A 20 évvel ezelőtti rendszerváltást a lakosság többsége szükségszerűnek ítéli, de a többség magát és az országot is a változások vesztesének tartja. Legnagyobb arányban az akkor még 18-25 éves, önálló felnőtt életük elején álló fiatalok tudtak élni a lehetőségekkel, derül ki az Ipsos felméréséből.
Az Ipsos a rendszerváltás 20. évfordulójára felmérést készített a magyar lakosság körében a rendszerváltás mérlegéről. A felmérés célja annak feltérképezése volt, hogy miként értékelik maguk és szűkebb-tágabb pátriájuk szempontjából a rendszerváltást az emberek; nyertesnek vagy vesztesnek érzik magukat, lakóhelyüket, az országot.
A megkérdezettek általában negatívan értékelik a rendszerváltást, minden második válaszadó úgy érzi, ő vagy családja a változások vesztese, és csak 14 százalék érzi magát nyertesnek.
Minden harmadik megkérdezett arról számolt be, hogy helyzete nem változott a rendszerváltás következtében.
Hasonlóan kedvezőtlennek érzik a 20 évvel ezelőtti politikai-gazdasági változásokat a megkérdezettek az ország szempontjából: 56 százalék szerint veszített, és csak 19 százalék szerint nyert Magyarország a rendszerváltással.
Vannak olyan csoportok, amelyek másoknál nagyobb arányban érzik úgy, hogy ők vagy családjuk jól jártak a változásokkal, így a rendszerváltás relatív nyerteseinek tekinthetők. Másoknál nagyobb arányban számoltak be kedvező változásokról az 1989-ben 18–25 éves, azaz a ma 38–45 éves korosztály tagjai, a diplomások, a fővárosi lakosok, valamint a Közép-Magyarországon és a Nyugat-Dunántúlon élők. Igaz, még ezekben a csoportokban is csak a válaszadók 20–25 százaléka számolt be pozitív változásokról, miközben jóval nagyobb arányban sorolták magukat a vesztesek közé.
Abszolút vesztesnek tekinthetők azok a társadalmi csoportok, amelyek tagjai még másoknál is nagyobb arányban érzik úgy, hogy saját és családjuk élete a rendszerváltás következtében rosszabbra fordult. Ebben az értelemben bizonyultak abszolút vesztesnek a nők, a mai 46–55 éves, valamint a 65 évesnél idősebb korosztály tagjai, részben az életkorral összefüggésben a nyugdíjasok, továbbá az Észak-Magyarországon élők. Körükben a magukat vesztesnek érzők aránya 54–68 százalék.
Jött ide egyáltalán befektető? Azt a hitelt amit felvettek autópálya építésre ezek a befektetők, vagy repülőtér megvásárlására... bár szerintem hitelből fog merci is gyárat építeni Kecskeméten... stb... stb... végül is mi is felvehettük volna.
Csak pár dologban tévedsz.
Pl. Merci! A kutya nem adna neked egy fillér hitelt se Merci gyártásra több okból: nem tudsz autót gyártani, nincs fedezeted a hitelre, stb.
Igy aztán nem is jönne, nem is lenne Merci gyár Kecseméten.
Eléggé pesszimisták vagytok. Szerintetek nincs "igaz ember" hazánkban. Akkor jöjjön Sodoma sorsa.
Én ebben nem hiszek. Egy biztos a mai "uralkodó osztály" elveszítette azt, ami szükséges a nemzet az ország írányításához: a tekintélyt. Ezt ráadásul két úton is elvesztette.
Egyrészt tudatos tekintély leépítéssel az un. lejárató politikával. Ez azt eredményezi, hogy ha valakire kimondják, hogy csal-lop-hazudik és attól nem tud megszabadulni, előbb-utóbb csalni-lopni-hazudni is kezd, mert legalább megpróbál valamit profitálni ebből a helyzetből.
Másrészt a spontán viselkedésből adódódan. A mai uralkodó osztály (politikusok, nagyvállalkozók, stb.) szinte minden tagjának van vaj a fején, amely lerombolta a tekintélyét.
