Ha az ember bajban van, segítségért ordít teli torokkal. Néha jön is a segítség. Tehát a hanggal elérte, hogy segítsenek neki. Segíthet esetleg az ember saját hangja a bajok leküzdésében saját magának?
Nem tudhatjuk, hogy mi egyértelmű. El tudok képzelni másik forgatókönyvet is. Főleg azok alapán, amit elért. Akinek ilyen testtudatossága alakul ki, saját erőből végzett gyakorlás által, azért nem hal bele egyzserűen a covidba.
Amiket idéztél fentebb a hozzállásról, abban nem látok kivetni valót. A gyógyszer "ellenesség", inkább csak egy egészséges kérdés feltétel. Kell e ez nekem feltétlen? Hol van a sjaát erő? Az egyik nagy üzenete "Gephardnak", hogy vállalj felelőséget magadért és kérdezz, keress, kutass. Feltette életét ezekre a kísérletekre, nem tudjuk mi történt vele. Covidtól független, sok egyéb okból is el lehet halálozni, vagy egyzserűen cska eltérni az internetről, és élni az életet, másképp.
Inspirálónak találtam mindig is a gondolatait, és eredményeit, főleg, hogy látszott, h saját erőből jutott egészen messzire, lehet próbálgatni magunkat a területeken, amiket megmutatott.
A topic témája pedig : " Az emberi hang- gyógyít? , nem pedig, a gyógyszerek gyúgyítanak? :) Tehát nyilván csak olyna bejegyzés fog itt születni tőle, amely ezt a megoldást propagálja, így nem gondolnám, hogy helyes következtetés a gyógyszer ellenesség. Nézzék meg az emberek bátran, mit tudnak a hanggal.
"Fokozatosan egy gazdagabb és érettebb személyiség jelenik meg, amely fokról fokra hatékonyabbá és mások számára is észrevehetővé válik. Az a tény, hogy gyakran "megakadt fejlődésről" beszélünk, azt jelzi, hogy feltételezéseink szerint minden ember számára adott a fejlődés és az érés lehetősége. A pszichikus fejlődés nem érhető el tudatos akaraterővel, hanem akaratlanul és természetes módon mintegy megtörténik; a pszichikus fejlődést az álomban a fa szimbolizája, melynek lassú, erőteljes, akaratlan növekedése meghatározott mintát követ.
A szervező központ, amelyből a szabályozó erő fakad, pszichikus rendszerünkben egyfajta "atommag". Van aki feltalálónak, szervezőnek és az álomképek forrásának nevezi. Jung "ősvalónk"-nak (Selbst, Self) hívja ezt a központot, és úgy írja le, mint az egész psziché totalitását, azért, hogy megkülönböztesse az egótól, ami a teljes psziché csak egy kis részét alkotja.
Az emberek, intuitív módon, minden korban tudatában voltak egy ilyen belső központ létezésének. A görögök az ember belső daimonjának nevezték; Egyiptomban a Ba-lélek fogalmával fejezték ki; a rómaiak a minden emberrel veleszülető "genius"-ként tisztelték. A primitívebb társadalmakban gyakran egy állatban vagy fétisben megtestesülő védelmező szellemnek tekintették.
A még ma is a Labrador-félsziget erdeiben élő naszkapi indiánok ezt a belső központot kivételesen tiszta és romlatlan formában képzelik el. Ezek az egyszerű emberek olyan vadászok, akik elkülönült családokban élnek, olyan messze egymástól, hogy sem törzsi szokások, sem közös vallási hiedelmek és ceremóniák nem tudtak kialakulni körükben. Ebben az életreszóló magányosságban a naszkapi vadász saját belső hangjaira és tudattalan revelációira kénytelen támaszkodni; nincsenek vallási tanítói, akik elmondanák, miben higgyen, nincsenek rítusok, ünnepek vagy ceremóniák, amelyek segíthetnék. Életszemléletében az ember lelke egyszerűen "belső társ", akit "barátomnak" vagy Mista-peó-nak, "Nagy Embernek" nevez. A Mista-peó a szívben lakik és halhatatlan; a halál pillanatában, vagy röviddel előtte, elhagyja a testet, és később egy másik lényben reinkarnálódik. Azok a naszkapik, akik figyelmet szentelnek álmaiknak, megpróbálják jelentésüket megtalálni, és ellenőrzik azok igazságát, mélyebb kapcsolatba kerülhetnek a Nagy Emberrel. Ő kegyben részesíti az ilyen egyéneket, több és jobb álmokat küld nekik. A naszkapi legfőbb kötelessége, hogy kövesse álmai utasítását, majd pedig azok tartalmát művészi formákba öntse. A hazugság és tiszteletlenség elúzi a Nagy Embert az egyén belső világából; a nagylelkűség, a többi ember és az állatok iránti szeretet viszont vonzza őt, és életet ad neki. Az álmok biztosítják a naszkapi számára a teljes képességet a világban való eligazodáshoz; és nem csak a belső, hanem a természet külső világában is. Az álmok segítenek megjósolni az időjárást, felbecsülhetetlen segítségük a vadászatban, amelytől a naszkapi élete függ. Azért hoztam fel példaként ezeket a primitív embereket, mert semmilyen módon nem érintkeznek a mi civilizált ideáinkkal, és mégis természetes tudással bírnak annak lényegéről, amit Jung "ősvalónknak" nevezett. Az ősvalónkat olyan belső irányító tényezőként lehet meghatározni, amely eltér a tudatos személyiségtől, és amelyet mindenki csak az álmai tanulmányozása révén tud megragadni. Az álmok azt mutatják, hogy az ősvalónk olyan szabályozó központ, amely a személyiség állandó növekedését és érését idézi elő. Elsőre úgy tűnik, mintha a pszichének ez a terjedelmesebb, még inkább közel teljes jellege pusztán velünk született lehetőség lenne. Tűnhet nagyon gyengének, vagy viszonylag teljesen kifejlődhet az élet folyamán. Hogy mennyire fejlődik ki, attól függ, hogy az ego meghallgatja-e vagy sem az "ősvalónk" üzenetét. A naszkapi indiánok azon észrevételét, mely szerint az az ember, aki fogékony a Nagy Ember jeladásaira, jobb és több segítő álmot kap, mi azzal egészíthetjük ki, hogy a veleszületett Nagy Ember a fogékony egyénben még valóságosabbá válik, szemben azokkal, akik nem vesznek róla tudomást. Így maga az ember is tökéletesebbé lesz.
