Keresés

Részletes keresés

miafranc Creative Commons License 2009.10.13 0 0 303

 

Üdvözöllek, szintén Kosztolányival :)

 

************************

 

Kosztolányi Dezső

Elég a jaj. Ki innen a mezőre

 

 

Elég a jaj. Ki innen a mezőre.

És dúlt arccal ajtót nyitok.

Nyugodt az éj. Lassan megyek előre,

fejem fölött hold, csillag-milliók.

Itt kívül is, mint ott benn, a titok.

 

Közelbe vannak. Szinte mind elérem

a régi rejtélyt az ég peremén.

De rám merednek reszkető-fehéren,

azt kérdezik, miért zúg úgy a vérem

és mit jelentek ember, ember, én.

 

És kérdem tőlük, mit jelentetek,

ti fogható, ti nyílt-tömör talányok,

miktől a fájó mindenség beteg,

ó csillagok, aranysebek,

s ezüst fekély, hold, óriási tályog?

 

 
Előzmény: szuszmok (300)
miafranc Creative Commons License 2009.10.13 0 0 302

 

Minden rendben. Jó, hogy ezt tisztáztuk. :) Egyetértünk, a versek mindenek előtt: Kosztolányi különösen ! :))

 

************************

 

Kosztolányi Dezső

Tenger és vihar

 

 

És néha vágtatunk, mint őrült tengerészek,
recseg-ropog hajónk,
kegyetlen vashajónk,
hullámokon, ködön megyünk, örök merészek.
A szél, a köd jajong,
hogy sír, jajong
és vasbordáival feszül meg a fedélzet,
oda se könnynek és oda se semmi vérnek,
hajrá, tovább, tovább,
mindég tovább, tovább,
csak nyargalunk vadul, mint bomlott tengerészek.

Sötét sziklákon át,
millió poklon át
szállunk tovább, tovább, szegény agyunk oly részeg
és rí a felleg is és sziszeg a kötélzet,
ordítoznak: csodát,
csodát, barbár csodát,
s csikorduló foggal csapunk neki a vésznek,
káromkodunk, vérzünk, orkánok fütyörésznek,
zápor zuhog, kén és pokol zuhog,
s hajrá, hogy minden a habokba halt,
habzsoljuk az otromba diadalt,
mint részeg matróz a nehéz rumot.

 

Előzmény: Mnemoszüné (301)
Mnemoszüné Creative Commons License 2009.10.12 0 0 301
Nem, ne végy Magadra semmilyen inget, nem Rád gondoltam! Csak jeleztem, hogy ez itt azért egy eléggé átláthatatlan virtuális világ, ahol könnyen bedőlhetünk pár álarcnak... Csak kicsúszott gondolatfoszlány volt a fejemből, és semmiképp nem akartam sem célozni, sem találni egy ilyen békés és gyönyörű topikban! :-) Úgyhogy a félreértések elkerülése végett, ezentúl megpróbálok a versekre koncentrálni, a költők szebben beszélnek, mint én. :-)

Kosztolányi Dezső

Fák beszéde

Pálma

- Versben beszélek, és verssel köszöntsék
nagy, mozdulatlan legyezőimet
s nagy csöndemet is. Én vagyok a Fönség.

Hárs

- Szülőhazádban a vén udvaron
hová gurultak labdáid, szegény?
Hová repült a sárkányod vajon,
s kedved, hited az életed felén,
És merre szálltak, merre tűntek el
viháncoló, víg gyermektársaid?
Ezt kérdezed, de senki sem felel,
csupán mi zúgunk, régi hársak itt.

Nyírfa

- Héjam fehér, mint a papír.
Megbabonázza azt, ki ír,
és hogyha elrontott a hír,
nevem álmodba visszasír.
Izen neked a nyír.

Almafa

- Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
A lombjaim közt almák aranya.
Mindig csak adnék, én, örök anya.

Eperfa

- Itt lakmároztál egykor, az eperfán,
jaj, hogy szerettél. Majd ha por leszel,
egy nyári szellő még felém seper tán.

Nyárfa


- Mily szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa.
Karcsún, fehéren állok a határba.
Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
S minden széllel zenélek, mint a hárfa...


Előzmény: miafranc (266)
szuszmok Creative Commons License 2009.10.12 0 0 300

Szép napot mindenkinek!

 

 

...

