1956. november 4-én hajnalban Münnich Ferenc, a Nagy Imre-kormány belügyminisztere nyílt levelet intézett Kárpát- Ukrajnából a magyar dolgozó néphez a szolnoki rádió hullámhosszán. Bejelentette, hogy több minisztertársával, köztük Apró Antal miniszterelnök-helyettessel és Kádár János állam-miniszterrel együtt, kilépett Nagy Imre kormányából, és Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány néven új kormány megalakítását kezdeményezte.
Kádár a jelek szerint nem készült sztálinista-rákosista restaurációra. Nagy Imre lemondatására, a hatalom jogfolytonosságának biztosítására, a szovjet „gondnokság” lazítására és kompromisszumokon alapuló politikai egyeztetésekre készült a magyar társadalom vezető erőivel. Gyakorlatilag mindenben csalódnia kellett. A szovjetek nem adták át az irányítást, 1957 kora tavaszáig „kézi vezérléssel” irányították a rendcsinálás első lépéseit és közvetlenül felügyelték a bábkormány intézkedéseit.
Nagy Imre elutasította a szovjet fegyveres beavatkozás és a Kádár-kormány legitimálását, valamint szembesülnie kellett a magyar társadalom rendkívül erős ellenállásával is. Kádár Magyarországra visszatérve tehát légüres térbe került, rá kellett ébrednie, hogy egyedül azok támogatására számíthat, akiknek segítségét terhesnek érezte: a szovjet hadsereg, másod- és harmadvonalbeli rákosista politikusok és a külföldi kommunista pártok sorakoztak fel mögötte.
Zöld út a megtorlásnak
Az új magyar hatalomnak mindaddig nem volt önálló mozgástere, míg a szovjetek 1957 januárjáig fel nem számolták a politikai, katonai és társadalmi ellenállás gócpontjait, s Nagy Imrét el nem távolították az országból. Kádár eközben a párton belüli bázisát igyekezett kialakítani, és egy hozzá hű, új fegyveres erő létrehozásával volt elfoglalva. Emellett meg kellett alapozni a számonkérés jogi alapjait, közvetlen politikai ellenőrzés alá kellett vonni és meg kellett rostálni a bíróságokat, ügyészséget. Lassan formálódtak a megtorlás jogi eszközei is - november-december folyamán ugyanis még sortüzek, majd pufajkás különítményesek próbálták „konszolidálni” a helyzetet. Elméleti síkon pedig Kádár az amnesztia ígéretétől a horthysta, fasiszta elemek ellenforradalmáig jutott. A hírhedt december 5-ei párthatározat pedig már nyíltan zöld utat adott a megtorlásnak.
Bosszú vagy megbocsátás?
„Ismételten félreérthetelnül kijelentem azt is: kormányunk november 4-i felhívásában tett ünnepélyes ígéretet, mely szerint egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása amiatt, mert október 23-án kezdődött tömegmegmozdulásokban részt vett, betartjuk és mindenkivel betartatjuk” – hangzott el Kádár rádióbeszédében 1956. november 26-án. Ám hozzátette: „A népi demokratikus rendszer olyan rendszer, mely demokrácia a demokraták számára, de diktatúra az ellenforradalmárok és fasiszták számára”.
1957 áprilisában pedig már arról beszélt, hogy az ellenforradalomért felelő „horthystákat” körmenetben kell bíróság elé állítani és kivégezni.
<!--
A film honlapja
-->
Megtört és megfélemlített
A szovjet „tanácsadók” - mint a budapesti követ Andropov és Szerov, a KGB vezetője - 1957 januárjától kezdve a magyar megtorló gépezet felállításával összhangban fokozatosan a háttérbe vonultak. Miután együtt megszabták a rendteremtés fő vonalait, márciusra az irányítás legnagyobb része már a Kádár-kormány kezébe került, bár a megtorlás a színfalak mögött továbbra is a szovjetekkel egyeztetve zajlott. A hazai keményvonalas, sztálinista kommunisták pereket, elrettentő ítéleteket követeltek, a legtöbb per 1957-1959 között zajlott.
