A bíróságra került egy dévaványai önkormányzati fideszes képviselő ügye, aki a vádak szerint egy vendéglő mosdójában többször is megütött egy férfit. A képviselő állítása szerint csak véletlenül sértette fel az őt már évek óta bosszantó férfi arcát.
Többször is megütött egy nyugdíjast a dévaványai Kék teve nevű vendéglő mosdójában a helyi fideszes önkormányzati képviselő, írja a Békés Megyei Online (BEOL) [1]. Az ügy a Szarvasi Városi Bíróságra került.
A megtámadott 63 éves férfi azt állította, hogy szeptember 26-án este éppen kiment a mosdóba, ahol a zipzárját próbálta felhúzni, amikor Dékány József ököllel nekirontott. Az orvosnál később csak könnyű testi sértést állapítottak meg.
Dékány József a BEOL-nak azt mondta, hogy hosszú történetről van szó, a megtámadott férfi már régóta bosszantja őt, rendszeresen szidja a családját. Az MTI-nek hozzátette, hogy nem volt ittas, egy sört és egy röviditalt fogyasztott aznap este.
A kocsmába a feleségével tért be, és már akkor szidalmazta őt az idős férfi. Később a WC előterében is folytatta, és ekkor került vele konfliktusba, közben esetleg "felsértette az orrát". A BEOL-nak azt mondta, hogy ő nem ütött, a férfi meglökte őt, és ezért véletlenül súrolta az arcát.
Oltyán Sándor, a térség illetékes rendőrkapitánya az MTI-nek megerősítette, hogy feljelentés érkezett az ügyben, és mivel a beszerzett orvosi látlelet alapján könnyű testi sértésnek minősült az eset, az ügyben a szarvasi városi bíróság fog döntést hozni.
Ha a kocsmában egy férfi pofonvág egy másik férfit, abból általában nincs újsághír.
Itt azonban egy képviselő vert pofán egy férfit.
Ha már képviselő lett az istenadta, talán egy kissé feszesebb normák szerint kéne élnie a mindennapjait, mint egy hétköznapi kocsmázó férfinek. Mindezt pusztán azért, mert képviselő.
Gyanítom, a választói nem pofonbemutató megtartására választották, hanem a választókörzete népének képviseletére. Nemdebár?
Hát, Istenem, ilyenek...az egyik verexik, a másik akasztani akar, a harmadik szervert tör fel, a negyedik sosem hazudott még, az ötödik nekimegy a rendőröknek egy szál alsógatyában, a hatodik választási csal, a hetedik közpénzen (is) bérelt Audival jár, miközben bíróság mondta ki róla, hogy mutyizós......evvan...
4, Akkor most vegyuk elo Malinak Arpad volt Fideszes kepviselot, hogy de az pedig pedig meg sulyosabb ugy mint a penz "lopas"?
5, Ami meg a korhazak penzelvonasat illeti. Akkor bele sem merek gondolni mit irtal Mikolarol amikor kozolte, hogy az EM nem ad penzt egett gyerekek osztalyara Miskolcon!
Mert persze igy is lehet. Igaz koze nincs az adott ugyhoz de hat ha kovetjuk a pontjaidat.
Kedves Geszter. Látom, még mindig annyira gerjedsz a fideszre, hogy a vörös köd megnehezíti számodra a gondolkodást. Lassan mondom, mint a gázáremelést.
1) Dékány József megütött egy, azaz 1 embert. Helytelen. Büntessék meg igazságosan. 2) Az ütés körülményeit egyelőre nem tisztázták. 3) Az áldozatnak - gyakorlatilag - semmi baja nem esett 4) A BKV, MÁV, stb. (jó szocialista kapcsolatokkal rendelkező) vezetői kilapátoltak több milliárd Ft közpénzt. 5) Azt a pénzt most fogyatékosoktól, kórházaktól, iskoláktól vonják el. 6) Az elvonás több tízezer/százezer/millió ember sorsára van tartós negatív hatással.