Még úgy is tűnhet, mintha az egót a természet nem arra hozta volna létre, hogy az a saját önkényes késztetéseit kövesse, hanem hogy segítse a teljességet, az egész pszichét létrehozni. Az ego feladata, hogy az egész rendszerre rávilágítson, lehetővé téve ezáltal, hogy tudatossá és ily módon felismerhetővé váljon. Ha például valaki művészi tehetséggel rendelkezik, de ennek nincs tudatában az egója, semmi sem történik. A tehetség ekkor olyan, mintha nem is létezne. Csak ha az ego tudomást szerez róla, akkor tudja az illető felszínre hozni, megvalósítani. A psziché veleszületett, de rejtett totalitása nem azonos a tökéletesen megvalósult és megélt teljességgel.
Képszerűen kifejezve a mondottakat: a hegyi fenyő magja latens formában az egész jövőbeli fát tartalmazza; de az egyes magok egy bizonyos időben, egy sajátos helyre hullanak. Számos speciális tényezőt kell figyelembe venni, olyanokat, mint a talaj és a kövek minősége, a terület lejtése, a szél és a nap hatása. A fenyő latens totalitása a magban úgy reagál ezekre a körülményekre, hogy elkerüli a köveket, a nap felé törekszik. Ennek eredményeként a fa fejlődése kezd formát önteni. Így a fenyő lassan létrejön, beteljesítve totalitását, létezővé lesz. Az élő fa nélkül a fenyő nem több puszta lehetőségnél, vagy elvont ideánál. Viszzatérve az emberhez: az individuáció célja az ember egyediségének megvalósítása.
Bizonyos szempontból ez a folyamat az embernél - és minden más élőlénynél - magától, azaz a tudattalanban zajlik; olyan folyamat ez, amely révén az ember veleszületett emberi természetének megfelelően él. Szigorúan véve azonban az individuáció folyamata csak akkor valódi, ha az egyén tudatában van, és tudatosan létesít kapcsolatot vele. Nem tudhatjuk, vajon a fenyő tudatában van-e saját fejlődésének, örül-e, vagy esetleg szenved azoktól a különböző megpróbáltatásoktól, amelyek formálják. De az ember képes arra, hogy tudatosan részt vegyen saját fejlődésében. Még azt is érzi, hogy időről időre, szabad döntéseket hozva, képes aktívan együttműködni saját fejlődésével. Ez az együttműködés a szó legszűkebb értelmében vett individuációs folyamat része.
Az ember azonban valami olyasmit is tapasztal, ami nincs benne a fenyőfáról szóló metaforánkban. Az individuációs folyamat több mint az "egész-mivolt" veleszületett lehetősége és a sorsszerű események közötti kompromisszum. Szubjektív megtapasztalása azzal az érzéssel jár, hogy valami természetfeletti erő aktívan és teremtő módon közbeavatkozik. Van, aki néha úgy érzi, hogy a tudattalan egy titkos terv szerinti úton vezeti. Olyan, mintha valaki nézne, valaki, akit én nem látok, de aki lát engem - talán a Nagy Ember, itt bent a szívemben, aki az álmok révén elmondja rólam a véleményét.
A pszichikus magnak ez a teremtő aktivitása csak akkor juthat szerephez, ha az ego megszabadult az összes céltudatos és sóvárgó törekvésétől, és megpróbálja elérni a létezés mélyebb és alapvetőbb formáját. Az egónak képesnek kell lenni a figyelmes hallgatásra, és arra, hogy átadja önmagát - minden további célt vagy szándékot mellőzve - a fejlődésre irányuló belső ösztönzésnek. Sok egzisztencialista filozófus próbálja leírni ezt az állapotot, de csak a tudatosság illúziójától képesek ezúton megszabadulni: eljutnak a tudattalan köszöbéig, ám azt áthágni képtelenek."
Azért ez sok mindentől függ. Ha valaki aktív, de stresszes életet él, sokat dolgozik, sok konfliktusban vesz részt, sok támadás, sérelem éri, akkor időnként ki kell pihennie magát. Viszont ha valaki Flow-ban van, minden nap új izgalmas kihívások, élmények fogadják, ki tudja bontakoztatni a kreativitását, harmonikus a környezetével, békében él, akkor inkább próbálja maximalizálni az ébrenlétben töltött időt és hasznos tevékenységekre fordítani. (Pl. művészek alkotói fázisban.)
Érezni kell, hogy mikor mennyi alvásra van szükségünk. Nekem így 45 évesen néha a 6 óra is bőven elég a regenerációhoz, de volt rá példa, hogy 12 óra alvás után is fáradt voltam és kaja, zuhany után zuhantam vissza az ágyba.
A lényeg, hogy az ember visszataláljon a belső középpontjához, a Self-hez. Akkor önmaga.
"Az emberi élet sok aspektusát lehetséges számszerűsíteni és a különféle mindennapos tevékenységeket a számok alapján kialakított pontos szabályok által vezérelve elvégezni, kezdve attól, hogy hány kalóriát ajánlott fogyasztani egy-egy étkezés közben (és egyáltalán hányszor étkezzünk egy nap), azon keresztül, hogy mennyi vizet igyunk vagy éppen hány lépést tegyünk meg naponta, esetleg, hogy mennyi időt szánjuk sportolásra. A jól ismert képletek, mint például a napi ötszöri étkezés, a két-három liter víz fogyasztása vagy a tízezer lépés megtétele, persze csak ajánlott mennyiségek, amelyek személyenként változnak, mivel minden ilyen jellegű "recept" eredményességét az egyes emberek testfelépítésének, a körülményeknek és az életvitelnek a komplex függvénye szabja meg.
Még ha az ajánlott mennyiségek nem is mindig és mindenki esetében működnek egyformán, de mégis kapaszkodóként vagy útmutatásként sokszor ezekhez a leegyszerűsített, általános tanácsokhoz fordulunk, hogy valamilyen határozottabb formát adhassunk a mindennapoknak. Az alvás tekintetében szintén létezik ilyen általános javallat a pihenésre szánt órákkal kapcsolatban: egy felnőtt embernek nagyjából nyolc órát vagy ahhoz közeli mennyiségű időt kell alvással töltenie, hogy frissen ébredjen. Az ezt módosító tényezők lehetnek:
az életkor
a fizikai aktivitás
az egészségi állapot
De a szakértők körülbelül hét és kilenc óra közötti alvást ajánlanak egy napra. Mi történik azonban, ha ennél jóval kevesebbet időt tudunk csak pihenéssel tölteni? Működhet-e a napi négy óra alvás, hogy az ébren töltött plusz órák jóvoltából növelhessük a produktivitásunkat?