 

Bella István

Maradj velem

 

Dobol az eső. Hogy esik
Maradj velem még reggelig
akad talán számodra ágy
szék is rárakni ruhád

 

Mellém is fekhetsz. Fekhelyem
mert itt vagy puhábbra vetem
csönddel bélelem boldogabb
holdakat gyújtok mint a nap

 

És hallgatok mert jól esik
hallgatom szívveréseid
mint csitul némul el a harc
amíg hajadal betakarsz

 

Már nem is kéne mondani
csak hallani csak hallani
Dobol az eső. Hogy dobog
Benned zuhog. Bennem zuhog

szan49 Creative Commons License 2009.10.12 0 0 299

Ferencz S. István: Emberarcú őszi fák

 

Kék dombokon égő borókák,

mint kökényhamvas gyermekorcák.

Istengyümölcsös galagonyák

lányok hajába vérük fonják,

játsszon velük hecserlik bokra,

a mennyköves határ bolondja.

Korhadó bükkök, rokkant nyárfák

szemében ördög járja táncát,

bűnbe viszi a cserefákat:

Donkanyar-görbe nagyapákat.

Törvénykeznek, lidércet űznek

odvaslelkű patak-szél füzek,

mint töpörödött vénasszonyok

sírnak a gyérbokrú fagyalok.

Böjtölő, szeplőtlen madonnák

hullnak térdre: mészarcú nyírfák,

mert menyasszony áll feketében:

egy meddő nyárfa leng a szélben.

Állnak köré szűz vörösfenyők:

tűzlevélből kivert szemfedők:

s váll váll mellett férfi jegenyék

terelik a szűk ég peremét.

szan49 Creative Commons License 2009.10.12 0 0 298

Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek

Hegyek, fák, füvek, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
izmaim is emlékeznek ernyedőn, erdők, titok-ösvények, farkas szagúak,
lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők, csukott szemű lombalagutak,
fürdik, frissül a fáradtság itt, ahol a konok csönd üget,
róttam az erdőt, lépéseimből róttam nesz-betűket,
libegő muzsikát, lobogó kedvet mosolygós fák alá,
nap vére hullott, mintha leterített szarvas kínját kiáltaná,
nap vére hullott, elöntött a mindenség-fia-fény-suhogás,
szívemen, mint ághegyen mókus, ült a várakozás,
vagy mint az éjszaka tetején a liliomszirmú csillagok
- pilla mögé bújt szemek, melyekbe a nappali fény belefagyott -:
a várakozás, hogy olvashassam remény-virág-betűitek,
s belém leheljétek a mindenség erejét, hegyek, fák, füvek.


Hegyek, fák, füvek, erdők, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
szelíden - ti vagytok a jóság -; meghitten - ti vagytok a csönd -;
jobbik felem tibennetek önnönmagának köszön;
ti vagytok a béke: levegő, hogy lélegezhessék az emberiség,
ti vagytok a fegyver, védekezni, a halál ha újra kísért;
küldtök fényes magasságokba, agyunk-szemünk szoktatni a végtelenhez,
az elmúlás mihozzánk miattatok és érettetek türelmes,
ózon-leheletű tájak, források, ti, erdők csillagai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
ha ujjaim begyén kiillan az akarás, szememből fénytelen porba hull a fény,
ti élesztitek újjá, ti, gazdag szívűek, az újjászülető reményt,
tőletek orozzam a szót, a muzsikát, az észt, a szívet,
tőletek, mindig tőletek, hegyek, erdők, fák, füvek.


Hegyek, fák, füvek, ágak, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
karcsú sziklák, szépfejűek, felhőlépők, bátorítók,
szélben dzsiggelő bokor-gyermekek, gondolkodó, komoly fenyők,
táncos patakok, újjáteremtők, mint az asszonyi csók,
szemérmes kis tisztások, pihentetők, s mint a szerelem, újjászülők,
sűrű örömök szülei, kovácsoljátok bennem az acélpengésű akaratot -
simogató kéz, puha ágy, okos elme, akit bármikor szólíthatok,
ki sosem hagy el, ki érvel, meggyőz, s - tanácstalannak - tanácsot ad,
ölelő szerető, ki bánatot öl; nyugalmas öl, ki fiául fogad,
s biztat, hogy szép a harc, szép ez az emberi lét,
üt is, hogy eddzen, izzítja küzdelmem hevét,
ki hű hozzám, hogy hű maradjak és józan és fegyelmezett -
köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek.

gb. Creative Commons License 2009.10.12 0 0 297

Birtalan Ferenc: Üzenet  

Kertre néz az ablakom.
Mennyi titok, hallgatom.

