Keresés

Részletes keresés

horex Creative Commons License 2009.10.14 0 0 61

Ezt találtam valahol:

 

"Remélem nem veszed zokon, ha tegezlek, hiszen vasárnapi demonstrációd felhívását is e formában fogalmaztad meg: Jöjj, és lásd! Hát láttuk.

Láttunk kb. háromszáz cigányembert végigvonulni a városon, akiknek a kedvéért fél Budapestet lezárták, nyilván azért, hogy a gonosz fasisztákok ne támadhassák meg őket. Nos, fasisztákok nem voltak - hülyék viszont annál többen. Én legalábbis úgy gondolom, hogy 60-as IQ felett az a rettenetes zagyvaság, amit előadtál, két perc után hatékonyabban fel kellett volna, hogy oszlassa a hallgatóságot, mint három izraeli vízágyú. Ám a közönség sajnos igen kitartóan és lelkesen tapsolt Neked. (Én azért titkon abban reménykedem, hogy nem is figyeltek Rád.)

 

Szóval láttuk is, meg hallottuk is.

Hogy a cigányok el vannak nyomva és meg vannak bélyegezve, meg persze, hogy apartheid rendszer van az iskolákban, ahová a gyermekeiket lázas igyekezettel taníttatni vágyó roma szülők nem írathatják be a lurkókat. Igen, ismét megtudhattuk, hogy tombol a rasszizmus az osztálytermekben. Ez egyébként hellyel-közzel igaz is - persze nem úgy, ahogy Te mondod.

 

Az állásukat féltő pedagógusok soha az életben nem vallanák be, de nagyon sok helyen a tanárok és a szülők bizony egyszerűen nen akarnak cigányt látni az iskolában.

Csak, hát tudod, Laci, ez azért van így, mert az a fránya tapasztalat (amely ugyebár utó- és nem előítélet) azt mutatja, hogy amelyik osztályteremben nem a rasszizmus tombol, ott többnyire hülye, kezelhetetlen, neveletlen, és agresszív gyerekek tombolnak.

És láss csodát, nagy többségük roma gyerek.

Nem ők tehetnek róla, hogy ilyenek, és valóban rohadtul igazságtalan, hogy őket nézik ki a suliból. De nem a saját gyermekét féltő magyar szülő, vagy a sokszor testi épségét is veszélyben érző pedagógus a hibás.

 

Nem, Laci, ti vagytok a hunyók!

Ti, felnőtt cigányok, akik többnyire a legelemibb emberi viselkedési szabályokat sem tanítjátok meg a gyerekeiteknek, mielőtt iskolába kerülnek. Ti, akik hónapszám nem néztek bele a srácok ellenőrzőjébe, de, ha valamelyik (többnyire mind) megbukik néhány (többnyire jónéhány) tárgyból, akkor bementek a suliba, és lefejelitek a tanárt. Csoda-e, hogy ezek után a gyerekeiteknek fogalma sem lesz olyan alapvető fogalmakról, mint kitartás, szorgalom, fegyelem, vagy alázat?

Látták vajon ezeket Tőletek egyszer is az életben?

Tudod, Laci ez elsősorban nem azért nagyon nagy baj, mert a romákat külön osztályterembe helyezik, vagy, ahol nem, ott a pedagógusok és a többi gyerek rettegve lépnek be az osztályterembe. Mert ez a probléma elvileg nyolc (jó, osztályismétlésekkel együtt tíz) év alatt megoldódna. Az igazi gáz az, hogy ezek a srácok a fent említett tulajdonságokat soha az életben nem sajátítják el, s így - mély tisztelet a kivételnek - egyszerűen hitvány emberek lesznek. Akik azután ugyanígy fogják felnevelni a saját utódaikat is, ahogyan Ti.

 

És maradnak a megkeseredett pedagógusok, meg a szomorú szemű cigánygyerekek is, akik majd nem értik, miért nem engedik őket a többiek közé.

És amikor a szülők majd döbbenten látják, hogy magzatukat nem fogadja kitörő örömmel az illetékes általános iskola, akkor majd ők is mehetnek tüntetni a szegregáció ellen. És persze akkor is lesznek majd olyan parasztvakító hordószónokok, akik meggyőzik őket, hogy ők semmiért sem felelősek, mindenről a gonosz rasszista gádzsók tehetnek.