A válasz ebben a tekintetben is személyfüggő, de általánosságban elmondható, hogy az alvással foglalkozó szakemberek egyértelműen kevésnek tartják a négy, sőt, a hat óra alvást is és kísérleti eredmények igazolják, hogy már egy nap alatt is problémák lépnek fel a rejtett vagy kevésbé rejtett kialvatlanság miatt. Noha az ember nem mindig érzékeli, de valójában az agyi folyamatok, a koncentráló-, és emlékezőképesség azonnal romlik az alváshiány következtében. Az egyik legrosszabb hatást pedig az immunrendszerre gyakorolja a kevés alvás, így még könnyen meg is betegedhetünk tartósan fáradt állapotban. Az úgynevezett természetes ölősejtek (NK, Natural Killer) az emberi test legalapvetőbb védelmi rendszerét jelentik az egészséget fenyegető kórokozókkal szemben: ezek támadják meg az idegen és idegennek érzékelt, mutáns sejteket, amelyekből másképp rosszindulatú daganatok fejlődhetnének. Matthew Walker, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem Humán Alvástudományi Központjának igazgatója, egy kísérlet során felfedezte, hogy mindössze egy olyan éjszaka alatt, amikor csak négy órát alszik valaki, a természetes ölősejtjeinek aktivitása 70%-kal csökken.
"Ez az immunhiánynak egy aggodalomra okot adó állapota és érthető, hogy miért találunk jelentős összefüggést a rövid alvásidő és számos ráktípus kialakulásának kockázata között.
[...] Valójában a kapcsolat az alváshiány és a rák között annyira erős, hogy az Egészségügyi Világszervezet lehetségesen rákkeltő hatásúnak osztályozta az éjszakai műszakban végzett munkák minden formáját, az alvás-ébrenlét ritmus megszakítása miatt." - magyarázta a kutató egy TED előadásában.
A tudós elmondása szerint az is bizonyítható, hogy azok a férfiak, akik négy-öt órát alszanak naponta, kisebb herékkel rendelkeznek, mint a hét órát alvó társaik és a tesztoszteron szintjük is kevesebb: ugyanolyan szinten áll, mint a náluk tíz évvel idősebb férfiaké. Ezt Walker egy 2018-ban, a Journal of Clinical Sleep Medicine-ben publikált tanulmányra alapozta, amelyet 92 férfi bevonásával végeztek el és a mérések során korrelációt fedeztek fel az alvással töltött idő hossza és a vizsgált testrészek mérete között. A kutató számos más egészségügyi probléma megjelenését az alvásigényünk figyelmen kívül hagyásával és a krónikus kialvatlansággal magyarázza, az új emlékek elraktározásának képessége például a vizsgálatai szerint ilyenkor 40%-kal csökken a hippokampusz aktivitásának elégtelensége miatt.
Egy francia és cseh kutatócsoport 2015-ben közölt tanulmányából az is kiderül, hogy a szervezet cirkadián ritmusának megszakítása és a kevés alvás többek között glükózintoleranciát és inzulinrezisztenciát alakíthat ki, részben a reaktív oxigén gyökök megszaporodásának és egyfajta, a teljes testet érintő, gyulladás előtti állapot megjelenésének köszönhetően. A memóriára való negatív hatás pedig olyan jelentős lehet, hogy az agyat akár hamis emlékek rögzítésére is hajlamosíthatja. Ezt a szingapúri Duke-NUS Orvosi Iskola idegtudományi szakembereinek kutatásai is alátámasztották, mikor egy 58 fős csoporton tesztelték, hogy egy éjjelen át tartó teljes alvásmegvonás milyen módon hat a kognitív állapotukra.
A napi négy óra alvás tehát nem csak fáradságot, a koordináció hiányát, feledékenységet és a részegség tüneteihez hasonló hatást alakíthat ki, ami a vezetési képességet akár olyan mértékében módosítja, mintha valakinek 0,1%-os lenne a véralkoholszintje, hanem hosszabb távú megbetegedéseknek is a kiváltó oka lehet. Vannak azonban olyan emberek, akik teljesen egészségesek tudnak maradni mindössze napi négy óra alvás mellett is.
A test regenerálódásához szükséges idő hosszát le lehet csökkenteni valamennyire egészséges életvitellel, megfelelő étrend betartásával és az elalvás időpontjának rendszeresítésével is, de azok, akik úgy tudnak egész életen át funkcionálni, hogy közben csak négy órát alszanak, általában nem ezekkel a módszerekkel élnek - az állapotuk hátterében egy genetikai mutáció áll. Az ADRB1 adrenerg β-receptor és a DEC2 gén módosulása hozzájárul, hogy az ilyen mutációval rendelkező egyének számára a négy-hat óra alvás bőven elegendő, vagyis ugyanolyan kipihentek lesznek utána, mint mások nyolc-kilenc óra szunyókálás után. A DEC2 szerepét 2009-ben térképezték fel a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatói Ying-Hui Fu vezetésével, ez volt az első eset, hogy sikerült gyakorlati bizonyítékot szerezni a rövid alvás szindróma genetikai meghatározottságára.
A DEC2 ilyenfajta módosulása azonban olyan ritka, hogy a tudósok más okokat is sejtettek a háttérben, így tovább folytatták a vizsgálatokat és rátaláltak az ADRB1 génre, mint az alvás szabályozásáért felelős agyi régió meghatározó elemére. Az ADRB1-ben kódolt fehérje mutáns típusa gyorsabban lebomlik és máshogy funkcionál, mint a hagyományos megfelelője: az egérkísérletek szerint ez teszi lehetővé, hogy az agy olyan módon fejlődjön, ami megkönnyíti számára az éber állapot elérését és ennek hosszabb ideig való fenntartását.
A mutációval élők éber óráikban is frissebbek, energikusabbak és még a fájdalomra is kevésbé érzékenyek,
annak ellenére, hogy a szervezetüknek nincs ideje a rövid éjjeleken végigmenni az összes fázison, ami normál esetben a regenerációhoz szükséges.
