Én háromnegyed tíz körül vettem Kecskeméten az egyik Shell kúton. Oda nem értek el ezek szerint délelőttre sem. Egy másikon viszont most nemrég már nem láttam .
De lehet, én is hiéna vagyok, mert kettő volt a polcon, és egy 211 projekt gondolatával mindkettőt megvettem.
Értem, hogy bosszankodsz, de lehetnél kicsit megértőbb.A vírushiszti náluk is megkavarhatta a normál ügymenetet.
Egyébként én például a tehersornál sokkal szívesebben álltam volna sorba a postán a küldeményekért, mint hogy azon aggódjak, hogy az ajtóm elé bedobott és ott akár félnapig heverő küldemények meglesznek-e még, amíg hazaér valaki. Szerencsém volt, egyet sem loptak el, de ennél sokkal jobb lett volna a postai átvétel- legalábbis nekem.
Ennek fényében értelmet nyer a Régi idők legendás autói sorozat: ami Retroautó már kipergett a vitrinből, azt a Legendásból visszapótolhatod. Briliáns!
Nem tudom más kapott-e ma kispolszkit, nekem, azt hazudozta a közel, s távol megmaradt egy darab újságos, ahol még lehetett kapni, hogy ők bizony nem kaptak, a terjesztő nem küldte ki. A terjesztő szerint mindenhová kiküldték. Én nem tudom megfejteni ki hazudik és nincs is már kedvem. Ugyanez volt, mikor két hetesre módosították a megjelenést. Rendeljem meg, aha, aztán szaladgáljak utána a főpostára, mint az Atlasnál, megjött, nem jött, jött, de csak büntető csekk. Ikarus-szal tele volt minden. Most lett elegem az egészből.
Én innentől kezdve nem tudom ajánlani a kiadó termékeit a fogyasztóknak, legfeljebb, aki szereti a bizonytalanságot és szeret szopni, az nyugodtan vágjon bele bármelyikbe.
Kösz az infót. Akkor sejtésem beigazolódni látszik sajnos. Ha a végét szemétből öntötték, akkor potenciálisan legalább 27 modell kerülhet vissza, a szemétbe. Hacsak közben nem vették észre, hogy a trash feliratú tartályból töltik az öntőformát. Azt hiszem az utolsó szám a Trabant 1.1 volt, de lehet, hogy tévedek.
Arról van valakinek infó, hogy a dél szláv és a román sor modelljeinél is akadnak-e ilyen kiválóságok?
A Lubin a 119. szám, a Waszawa 201F a 126., a platós Nysa a 128. Korábban valaki írta a piros kombi Moszkvicsról, hogy az is hasonlóan viselkedik, az a Warszawa és a Nysa közt volt a 127. szám.
Összesen 146 szám volt, szerintem csak a 120 körüliek lehetnek ilyenek (legalábbis remélhetőleg).
Akkor te egy szerencsés fickó vagy, nálam itt bomlik. :I
A CB buszokkal legyen igazad, mert egy vagyon áll bennük. A 250-nél tudom, hogy a fekete, oxidált mocsokra nyomták a festést, azért hámlik.
Talán igazad lehet, de nem vettem ki őket a vitrinből. A Warszawát és a Moszkvicsot is nagyon meg kellett nézni, hogy előjöjjön a "domborzati térkép".
Azon gondolkodtam, hogy a Lublin és a Nysa is a sor vége felé jöttek ki. Valaki feltehetné a retrós megjelenési listát, vagy belinkelhetné, mert lehet, hogy a vége kohósalakból készült és ránk rohad?
