Keresés

Részletes keresés

cassis611 Creative Commons License 2012.11.07 0 0 4193

Sziasztok:)

Lehet Maya,én csak tapogatozok,és ez a szép benne. Az ilyen történelem imádók,mint mi szeretünk belemagyarázni többet a dolgokba mint ami:) És ez a szép benne,gondolatainkban szeretnénk megváltoztatni a már megváltozhatatlant:)

maya40 Creative Commons License 2012.11.07 0 0 4192

Amit Ferenc Józsefről tudok, nem biztos, hogy kitette volna a herceg képét a falra, ha tudja, hogy ő az apja.

De tény, hogy egy másik tárgyat is őrzött tőle, egy kitömött pacsirtát az asztalán üvegdobozban.

Nem tudom, talán egyszerűen csak szerette a reischtrati herceget, mint valamimkedvenc nagybácsi-félét. Van róla és a húgáról egy kép, amin az ölében ülnek.

Azt szerintem soha senki be nem bizonyítja, hogy közük volt egymáshoz, de ha úgy lenne, akkor talán FJ kicsit rámenősebb ember lett volna. Gondoljátok csak meg, így a feltételezett nagyapa egy hatalmas hódító hadvezér volt és uralkodóként is letett azért az asztalra néhány jelentős dolgot. Zsófia pedig szintén nem egy hímezgető, melenkólika volt, ahopgy illett volna az ő korukban, eléggé ott volt a szeren a politika kezelését illetően. És a Sasfiók anyja se volt egy babapiskóta, elég határozott kézzel irányította a kárpótlás hercegségét, ha jól tdom, és a családja életét is.

 

Ha megnézitek, Ferenc József arca inkább Zsófiáéra hasonlít.

Előzmény: cassis611 (4188)
Birby Creative Commons License 2012.11.06 0 0 4191

Nekem ez még eszembe se jutott :D Meglehet......

Előzmény: maya40 (4186)
Birby Creative Commons License 2012.11.06 0 0 4190

Üdv itt

Előzmény: cassis611 (4182)
cassis611 Creative Commons License 2012.11.06 0 0 4189

Jtoti:)) Persze hogy tegezhettek igaz fél évszázadot már magam mögött tudtam de a történelem imádat kortalan:) Egyetlen csatornát nézek a tv-ben és ez a Viasat History erre van kipeckelve a tv-m mást nem nézek minden érdekel mert elgondolkodtato,mellé sokat olvasok kutatgatok probálom összerakni a dolgokat,ha tehetem minden évben viszek virágot Rudolf koporsojára nálam ez hagyomány ha Bécsben járok:)Járt már valaki a kapucinusok kriptájában?

cassis611 Creative Commons License 2012.11.06 0 0 4188

m andi:) a Supka féle köny sztem néhol fantazmagoria:) igaz én is olvasom hiszen ezekbe probálunk belekapaszkodni hogy hátha...vegyük pl alapul azt hogy Ferenc József a Sasfióktól származik( ha belegondolunk lehet valami benne )mert nem örökölte  a tipikus habsburgi alsóajkat,inkább A sasfiókra hasonlit,vagy másik feltevés hogy Ferenc József élete végéig az ágya felett lógott a képe vajh miért?

cassis611 Creative Commons License 2012.11.06 0 0 4187

sziasztok:) Kedvesek vagytok más forumokon nem is reagálnak. Történelemben mindenevő vagyok ,de kedvencem a Habsburg ház.Anglia királyai és persze a megunhatatlan Napoleon:) Rudolfot egyenesen imádom. Egy boldogtalan királyfi ,aki ha trónra kerül talán Trianon sem létezne...a hosszu magánhangzók néha elvesznek nálam lusta dög vagyok ezen a téren bocsi ezért. Szerény véleményem szerint saját apja keze is benne van a mayerlingi targédiában,és és ismétli önmagát a történelem következő tronörökös is csunyán végezte...