A megtorlás tömegesítése és nagyfokú kegyetlensége a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek megtörését és megfélemlítését szolgálta. Ugyanakkor Kádáréknak mindvégig nehézséget jelentett az osztályharc alapjaira helyezni az „ellenforradalom” bűneit. Feszültséget okozott, hogy miért éppen a forradalmi munkás-paraszt hatalom társadalmi bázisának kikiáltott munkás és paraszti rétegek kerültek túlnyomó részt a bíróságok elé – jegyzi meg Kiss Réka.
A kegyelem gyengeség?
1957. január 1. és 3. között a budapesti titkos kommunista csúcson a résztvevők egyike kimondta a „Nagy Imre és társai bírósági felelősségre vonása”-frázist. Kádár véleménye is ismert volt: „Ha most lenne amnesztia, ez a főbűnösökre terjedne ki, s ez gyengítené a népi demokráciát”.
A végeredmény: 35 ezer ember ellen indult eljárás, a jogerősen elítéltek száma 22 ezer körül lehetett, két-háromszáz főt kivégeztek – a pontos számot máig nem ismerjük -, tízezreket internáltak, és tízezrek veszítették el munkahelyüket, egzisztenciájukat. Közvetve vagy közvetlenül a magyar társadalom többsége érintett volt.
<!--
A film honlapja
-->
Már nem kötelező gyilkolni A történész szerint a perek alapján elmondható, hogy ugyan erős külföldi kommunista nyomás érezhető a forradalom utáni kemény megtorlásra, de semmi jel nem utal arra, hogy Kádár János bármit is tett volna vagy próbált volna tenni a terror mérséklésére. Saját, jól felfogott politikai-hatalmi érdeke volt a társadalom megfélemlítése és az ellenfelekkel való leszámolás a hatalom megtartásáért. Mozgásterének bővülését például nemhogy Nagy Imre megmentésére használta volna, hanem éppen ellenkezőleg, maga is hozzájárult az utolsó nagy sztálinista per halálos ítéleteihez.
A volt miniszterelnöknek azért kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó lemondani és ezzel biztosítani a jogfolytonosságot, a Kádár-kormány konszolidációját. Pedig a kor kommunistái Sztálin után már ismerték a politikai buktatás fogalmát – gondoljunk csak Molotov mongol nagyköveti kinevezésére –, és már rég nem csak gyilkossággal tettek pontot a hatalmi harcok végére.
Kádár mellett számos érv sorakozott a szovjetek szempontjából. Egyszerre lehetett elhitetni, hogy szembefordul a sztálinista hagyományokkal, ugyanakkor bízni lehetett abban, hogy Moszkva iránt lojális marad, s tiszteletben tartja a birodalmi érdekeket. Szemben a korábbi moszkovita társasággal ő „hazai kommunista” volt, ráadásul megjárta Rákosi börtönét.
A nép szemében személye biztosíték lehetett a múlt bűneivel való szakításra, hiszen az emberek mit sem tudtak például a Rajk-perben játszott szerepéről. Ugyanakkor 1954-es rehabilitálása után – kevés kivételtől eltekintve szinte egyedüliként – visszatért a Rákosi vezette párt szolgálatába, ahol ismét vezető pozíciókat töltött be. Párthűsége tehát vitán felül állt.
Nagy Imre államminisztereként bírhatta a társadalom rokonszenvét, azonban a forradalom napjaiban is mindvégig kapcsolatban maradt Andropovval, a budapesti szovjet nagykövettel, s jó véleménnyel volt róla „a magyar ügyekben jártas” politikai bizottsági tag Mikojan is. Nem utolsósorban pedig zsarolható volt a forradalom alatt Nagy Imre melletti politizálása miatt. Megvolt benne a ragaszkodás a hatalomhoz, és a készség Moszkva kiszolgálására – foglalja össze a történész.