Az igaz embereket is meg lehetne találni, ha elülne a lejáratás, ha az emberek elítélnék a botránygerjesztőket. Ekkor nem arról szólna politika, hogy a politikusok idejük 2/3 részét az igaztalan vádak, a mocskolódások elhárításával törltenék, hanem a munkájukat végeznék. Ha az uralkodó osztályt valaki meg tudná győzni, hogy nem "polgárháború" a megoldás, hogy össze kell fognunk és ami előre viszi az országot azt pártfüggetlenül meg kell lépni. Ha eljutunk oda, hogy a másik oldalt nem ellenségnek tekintjük, hanem olyan embereknek akiknek ugyan más a véleményük, de ugyanazon nemzethez tartoznak, ezért még olyankor is tekintettel kell lenni rájuk ha mienk a többség.
A felvetéseitekre annyit, hogy amikor az emberek nem tudnak normális megoldásokat találni, akkor elsöprik ami van és lesz ami lesz alapon (rosszabb ugyse lehet) nekivágnak valami ismeretlennek.
"valószinüleg társadalom kutató tanszékvezető prof. lennék valamelyik nagytekintélyü egyetemen."
Az jólenne, mert ők nem tudják. Mondják a bejáratott szövegeket pártkötődés szerint, vagy anlékül.
Ha csak a pénz segítene, oldaná meg a helyzetet, akkor nagy baj van. Mert belátható időn belül nem lesz jelentősebb pénz. Ez ami biztos. Akkor sem, ha a válság(?) enyhülni fog. Sőt az a véleményem akkor még rosszabb lesz. A tőke b iztosabban mozoghat majd. A magyar munkabér NEKIK magas, a politikai bizonytalanság sok. Ma már egyetlen ország sem tud bezárkozni a világ folyamatai elől, HACSAK: a polgárok hajlandók lennének sok mindenről lemondani.
Szerintem volt egy színdarab, amit a hivatásosok mellett "statiszták" is játszottak. És ezek a statiszták nem voltak beavatva a fontos részletekbe, paktumokba, stb
csak radikális változás fog segírteni ezen a dolgon. A tanítók csak hitelesek emberek lehetnek. Ilyen jelenleg nincs.
Akkor mégis hogyan segítene bármin a "radikális változás"? Ez csak puszta álmodozás, csodavárás, hogy "jön majd egy tisztességes elit". Nem jön, mert nincs.
Felesleges mentegetni a pártodat, és úgy csinálni ahogy a példaképeid, hogy mindent másra kennek ami szar.
7 év kormányzás után jobban megéri a kisvállakozóknak szlovákiába menni, jobban megéri még a kormány tagjainak, azokhoz közeállóknak is inkább kivinni a pénzt on/offshorba, mint itthon befektetni, munkahelyet teremteni.
Olyan ügyesen csinálták itt szakértőkkel a kormányzást, hogy a pénz jobb helyen van Máltán egy bankban, mint itthon befektetve.
6év kormányzás oda juttatott minket, hogy a világon a másodikak voltunk, akiknek kellett az IMF hitel, hogy ne menjen csődbe az ország.
Ha tudnám a kérdéseidre a választ akkor valószinüleg társadalom kutató tanszékvezető prof. lennék valamelyik nagytekintélyü egyetemen.
Szerintem az a kérdés meddig türi a sokat emlegetett nép ezt a rendszert. Úgy tünik kezd már besokalni és az elmúlt időszak kormányát már bünteti. Ez lesz a sora a Fidesznek is hacsak (amiben nem hiszek) generálisan meg nem változik a mentalitásuk, a hozzáállásuk. A Fidesz büntetése szerintem még nagyobb lesz, mert tejjel-mézzel folyó kánaánt vár mindenki a 2010-es választások után. Márpedig a kiéhezett Fidesz sereg először személyesen szeretne boldogulni. Ennek itt-ott máris látjuk a kezdeményeit. Ha a tömeg nem kap jelentős pluszt - holmi statisztikai változások nem lesznek elegendőek - akkor itt teljes káosz lesz. Lehet itt 3-5-7 % növekedés is, ha az emberek nem fognak lényegesen többet kapni, nem lesznek elégedettek.
A kormány tehet azért, hogy az esetleges befektető szívesebben jöjjön ide, mint máshova. Tehet azért is, hogy a befektető/vállalkozó ne legyen ellehetetlenítve pl. a rendkívül magas adókkal.