Kezded már érteni, hogy mi a különbség egy-két verekedő fideszes, meg egy-két korrupt szocialista között? Ha igen, akkor még egy faktor az egyenletbe:
Verekedős fideszes képviselőből lehet találni mondjuk huszonötöt. (Na jó, meghajlok a képességeid előtt, és elhiszem, hogy te képes vagy akár ötvenet is találni, és alátámasztani 40 évnél nem régebbi újságcikkekkel.) Korrupt szocialistából és szabaddemokratából lehet találni több százat.
Illedelmesen elmentem, és megnéztem a 66-ot. A felsorolt esetek közül kb. kettő előzi meg dátum szerint Szögi Lajos olaszliszkai meglincselését. Egyiket sem fideszes politikusok követték el. Ha meg a családtagok bűneit is bevesszük a pakliba, akkor kezdjük talán Gyurcsány apjánál. Vagy az apósánál.
A dévaványai színpadi jelenet - fajsúlyosságát tekintve - messze alatta marad azoknak a pénzügyi bűnöknek, amelyeket kormányközeli csókosok és ex-politikusok követtek el az állami cégek élén.
Mostantol ez lesz a felmentegeto mantra? Fideszes verekedett? nem szamit mert a szocik lopnak Fideszes orrot tort (ne is egy)? Nem szamit mert a szocik lopnak.
Például, mit várunk egy huszadrangú képviselőtől egy olyan országban, ahol 8 éve olyan miniszterelnökeink vannak, mint a besúgóhálózat-vezető titkosügynök, meg az adócsaló lízingbajnok? Egy közösségben, társadalomban az általános morális trendeket mindig a vezetés határozza meg. "Fejétől bűzlik a hal" - mondja a közmondás.
Hát igen, de ezt a kérdést előbb azoknak kellene feltenned, akik hagyták/... hogy az emlitett fideszes illetok nem hogy a part kozeleben de akar a partban is maradhassanak!
Hát igen, de ezt a kérdést előbb azoknak kellene feltenned, akik hagyták/lehetővé tették/bátorították, hogy egyesek fényes nappal, közterületen halálra rugdoshassanak másokat.
Goto 66! Hol voltak meg ilyen esetek amire akarsz hivatkozni amikor Fideszes politikusok mar verekedtek meg orrot tortek?!
Hát igen, de ezt a kérdést előbb azoknak kellene feltenned, akik hagyták/lehetővé tették/bátorították, hogy egyesek fényes nappal, közterületen halálra rugdoshassanak másokat.
Ideális esetben egy képviselőnek felül kellene emelkednie az olyan dolgokon, mint egy ostoba rokkantnyugdíjas provokátor beszólásai. A képviselő elvileg a választók mellett egy magasabb intelligenciaszintet is képvisel. Elvileg.
A dévaványai színpadi jelenetben a képviselő megfeledkezett magáról, illetőleg a méltóságról, amit szimbolizál(nia kellene). Ez egész biztosan elmondható róla.
Hanem van itt még néhány szempont.
Például, mit várunk egy huszadrangú képviselőtől egy olyan országban, ahol 8 éve olyan miniszterelnökeink vannak, mint a besúgóhálózat-vezető titkosügynök, meg az adócsaló lízingbajnok? Egy közösségben, társadalomban az általános morális trendeket mindig a vezetés határozza meg. "Fejétől bűzlik a hal" - mondja a közmondás. Ha a legfőbb vezetés morálisan gyenge, ha rossz példát mutat, és múltjából folyamatosan kerülnek elő a köztörvényes, vagy jogilag ugyan nem kifogásolható, ám abszolút etikátlan esetek, akkor - tényleg - mit várunk a vezetettektől?
A másik dolog. A dévaványai színpadi jelenet - fajsúlyosságát tekintve - messze alatta marad azoknak a pénzügyi bűnöknek, amelyeket kormányközeli csókosok és ex-politikusok követtek el az állami cégek élén. A sokmilliárdos lenyúlásokról kellene beszélnünk, nem egy piti kocsmai verekedésről, amely műfaj amúgy is, ha lehet így fogalmazni, a kultúra része.
Nekem az a véleményem hogy azért vagyunk gondolkodó emberek, azért van tízezer éves civilizációnk, hogy ne az ököljog érvényesüljön egy vitás kérdésben. Hova jutunk így? Ebbe belegondoltatok kedves vérjobbosok?