Gyorsan meggyőzték Moszkvában
November első napjaiban a szovjet vezetők a lehetséges utódot keresték, Kádár november 1-jén eltűnt. Münnich Ferenc segítségével a szovjet nagykövetségre, másnap, 2-án pedig titokban Moszkvába vitték, két napon keresztül részt vett a magyarügy rendezéséről folytatott megbeszéléseken. Eleinte nem tudhatta, hogy a bűnbak vagy az ország új vezetőjének szerepét szánják neki.
A tárgyalásokról készült úgynevezett Malin-feljegyzések, és Hruscsov visszaemlékezése alapján e két nap alatt Kádár álláspontja gyökeres változáson ment keresztül. Először még mint a Nagy Imre-kormány államminisztere beszélt, majd szép lassan világossá vált számára, hogy ő lehet Magyarország első embere. Fokozatosan elhatárolódott a magyar miniszterelnöktől és a hazai eseményektől, szembefordult Nagy Imrével, s vállalta az ellenkormány vezetőjének szerepét.
Ezekben a napokban Hruscsov Jugoszláviába utazott, hogy egyeztessen Josip Broz Titoval Magyarország újbóli katonai intervenciójáról. A tárgyalásukról fennmaradt dokumentumok szerint Tito Münnichhel szemben, mint a magyar társadalom számára elfogadottabb, nyitott személyiséget, Kádárt ajánlotta Hrucsov figyelmébe.
Légüres térbe érkezett
A későbbiekben Kádár János köré épített „legenda” része, hogy ’56 után nem volt mozgástere, ő volt a „kisebbik rossz”, ha más szerzi meg a hatalmat, tízezrével hullhattak volna a fejek – a román és kínai kommunisták ugyanis durvább beavatkozást, véres megtorlást követeltek. Ez azonban ilyen formában nem igaz. Miután hosszabb vitákat követően elvállalta az ország és a párt vezetését, november 7-én egy szovjet harckocsin a Parlamentbe szállították, és hozzálátott a társadalom és az új hatalom konszolidálásához.
Figyelő közölt egy jó kis cikket kádárról a mai nap:
Kádár nem fékezte a megtorlást
Az ’56-os forradalom leverése után hónapokig szovjet „kézi vezérléssel” működött Magyarország, míg Kádár János fokozatosan ki tudta tágítani önálló mozgásterét. Nincs arra bizonyíték, hogy bármit is tett volna a terror enyhítésére. Miért éppen Kádár került az ország élére? Rajta múlt a megtorlás kegyetlensége, vagy Moszkvából irányították a kezét?
A szovjet vezetés 1956. október 31-én hozta meg a döntést a fegyveres beavatkozásról Magyarországon. A következő kérdés az volt, kiket jelöljenek az ország élére. A legkézenfekvőbb megoldás az lett volna, ha a törvényes miniszterelnök, Nagy Imre vállalja az együttműködést, benyújtja a lemondását, legalizálja az intervenciót, elhatárolja magát az „ellenforradalomtól”, és átadja a hatalmat a megfelelő embernek. Nagy Imre azonban erre nem volt hajlandó.
Ezt a forgatókönyvet csakúgy el kellett vetni, mint ahogyan Rákosi, Gerő és társaik visszahozatalát is. Hruscsov jól tudta, hogy régi játékosokkal nem lehet új partit kezdeni – fejti ki a lehetőségeket Kiss Réka történész az FN.hu-nak. Első számú vezetőként két név merült fel a moszkvai pártvezetésben: Kádár Jánosé és a keményvonalasok közé sorolt Münnich Ferencé.