Csak az utóbbi pár évben lett divat azt mondogatni, hogy a kormány nem tehet semmiről.
A kapitalimust a tőkés csinálja nem a politika....ha a kapitalistának sok a tőkéje, akkor sok lesz a pénz.....ha kicsit a tőke, kevés lesz a pénz.....nálunk az utóbbi eset van....de ehhez semmi köze a kormánynak....és az ország vezetésének....intézzék azokat az ügyeket amelyek rájuk tartóznak, hogy van e pénz vagy nincsen az a tőkésen múlik....
Ha kútásó Lajoskát megbasszák mert nem ad nyugtát, akkor azt is basszák meg de nagyon, aki lenyúl 300milliót.
De pont ez van, hogy aki fent van, tudja a kiskapukat, megtudja fizetni a sztár ügyvédeket, jók a kapcsolatai, mindent lehet.
Kell 40milla Euróban? Gyorsan valami tender egy állami cégnél, és már meg is nyerte, pénz az offshore számlán. Cserébe meg mondjuk az internetről összemásolt valamit, mintha dolgozott is volna.
Odafent minden le van papírozva, hogy az jogos lehessen, járhasson.
A "jóslatod" és a többieké is, valószínűleg teljesülni fog. De a kérdés marad. Mit kellene, lehetne, szabadna tenni, hogy ne így legyen? Milyennek kellene lennie az igaz rendszerváltásnak? Szüntessék meg a pártokat? Ki szüntetné meg? Szüntessék meg a parlamentális rendszert. Lehetséges, de helyette mi lenne? Hogyan, mi legyen, és abban kié a vezető szerep? A népé? Megint a hogyan? Ha nincsenek pártok, nincs párt elit! rendben, de akkor választás sincs. De valamilyen hatalmi rendszer kialakul, mert az országot kormányoszni kell. Mi a garancia, hogy a valamilyen új elit más lesz? És még sorolhatnám a kérdéseket.
A vezető értelmiségi rétegnek, meg politikusoknak, csókosoknak szuper jó buli, nagy siker ez az elmúlt 20év.
De a lakosságnak, a népnek, nem.
Agyon van adóztatva, elvonásokkal terhelve, közben azt lártja, hogy munkaadója sem bírja már, vagy csődbe megy, vagy szlovákiába költözik, és ott ad munkát.
Gazdagék mindig megtalálják a kiskaput egy kis pénzkivétre, szlovák rendszámos mercire, stb. Míg aki csak simán bejár melózni akár több műszakban, az nem tud kiskaput, attól levonnak, elvesznek mindent, annak fizetnie kell mindent. És örülhet, ha a számlákra fussa. Pedig nincs medencéje, hogy azt fűtse télen. Kb 20ezer gyerek nem eszik semmit otthon hétvégén, csak az iskolában. Ennél sokkal többen járnak rég kinőtt ruhákban óvodába, iskolába.
Odafent a vezető értelmiségi meg politikusi réteg amiatt veri a nyálát, hogy Vona Gábor ne legyen a köz TV-ben. Igen. Ez zavarja őket. Nem a szegénység, nem a korrupció, nem a százmillás végkielégülések, a kamu pályázatok a haver cégének.
A szegények le vannak szarva.
Lendvai meg anno kijelentette a tv-ben, hogy nincs ingyen ebéd!
Már bocsánat "kedves" Lendvai Ildikó, de errefele soha nem volt ingyen ebéd. Itt több műszakban dolgozik apa meg anya, hogy legyen egyátalán ebéd!
De valszeg a havercégeknek jutattott milliárdokból már nem csak az ebéd, de nyaralás is ingyenbe volt. BKV-s offshore pályázatoknak meglett már a bűnösük? Pénz vissza lett már szedve? A létfontosságú, de milliárdokba kerülő digitális táblákkal mi a helyzet? Még mindig a szertárban porosodnak? A Kóka féle kakaóbiztos számítógépek is létszükségesek az iskolákba... hol is vanank? Mennyibe is kerültek?
Akkor most kinek is tetszett azt mondani, hogy nincs ingyen ebéd?????