A többi ember számára azonban lényeges, hogy a szakaszok megfelelő ideig kövessék egymást. A REM és NREM (non-REM) fázisok az éjszaka során körülbelül 90 percenként tesznek ki egy teljes kört, majd kezdődnek elölről, de időközben, az éjjel előrehaladtával a REM szakaszok hossza növekszik. A gyors szemmozgási szakasznak a tanulási folyamatokban van szerepe, ezért ennek kihagyása a memória szempontjából problémássá válhat, mivel így nincs kellő ideje az emlékeknek, hogy stabilan és hosszú távra a helyükre kerüljenek az idegi hálózatban.
"Manapság a legtöbb ember krónikusan kialvatlan. Ha nyolc-kilenc óra alvásra van szükséged, de hetet alszol, akkor alváshiányod alakul ki." -
mondta el Ying-Hui Fu - "Ez jól ismert, hosszú távú egészségügyi következményekkel jár. Nagyobb eséllyel alakulnak ki szív-, és érrendszeri megbetegedések, rák, demencia, emésztési gondok és legyengült immunrendszer."
Vagyis lehetséges ugyan próbálkozni az alvással töltött idő minimalizálásával és átmenetileg megpróbálni beérni kevesebb pihenéssel, esetleg bevezetni a multifázisos alvást vagy a napközbeni mikroalvásokra támaszkodni (ami vezetés közben életveszélyes lehet és amit a Magyar Neurológiai Társaság az agy elvesztett csatájaként említ), de egy egészséges ember számára az ideális állapotot az ennél jóval több alvási idő jelenti."
Igen, a tehetetlenség nagyon bénító. Ahogy visszagondolok, mindig azt éreztem, mikor orvoshoz mentem. Nem tudtam mit fog csinálni, nem tudtam mire jó az a sok orvosság. És aztán 1979-ben betelt a pohár - kérdeztem Tőle, hogy nincs más út, hisz ezek az erős gyógyszerek kinyírnak és pár hónap múlva megint kell. Aszonta nekem, hogy semmi vész, ha ez nem segít, írunk fel mást, erősebbet, az majd biztos megint segít. Na ez volt az utolsó csepp. Ha az ember egyre többet megtapasztal saját maga alapján, akkor ez előbbre viszi és már nem lesz olyan tehetetlen - és egyre több bajjal fog tudni megbírkózni. Az orvos meg ott lehet mint háttérnek, ha már nem tudunk mit kezdeni. Akkor aztán megmutathatja, hogy Ő többre képes...... Ez is olyan nyugtatólag hat rám, mert az orvosok biztos többet tudnak mint én, de mostanság nagyon visszaélnek ezzel. Ezért minden igyekezetem, hogy elkerüljem Őket.......
Mindig lehet valamit tenni. Sokszor a legjobb megoldás az, ha nem is teszünk semmit, csak megpróbálunk megnyugodni, lecsitulni, mélyeket lélegezni hosszabb ideig. Közben csak úgy dúdolgatunk magunknak ezt ezt, rezgünk, vibrálunk egy kicsit - mintha az ég világon semmi problémánk nem is volna. A test végül el is hiszi és lassan ellapátolja a bénító és rossz helyen lévő anyagokat (amiket többnyire magunk termelünk magunknak, rossz és sokáig tartó gondolatainkkal).............
"Valószínűleg még a macska sem tudja pontosan, miért dorombol. Egy önkéntelen tevékenységről van ugyanis szó, olyan hangról, amelynek a pontos funkcióját még mindig nem sikerült megfejteni. Azt viszont kutatásoknak már sikerült igazolniuk, hogy az embert megnyugtatja a dorombolás, nem hiába vannak macskadorombolós applikációk a Google Playben például azoknak a szerencsétlen sorsú embereknek, akiknek nem a gazdájuk egy macska.
Az hagyján, hogy nem tudjuk, miért dorombolnak a macskafélék (igen, nemcsak a házi macska, de például a puma és a gepárd is), de még azt sem értjük pontosan, hogyan csinálják. Az 1960-as években volt egy olyan elképzelés, hogy a jellegzetes hangot egy, a szívbe vezető visszér szivárgása okozza, de ezt azóta megcáfolták. A jelenlegi legjobb tudásunk szerint a hang a macska gégéjében található izmoktól származik, amelyek mozgás során kitágítják és összehúzzák a hanghártyát, a gégének azt a részét, amely körülveszi a hangszálakat. A levegő minden ki- és belélegzésnél vibrál, az eredmény pedig ez a furcsa, megnyugtató hang.
Annak ellenére, hogy a tudomány ma már meglehetősen biztos abban, hogy ez a folyamat eredményezi a dorombolást, nincs határozott válasz arra, hogy mi váltja ki, és mi kontrollálja magát a folyamatot. A legvalószínűbb jelölt egy idegi oszcillátor a macska agyában, amelynek egyébként ezen kívül nincs konkrét célja – de az, hogy mi indítja be ezt a neurális áramkört, egyelőre egyáltalán nem egyértelmű. Az is csak találgatás, hogy miért tud néhány macskaféle dorombolni, és miért képtelen rá néhány másik – erről részletesebben itt írtunk.
És valójában az igazán fontos kérdés, amire valószínűleg soha nem fogunk választ kapni: miért? Miért dorombolnak a macskák? Boldogok, nyugodtak, stresszesek, mérgesek, félnek ilyenkor? Bármilyen meglepő, mindegyik megesik.
A legtöbben viszont nyilvánvalóan azt vesszük észre, hogy akkor indulnak be a dorombolómotorok, ha a cicák boldogok – de valójában sok macska dorombol akkor is, ha szorong, ha fél, sőt még ellés, vagy akár haldoklás közben is. A The Atlanticnak nyilatkozott egy olyan állatorvos, aki katéterezés közben hallott macskát dorombolni. Éppen ezért inkább csak elméletek léteznek arra vonatkozóan, hogy mi hozza ki ezt a furcsa hangot az állatokból.
A kismacska már néhány naposan dorombol, még a szeme sem nyílt ki, de már így reagál a macskamama közeledésére, és evés közben is gyakran beindítja a motorjait. Éppen ezért a legvalószínűbb magyarázat az, hogy – mivel a kismacskának az anya közelsége és az evés megnyugtató – a cica később is akkor dorombol, ha nyugodt és elégedett, például a gazdájával fekszik a kanapén, vagy nagyon finom falatokat eszik. A dorombolás ezen elmélet szerint egy kölyökkorból maradt válaszreakció a kellemes ingerekre. Ez azonban nem magyarázza, hogy miért vannak macskák, amik még az állatorvosnál is rákapcsolnak a pürrögésre.
