Ide várunk minden olyan vasútfotóst, aki tisztességes szándékkal áll ki fotózni, emberszámba veszi a vasutas dolgozókat, a vasútfotósokat, és nem konfrontálódik velük.
Egyetlenegy darab együttállásos képpel gyakorlatilag teljes lehetne egy kisebb exkluzív sorozatom. Keresek, és ha van valakinek, szeretnék kérni egy MÁV V43 1333 - GYSEV V43 333-as képet. (Természetesen, ez utóbbi időben csak az eredeti, ex V43 1130-as lehet, mivel az 1003/333 nem jöhet össze a még 1333-assal, ez utóbbi Cirmossá való átalakítása miatt.)
Megköszönöm, ha valaki küld nekem egy ilyen együttállást.
Hosszasan komponáltam a képet, forgattam a gépet, ízlelgettem a különféle lehetőségeket, hogyan is lenne a legoptimálisabb egy olyan téma megörökítése, amelyre nincsen minen nap lehetőségem, ráadásul komoly kultikus értékkel is bír. Végül így döntöttem, látszik, hogy Karcagon vagyunk, látszik, hogy vonaton ülök, ami ráadásul a Margitka IC, zsenialitásomat határtalannak értékelem, örülök, hogy megerősítettél ebben:)))
A második kép hasonlóan fantasztikus, hiszen azon is rajta van minden, ami számít: a Margit és a korrekt srácok, mellékszereplőként a gőzös. Azért is komponáltam eleve így a képet, hogy lássék, a Margit csodálatos nagyságához nem fogható semmiféle gőzös:)
Valóban nagyon örültem a fotónak, mert amióta felöltöztették, nagyon ritkán, illetve nekem rossz időpontban lehetett csak látni. Én nem tudom mi az oka, hogy a GySEV a legújabb parádéslovát "bújtatva és fű alatt" közlekedteti. A többi gépet állandóan járatták és járatják, de ezt valamiért nem akarják, pedig ez is szépre sikeredett. Az általam ismert fotóstársak közül többen vadásztak, vadásznak rá, és "panaszkodnak", hogy nem nagyon lehet "megfogni". :-)))