Hozzá teendő: a Honvédelmi Minisztérium néhány régi, bolsevista főtisztje november 1. vagy 2-ától, értesülve a támadásról, konkrét szabotázs-akciókat hajtott végre (telefonvonalak megszüntetése, hamis tájékoztatás, téves parancsok, stb.) Az akció vezetői: USZTA GYula, CSÉMI Károly, (talán JANZA Károly, aki egy napig Maléter helyettese is volt, ezért később mellőzték), és mások. Erről, érdekes módon, elég kevés adat és tény maradt, érdekes lenne összegyújteni - az egyébként hatalmas 56-os szakirodalomból.
"Az a szegény Maléter egy olyan kormány hadügyminisztere volt, aminek nem engedelmeskedett semmiféle szervezett erő amúgy sem,"
1 napja állt fel az a biznyos kormány...miben tudotta nép az alatt az 1 nap alatt "nem engedelmeskedni"??
sztem a munkafelvétel a kormány kvázielismerését jelenti
"Az egyetlen konkrét és releváns intézkedése a tűzszünet megtárgyalása-kihirdetése volt, aminek viszont nem engedelmeskedtek magyar részről és nem is állt hatalmában betartatni."
milyen harci cselekmények voltak november első napjaiban?
"hát egy szervezett, hatékony hadsereg ebben a helyzetben alszik, és "hagyja magát körülvenni" ????? Ugyan. "
csakh egy 9 milliós ország állt szemben egy 150 millióssal (+ románia csehszlovákia)
-ugyanaz történt mint 44 márciusában: a magyarok időben érzékelik a megszállás előjeleit, mégsem tehetnek semmit a 9 irányból támadó elsöprő túlerő ellen...ráadásul már 1 szimpla riadó v. lövészárok ásás is kiváló "cassus belli" a németeknek/szovjeteknek...(szovjet/németellenes állam veszélyezteti a birodalom biztonságát)
"Komoly és egységes fellépés az lett volna, ha a magyar hadsereg szervezett erői foglalják el okt 30-nov 4 között a stratégiai pontokat, például a Parlament köré erős védőgyűrűt vonnak, valamint a fontos támaszpontokat, hidakat, gyárakat, sajtót satöbbi."
-és mit csinálsz a környékbeli szovjetekkel szépenkéred h mennyenek el v. moszkváig zavarod őket?? -vagy amikor azt mondták h "az új csapatok csak fedezik a kivonuló egységeket" szimplán közéjük lősz? -ez 1 olyan parti volt ahol minden adu szovjet kézben volt...
"b.szott nagy túlerőben voltak, a honvédelmi minisztert elrabolták, és kb már a támadást követő órábamn körbevették a laktanyáiban alvó magyar katonákat..."
Az a szegény Maléter egy olyan kormány hadügyminisztere volt, aminek nem engedelmeskedett semmiféle szervezett erő amúgy sem, és nem is volt módja intézkedéseket foganatosítani. Az egyetlen konkrét és releváns intézkedése a tűzszünet megtárgyalása-kihirdetése volt, aminek viszont nem engedelmeskedtek magyar részről és nem is állt hatalmában betartatni.
"körülvették a laktanyákban alvó magyar katonákat" - hát egy szervezett, hatékony hadsereg ebben a helyzetben alszik, és "hagyja magát körülvenni" ????? Ugyan. Komoly és egységes fellépés az lett volna, ha a magyar hadsereg szervezett erői foglalják el okt 30-nov 4 között a stratégiai pontokat, például a Parlament köré erős védőgyűrűt vonnak, valamint a fontos támaszpontokat, hidakat, gyárakat, sajtót satöbbi. Nem "alszanak a laktanyában"...... Hogy ha bárki meg akarná dönteni a kormányt és a forradalmat, valódi erővel találja magát szembe.
Történt ilyesmi?
Ehelyett zavartalanul folytatódtak a gyűlésezések, petíciók, lövöldözések szimbolikus, de katonailag lényegtelen célpontokra, fogházat szabadítottak, pártszékházakat dúltak fel. Harcászatilag legalább annyira el volt szúrva az egész, mint a 44-es kiugrási kísérlet.