Erre a The Atlanticnak egy másik állatorvos azt mondta: előfordulhat, hogy egyes állatoknál a dorombolás egy vokális tikkelés, olyan hang, ami akkor is automatikusan beindul, ha az állat meg akarja nyugtatni magát. De lehet akár segélykérés, vagy fenyegetés is, egyszerűen nem lehet kizárni egyik vagy másik funkciót sem.
Létezik egy olyan elképzelés is, hogy a macska a dorombolás rezgéseivel segíti elő az öngyógyulást – ez ezoterikus blablának hangzik, de valóban működhet, a témával (mármint a gyógyítással, nem a macskadorombolással) már a NASA is kísérletezett. A dorombolás frekvenciatartománya (25–100 Hz) beleesik azon határértékek közé, amelyek vélhetően elősegítik például a csontnövekedést, mivel a csontok a rezgés okozta nyomás hatására keményednek. Más frekvenciák a szövetek esetében működhetnek ugyanilyen hatással. A csontok a 25–50 Hz közötti, a bőr és a lágy szövetek pedig körülbelül 100 Hz rezgésre reagálnak.
Ahogy korábban is említettük, a dorombolás nemcsak a macskára, hanem az emberre is hat: kutatások kimutatták már például, hogy a macskatartás majdnem harmadával csökkentheti a szívelégtelenségben vagy stroke-ban való halálozás esélyét."
Igen, gyakorolni kell. Otthon vagyok, a feleségem nagyon fél. Most az utolsó héten is feljavultam mindkét kézzel, egész káprázatos, a ballal 5 centire vagyok az egyénimtől, jobbal 20 centivel. Túldobtam márciusban már az 50 métert - ez egészen felemelő érzés.
Igen az is, meg a sok fekve végzett gyakorlás azért hosszanti irányban is segít úgymond szétterjedni.
Hát abból a koronavírusból egész vészjósló helyzet lesz az emberek felelőtlensége miatt is. Ki tudja mi lesz, de egész dőbbenet, hogy mi zajlik.
Még mindig ennél a számoknál tartok, de csinálom, nem hagyom abba. Számít az, hogy milyen arányban van a belégzés-kifúlyás aránya a benttartás fázisához képest?
Jó olvasgatni az eredményeid, mert látszik, hogy komolyan csinálod, nem csak úgy lötyögve, unaloműzés címén.
Fontosak az eredmények, mert ezek inspirálnak és egítenek abban, hogy még jobb legyél.
68 évesen ilyen kondícióban lenni, na ez a nem semmi! Gratulálok!
Véleményem szerint nem nőttél, mert a növekedés megáll 20-25 éves korban.
Szerintem a légzésnek és a rezgéseknek köszönhető ez az ún. "növekedés" nálad. A csigolyák között megnővekszik a hézag(egészséges csigolya közök, megfelelő folyadékmennyiséggel), ezáltal leszel magasabb. Bár én csak egy laikus vagyok, más biztosan jobban ért ehhez.
Mi a véleményed erről az új koronavírusról.
Magyarországon még csak most van felfutóban a regisztrált fertőzöttek száma. Vannak intézkedések, reméljük minden rendben lesz.
Az kezdetnek nagyon jó, a javulás nem lesz lineáris, egy idő után elindulhat fejjebb. Persze ez függ a gyakorlástól is, meg sok minden más tényezőtől is.
Tavaly nem tudtam a nyolcadik évben, gondolom a 2 súlyos sérülés is belejátszott, főleg a július végi ball vállficam, ínhúzódás meg izomszakadások. Ez teljesen szétszinkronizálta a bal jobb kéz összhangját - minden mozdulat mindkét kézzel visszaesett pár hónapig. Nem sokkal, de olyan 1.5-2.0%-al, ami kb 1 métert jelent. Az idén januárban már megközelítettem 25 centire a tavalyi legjobb januári eredményemet (még a sérülés előtt értem el). S a februári már egész mesés eredményeket hozott. Azt az említett 49.40 métert 2 különböző héten is túlszárnyaltam, először 49.55-re, majd 49.70 méterre - ami már 160 centivel jobb, mint az eddigi 2018-as volt. A bal kéz is kitett magáért, egészen 245 centivel lett jobb, mint a 2018-as eddigi legjobb februári (a 2019-től 365 centivel jobb ez).
Ez az ábra jól szemléltet mindent, szépen látni, hogy megfékezett a januári, de főleg a július végi súlyos sérülés. Lejjebb van ilyesmi az 1516-os hsz-ban, az 2016 júniusáig mutatja. Ez 2020 februárig. Az ábrára kattintva megnagyobbodik.
Pont azért szeretem én ezt művelni, mert nem dögleszt ki (nem terheli a szívet), de közben megy az égetés ezerrel.
Idővel menni fog, ha minden nap gyakorolsz, akkor egyre keményebbek és rugalmasabbak lesznek az izmaid is. No meg a csontjaid is, ami idős korra főnyeremény lehet. OK, szívesen megosztom, amit és hogyan csinálok a mindennapokban.
Igen, 68 leszek júliusban, pár hónap. Igen, kb annyival, de nem látszik, inkább soványnak nézek ki. Sűrűbbek és keményebbek lettek a csontjaim a sok rezgéstől, vibrációtól - s most már az izmaim is. No meg azért egy kis többletizomzat ki is alakult és igencsak jól megformáltan néznek ki, nem hittem volna. Ezek nélkül nem tudná a test kiállni azt a hatalmas terhelést, ami a gerelynél lép fel - én gyakorlatilag helyből el tudom érni ugyanazt a gerelysebességet, amit nekifutással értek el a világcsúcsoknál. S ami még fontos, hogy nőttem is, múlt héten mértem pontosan és 193.9 és 194.0 centi között volt a magasságom. Hosszú hosszú éveken át olyan 191.5 centis voltam, 2003-tól kezdtem icipicit milliméterenként rápakolni. S remélem, hogy még nincs vége a fejlődésnek, a mostani február azt sugallja.
