Láttam, hogy van már róla valami topik-kezdemény, de elhaltnak tűnik. A másik meg nem is az. Szóval. Nagy kedvencem. Az egyik. Steinbeck. Akár tanyán van, akár barangol a világban, akár városba veti a figuráit, mondanivalója, cselekményei, karakterei egyedülállóak, viccesek, meghatóak, emberiek, pátosz nélkül, egyszerűen és mégis a sztratoszférában. Időről időre visszatérek hozzá, ha szórakozni vagy szomorkodni akarok, vagy a kettőt egyszerre.
Nem a Rosszkedvünk telére mondtam, hogy vicces, az csak szimplán nagyon jó. A vicces könyvei Mack és a fiúk meg a Doki történetei, a Kék öböl meg a Szerelem csütörtök. Olvasd.
Jut eszembe, a Rosszkedvünk telét azóta elovlastam. Valóban nagyon jó könyv, de nem érzem, hogy sokkal de sokkal jobb lenne Wodehouse-nál. Pontosabban szerintem nemlehet összehasonlítani, annyira más a két író. Wodehouse a valóságra magasról fittyehányva ír nagyon vicces könyveket. Steinbeck viszont a valóságról ír, olykor szellemesen. Steinbeck mondanivalóját és eszközeit tekintve nyilvánvalóan mélyebb, Wodehouse viszont ezerszer humorosabb. Azt mondani, hogy egyik jobb a másiknál olyan, mint azt mondani, jobb az alma a rántotthúsnál. Ami engem illett, mindkettőre egyformán igényem van a megfelelő helyen és időben.
Jaja, tök jó, csináld, nekem erre most nincs időm, kicsit sűrű az élet. Néha hónapokig nem is járok erre, régen nem így volt, használd ki, ha van időd.
Az Egerek és emberek nekem minden formájában tetszett, a filmváltozat volt a leggyengébb, pedig az is igen erős volt. Viszont nem találom sehol a Rosszkedvünk tele filmváltozatát, pedig örök kedvencem, Donald Sutherland a főszereplő. Ha látja valahol valaki, gondoljon rám.
Ha nem áll hozzád közel a téma, akkor szerintem nem érdemes a könyvvel próbálkoznod.
Egyébként nem tudnám megmondani, hogy nekem milyen formában tetszett a legjobban az Egerek és emberek. Először színházban láttam, a könyvet csak utána olvastam. Nagyon jó volt színházban, filmen és olvasva is.
Nekem most mást kell olvasnom, de emlékezni fogok erre az ajánlásra.
Ami a topic süllyedést illeti, úgy tűnik, én is magam maradtam a topicomban, vagyis édes kettesben maradtunk a kedvenc költőmmel, de úgy tervezem, hogy sok-sok információt fel fogok rakni róla, és ennek előbb-utóbb akár még értelme is lehet.
Én az Egerek és embereknek a film változatát láttam, és bár kedvelem a két színészt, maga a film témája meg úgy egyáltalán nagyon nem áll közel hozzám. Ez nyilván távol tart a könyvtől is, pedig lehet, hogy könyvben jobb. Általában úgy szokott lenni.
Híjj, ha megvan a Kék öböl, azonnal kezdd el olvasni, imádnivaló az a könyv. Ha végzek a Für Elise újrázásával, bizisten nekiállok újra, pedig már kétszer olvastam, de hihetetlen jó.
Ezen kívül szívesen ajánlom még a Szerelem csütörtököt, ami az öböl folytatása, de nagyon ütős a Rosszkedvünk tele is. A gyümölcsös sztorik nagyon nyomasztóak, bár én azokat is szerettem.
Én nem hagynám süllyedni, de annak, hogy egyedül lelkesedjek itt bizonyos könyvekért, egy idő után nincs értelme. Ha lenne kivel megbeszélni...
Így van ez a művészeti témájú topicok többségénél.
De te, mint topicgazda, miért hagytad süllyedni?
