A szocialista Szabó Zoltán a Demokrata című lapban megjelent, több magyar író könyveinek elpusztítására felszólító publicisztika kapcsán kért szót. A politikus a hetilapot a "Mein Kampf rövidített változatának, nyomdaipari terméknek, illetve hecclapnak minősítette. Olyannak, amely "perverz módon nem átallja magát Demokratának nevezni". Mint mondta, az ott megjelentek, amely szerint el kell pusztítani Konrád György, Nádas Péter, Esterházy Péter és Spiró György műveit, megfutamodás a szellem ereje elől, hiszen a történelemben nem ismeretlen könyvégetések is azok voltak. A szabad gondolat üldözése mindig ilyen akciókkal kezdődött - tette hozzá Szabó Zoltán, majd Heinét idézte: "akik könyvek égetésével kezdik, azok emberek égetésével fejezik be".
Hasonlítsunk össze két esetet. Az egyikben egy noname újsagáró ír egy baromságot, és emiatt Orbán Viktornak kellene szégyelnie magát.
Amásik itt olvasható. Ebben az van hogy a kormány által irányított rendőrség ütlegel egy ellenzéki képviselőt, mocskos Fideszes felkiáltások közepette. Majd a parlamentben a kormánypártiak ugyanezen képviselőn gúnyolódnak, a topikokban a híveik örömködnek. http://index.hu/belfold/2009/11/09/megvadolt_rendorok_is_falaznak_a_szadista_ornagynak/
Ki-ki döntse el mi a perverz a demokraták számára.
Ez az "öcsi", ez olyan kulturált, olyan magasabbrendű. Gondolom, büszke vagy magadra, hogy ilyen sokra vitted, ennyire pallérozott lettél, a proli származásod ellenére.
-A magyar géniusznak két archetípusa van. A bartók és a puskás. A bartók sovány, a puskás kövér. - A magyarod élete lokális, szerelme globális. Mit akar ezekkel a magyarokkal? Was für ein magyar? - A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. - Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése és Trianon után túrónak használhatjuk… - A magyar emlõs. Egy magyar nem csinál nyarat. - A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. - A magyar az új nincs. Az új semmi. Az árnyék. - Ki tartson magyart? Kezdõ magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart. - Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! - A sárgamagyar… a tágasság érzetét kelti. A narancsmagyar….mámoros. A vörösmagyar….meleg. A jómagyarember…. az már a járásáról megismerszik. Mint komor bikáé. Levegõt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos. - A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik. - Olcsó magyarnak híg a leve!
;)))
De erről lekéstetek, mert ez nekem megvan, már vagy tizenöt éve.
Csak a kisdedek fejlődésére káros propaganda anyagokról beszélnek. Nyugi, a Mici Mackó nem ég el.
Legfeljebb Petri nem fog zakatolni tovább.
Zakatol a szentcsalád Isten tömi Máriát, József nem tud elaludni, keres valami piát. Nem lel, felkel. Pizsamára húz fel inget és gatyát, lemegy a Háromkirályba, hogy egy fröccsöt legalább --- --- "Megint Isten?" --- "Az hát, megint." Sóhajt, nagyot húz, és legyint: --- "Különben, múltkor kivertem a huppot. Ha az orrom előtt dugtok! --- de így megmondtam a Marinak, legalább tartsad a pofád, úgyis szól mint a földrengés mindig az a rohadt ágy, közben - de komolyan! - ne halljak több ha-ha-ha-halleluját!"
Szinte már semmi hatása ennek a szélsőséges ballib szarakodásnak, amit elővezet a szabó. Pár éve, méginkább pár évtizede, még hatott. Ma már legfeljebb köp az emberek döntő többsége, ha ilyen dumákkal talákozik. Csak maguknak köszönhetik, hogy ide jutottak, de meg is érdemlik.
Nem "jobboldali lapokat", hanem neonyilas szemetet. Meg is nevezett néhányat, a Kötött kéve címűre emlékszem például... Azért elég egyértelmű a különbség...
Ezek már csak saját magukat, no meg egymást hülyítik ezekkel a fasságokkal, a többség meg csak jót röhög rajtuk, és xarik erre a permanens, unalmas riogatásra. Minél többet mondják az elképesztőnél elképesztőbb marhaságokat, annál hatástalanabb.
Komplett perverz demokrata rettegő kampány van kirajzolódóban. A Tűzföldi vadllótartók konyhai rádióinak hangszóróitól, a svéd tévénézők előtti jegesmedve bőrig minden beleremeg.
mivel korábban a Fidesz elnöke is a lap vásárlására és előfizetésére buzdított, ideje megkérdezni: ilyen országra számíthatunk a Fidesz kormányzása idején?
Ilyenkor úgy rákérdeznék az szdsz - magyar hírlap - bayerzsóti viszonylatra. Ésatöbbi ésatöbbi:)
A szocialista honatya szerint ugyanakkor a cikk szervesen illeszkedik a kirekesztés napjainkban is tapasztalható gyakorlatába. Szabó Zoltán úgy vélte, mivel korábban a Fidesz elnöke is a lap vásárlására és előfizetésére buzdított, ideje megkérdezni: ilyen országra számíthatunk a Fidesz kormányzása idején? Miért hallgat Orbán Viktor: azért, mert egyetért a gondolatokkal, vagy erre is hajlandó a hatalomért?