Most 6mp beszívás, 6mp kifújás és 8mp légzésvisszatartás. Ezzel már boldogulok, de nem érzem, hogy innen fejlődöm. Mintha megragadtam volna ennél a ritmusnál. Mondjuk nem is sokat gyakorlok, mert naponta 3x tudok egy kis időt szakítani rá.
Még mindig tudsz a gerejjel fejlődni? Ez szintén nagyon figyelemre méltó. Csak így tovább!
Azért szívesen olvasom, ha megosztod az élményeid.
Igazából nincs sok jelentősége az infarktusomnak, csak hát nem akarom meghajtani a motort, ami már nem 100%-al ketyeg. Lehet, hogy csak akartam mondani. Az is lehet.
Igen, ha a pulzus nem emelkedik, akkor nem terheli a szívet sem. Én is így tudom.
A gyakorlatokat próbálom elsajátítani, bár ez a köldökös kicsit több időt igényel. A lépcsőzőst is kipróbáltam, de azt is gyakorolnom kell még.
Nagyon köszönöm a leírásokat!
68 éves leszel hamarosan?
Ez igen! Minden elismerésem. 7-8 kilóval vagy nehezebb? Híztál, vagy sűrűbbek lettek az izmaid?
Hát mit akarsz így elsőre? Az a 15 mp az nagyon sok így elsőre, minden elismerésem. Perszehogy nem fog menni folyamatosan ekkora dózissal - ha türelmes leszel, akkor eljuthatsz idáig, meg még továbbra is. Kezdetben jópár napig, hétig elég lesz a pár mp is - majd idővel ráérzel és több is fog menni.
Mondjuk addig, amíg jól esik, nem megerőltető. Én így meg nem mondom, hogy pontosan mennyit is csinálom - mostanában már sokkal kevesebbel is tudom tartani a szintet. Kb pár perc szünet után észbekapok, hogy nyomjak már le egy két (sokszor 5-6) ciklust. De például TV nézés közben (fekve) nagyon sokat csinálom. Ezen a hétvégén dobtam egy hatalmas egyéni csúcsot a februári hónapra - ez megint úgymond felvillanyozott és eszembe juttatta, hogy talán jól csinálom, akkor tegyem oda magam megint egy kicsit jobban. Ez a csúcs 130 centivel több (tegnapelőtt 49.40 métert dobtam helyből), mint amit 2018-as maximumom volt és 185 centivel több, mint amit tavaly tudtam februárban (a súlyos csuklósérülésem utáni hónapban). S még csak február eleje van, lehet még esélyem ezt is túlszárnyalni. Általában a február a legrosszabb hónap, minden csupa víz, a talaj szinte kásás, nagyon csúszós, hideg is van stb. Eddig minden évben áprílisig-májusig sokat tudtam javulni (2 métert is) a januári-februári teljesítményhez mérve. Ez mindenképp nagyon bíztató és oda fogom magam tenni, hogy sikerüljön legalább 50 méter feletti.
Nem emlékszem arra, hogy katéterezett vagy, lehet említetted - de pénteken visszaolvastam, amikor 2016-ban itt ebben a topikban jól elcsevegtünk és ott se olvastam ezt. Lehet átugrottam, vagy más topikban említetted.
Ha abból indulunk ki, hogy ennél a technikánál a pulzus abszolút nem emelkedik, akkor talán ki lehetne jelenteni, hogy nem terheli a szívet még annyira se, mint egy gyaloglás - viszont javítani javíthat rajta, nem is kicsit. Például a ritmuszavar is rendbejöhet, mivel a szív elektromos impulzusokra reagál - ezzel meg azok az impulzusok nagyobbak, erősebbek lesznek - így nem fog kihagyni a szív ütéseket. Minden embernek itt ott kihagy 1-2-szer. Nálam is előfordult néha néha, de már fél éve nem tudtam egyszer se észrevenni ezt a jelenséget.
Ja, azt az érzést én is nagon jól ismerem. Voltak nekem is olyan időszakaim, amikor úgymond az egész ember fájt nekem. Most is van itt ott pici érzés, de az szinte semmi - ilyen idős korban és ekkora terhelésnél szinte lehetetlen, hogy az ember ne érezzen itt ott valami kis fájdalmat. Pontosan, az lehet a meszes lerakódásoktól is - és azokat nagyon nehéz onnan kinyomatni, elhordani, feloldani stb - de idővel (a sok gyakorlástól) nagyon enyhülnek a fájdalom érzetek, sok helyen teljesen el is múlhatnak.
A derkat belülről kellene kiegyenesíteni egy kicsit (az utolsó 5-6 csigolyát) - próbáld a köldököd alá tenni a két kezed és mikor a kilégzés után már feszíted az izmaidat, akkor a kezeid fokozatosan erősen nyomd befelé. De mivel ott is feszes az izom, akkor még feszesebb lesz és sokkal gyorsabban fog remegni - érezni lehet (kellene), hogy számottevően csökken a fájdalom, vagy teljesen meg is szűnik. Ez aztán szinte kényszeríteni fogja az embert, hogy ezt művelje - és így egy idő után már e gyakorlatok nélkül se lesz érezhető a fájdalom, vagy olyan kicsi lesz, hogy szóra se érdemes.
A térdnél megpróbálhatnál például ilyesmit - mész fel a lépcsőn kettesével. Mikor a felső lábadon lesz a súly és kezd erőlködni, hogy felvigyen - na most két ujjheggyel jó erősen nyomd a térdkalács alatti ínt (kb középúton). Ez rettentően felgyorsítja a nagyon pici remegését és csökkenni fog a fájdalom. A hátsó és oldalsó inakat is fel lehet hasonlóan gyorsítani - ilyenkor nő a feszültség annyira, hogy elmúlhat a fájdalom.
Hát az az oldalhajlás engem is meglepett, nem gondoltam volna, hogy valamikor sikerülhet - pláne még úgy, hogy kb 7-8 kilóval nehezebb is vagyok, mint pár éve. Tényleg úgy néz ki, hogy az a technika valamit elindított bennem - mintha a fogaskerekek egyre jobban a helyükre pattognának és olajozottabban dolgozik az egész test - már helyretenni egy teljesen lebénult testrészt se egyszerű feladat.
Pár hónap múlva leszek 68 éves, nagyon remélem, hogy decemberig megdönthetem azt az 50.60 métert helyből, amit 2018-ban értem el. Tavaly csak 15 centivel kevesebb sikerült - gondolom a 2 súlyos sérülés miatt is. De majd meglátjuk.