Nos én annyit tudok hozzászólni, hogy az Édentől keletre és az Egerek és emberek regényeket olvastam, láttam a belőlük készült híres filmeket, sőt az utóbbinak kétféle színházi feldolgozását is megnéztem.
A két regény közül hozzám az Egerek és emberek áll nagyon közel, olvasva, színházban és filmen is csodaszép élmény volt. Igazi torokszorító katarzist tud okozni.
Jut eszembe, a Lement a hold-at is olvastam, de annyira régen volt, hogy épp csak rémlik.
Nálunk is megvan a polcon az Érik a gyümölcs a Kék öböl-lel. Anyukám elkezdte az Érik a gyümölcs-öt, de nem bírta vagy nem tetszett neki.
Azt meg végképp elfelejtettem, hogy a Szerelem csütörtökben Hazel mekkora jellemfejlődésen megy keresztül csak azzal, hogy minden erejét megfeszítve elkezd figyelni.
Nagyon-nagyon sajnálom, hogy nincs a Konzervgyár utca lakóiról több történet, végtelenített ciklusban bírnám olvasni.
Nemrég estem túl magam is az árrésen. Annyira, de annyira jó ez a S., ahogy alapigazságokat elmond: kapzsiság -> bukta, egyet nem értés -> káosz (ld. Kedves nevelési csődje), de közben azért a nem annyira figyelők kedvéért Dokival is elmondatja a frankót. Az az igazság, hogy a sznobikus énem valószínűleg hamar fintorogni kezdene a Konzervgyár utca légkörétől, mégis vágyom oda.
Részemről az ötbékás árrés felbukkanásánál röhögtem percekig némán. Úgy jó ez a Konzevgyár utcai világ, ahogy van. Most vagyok kész az öblögetéssel (harmadszorra), nekiállok a Szerelem csütörtöknek; kár, hogy nem írt még egy csomó sztorit ezzel a társasággal.
Ez egyáltalán nem rossz gondolat. Nekem is fontos volt ez a szál, de inkább olyan szempontból, hogy pár (jópár) évtizeddel ezelőtt simán meg lehetett csinálni, hogy bár lakhelyelhagyási tilalom alatt állott, mehetett ahová akart, ha nem csinált bajt, nem volt semmi következménye, nem volt elektronikus nyilvántartás, nem volt szinte semmilyen kapcsolat az egyes államok között. Ma ezt nem lehetne megtenni. Minden mást, ami a könyvben előfordult, igen, sőt.
Eirik
Késő, tegnapelőtt beeveztem az öbölbe, Mackék pont most rendezték be a Palota lebujt. Megint nagy élmény, Hazelről már szinte meg is feledkeztem, pedig mekkora fazon, hogy csak kérdez, de nem érdekli a válasz, semmit nem felejt, de arra nem veszi a fáradságot, hogy rendet tegyen a fejében felhalmozott információk között, miközben a szellem legnagyobb urának gondolja magát. Hihetetlen tag.
Rég volt, csak azt tudom biztosan, hogy bennem akkor nem voltak ilyen érzések. Nekem a fiú története adta talán a kerekségét az egésznek, aki kijön a börtönből az újrakezdés reményébe, de egy olyan világba érkezik, ahol nincs lehetőség újrakezdeni. Most ezt nagyon elnagyoltan fogalmaztam, de gondolom érted, mit akarok mondani. Minden esetre nem mostanában lesz, hogy újra olvasom. :)
Hasonló érzéseim nékem is voltak a végén; most, hogy felhoztad, kissé kiélesedtek az azóta széppé kopott emlékek, ahogy a költő mondaná. Viszont tényleg javaslom a Késik a szüretet gyorsan elolvasni; egész más szinten, más megközelítésből íródott a regény, és a kettő együtt ad valami közölnivaló-szerűséget (ha lezárást pont nem is).