"És ha adott volna ki egy kompetens személy parancsot rá, akkor harcolnak? Hát addig se tették. A hivatalos magyar hadsereg szétzilálódott addigra, a legtöbb laktanyából szétszéledtek, a mozgósított csapatok tessék-lássék csináltak valamit, de olyasféle hatékonysággal, mint a Köztársaság téren."
Hogy harcoltak volna-e azt nem tudni utolag. A fovarosban keves katonai egyseg volt ,de videken a katonak benn maradtak a laktanyakban.Voltak ahonnan valoban szetszeledtek.Kanizsan pl volt 3 ezred egy lovesz es ket tuzer teljesen intaktak maradtak.A honvedseg jarorozott a varosban,hogy ne legyen semmi balhe.Nem is volt . Vasarhelyen ugyanigy. Nem volt informacio nem volt vezetes es egy hadsereg anelkul nem mukodhet.Persze ha a magyar honvedseg egysegesen ellenall az orosz betoresnek akkor sem lett volna katonailag eselye ,de az oroszok eppen azert jottek ilyen erovel,mert nem tudhattak elore ,hogyan reagal a magyar hadsereg.Nem a fovarosban levo fegyveres csoportok miatt.
A szovjet ellentámadásról és újbóli megszállásról okt. 31-én döntöttek. Addig a szovjet vezetés bizonytalankodott, voltak a be nem avatkozás mellett kardoskodók és az azt pártolók. Végül is két világos forgatókönyv lehetett: egy "lengyel típusú", vagy is jöjjön egy reformista kormány, amelyik maga csinál rendet, megreformálja a rendszert, de nem megy szembe a szovjet birodalmi érdekekkel (mint pár hónappal korábban a Gomulka-forgatókönyv). Ekkor nem lett volna szükség nyílt és nagyarányú szovjet katonai akcióra. A másik szerint Magyarországon túlhaladtak az események a lengyel ponton - káosz van, a Nagy Imre-kormány nem tudja uralni a helyzetet, a harcoló csoportok nem engedelmeskednek neki és sodródik a szerintük ellenforradalmi irányba. Nincs esély magyar Gomulkára, minél előbb el kell foglalni Budapestet, különben olyan precedens jön létre, ami a többi, szovjet birodalmi szférába tartozó országot is destabilizálja.
Korábban még Kádár és a többi kikérdezettt magyar vezető is a "lengyel forgatókönyv" mellett érvelt, és a szovjet reformista vezetők is. Okt. 31-ére azonban megfordult a trend, egyedül Malenkov maradt a békésebb oldalon, és majdnem egyhangú szavazással a nagy erejú katonai akció mellett döntöttek. Hogy nyílt nyugati katonai beavatkozás a magyar oldalon nem lesz - ami amúgy is irreális fantáziálás volt -, azt diplomáciai csatornákon megerősítették, ezután kiadták a parancsot a Varsói Szerződés főparancsnokságának az akcióra.
Ezekkel az erőviszonyokkal kellett volna tisztában lennie a Budapesten egymással huzakodó csoportoknak.
ezért indult volna be 5-én a munka az iskola a tömegközlekedés?
az ellenállásra azért nem volt esély mert a szovjetek már 3án birtokolták az összes stratégiai pontot az országban, - b.szott nagy túlerőben voltak, a honvédelmi minisztert elrabolták, és kb már a támadást követő órábamn körbevették a laktanyáiban alvó magyar katonákat...