maya40 Creative Commons License 2012.11.06 0 0 4186

Nem t'om Birby, de lehet, hogy azért mert az osztrákok, meg a németek édes szájúak és ezekről a kalpokról is a habos torták jutnak eszükbe :DD

Előzmény: Birby (4181)
maya40 Creative Commons License 2012.11.06 0 0 4185

Üdv Cassis, nagyon örülünk neked! Tényleg jó, hogy amikor már kihűlni látszik a fórum, mindig jön valaki, aki belendít bennünket. Írj és kérdezz, ami csak kifér a csövön, és ha a kérdéseidre tudjuk a választ, akkor megkapod, ígérem. Ha meg tudjuk, akor majd együtt kitaláljuk. Nagyon fogunk igyekezni :D

m_andi Creative Commons License 2012.11.06 0 0 4184

Sziasztok!

 

Én is üdvözlöm az új tagot!

 

Én is eltűntem, de minden nap benézek. Most nem olvasok a témában, és hozzászólni sem tudok. De ti annyira jó képeket, cikkeket hoztok, hogy az muszáj elolvasni :)

 

Mondjuk ami részben idevág, múltkor néztem egy sorozatot (csak pár része van). A címe: Josephine - ő Napóleon első felesége volt. Nem sokat tudtam róla, N-ról még csak az Így élt sorozat könyvét olvastam. De az utolsó részben már játszik Mária Lujza is, akit szerintem nem a legjobb színész alakít, és nem is olyannak mutatja be, ahogy én anno olvastam a Supka-féle könyvben.

Előzmény: cassis611 (4182)
Jtoti Creative Commons License 2012.11.05 0 0 4183

Mi is nagy örömmel üdvözlünk)

Örülök, hogy tetszik a fórum, padig sajna a leszálló ágban

vagyunk(?)de ezek szerint reménykedhetünk hogy valaki

feltámasztja a társaságot és beindulhat még az élet!

 

Fénykorunkban hajnaltól késő estig többször is becsatlakozott

az ember olyan intenzitással folytak a témák körüli eszmecserék.

több tucat hozzászólással. Követni nem lehetett, ha egy nap kimaradt,

még az elolvasása a hsz-nak is komoly feladatot jelentett!

 

Sokszor magam is nosztalgiával tekintek vissza ezekre a régi

bejegyzésekre, rácsodálkozva, mennyi értékes ember is fordult itt

meg és tűnt el nyomtalanul.

 

Persze sokan inkább a fb választották és egy beszélgetős formát.

Hát szerintem az már egy más világ,  sok sok korláttal, és zárt csoportokkal!

 

Ilyenkor mindig reménykedek, de azt szabad...és a mondás is arra biztat:D

 

Milyen témákkal foglalkozol a legszívesebben? Ha tegezhetlek!

Milyen korokról  és személyekről érdeklődnél,  kikről csevegnél?

Előzmény: cassis611 (4182)
cassis611 Creative Commons License 2012.11.05 0 0 4182

Üdv Mindenkinek,új belépő vagyok nagyon tetszik a fórum:) Magam is történelem bolond vagyok és nagy élvezettel olvastam a komenteket.

Birby Creative Commons License 2012.11.03 0 0 4181

Miért tették ezeket a fejükre?????

(Mária Valéria,Stefánia,Gizella)

 

 

Bár az angol uralkodócsaládban is nagyon divatosak a kalapok még manapság is.....

Előzmény: maya40 (4178)
Birby Creative Commons License 2012.11.03 0 0 4180

Nekem az alsó képen teljesen olyan mint ha nadrágban ülne...

Vagy tényleg abban van?

Előzmény: Jtoti (4175)
Birby Creative Commons License 2012.11.03 0 0 4179

Valahol azt olvastam, hogy később mikor már Magyarországon élt annyira elegáns volt hogy sokan utánozták a környezetében....

