:)) Persze hogy tegezhettek igaz fél évszázadot már magam mögött tudtam de a történelem imádat kortalan:) Egyetlen csatornát nézek a tv-ben és ez a Viasat History erre van kipeckelve a tv-m mást nem nézek minden érdekel mert elgondolkodtato,mellé sokat olvasok kutatgatok probálom összerakni a dolgokat,ha tehetem minden évben viszek virágot Rudolf koporsojára nálam ez hagyomány ha Bécsben járok:)Járt már valaki a kapucinusok kriptájában?
m andi:) a Supka féle köny sztem néhol fantazmagoria:) igaz én is olvasom hiszen ezekbe probálunk belekapaszkodni hogy hátha...vegyük pl alapul azt hogy Ferenc József a Sasfióktól származik( ha belegondolunk lehet valami benne )mert nem örökölte a tipikus habsburgi alsóajkat,inkább A sasfiókra hasonlit,vagy másik feltevés hogy Ferenc József élete végéig az ágya felett lógott a képe vajh miért?
sziasztok:) Kedvesek vagytok más forumokon nem is reagálnak. Történelemben mindenevő vagyok ,de kedvencem a Habsburg ház.Anglia királyai és persze a megunhatatlan Napoleon:) Rudolfot egyenesen imádom. Egy boldogtalan királyfi ,aki ha trónra kerül talán Trianon sem létezne...a hosszu magánhangzók néha elvesznek nálam lusta dög vagyok ezen a téren bocsi ezért. Szerény véleményem szerint saját apja keze is benne van a mayerlingi targédiában,és és ismétli önmagát a történelem következő tronörökös is csunyán végezte...
Üdv Cassis, nagyon örülünk neked! Tényleg jó, hogy amikor már kihűlni látszik a fórum, mindig jön valaki, aki belendít bennünket. Írj és kérdezz, ami csak kifér a csövön, és ha a kérdéseidre tudjuk a választ, akkor megkapod, ígérem. Ha meg tudjuk, akor majd együtt kitaláljuk. Nagyon fogunk igyekezni :D
Én is eltűntem, de minden nap benézek. Most nem olvasok a témában, és hozzászólni sem tudok. De ti annyira jó képeket, cikkeket hoztok, hogy az muszáj elolvasni :)
Mondjuk ami részben idevág, múltkor néztem egy sorozatot (csak pár része van). A címe: Josephine - ő Napóleon első felesége volt. Nem sokat tudtam róla, N-ról még csak az Így élt sorozat könyvét olvastam. De az utolsó részben már játszik Mária Lujza is, akit szerintem nem a legjobb színész alakít, és nem is olyannak mutatja be, ahogy én anno olvastam a Supka-féle könyvben.
Szwerintem az volt nála is, mint Sisinél. Először hagyta magát vezetni, csak az ő udvarnépe nem volt olyan jó ízléssel bíró, mint akiket Zsófia tett Sisi mellé.
Salvendy azt hiszem úgy is fogalmaz, hogy "a környezete ízléstelensége"
És hát ott volt még a bbemutatkozása Brüsszelben a vasútállomáson Sisnek, amikor még a saját apja is tramplinak találta a lányát a leendő anyós mellett.