Bokron alján sárgacsőr,
öreg rigót így gyötör:

– Hát az Ősz, az micsoda?
– Szélkabátban muzsika.



Read more: http://www.operencia.com/gyermekoldalak/magyar-irodalom/versek/az-id-mulasa-evszakok-honapok#ixzz0TfS5mrUQ
gb. Creative Commons License 2009.10.11 0 0 296
Előzmény: miafranc (268)
miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 295
miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 294

miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 293

Kaffka Margit

NEM HISZEK

 


Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.

 

Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

 

Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

 

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
- És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

 

Álmodtam én már sokszor égiszépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.

 

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

 

miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 292

Oláh András

félelemmel

 

 

az ősz tekintetéből kihalt az öröm
kívül rekedtünk mindegyik körön

 

lettünk eldobott kő vagy levetett kabát
markoljuk a rácsot hogyha valaki bánt

 

félelemmel telnek a lélek terei
éjszakáinkat a csönd áthangszereli

 

menedéket kutatunk - picinyke odút -
ahová a silányságnak sem vezet út

 

árnyék maradtunk - voltunk bármilyen ügyes:
egy másik kéz nélkül mindegyik kéz üres

 

miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 291

SZILÁGYI DOMOKOS

ŐSZ


Tövist virágzik az idő,
mázsás ködöt a levegő,
légüres bánatok lebegnek,
szállanak, zuhannak, leesnek.

 

Avar hullámzik, bokámat
nyaldossa, szívemig fölárad
- ősz, te szilaj, te szomorú,
kegyelmes szívbéli háború,

 

add, hogy a szemem szép tágra,
kerekedjék a világra,
s legyen a szavam oly könnyű
s oly éles, mint a tavaszi fű.

 

miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 290

miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 289

Dsida Jenő

Meredtszemű ősz

 

 

Kiszivattyúzták az üvegburát,
a lelkemet.
Nincs benne hang, csak meredtszemű ősz.
Csend és homály.
A hullt levelek ágya mély, puha,
selymes halom,
de nem zörög turkáló láb nyomán,
nem is zizeg.
A varjú se csárog a jegenyén,
csak tátogat.
Halálos-némán teljesedik el
a rendelés:
Aki elfáradt, nincs kinek köszönjön,
aludni megy.
Az álmos űrben úgy úszik-lebeg
sok furcsa vers,
mint az ökörnyál udvarunkon, otthon,
ősz elején.

 

miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 288

 

Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy :)

 

********************

 

Sík Sándor
Az ősz dalol

 


Síró fuvalmak
Zörgőn kavarnak
Hűs éjszakára
Port az avarnak
Hantja alól.
Halovány árnyak
Zokogni járnak
Ravatalára
Az ifjú nyárnak.
Az ősz dalol.


Sápadtra sárgul
S a szürke ágrul
A lomb lezördül
S egy volt világrul.
Mesét mesél.
Bús esti pírba
Bámulok sírva
S a könny úgy gördül
Szemembül, mint a
Halott levél.


Mert minden sír ma.
Holt szegfű szirma,
Halott szerelmek,
S mely dalaimra
Borul, a dér.
És sír a fény is,
A nap szemén is
Könny könnyre dermed
És sírok én is.
Mert minden él,
És minden elmegy.

 

Előzmény: szuszmok (286)
miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 287

Jékely Zoltán

Ősz-köszöntő

 


Habár orcánk pirítja még a Nap,
gyerünk, az őszt hintsük már szerteszét,
az őszt, melyet mint anya gyermekét,
majd egy évig hordtunk szívünk alatt.

 

Látod, még élünk! Nem nyelt el a tó,
kígyó se mart meg, szikla sem ütött,
s a régi helyről halljuk: a tücsök
lelkéből szól a régi altató…

 

Vajjon Érted szeretem-é az őszt,
vagy téged is csak az őszért szeretlek,
téged, sok-sok ősz óta ismerőst?…

 

Benned évszakjaim elkeverednek,
vagy: hogy nyaram a téllel összekösd,
illatok ágya, sírja leheletnek!