 

Mert, Lacikám, erről szól ez az egész.

Hogy a Te fajtádnak, a magyarok rettegéséből és a cigányok nyomorúságából és butaságából élő parazitáknak mindig jusson egy hordó. Ideje volna már leszállni onnan, és elkezdeni dolgozni - legalább azokért, akik ma meghallgatták a hülyeségeidet.

Balogh Gábor

 

by horex

Előzmény: kábelbúvár (59)
horex Creative Commons License 2009.10.14 0 0 60

Sunyi!

A halálbuntetést persze ellenzed.

:)

by horex

Előzmény: Pikáli (40)
kábelbúvár Creative Commons License 2009.10.09 0 0 59

A cigányok menete Jászladányból indult Budapestre, hogy felhívja a figyelmet az iskolai szegregációra és a romák hátrányos megkülönböztetésére. "Kevesen vagyunk!" – konstatálják többen is Tápiószecsőn, és valóban: a létszám a rendőröket és a biztonsági embereket beleszámítva sem éri el a húszat. Pedig úgy volt, hogy településenként ötvenen-százan fognak csatlakozni.

 

Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke szerint némelyek azért hátráltak ki, mert nem tetszett nekik, hogy a rendezvény mentes a pártpolitikától. A cigány kisebbségi önkormányzatok vezetői leginkább pénzt akartak, egyikük még az összeget is meghatározta: százezer forint. Amikor kiderült, hogy nem kapnak semmit, visszaléptek. Sorra lemondták a részvételt – meséli Kállai, aki utólag úgy érzi, hibát követett el: a cigány önkormányzati vezetők helyett közvetlenül a roma közösségeket kellett volna megkeresnie, személyesen. Attól tart, a cigányok nem is tudnak arról, hogy létezik ez a gyalogmenet, amihez csatlakozniuk kellene.

 

 

Ha nincs pénz, nincs cigánymenet
Előzmény: pernahajder (58)
pernahajder Creative Commons License 2009.10.09 0 0 58
Nem érnek rá. Most éppen könnyű menetben vonulnak Jászladányból a Hősök terére valami petícióval. Mind a kilencen.
Előzmény: Pikáli (55)
Fine Tune Creative Commons License 2009.10.08 0 0 57
Nálam egyértelmű. 7-es pont.
Előzmény: Pikáli (38)
Pikáli Creative Commons License 2009.10.05 0 0 55
na, szedjétek össze magatokat, mert még a végén azt kell higgyem, hogy szart se érdekel titeket a saját sorsotok azon kívül, amit látok belőletek; a lopkodás, seggnyalás, csicskáztatás, satöbbi.
Pikáli Creative Commons License 2009.10.01 0 0 54
szevasz!
válaszolni jöttél, vagy van valami kérdésed neked is?
:)
Előzmény: Törölt nick (53)
Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 52
te ne dumálj! ide jársz olaszul énekelni!
:)
Előzmény: Derek (50)
Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 51
jó.
Előzmény: Törölt nick (49)
Derek Creative Commons License 2009.09.30 0 0 50
Hat ne hasznald! Te irtad ide eddig a legtobbet
Előzmény: Törölt nick (49)
Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 47
ne nézd le őket. ha érdekükben áll, olyan technikákat tudnak elsajátítani, hogy kapkodnád a fejed, ha elkezdenék sorolni.
Előzmény: Törölt nick (43)
Derek Creative Commons License 2009.09.30 0 0 46

Arrivederci roma!

 

Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 45
én minden versenybe benevezek.
egyéni, vagy vigyem a haverjaimat is?
Előzmény: SamuraiJack (44)
SamuraiJack Creative Commons License 2009.09.30 0 0 44

Angyalföld?

Pudingok.

 

 

Lánykoli!!!!!!!!!Na az az igazi!

Előzmény: Pikáli (42)
Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 42
SAS?
ovisok.
SWAT?
detto dedó.
szpetynász?
paraolimpikonok.
:)
ANGYALFÖLD!
Előzmény: SamuraiJack (41)
SamuraiJack Creative Commons License 2009.09.30 0 0 41

Bakker, aszem az SAS Túlélési Kézikönyvünk elavult.

Ezek nincsenek benne.

Bezzeg az az uncsi  csoportos oroszlántámadás!