Olyan izgatott lettem, hogy tegnap este, már el is kezdtem a gyakorlást. 5 másodperces beszívást-kilégzést tartok és 15 másodperces feszítést. Remegésnek még nem mondanám, mert még a feszítés sem megy egyik percről a másikra. Sokat kell ezt gyakorolnom. A másik az, hogy a 15 másodperces feszítés után, annyira kapkodok a levegő után, hogy hirtelen nem tudom folytatni az újabb belégzéssel. Megpróbálom úgy, hogy rövidebb ideig tartom ki a feszítést, hátha így folyamatos lehet a gyakorlás. Mennyi ideig lehet egy alkalommal csinálni a gyakorlatot? Nem tudom, hogy emlékszel e még, de régen említettem, hogy megkatéterezett szívbeteg vagyok. Emiatt is kérdezem, hogy mi a véleményed a gyakorlások idejével, intenzitásával kapcsolatban?
Gyaloglás közben a térdem elől és hátul, a bokám is sokszor és a derekam a farkcsont környékén fáj. Fent a lapockáim környékén pedig még mindig izomcsomók gyötörnek. Magyarul, szinte majdnem mindenütt van kisebb vagy nagyobb fájdalmam. Azt mondják az orvosok, hogy meszes lerakódás, nem lehet vele mit kezdeni.
Egyszerűen elképesztő, amit csinálsz. Amilyen hajlékony vagy, az egyszerűen hihetetlen. Tudom, kérdeztem már. Hány éves is vagy most? Minden elismerésem.
Hát az engem is ledöbbentett, olyan sérülésnél fél év is eltelhet, míg visszajön egy sportoló a sérülés előtti szintre, sokszor már nem is tud később olyan szinten teljesíteni. Az nagyon fájdalmas volt, de a kezdetektől tudtam semlegesíteni a fájdalmat és edzhettem is nagyon sok irányban. A januári teljes bénulás nem volt fájdalmas (hisz teljesen érzéketlen volt a csuklótól lefelé), de az meg szentségül ijesztő - de pár nap alatt éreztem, hogy visszahozom, onnantól már nem volt nehéz mentálisan se.
Ez a technika nagyon egyszerű: lélegezzünk be orron jó hosszan és mélyen, majd fújjuk ki a levegőt. Na most jön a nagy meló. Meg kell ehhez feszíteni az összes izmot egyszerre, nem egyszerű - ettől szinte maguktól remegni kezdenek. Majd, ha már úgy érzed, hogy elég - na most akkor elernyeszted az izmaid és egyidőben kezded szívni befelé a levegőt orron keresztül. Majd kifújod és újból az összes izom remegéses megfeszítése..... Olyan ciklusokat válassz, amik jól esnek (kezdetben néhány mp) - de ha odateszed magad és rendszeresen elég sokat fogod ezt csinálgatni a nap folyamán - akkor a feszítéses remegéses rész hatalmas méretűvé is vállhat - mindenféle légszomj nélkül. Nálam már simán megy 120 másodpercig is - ez egész irreális a kezdetihez mérve.
Tehát, ha megfelelően meg tudod feszíteni az izmaidat (a legtöbbet ami van - s van vagy 600), akkor gyakorlatilag már szinte maguktól is remegni kezdenek - de mintha észre se vennéd. Én például nagyon észreveszem, még azt is érzem, hogy az agyam is remeg a szó szoros értelmében. A szemek is, alább valahol olvashatod is, hogy hogyan láthatnád a remegés eredményét és miért pont olyan színnel. Ebben a technikában az is a nagyon jó, hogy bármilyen helyzetben kivitelezhető - például vonatban ülve, melóban ülve a számgép mögött, otthon fekve TV nézés közben, evés közben is, gyaloglás közben is, bicajozáskor is stb stb.
De mi történik a testben? Hatalmas lesz a nyomás, de a nyomáskülöngség nem fog változni (mert mindenhol egyforma nagy lesz), a pulzus nem fog emelkedni. Na és mi minden zajlik ekkor a testben - azt néhány topikban már próbáltam magyarázni: cukorbetegség, reflux mi az, élhetünk 150 évig vagy tovább, krónikus prosztatgyulladás, emberi hang gyógyít?, meg 1-2. Elég megnézni az én utolsó 10-30 hozzászólásomat azokban a topikokban. Hogy hogyan jöttem rá erre és miért csinálom már nagyban több mint fél éve - az is megtalálható ott is és itt is van egy kevés. Olyan mutatóim lettek pár dologban, hogy nem győzök csodálkozni. A jó kérdés az is lehet - hohgyhogy nem pattognak szét az ereim, nem loccsan szét az agyam, nem mennek tönkre a belső szerveim (azok remek állapotba kerültek) stb....
A derkam is jobb lett, pedig a gerely kegyetlenül terhel minden inat, izületet, izmot. Még így 104 kilósan is simán megcsináltam pár napja azt, amit régen is tudtam - az ajkammal nyújtott lábaknál meg tudtam érinteni a terdkalácsomat, a homlokom tehát majdnem a bokánál volt. De az oldalsó kilengés azért ledöbbentett - mondom megnézem azt is. Nyújtott lábakkal oldal irányban kell megtörni a derkat és az ujjakkal minél mélyebbre lemenni oldalt a térdig, vagy alá. Régen sikerült lemenni a térd alá olyan 7-8 centivel - de most majdnem a bokáig. Csak néztem, persze ez kellemes meglepi volt, pedig ilyen fajta speciális edzést nem is végzek - az a nagy nyomás elintézte, hogy az alsó pár csigolya homorulat (befelé tolódik az évek folyamán és egyeseknél elviselhetetlen fájdalmakat okoz) kiegyenesedett és szinte teljesen felépülhetett az a rész. Persze semmi semmire se garancia, már holnap felfordulhatok.