 

szuszmok Creative Commons License 2009.10.11 0 0 286

Köszönöm a kedves fogadtatást. Nagyon szép a topikod, gratulálok hozzá!

 

 

 

„A csillagoknak fontos üzenetük van, és nincs az a nyelv, melyen az ne lenne érthető. Az ember feltekint a csillagos égre, és megérti, mily hatalmas is a Mindenség. Hirtelen csekélységekké válnak a mennyezet alatt oly nagynak látszó problémák. A csillagok – évezredek emberi ostobaságainak és bölcsességeinek hallgatag tanúi – ráébresztenek minket a véges emberi élet és a végtelen természet nagyszerűségére. Ez új erőt ad, hogy elviseljük a néha nyomasztóan alacsony mennyezeteket."

 

Crane, Frank

 


 

Előzmény: miafranc (283)
miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 285

Faludy György

A távolabbi jövő

 


Nem kell kétségbe esni. A messze jövő szép lesz.
A szélvert pusztaságon ledőlnek a falak,
és sírok, műemlékek, acélhidak meg gépek
mind elporladnak néhány százezer év alatt.
 
Pár millió esztendő múlva, új csillagképek
alatt szelíd fejével kibujik a moszat,
ismeretlen virágok nyílnak, mert a természet
variál, mikor játszik, nemvárt fenevadak
 
születnek s egy merőben különböző embernem.
Vagy a miénk jön ismét? és imádja a szépet,
gondolkozik, fúr, farag, szeret, sír, örül, élvez,
 
ír, épít, fest, kutatja: mi a mindenség titka,
s nagyon fél a haláltól, de mégis elpusztítja
önmagát és a Földet? Merem remélni, hogy nem.
 
 
Budapest, 1994

 

miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 284

"A szeretetnek melege van a természet hidegében,
világossága van az élet sötétségeiben,
és a szeretetnek ajkai vannak,
amik mosolyognak velünk az örömben,
és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban"

 

(Gárdonyi Géza)

miafranc Creative Commons License 2009.10.11 0 0 283

 

 

 

Köszönöm a szép verseket és a csodás fotókat :))

Előzmény: szuszmok (280)
szuszmok Creative Commons License 2009.10.11 0 0 282

Boda Magdolna 

(idõ)

 

Kopik a nyár.
A gesztenyefa
leveleken
hagyja rozsdafoltját
az idő
az idő
az idő
ráteszi ujjait
a levelek pulzusára:
gyorsgyors lassú
gyorsgyors lassú
nem áll meg
nem vár
ez egy örökös
a zöldből a
tűzbeforduló tánc

 

 

 

 

 

 

 

foto: szuszmok

szuszmok Creative Commons License 2009.10.11 0 0 281

Szeitz János: A természet

 

A természet magában sem rút, se szép,
nem kegyetlen, nem is megbocsátó,
Változásában megőrzi lényegét.
Miként az ember felleli benne
Magát, keresve léte értelmét
s helyét; kutatva legmélyebb rejtekét
ami élteti: szerelmet, szót s zenét.

 

 

 

 

 

 

foto: szuszmok

szuszmok Creative Commons License 2009.10.11 0 0 280

Szép napot, kellemes délutánt mindenkinek!

Nem baj, ha bekpogtattam?:-)

 

....

 

Fehér József: Taníts meg engem!


Taníts meg engem
a rigók nyelvére!
Megérthessem végre
a természet szavát.
Őszi lombhullásban
hideg szél sírását,
virágzó tavaszban
szellő suttogását.

Megérthessem végre
énekét a földnek,
ha áradón fények
messzi hömpölyögnek.
Megérthessem végre
harmatnak csengését,
alkonyati csendben
tücsök-lant pengését.

Megérthessem végre
zápor csevegését,
derűs, nyári délben
gerlék nevetését.
Megérthessem végre
csillagok beszédét,
mikor a vén Göncöl
felhág majd az égre.

– Taníts meg, taníts meg
a rigók nyelvére!

 

 

 

 

 

 

foto: szuszmok

szan49 Creative Commons License 2009.10.11 0 0 279

Bényei József: Magányos cédrus

A fának emberarca van,
ráncokkal, szemgödörrel.
Ha szél lendíti ágait,
meztelen csontja zörren.

Az ágnak emberkarja van,
kinyújtja, mintha kérne.
Jaj, egyedül van, nincs hite,
nincs egy száraz levél se.