Előzmény: Pikáli (38)
Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 40
ezt a felvételit a romák számára nagy mértékben segítené, ha a roma bűnözőket nem meghatározott időtartamra büntetnék, hanem a szabadulás emelt szintű éretségihez kötnék.
Előzmény: Törölt nick (37)
Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 38
kicsit off, de azért elmondom.
ha cigányokkal van üzleti vitád:
1. ne szarj be. többnyire blöffölnek.
2. maradj hajthatatlan.
3. ha bármelyik felemeli a hangját, hívj rendőrt, és ezt mond is meg nekik előre.
4. csak egyikükkel beszélj, mert összezavarnak, és akkor vesztettél.
5. helyezkedj úgy, hogy mindegyiket lássad.
6. előtte vegyél egy sokkolót, és legyen kéznél. a legjobb, ha az ingedet nem tűröd be a nadrágodba, és alatta rögzíted könnyen oldható módon.
7. ez a legjobb: ne üzletelj velük.
:DDD
Előzmény: horex (31)
Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 35
na, vissza az elejére!
azt szeretném tudni, szerintetek milyen a jó igazságszolgáltatás?
meg azt, hogy tényleg csak lejárt szavatosságú élelmiszer fejében szavaztok?
Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 34
nagyjából annyit tudok róluk, mint a magyarokról.
ha úgy veszem, hogy egyre kevésbé lepnek meg, akkor többet mint pár éve.
de csak szerényen az ismeretlen mértékéről.
Előzmény: horex (32)
Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 33
költői túlzás volt.
a nyers elméktől bocsánatot kérek.
:)
Előzmény: Törölt nick (30)
horex Creative Commons License 2009.09.30 0 0 32

Azért a topiknyitoban azt irod, nem tudsz sokat róluk

Akkorezmosthogy?

by horex

Előzmény: horex (31)
horex Creative Commons License 2009.09.30 0 0 31

Szerencsére még nem élek köztük, csak néhány fizetési afférom volt velük

 

Azért arra sörre ne hagyatkozz! Majd jön egy csóró cigánygyerek,  ugy 10 év köruli és 100Ft-ért is villogtatja  a bicskáját,ha meg ellenállsz jön a "család"

 

Igazad van, amugy nem is igazán erröl szol a rovat

by horex

Előzmény: Pikáli (22)
Törölt nick Creative Commons License 2009.09.30 0 0 30
hát
"most"
"vettek fel"
"kétszáz"
"államtitkárt"
had kérdezzem már meg hogyan érzik a fílinget?

Az idézőjelbe tett szavaidat lécci... khm... hogy mondják óvatosan. Forrást, please.
Előzmény: Pikáli (6)
Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 29
közúti ellenőrzések sora kontra két szputnyik bicikli.
:)
Előzmény: schlumberger (26)
Pikáli Creative Commons License 2009.09.30 0 0 28
ó!
azért mert nap mint nap látok egy cigány közösséget amelyik jó része kisebb-nagyobb bűncselekményből tartja fenn magát, az még nem jelenti azt, hogy tudnám, ha ők csinálnák mire jutna ez az ország.
amúgy, ha nem jönne ide egy se, az se lepne meg, a gádzsóknak sincs halvány fingjuk se, mit akarnának, ha nem álákárt kajáltatná őket néhány cimmerferi politikus.
Előzmény: tanoneva (27)
tanoneva Creative Commons License 2009.09.30 0 0 27
Azt hiszem még nem józanodtál ki a tegnapi cimborálásból vazze! Nem kompatibilis ez a hsz-ed a topiknyitóval. Na szevasz Pikáli további jó szórakozást.
Előzmény: Pikáli (22)
schlumberger Creative Commons License 2009.09.30 0 0 26
tőlem tízszer többet vettek el jogtalanul rendőrök,

ezt egy kicsit bővebben hallhatnánk?
Előzmény: Pikáli (22)
tanoneva Creative Commons License 2009.09.30 0 0 25
Na nem bánom vegyék fel azt a hármat, aki minden évben leérettségizik.
Előzmény: Levike (24)
Levike Creative Commons License 2009.09.30 0 0 24
A sajátjukon most is segítenek, de a mienken nem... :) Nem sok egy kicsit az a 30% ?
Ha az altalános és középiskolát elvégezné közülük ennyi százalék már vigasság lenne...
Előzmény: tanoneva (23)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!