Legalább később bejött neki :D

Előzmény: Jtoti (4173)
maya40 Creative Commons License 2012.11.02 0 0 4178

Atyám itt is micsoda habcsók kalapok :)

Előzmény: Jtoti (4174)
maya40 Creative Commons License 2012.11.02 0 0 4177

Szwerintem az volt nála is, mint Sisinél. Először hagyta magát vezetni, csak az ő udvarnépe nem volt olyan jó ízléssel bíró, mint akiket Zsófia tett Sisi mellé.

Salvendy azt hiszem úgy is fogalmaz, hogy "a környezete ízléstelensége"

 

És hát ott volt még a bbemutatkozása Brüsszelben a vasútállomáson Sisnek, amikor még a saját apja is tramplinak találta a lányát a leendő anyós mellett.

Előzmény: Jtoti (4173)
Jtoti Creative Commons License 2012.11.02 0 0 4176

Ezt a képet ismertük?

Jtoti Creative Commons License 2012.11.02 0 0 4175

 

Jtoti Creative Commons License 2012.11.02 0 0 4174

Ezt a képet én eddig még nem láttam!

 

Csak a linket szúrom be mert nagy a kép azt hiszem!

 

http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=035960

Előzmény: Jtoti (4173)
Jtoti Creative Commons License 2012.11.02 0 0 4173

Azt nem értem, hogy valakinek ennyire hogyan tudott megváltozni az ízlése.

Mert egy csepp sem volt neki, aztán mer egész visszafogott és csinos lett!

 

Előzmény: Birby (4169)
Birby Creative Commons License 2012.11.02 0 0 4172

Megkaptam!!!!!!

Egy Istennő vagy maya.... de hogy csináltad? Most nagyon boldoggá tettél... KÖSZÖNÖM

Előzmény: maya40 (4171)
maya40 Creative Commons License 2012.11.02 0 0 4171

Gmailed nincs? A Freemailre se tudok soha senkinek semmit küldeni, mindig visszajön, hogy nem sikerült.

Előzmény: Birby (4170)
Birby Creative Commons License 2012.11.02 0 0 4170

Ne hari de ha tudod akkor küld már át a freemail-re ,mert a citromailomra nem tudok belépni... :(

Előzmény: maya40 (4168)
Birby Creative Commons License 2012.11.02 0 0 4169

Hihetetlen dolgokat, de nem csak a fejükre. Egyik másik ruha is csupa csipke csupa fodor....és akkor a fejükre rakták ezeket az "izéket".....utánna már éppen csak a 2 kézfejük és az arcuk  látszott ki a hölgyeknek.

Csoda hogy meg nem fulladtak....

Előzmény: Jtoti (4165)
maya40 Creative Commons License 2012.11.01 0 0 4168

Birby elvileg küldtem neked egy e-mailt citromailre

Jtoti Creative Commons License 2012.10.30 0 0 4167

Jókat találtál:)))

Majd elolvassuk fordítóval...:)

Előzmény: Birby (4164)
Jtoti Creative Commons License 2012.10.30 0 0 4166

Nem találtam!

Az azonban érdekes, hogy Erzsébet Rudolfról ezt a kevesek által kedvelt

képet rakta be ebbe az albumba! Nekem semmi bajom vele!

Ha lépegettek tovább vannak még érdekes dolgok Ferenc Ferdinándról

a páncélos képről már teljesen megfeledkeztem!!!:)

 

Előzmény: Birby (4161)
Jtoti Creative Commons License 2012.10.30 0 0 4165

Elképesztő dolgokat raktak a fejükre:)

Ezzel pl. úgy néz ki nekem, mintha másnaposan egy hideg vizes

tömlőt tett volna a fejére? Vagy minek is nevezték ezeket....

Különben ismeretlen kép volt ez is...jókat hoztál megint:)))

Előzmény: Birby (4160)
Birby Creative Commons License 2012.10.30 0 0 4164

Az alábbi cikk hollandul van. De Mária Valériaról szól , és az alsó képeken (bár elég picik) őt fedezem fel.

 

 

http://www.depanneblogt.be/?p=21157

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!