Gondolom nem annak az mszp-s képviselőnek aki 1000nm-es villát építettett magának, a bevalottan csak képviselői fizetéséből?
Na az ilyenek miatt lesújtó az emberek véleménye a politikáról, gazdaságról, ország vezetőiről, a rendszerváltásról.
Odafent két marékra szórják magukra, és ez nekik természetes, meg nekik jár.
Ezt el lehetett volna kerülni, ha kormányunk nem az ellenzék ellenzékeként kormányoz, hanem teszi a dolgát, ahogy kell.
A rendszerváltásról meg nem csoda, hogy a legtöbb embernek ilyen a véleménye. A kommunizmusban szocializálódott emberek vegetálásra vannak kárhoztatva ebben a rendszerben. És erre csak most kezdenek rájönni. Sajnos a fiataloknak se könnyű a dolguk. Ahogy kilépnek az életbe, rögtön igen nehéz helyzetben találják magukat, és kevés emberben van meg az akaraterő, hogy ezen változtatni tudjon. És persze az akaraterő mellé nem árt némi szerencse is, esetleg pár hasznos ismerős.
10-15 éve talán könnyebb volt, mert akkor még sok egyszerű ötlettel is lehetett nagyot kaszálni. Ma már ez nagyon nehéz.
Aktuálisan az egyik legnagyobb problémám, hogy a korrupt MSZP-ből kiábrándultak nem tudnak hova szavazni, sőt sokan át fognak szavazni a Fideszre, mert büntetni kivánják a volt pártjukat. Igy nagyarányu Fidesz győzelem várható és akkor fogjuk látni, hogy nekik mindent szabad lesz csinálni, mivel ők a legítim, elsöprő többséggel megválasztott párt. Én nem látom a jobboldalon azt az erőt, amely mérsékletre inti majd a hatalomra kerülőket, sőt inkább a radikalizálódás önerősítő folyamata mutatkozik.
"És ezek a statiszták nem voltak beavatva a fontos részletekbe, paktumokba, stb."
Khmm......
"Attól tartok, a "rendszerváltók" egyike sem fogja fülünkbe súgni, mire is kaptak megbízatást és kiképzést a "rendszerváltás" előtt.
[1] A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról. [2] A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott értékekért és javakért. [3] Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között. [4] Szovjetellenes tevékenységek megakadályozása. [5] A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között. [6] A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése. [7] A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédése az esetleges megtorlásoktól. [8] A megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon. [9] Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe. [10] Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében. [11] Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása. [12] A jobboldali, szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása. [13] Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni. [14] Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigráns személyekkel, szervezetekkel, csoportokkal. [15] A románok, jugoszlávok és a szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot. [16] Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik. [17] A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni. [18] A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben. [19] Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására. [20] Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.
Azok, akik 1991. március 15-én aláírták a fenti húsz pontot, még akkor sem mentesülhetnek a vád alól, ha kényszerhelyzetben tették ezt. Másfelől, ha a Paktum pontjait -- titokban -- még 2002-ben is- érvényesnek tartják, akkor ez a magatartás hazaárulásnak minősül, amiért törvény előtt kell felelniük. A találkozó résztvevői: Antall József, Boross Péter, Göncz Árpád, Horn Gyula, Paskai László, Pető Iván, és a Mazsihisz-től Zoltai Gusztáv. "
Persze persze. Lehet mondani, hogy egy párt hatfelé szakadt 1989-ben, de a privatizálás, meg a nemzeti vagyon értékesebb részének bizonyos kezekbe kerülése jócskán árnyalja ezt a tévhitet. Szerintem volt egy színdarab, amit a hivatásosok mellett "statiszták" is játszottak. És ezek a statiszták nem voltak beavatva a fontos részletekbe, paktumokba, stb.
Nem a képünk lesujtó a rendszerváltásról, hanem az, amit az arcunkba kapunk 20 éve már, kb. olyan flegmasággal, ahogy "Zápolya" énekli Dózsa György képébe, Erkel operájában:
Merthogy ezeket soha az életben nem lehet elzavarni, az biztos. Amíg a fazélkban van valami, ezek megőrülnek, hogy ott üljenek közvetlen mellette....! Nagykanállal!