Fogódzna földbe szép gyökér
s a homok elbocsátja.
A szem határa végtelen,
a magány színe sárga.

Mert fáj a fának ez a sors,
a kín görcsökbe rándul,
elõtted koldus könyörög,
koncot vár tíz kitárt ujj.

Adj neki jószót legalább,
szólj hozzá, mint a vakhoz.
Óh, hogy repülne innen el,
tört szárnya egyre csapdos.

Nem nyúl az égig, szétterül,
mint porfelleg a földön.
Szólítsd meg, szétroncsolt keze
üresen le ne törjön.

A fának emberarca van,
magányos emberarca.
Szívedhez ér, - milyen hideg,
milyen sovány a karja...

miafranc Creative Commons License 2009.10.10 0 0 278

Köszönöm a szép verseket :)

*************************

 

 

Amorf Ördögök-Karcsú törzsed hajlik

Előzmény: szan49 (277)
szan49 Creative Commons License 2009.10.10 0 0 277
József Attila: Sárga füvek

Sárga füvek a homokon
Csontos öreg nő ez a szél
A tócsa ideges barom
A tenger nyugodt, elbeszél

Dúdolom halk leltáromat
Hazám az eladott kabát
Buckákra omlott alkonyat
Nincs szivem folytatni tovább

Csillan a nyüzsögő idő
Korallszirtje, a holt világ
A nyirfa, a bérház, a nő
Az áramló kék égen át
szan49 Creative Commons License 2009.10.10 0 0 276
Baka István:Őszi esőzés

Pálca-esők verik, ázik a puszta,
duzzad az úton a sár;
csörgedezik patakokban a lusta,
szürke habú mocsok-ár.

Ázik a gát, hasadozva leválik,
ömlik a vízbe a part,
ólom-esőkben a város elázik,
nyirkos a házfal, a park.

Koppan a földön a gesztenye gombja, –
inge kinyílt, csupa rongy;
vissza ki varrja a gombot a lombra,
nincs se szabó, se bolond.

Szálas eső pereg: égi spagetti, –
tála a tér, köd a szósz,
falja csatornanyílás. De a resti
sörszagú mennybe hajóz.

Nyelve a járda kövére fityeg le
mit motyorász a plakát?
mintha a fal maga jönne, lihegve
elpanaszolni baját.

Állnak a hídon a gépkocsik, ott fent
nincs ma beút, se kiút…
Buksza-üres szemű nénike töpreng:
holnap ebédre mi jut?

Búvik a méhe, ha fordul a naptár, –
méze-kifosztva ugyan,
ám ura híg szirupával a kaptár
télire még teli van.

Hát mi, ha int az idő, hova bújjunk?
Bárha begyűjtve a méz,
még beledugni se tudjuk,
hogyha hibádzik a pénz.

Lágy ez a vers, puha ritmusa altat
s mint az eső, beterít,
Ágy ez a vers, aki benne elalhat,
álmaival betelik.

Pálca-eső zuhog, ázik az elvert
város, elönti a sár;
gennye fakadt ki a régi sebeknek,
s máris az új sebe fáj.

miafranc Creative Commons License 2009.10.10 0 0 275

Halmai Tamás
Séta

 

 

Az út nem út: ajándék és ajánlat.
A létezés rejtelmes hasadéka.
Isteni csoda, emberi varázslat
a szeptemberi erdőben a séta.

 

Az ég alatt az ég
felé terelget.
A teljes most elég,
a pár most teljes:

 

világít mindenük,
úgy mennek, kéz a kézben,
részek egy csak velük
hiánytalan egészben;

 

léptükre felfigyel,
ki létüktől ragyog.
Tengerből delfinek,
mennyekből angyalok.

 

szan49 Creative Commons License 2009.10.10 0 0 274
Máté Imre: Szülőhelyemen

Félbemaradt város a bölcsőm,
ringat, mióta élek,
erős kezek nyújtják felém
az éltető emberséget.

Hiszem, paraszt őseimet
elfogadja értem a holnap,
és hatalmat ad mindörökre
az igazságot akaróknak

Legyen a lenniakarásból
mezőszagú vágyak világa,
ne átkozhassa őrült elme
örömeinket pusztulásra.

Nőhessen, ami nőni vágyik
míg a földön nagyon szeretnek:
határtalan útja maradjon
a határtalan képzeletnek.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!