Valaki meg tudná nekem mondani nagyon sürgősen, hogy lehetne magyarra fordítani az angol "Get a life!" kifejezést? Szó szerint 'Legyen életed', de ez így nagyon hülyén hangzik. 'Élvezd az életet'? Vagy 'Kezdj magaddal valamit'? Előre is köszönöm!
Persze nem mindegy, hogy milyen igét hogy ragozol: nem lehet bármelyiket bárhogy. Van kevés számú ige (létige, birtoklást kifejező ige, illetve a mozgást kifejező igék), amelyet szintetikusan kell ragozni, az összes többit pedig az összetett ragozással, ami a főnévi igenév és a 'van' (asszem izan) ige szintetikus alakja.
Pl. a gaitu 'az övé vagyunk' úgy áll össze, hogy a gu 'mi' személyes névmás igei előragja a g-,-ai- = van -tu = övé.
Igen, mert a baszkban van egy ún. szintetikus igeragozás és az összetett igeragozás.
Az elsőnél egyetlen szó az igealak, amelyben benne van a tárgy és a részeshatározó is (a spanyolban hasonló a felszólító mód: tráemelo 'hozd el nekem azt', az óspanyolban még minden más igealakhoz is hozzá lehetett tenni a tárgyat és a részest, de ma már csak előtte állhat, hacsak nem archaizáló nyelvezetet akarnak szándékosan használni); egyébként ugyanez van az azték nyelvben is (nem volt hülye, aki felvetette az aztékbaszk rokonságot).
A másodiknál, vagyis az összetett igeragozásnál a segédigét ragozzák szintetikusan a főige alapalakjával, a főnévi igenév jele ha jól vettem ki az eddig látott példákból, -n.
Viszont az igeragozás nem egészen úgy történik, ahogy elképzelnék az ismertebb nyelvek alapján, vagyis nem az igetőhöz kapcsolnak ragokat, hanem valahogy úgy, hogy a személyes névmás első betűje + az ige töve [+ részeshatározó + tárgy].
Pl.
ni = én, igében n-: így naiz = 'vagyok'.
hi = te, igében h-: haiz = 'vagy'
hura = ő, de itt az igében valamiért (gondolom rendhagyó) ha szó elején áll, akkor d- a harmadik személy képzője, ha szó közben, akkor -t-, -t (szó elején csak zöngés zárhang állhat, kivétel a jövevényszók), így a da = van.
A létige ragozása: naiz, haiz, da, gara, zara, zarete.
A személyes névmások pedig: ni, hi, hura, gu, zu, zuek.
Na ezek után mondja azt valaki, hogy a magyar a legnehezebb nyelv!!! :)
Iberiar Penintsulan bizirik dirauen erromatarren aurreko hizkuntza bakarra da. Gutxitze prozesu gogorra jasan du, etenik gabe lurraldeak eta hiztunak galduz. Nafarroa Garaian bereziki, prozesu hori nabarmena da. XIX. mende bukaeran eta XX. mende hasieran, hainbat intelektual eta politikariren eraginez (Arturo Kanpion, Sabino Arana...) nolabait biziberritu zen, abertzaletasunari estuki loturik. Frankismoan (1936-1977) jazarpen latza pairatu ondoren, XX. mende erdialdetik aurrera hasi da indartzen, idatzizko estandarizazioari dagokionean batez ere.
*tízebb Megtörtént, hogy kimondtam, pont ezt. Anno gimnáziumban, fizikaórára készülve. Ott gyakorlat volt, hogy g-vel (számértéke 9,81) és 10-zel egyszerűsítettünk. Egyszer felmerült, hogy pí-négyzet-tel és 10-zel kéne egyszerűsíteni. Lehet-e, eléggé 10-e a π2? Utánaszámoltam, kiderült, hogy 9,86. "Jé, ez még tízebb, mint a g."
Most megnéztem erre a spanyol terminológiát is: ott a 'több' (más < lat. MAGIS) és a 'kevesebb' (menos < lat. MINUS) a DRAE szerint adjetivo comparativo, azaz 'összehasonlító melléknév'. Nem írja ott sem, hogy a 'sok' (mucho), ill. a 'kevés' (poco) 'középfoka' lenne. Jóllehet, ők a középfokot is szó szerint 'összehasonlító foknak' hívják a mellékneveknél (grado comparativo).
Úgyn tűnik, a sok fokozási paradigmája valami miatt nem alakult szabályosan. Ha logikailag közelítjük meg a problémát, felvetődhet, hogy nem is jogos a középfok, hiszen a számosságnak önmagában nemigen lehetnek fokozatai, ezért csak a fokozás csak a hasonlító funkciójában él meg. Az MTESz mind a sok, mind a több jelentését valamiképpen a 'sűrű'-re vezeti vissza (vö. töpped). Aztán jelentéshasadás révén az egyik szerepben a sok maradt meg, a másikban a több. Ezt azonban semmiképp nem lehet változó tőnek tekinteni, mert nem ugyanarról a szóról van szó. A sok-nak nincs középfoka, a több-nek meg nincs alapfoka.
