Ixo-Foxtoys 1/43-as újdonság, Skoda 1203 Camping, a gyári kivitel. Jövő héttől kapható, hozzám is érkeznek az első darabok. Kétféle változat lesz, nyitott és zárt tetővel, azonos színben. 300-300 darabos limitált széria.
A modellek ára 16.500 ft, érdeklődés esetén félreteszem a kért darabot.
Látom persze, igazán “gyönyörűek” a Volánra/BKV-ra matricázott SoVa modellek. A céllövöldében legalább 3 pálcás cucc az ilyesmi. :-)
Én a magam részéről nem törekszem nagy darabszámra, mert 1:43-ból óriási helyigénye lenne ha minden tipust altipusaival együtt polcon akarná tartani az ember.
A Vector üzletpolitikáját én sem értem. Készítenek egy egyébként szép modellt, aztán rátesznek egy illúzió romboló, gyerekjátékra való kerékszettet. Miközben ők is képesek lennének szép kerekek készítésére, és készen is tudnának venni megfelelő darabokat. Ha én alakítanék át egy Vector 630-ast, akkor a CB Ikarus 55 kerekeit tenném rá. Szerintem a kerekek a modelleken ugyan olyan fontos esztétikai szerepet töltenek be, mint az igazi járműveken. Egy szép felnivel, vagy tárcsával sokat lehet dobni rajta, de rontani is lehet az összképen a helytelenül megválasztott kerekekkel. Gőzöm nincs róla hogy mi pörgetheti az amerikai üzletet ennyire. A CB modelljei szebbek is, meg olcsóbbak is. Itt első sorban az Ikarus vonalra gondolok. Azt sem értem, hogy ha ennyire pörög az üzlet, miért nem fejlődik a modell? Ma ugyan azzal a gagyi kerekekkel jön ki egy Vector modell, mint 10 éve. Meg lehet nézni a CB modellek dísztárcsáit. Az 55.14-en elég bénácska, a 250.58-on már szebb, a 250.59-en elég szép. Persze aki igazán szépet szeretne, az a Maestro Models dísztárcsáit pattintja fel. Nyugateurópában hol forgalmaznak Vector modelleket? Főleg a németországi forgalmazás érdekelne.
Azt te is látod gondolom, hogy vannak akiknek a hiteles, autentikus modell festése, kinézete ezredrangú kérdés, csak a mennyiség az méretarányok halmozása eszetlen módon a lényeg, na és persze a publicitás! Az idióta módon átfestetett, átalakíttatott és azt 20x áron áruló nepperekről nem is beszélve. Mindenkinek minél többet mutatni abból a borzalomhalmazból amit sikerült összevásárolni. Mindegy, csak hasonlítson!!! :-)))))
A Vector egyébként érdekes, mert vannak kifejezetten szép és részletes modelljei, ők azzal a szörnyű, már már tűzzománc szerű festéssel az egyen kerekekkel és olyan apróságokkal rontanak az összképen, ami egyébként érthetetlen. Meddig tartott volna egy Classicbus kereket vagy egy Maestro Models kereket beformázni és azt önteni a modellekhez? De miért tennék, mikor így is hatalmas mennyiségű modellt adnak el Németországban, az államokban és egyéb nyugati országokban.
Arról nem is beszélve, hogy valaki, vagy valakik itthonról adják nekik a hülye tanácsokat,információkat így készülnek olyan szörnyszülöttek, amik a valóságban nem vagy nem így léteztek!
Nekem a SoVa inkább a gyerekjáték kategória. Ahhoz viszont túl drága. Ezért töröm én is a fejem inkább Classic átalakításokon. A Vector kerekeiről meg jobb nem is beszélni. Vector árszintért meg főleg.
Akkor ha jól tévedek a BKV-s 630-as is a Te modelled. Az is nagyon szépen sikerült darab.
A SOVA 556-180 az valami rettenet bóvli valami! A falvastagságán és a kidolgozatlanságán kívül , az első köténylemez is hibás a modellen! Pedig a Vector modellt másolták le, de az fényévekkel jobb! De még a borzalmas egyen kerekeket is sikerült lemásolni! :-)
A 556 BKV meg a 180-as BKV is nagyon szép modell. Gratula. Na meg a Vectorból átalakított BKV 630 is.
Gondolkoztam rajta hogy SoVa 180-asból modellből csinàlnék BKV modellt, de nagyon elnagyolt az a modell. Így inkább vettem 2db Classic-ot a 180-ashoz, meg egy harmadikat amit BKV-s festéssel tervezek átalakítani.
Én úgy látom hogy Classicbus vonalon az Ikarusnak vége. A honlapjukon már alig van Ikarus. A 280-ast már csontig lerágták minden fényezésben, meg van még a 250.59 és ezzel ennyi. Volt szó róla hogy kiadják a 630-ast, de semmi nem lett belőle.
Aki pl 280-as átépítést tervez, (pl troli) annak érdemes a Classicbus-tól olcsón “sérült” 280-ast rendelni.
Van fent a licitálós oldalon egy 280-as 1:24-es (Gyürki modell) Ikarus. Nagyon szép, természetesen az ára is ehhez mért, 550.000Ft.
Igen a 180-as is az enyém. Most egy BKV-s festésű 556-ost csinálok, semmi extra, egy ütött kopott,koszos selejtezés előtti állapot a cél. Majd még meglátjuk mi lesz belőle, mert gondolkodom a négyzet alakú homlok kijelzős változaton is, de azon is agyalok, hogyan tudnék egy nyitható ajtókkal, forduló első kerekekkel épített változatot elkészíteni. Fogynak a donorok sajnos, már ebay-en is csak elvétve bukkan fel egy-egy CB 556. A Classicbus meg nem gyárt újabb változatokat. Nem is értem miért jó a polcon pihentetni a szerszámokat. Bár most a MODIMIO kiadja az oroszoknál az 1:43-as buszos sorozatát, amiben állítólag lesznek Ikarus modellek. A 4. az Ikarus 260 lesz, de erős a gyanúm, hogy a SOVA szerszámával készül majd valami újabb festésben.
Akkor hajrá! Befejezett Classicbus átalakítást még nem nagyon láttam, annál több szétszedett ,abbahagyott, összetördelt alkatrész, modell darabokat az adás-vétel topikban!
A Classicbus 556-os szétszedésére készüljetek fel nagyon, mert az nem lesz egy majális!
Úgy van megtervezve, hogy roncsolás nélkül majdhogynem lehetetlen szétszedni!
Agyon van pillanatragasztózva minden, nagyon sok apró alkatrésznek nincs átmenő furata, csak zsákfurat, telenyomva cianoakriláttal! A debonder felejtős, mert megmarja az átlátszó felületeket! Az ablakok is pillanatragasztóval vannak rögzítve! A belső tetőkárpit kiszedése szinte lehetetlen feladat! Sok, sok xanax-ra lesz szükség!