Pontosan hol fáj gyaloglás közben? Szerintem perszehogy lehet javítani - ha ki tudod egyenlteni a belső nyomást, akkor pillanatokon belül elmúlhat a fájdalom. Ha csökken a nyomás, megint érzed. Így ez a felismerés szinte hajtani fog, hogy igyekezz ott nagyobb belső nyomást generálni - az ecsetelt technika erre nagyon jó. A belégzés végén is nagy lesz bent a nyomás és csökken a fájdalom - de ki kell fújni a levegőt, hogy a sejtek rendesen átvegyék a vérből az oxigént - ha ez megvan, onnantól lejet melózni a belégzésig. Gyakorlatilag csak egy kicsit másképp kell lélegezned. A begyulladt és fájó helyen nagyobb a nyomás, ezért oda szinte nem is tud sok vér átmenni, erőtlen marad, lassan épül fel stb. Ezért fontos, hogy oda tudd vinni a nagy nyomást és a remegést - ami aztán segíti a vérben lévő anyagok odajutását (és a salak távozását is) - mint egy légkalapács megy át a betonom, mintha vaj lenne.
Nekem például annál a vállficamnál, izomszakadásnál és inhúzódásnál szentségül fájt. Annyira be is volt dagadva, hogy szinte mozgatni se tudtam. Gyaloglásnál, ha rosszul tartottam a kezem, vagy rosszul feszítettem az izmokat - akkor az ájulás határáig emelkedett a fájás. Ez nagyon jó volt a gyakorlás szempontjából, mert aránylag kis idő alatt kitudakoltam, hogy mit és hogyan - onnatól már gyerekjáték volt. Hét nap múlva már dobálgattam is, de csak olyan 50-60%-al. Négy-öt hét után elértem a 100%-ot mindeféle fájdalom nélkül. Az első 10-15 napban nem tudtam azon a felemen aludni, nem is lett volna jó - mert az katasztrófához vezethetett volna
Már igen rég jártam erre, de ritkán benézek és olvasgatok, olvasgatom a bejegyzéseidet. Nekem ez az 5 hetes gyógyulásod az, ami teljesen megdöbbentett.
A levegővétel és kifújás rendben, de a rezgéses izommunka az nem világos. Hogyan kell ezt megfelelően csinálni, mert dunsztom sincs arról, hogy fogjak hozzá.
Sajnos időközben ízületi gyulladásom lett, ami szerintem kopással is párosult és már nem tudom, hogy mit csináljak. Ha nem túl nagy kérés, légy szíves szájbarágósan írd le ezt a rezgéses izommunkát, hátha segítene a problémámon. Régebben még reggel és este is eljártam intenzív sétát tenni, de a fájdalom mára megálljt parancsolt. Szeretnék újra ilyen mennyiségű sétákat tenni a de a fájdalom ebben megakadályoz.
Szerinted lehet ezen egyáltalán javítani, vagy egyszerűen el kell fogadni?
hát igen, a kicsik sok mindenre jobban ráéreznek, mint a felnőttek - akkor sok mindent megtanulhatnak, még a légzésük is olyan természetes és jobb, mint sok felnőttnek.
Az jutott eszembe, hogy fennmaradt rengeteg nepdal, ugy, hogy regen nem volt tv, radio meg kulturhaz. Azt a mindennapi eletben, mindig hasznalhattak ha jokedvuk volt vagy ha banatuk.
Hát érdekesnek érdekes, amit elértem – segített egy felismerés, hogy másképp csináljam és magam csináljam, gyakoroljam. Az orvoslás azon alapszik, hogy valamivel elmész oda, megnézik, kivizsgálják, mondnak ezt azt, adnak ezt azt, felírnak ezt azt – ja és kezelni próbálják a kérdéses részt. Én gyakorlatilag a kérdéses részt békén hagyom – de a többit bevetem a kérdéses rész megsegítísére. S úgy néz ki, hogy ez működik. Van mondjuk 100 milliárd sejtünk, mondjuk most ez itt a kb 1 millárd szenved – akkor a maradék 99 milliárdnak kutya kötelessége, hogy segítse valahogy azt az 1 milliárdot. S ahogy épül fel, maga az érintett rész egyre nagyobb darabja is beszáll a fennmaradó gyenge rész megsegítísébe. Ha nem így lesz és folyamatosan a gyenge rész lesz piszkálva (a többi meg inkább gyengítve, mondjuk bogyókkal) ezzel azzal – akkor egyre több milliárd sejt fog szenvedni.
Van a réten 100 ember, egyszercsak jön 3 tökfilkó és elkezd garázdálkodni. Senki se mer megmukkanni. Végül valaki felszólal, jól elintézik. Ha mindig csak egy vagy 2 fog közbelépni, akkor felülkerelednek az egész társaságon. No de ha egyszerre egységesen szembeszállnak a 3 tökfilkóval – akkor semmi esélyük a tökfilkóknak. Vagy az állatvilágban, legel egy 1000 fős gnu csorda, jön egy oroszlán és leteper egyet a többi 999 minden ellenállása nélkül.
Sejtjeink képesek és nem félnek magukat beáldozni (dolgozni a gyengékért) az egész (test) túlélése érdekében. Ezt csináltam például akkor, mikor teljesen lebénult a jobb kezem csuklótól lefelé. Olyan rossz is volt, hogy nem tudtam a hüvelykujjamat a mutatóujjamhoz érinteni, a többit még csak meg se közelíteni – semmi erő nem volt az ujjaimban. A többi sejtemet bevetettem rendesen, hogy segítsenek ezen. A kezeket összekulcsolva valahogy úgy lélegeztem, mint nemrég taglaltam. A sok rezgés végül újjáépítte (sokkal nagyobb feszültséget generált) a neuronhálózatot azon a részen – és aránylag rövid időn belül (3-5 hét) teljesen rendbejöttek.
Akkor lehet nem addig gyakoroltál nyomást, amíg az egész látótér erősen sárgás nem lesz. Persze sok zöld, kék, meg piros kis pöttyyöt is látni, meg itt ott más színeket. Rendes fénytenger az. Ha többször egymásután (bizonyos időközönként) próbálkozik az ember de csak egy kézzel és szemmel, akkor még a vakfolt helye is szépen látható (fekete marad). Mikor már kezd halványulni a háttér, de ahol a legtöbb receptor van (11-20 fokkal körbe a középponttól, olyan ellipszis pálya) ott még világít a sárgás (majd más lesz belőle ahogy csökken a rezgés frekije) fény - a sávban a vakfolt helye fekete marad. Másik kézzel és szemmel a másik felén lesz a vakfolt helye.
Kirpobáltam, azonnal elárasztotta a fény, de én főleg többféle színu pontot láttam, egészen élesen. ahogy elveszem, pár mp mulva teljesne el is tunik minden.