Még azt is beleérzem, hogy a sok valamiképp számnévnek tűnik, és azoknak sem igen van középfokuk (*tízebb)
Szerintem ez nézőpont kérdése. Más kérdés, hogy alaktanilag mi és szemantikailag mi. A 'sok'-nak szemantikailag a 'több' középfoka, de nem feltétlenül csak a 'sok' középfoka. Máskülönben mi lenne a 'sok' középfoka, ha szerinted nem a több? *sokabb? :)
Természetesen ez sem magyar nyelvi specialitás, sőt minden általam ismert nyelvben ez a helyzet. Egyébként szerintem ez egy önkényes összekapcsolás: nem hiszem el ugyanis, hogy a több az a soknak lenne a gradus comparativusa. Két babszemnél is több az 50.000 babszem, holott két babszem nem sok, hanem kevés, mert éhen lehet mellette halni.
Bocsánat, akkor nem olvastam végig. Én nem a magyarról beszéltem eddig sem, hanem általában a nyelvészetről, ahol a 'gyök' fogalom létezik, a sémi nyelvészetben elengedhetetlen, mivel ott éppenséggel 'tő'-ről beszélni nincs értelme...
A magyar nyelvészeknek viszont más a megállapításuk. Tudom, népszerűtlen, amikor a szakirodalom olvasását javaslom, de tiszteljük már meg a nyelvtudományt annyira, hogy ne hagyjuk a szakirodalmat figyelmen kívül.
A magyar sémi nyelv lenne?A magyar nyelvről van szó, és a magyar nyelvtudomány a gyök terminust nemhasználja. Az áltudomány annál inkább. Egyébként a gyök magyar áltudományos meghatározása nem felel meg annak, amit itt levezetsz. Az általuk gyöknek nevezett dolog funkciótlan.
Az én értelmezésem szerint a tőváltós ige az a többtövű ige, amikor eredetileg több eltérő ige ugyanazon paradigma alakjaiként egyesült. A magyarban tulajdonképpen ilyen a lenni ige is, amelynek két töve a "van" és a "lesz", amely eredetileg két különböző ige.
Vagy pl. a spanyolban a ser létigének van egy se- töve (< lat. SEDERE), egy es- töve (< lat. ESSE; ennek változatai az er- és s- is), illetve egy fu- töve (< lat. ESSE < FORE). Az ir igének van egy i- töve (< lat. IRE), egy va- töve (< lat. VADERE) és egy közös, fu- perfectumetöve a ser igéével. Így pl. a fui a soy 'vagyok' és a voy 'mentem' igének is a múlt ideje.
Hogy meg tudják különböztetni a kettőt, az ir igét múlt időben "álszenvedőként" szokták ragozni, tehát me fui, te fuiste, se fue stb. ebből pedig látszik, hogy a jelentése 'mentem' stb. és nem 'voltam' stb.
A gyök nem ugyanaz, mint a tő. Ennek a megértéséhez ismerni kell pl. egy sémi nyelvet, ahol a 'tő' fogalma nem értelmezhető: ott ugyanis az egy szócsaládhoz tartozó szavakat egy azonos mássalhangzósor jelöli; s mivel a magánhangzók minden alakban változnak (ablaut) ezért nem értelmezhető az egységes szótő.
Példaként az arabban, az írással kapcsolatos szavak gyöke a k-t-b mássalhangzósor:
A magyar nyelvészeti terminológia a tő fogalméát használja, felelteti meg a radixnak.
A gyök kicsit az alternatív nyelvészet körébe tartozik. Gyakorlati megjelenése a Czuzyor-Fogarasi szótár kapcsán van. Az alternatív nyelvészek szerint a gyök a szavaknak az a része, amely más szavakkal közös, pl. a keres és a kert gyöke a KER.
Én autonóm módon nem kívánok értelmezni semmit, csak azt olvasom egy olasz nyelvű ógörög nyelvtankönyvben (idézve fentebb), hogy a szónak a ragozás során nem változó része, a tema (thema) áll elsősorban a radicéből (radix, ezt gondolnám 'gyök'-ként magyarítani), valamint esetlegesen az ahhoz elölről tapadható prefissóból (praefixum), valamint az ahhoz a végén tapadható suffissóból (suffixum). A 'néz, lát' jelentésű, három teljesen különböző tővel ([v]ora*/op/[v]id) rendelkező ógörög ige nemcsak a themáját váltja, hanem a három radix is teljesen különböző. Bevallom, most az az érzésem, hogy az egészet rosszul közelítettem meg, mert a praefixum és a suffixum váltakozása egyazon igénél nem nagyon lehetséges, ha pedig ez így van, akkor a politematikus gyakorlatilag ugyanazt jelenti, mint az általam javaslatba hozott "multiradikális".
Érdekes, hogy mennyire nem egységes nemzetközi összehasonlításban a morfológiai terminológia.
*) Jut eszembe, a (pano)ráma szavunk is itt gyökerezik.
A tőváltót én úgy értelmezem, mint ugyanannak a tőnek a változatait. Amire te gondolsz, ott egy igei jelentéshez több tő tartozik. A tő és a gyök között milyen különbséget értelmezel?