"A magyar honvédség minimális ellenállást tanúsított, mert nem volt, aki kiadja a parancsot. "
Francokat azért. És ha adott volna ki egy kompetens személy parancsot rá, akkor harcolnak? Hát addig se tették. A hivatalos magyar hadsereg szétzilálódott addigra, a legtöbb laktanyából szétszéledtek, a mozgósított csapatok tessék-lássék csináltak valamit, de olyasféle hatékonysággal, mint a Köztársaság téren. Az országban káosz volt, nem volt hatékony kormányzás, és nem volt harcra fogható hadsereg sem. Köszönhetően a sokféle, egymással szemben álló és egymásban nem bízó mozgalmaknak, felkelő csoportoknak, harcoló egységeknek. Egy átlagos magyar baka 56 napjaiban nem tudhatta, mit is kéne neki tennie valójában, mikor "forradalmár", mikor "ellenforradalmár", mikor hazafias és mikor áruló, ki kinek parancsol és miért lő vagy nem lő. Nem is próbálták kibogozni, inkább szétszéledtek és passzívak maradtak.
Az 1956-os forradalom írásbeliségét legnagyobb részben a megtorló hatalom állította elő közvetlenül az események után - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rainer M. János. Az 1956-os Intézet főigazgatója kifejtette: parancsok, kihallgatások, vallomások, tárgyalási jegyzőkönyvek születettek, de ezek nagyon torzító perspektívából mutatják be az eseményeket.
A forradalmi idők nem az írásbeliség és nem a bürokrácia olajozott működésének periódusai, így sok dokumentum már nincs meg, számos iratot megsemmisítettek - emelte ki a történész.
Rainer M. János közölte: a forradalom nemzetközi jelentősége az egyik legfontosabb kutatási ág 1989 óta. Egyszerre nyíltak meg a levéltárak Moszkvában és Washingtonban, 1989-et csak levéltári forradalomként emlegették a történészek - tette hozzá.
Sok dokumentum lett hozzáférhető, de távolról sem az összes, ráadásul a moszkvai levéltár néhány év után, 1994 körül visszazáródott - mondta a történész. Azóta fokozatos kibocsátás történik, de ebben politikai szándékok, az orosz állam érdekei jelennek meg - fejtette ki az 1956-os Intézet főigazgatója.
A közlemény beolvasásával egyidőben a szovjet tankok megindultak Budapest ellen. A szovjet pártvezetés annak tudatában fogadta el a forradalom katonai leverésének tervét, a Forgószél-hadműveletet és a Kádár-vezette bábkormány felállítását, hogy az Egyesült Államok nem avatkozik be.
A hivatalos szovjet ideológia szerint a katonai segítséget a Kádár vezette ellenkormány kérte az akkor már reakciósnak, Horthy-fasisztának bélyegzett forradalom leveréséhez. A Forgószél-hadművelethez kiadott ideológiai napiparancs úgy fogalmaz, a Varsói Szerződés alapján Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok az új kormány kérésére kezdték meg akcióikat.
Nagy Imre válaszára negyedórát kellett várni. A Szabad Kossuth Rádió 5 óra 20 perckor, adását megszakítva közölte az akkori miniszterelnök drámai hangú beszédét. Ebben Nagy Imre mint a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke hivatalosan bejelentette, hogy a szovjet támadás nyilvánvaló célja a törvényes magyar kormány megdöntése. Majd következtek a mára szállóigévé vált mondatok.
RÉSZLET NAGY IMRE BESZÉDÉBŐL Elhangzott: 1956. november 4.
"Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak a fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes, demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van."
A magyar honvédség minimális ellenállást tanúsított, mert nem volt, aki kiadja a parancsot. Nagy Imre az invázió elől a jugoszláv nagykövetségre menekült, miután Tito sértetlenséget ígért neki. Maléter Pál honvédelmi minisztert pedig már november 3-án éjszaka őrizetbe vette a KGB tökölön, ahol a szovjet csapatok kivonásáról egyeztetett. A szovjet pártvezetésnek déli 12 órakor jelentették, hogy csapataik elfoglalták a magyar parlamentet, ahol akkor már csak a passzív ellenállásra buzdító Bibó István tartózkodott a Nagy Imre-kormányból.
:O))))