A Latvián és a bézs Luazon egyelőre nem látok semmit, bár nem vettem ki a vitrinből. Most, hogy jobban megnézem a kombi Moszkvics valamint a zöld Luaz narancsbőrös és nem rémlik, hogy eredetileg is ilyenek voltak-e. A Nysa olyan, mint egy zsemle, a Bombelnek, meg kezd szétnyílni a csomagtér fedél, csak nem keresztben, hanem hosszában... Amúgy is terveztem, hogy elhullok a covid 2. (1.? 3.?) hullámában, vagy a hullámok interferenciájában, a gyűjteményemet meg velem hamvasztják. Az Isten... áldja meg a modell gyártókat, hogy megspórolták nekem, ezekkel a kamikaze, self destroy modellekkel, amik maguktól porladnak. >:( Ha nem hagytam volna fel a komolyabb gyűjtéssel kb. másfél éve, most biztos elmenne a kedvem, pedig terveztem, hogy benevezek az 1:8-as Trabira, de így elég lutri. :I Kíváncsi leszek a 126p-ből mi marad 5 év múlva, mert, azt még a csavarok is feszítik.
Vannak ilyen horror történetek, nem olcsó, modell vasút témában is. TT Tillig Szergejnek volt olyan szériája, ahol a (modellautó alapanyagból készült) mozdonysúly, armatúra, (fene tudja minek hívják) "meghízott" és lerúgta a mozdonyszekrényt. Darabokban. Talán M61-eknél volt, hogy vagy az öntvény volt hibás, vagy megfeszítettek, elmértek valamit, de az összes modellen tört a forgómaszk. Megint másik V63-nál a hang elektronika (gondolom egy alul méretezett elkó) robbant, vele ripityára a százezres mozdony kasznija is. Szóval tudnak a gyártók. Profi!
Ahogy nézem a képeket, ha a festék repedezés mindig a fém bomlására vezethető vissza, akkor a CB buszok közt is lesznek még áldozatok, pl. piros farost láttam, így "márványosodni" és 2xx szériában is van állítólag. :(
Remélem az orosz traktor sorban is lesznek ilyenek, egy valag pénzt költöttem rájuk. :I A teher sorokról nem szólva...
Ezek után az is nyugodtan alhat, aki a páncélosokért perkált Mátyásokat.
Nagy királyság, érdemes volt ezekért pénzt adni. :( Pont ezek vannak meg nekem is, amiket ide fotóztál. >:( A kék Latyó is rohad? De örülök neki. A Nysát el is tudnám morzsolni szerintem, az első lököst már le is nyomta magáról, úgy elgörbült.
A piros kombi Moszkvics melyik, mert legalább kettő volt?
Átneztem a komplett magyar sort itthon, 126 bombel, warszawa 201f kombi, lublin 51,ezeken sajnos már repedés is van, piros moszkvics kombi, platós nysa 522, rajtuk látszik, hogy kezdődik, meg talán a luaz, nagyon össze vissza áll szegényke, el van csúszva meg vetemedve az egész. Lakásban, vitrinben vannak, nagy hőtágulást nem kaptam, mégis olyan mintha ezt nem bírnak.
Remélem nem úgy lesz, de a most futó 1:24- es sorozatoknál ugyanúgy előfordulhat majd a későbbiekben ilyesmi. Ezek is ugyanott készülnek, ráadásul jóval több anyag is kell hozzájuk, ki tudja mennyire tartják be a technológiai előírásokat.
És hiába újságos modellek, mire idérnek 14 000 ft- os modellek lesznek, itt már nagyobb lesz sajnos a veszteség is.
Én többek között azért is adtam el a népes retróautó sorozatomat már régebben, mert nem éreztem jó ómennek, hogy a modellek fele-háromnegyedének a kerekei letapadtak a fa és üvegpolcokra, pedig azok tényleg nem magyarok, hanem a korai külföldi sorozatokba készültek. Ilyen repedezéshez egyedül egy késői Agat Lada Nivánál volt szerencsém.
Úgy tűnik, a modellkészítők ebben is tökéletesen másolják a modern autóipart, ahol manapság az járja, hogy az első tulajnál legyen problémamentes a gariidő alatt, aztán lesz, ami lesz...