Alapvetően nincs gondom a befejezetlen könyvekkel, sőt, de itt nincs lehetőség a továbbgondolásra, nem hogy nem megnyugtató vég nincs, semmilyen, olyan az egész, mintha néhány hétre bepillantást nyernél egy nyomorúságos életbe, de annak minden részletébe, aztán egyszer csak két lepénysütés között azt mondaná az író, hogy talán holnap lesz szalonna is, de mégsem mondja. De ha mondaná, az is kevés lenne. Nem a történettel van baj, csak azzal, hogy miniatűr részletekbe hagy betekintést, aztán megunja, és nem folytatja. Ez volt az érzésem hát.
Szerintem pedig pont az az egyik lényege, hogy nincs vége. Szerintem pl. Kafka Kastélya sem befejezetlen, az úgy kerek, hogy nincs vége, mert ennek sosincs vége. Nincs egy megnyugtató lezárás, szálak elvarrása. Nekem az Érik a gyümölcs nagy élmény volt, mert a mai napig láőtom az emberekben azokat az ösztönöket, amik ahhoz vezetnek, hogy ilyen állatmódjára bánnak egymással. Szerintem izgalmas a dolog pszichológiája. Hogy csinálsz ellenséget a saját honfitársaidból. Plusz egy sajátos vetületét adja a könyv az amerikai álomnak.
A végére értem én ennek a gyümölcsös sztorinak, de nem lett vége. Tulajdonképpen a legjobban az zavar az egészben, hogy az utolsó 50 oldalon kétszer annyi izgalom volt, mint az első 550-en, de itt sem rágtam le egy fél körmömet sem. Végig az volt az érzésem, a frappánsul beszúrt gyorsító, tény- és összefüggésfeltáró fejezetek ellenére, hogy Steinbeck csak írta, írta, ami eszébe jutott, igazából ő is unta egy kicsit, a végére meg már annyira unta, hogy egyszerűen abbahagyta. Ottmaradt a család a sárban, meghalt egy csomó ember, Tom sorsának szála félbehagyva, egyedül a csecsemő nélkül maradt édesanya kapott értelmezést. Lehet, hogy a szüretes kötet elvarrná a szálakat, de gyanítom, nem mostanában fércelem össze a történet szövetét.
Legközelebb ha S., akkor a jól bevált öblös vonal.
Először is külön köszönöm, hogy lenti értekezésedben jogosultként aposztrofálsz, másodsorban engedd meg, hogy a magam és minden egyéb magyar jogalany nevében azon reményemnek adjak hangot, miszerint a munkád során az esetek nagy százalékában - legalábbis ami az orális szakaszt illeti - egy kevéssé összetett formáját választod a véleménynyilvánításnak. Összefoglalva: oké.
Mindig is értékeltem az olyan megnyilvánulásokat, amelyek tömörségre törekedve, a nyelvtani értelmezésük kétségtelen és kizárólagos mivolta által hozzák a befogadó alany tudomására azt a tényt, hogy az elemzés tárgyául szolgáló, viszonylag nagyobb terjedelemmel bíró tartalom valamennyi szegmese nem egyszerűen elfogadottnak minősíthető az erre jogosult által, hanem éppenhogy kizárólagosan az adott megfogalmazás tartható az aktuális helyzetre vonatkoztatva, a maga valóságában és teljességében elfogadhatónak.
Dej'szen mindenki javasolja, hogy a Kék öböl, Szerelem csütörtök, Kedves csirkefogók legyen kötelező Steinbeck. Ezek viszont inkább viccesek; én nem tudok másik olyat, mint a Rosszkedvünk tele. Ha nem akarsz könnyedebbet, akkor legyen a Késik a szüret (ha már az Érik a gyümölcsön túlvagy) - ez azért érdekes könyv, mert még soha senkitől semmilyen véleményt nem hallottam róla, mintha nem is létezne, pedig szerintem teljesen jó. Van még az Égi mező, ami kevésbé ismert; ez novelláskötet. Ha meg a legismeretlenebb, jó könyvét akarod, arra ott A mohos szikla - nekem legalábbis tetszett; ez kissé misztikus, de nem utópisztikus.
