Keresés

Juhász Gyula

Tiszai csönd

Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.

Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.

Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.

Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.

Magam a parton egymagam vagyok,
Tiszai hajók, néma társatok!

Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk, itthon, álmodók!

Szabó Lőrinc

Pocsolyák

Esett. Megint kisütött. Szanaszét

tócsák ragyogtak. Mint mély szakadék,

nyílt elém egy-egy tükrös pocsolya,

a fekete Föld egy-egy ablaka,

s az Ég beléjük oly mélyre esett,

hogy szédítette a rémült szemet

s egy pillanatra elhitette, hogy

lent valahol egy másik ég ragyog,

igen, egy másik: az, amelyik a

talpunk alatt szikrázik: Számoa

vagy hogy is hívják azt a szigetet,

mely valahol épp alattunk lehet:

annak az ege tátongott felém,

vagy majdnem az, olyan iszonyu fény,

oly gyönyörű, gyémántkék áradás

rohant meg lentről, olyan ragyogás

csapott elő, és olyan hirtelen,

hogy azt hittem, mindjárt beleesem,

és csak kápráztam és szédültem és

oly jó volt e gyönyörű tévedés,

hogy sokáig eljátszottam vele

s szerettem volna mutogatni... De

aztán, mégis, nem szóltam senkinek:

kinevettek volna az emberek,

míg most, versben, elhiszik a csodát,

a valóságot: hogy a pocsolyák

tükrös fényükkel a tavaszi napban

kilyukasztották a Földet alattam!

Moretti Gemma

Elköszön a nyár                                                                                              
 
A felgyulladó, bíbor hajnalok,
százszinű, harmatos kertek, madárfütty,
villanó fecskék a víz felett;
még elhitetik velem a nyarat.
Ám az elhalkuló erdő,
a fák szélkócolt kontyában
az aranysárga levéltincsek,
alkonyatkor már az őszről vallanak.
Egy délután majd elköszön a nyár
búcsúzva int a borzas dáliáknak.
Még idézzük a régi dallamot,
és illatát bolondos éjszakáknak,
de az emlékszirmok lassan hullanak.
Könnyszitáló ködök, lombottépő szelek,
ott leselkednek már a kertünk alatt.

Fjodor Tyutcsev

Téli erdő

Tél-boszorkány bonthatatlan

bűbájában, mint mese,

dér-palástban, néma fagyban

áll a fenyves mozdulatlan

csodacsipke-ligete.

Halva tán és mégis élve

tűri, szinte álmai

gyönyörétől megigézve,

hogy a hónak már egész be-

fonják piheláncai.

Ha nyugatról, ha keletről

a ferde nap rácikáz,

meg se rezdül - mint ijesztő

üvegtűzvész, gyúl az erdő:

káprázatos fényvarázs!

/Ford.: Szabó Lőrinc/

Nemes Nagy Ágnes

Hóesésben

Szakad a hó nagy csomókban,

veréb mászkál lent a hóban.

Veréb! Elment az eszed?

A hóesés betemet.

Nem is ugrálsz, araszolsz,

hóesésben vacakolsz.

Fölfújtad a tolladat,

ázott pamutgombolyag.

Mi kell neked? Fatető!

Fatető!

Deszka madáretető!

Petőfi Sándor

ERDŐBEN    

Sötétzöld sátoros

Erdőben járok.

Kevély tölgyfák alatt

Szerény virágok.

A fákon madarak,

Virágon méhek.

Ott fönn csattognak, itt

Lenn döngicsélnek.

Nem rengedez sem a

Virág sem a fa;

Hallgatják a zenét

Elandalodva.

Vagy alszanak talán?

Elszenderedtek?...

Megálltam én is és

Mélán merengek.

Merengve nézek a

Patak habjára,

Melynek nyílsebesen

Rohan le árja;

Fut, mintha kergetné

A felleg árnyát,

A fellegét, amely

Fölötte száll át.

Ekként kergettelek,

Ifjúi vágyak!

Árnyak valátok, el

Nem foghatálak - -

Menj, menj, emlékezet!

El is feledtem,

Hogy e magányba én

Feledni jöttem.

Dsida Jenő

Merre száll?    

Madár zeng s villan az égen

fut árnya sötéten a réten

fent tűzben két lila szárny ég

lent hamuszürke az árnyék

Röghöz tapad életem - ó jaj

szállni be bús örök óhaj

örök de örökre hiába

embernek földön fut a lába

Valahol fent két lila szárny ég

rohanok mord és hideg árnyék

botladozom magam összesebezve

messzire messzire - messze

Ó merre száll az a langy dal

az a fényes mennyei angyal?

kinek lila szárnya ragyog

kinek én csak az árnya vagyok.

 Szinyei Merse Pál

Petőfi Sándor

Ki a szabadba!

Ki a szabadba, látni a tavaszt,
Meglátni a természet szinpadát!
Az operákban ki gyönyörködik?
Majd hallhat ott kinn kedves operát.

A természetnek pompás szinpadán
A primadonna a kis fülmile;
Ki volna, énekesnők! köztetek
Merész: versenyre kelni ővele?

Megannyi páholy mindenik bokor,
Amelyben ülnek ifjú ibolyák,
Miként figyelmes hölgyek... hallgatván
A primadonna csattogó dalát.

És minden hallgat, és minden figyel,
És minden a legforróbb érzelem...
A kősziklák, e vén kritikusok,
Maradnak csak kopáran, hidegen.

Eperjes, 1845. április

Ady Endre

A TÉLI Magyarország

Magyar síkon nagy iramban át

Ha nyargal a gőzös velem

Havas, nagy téli éjjelen,

Alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,

Fölötte álom-éneket

Dúdolnak a hideg szelek.

Vajon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?

Én most karácsonyra megyek,

Régi, vén, falusi gyerek.

De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,

Úgy érzem, halottak vagyunk

És álom nélkül álmodunk,

Én s a magyar tanyák.

 és évet      BUÉK

Sík Sándor

A fenyőfa éneke

Állok cseres hegyoldalon,

Magasba szúr örök dalom:

Föl, föl, föl, fölfelé!

Nem kell a völgyi szép meleg,

A tölgyek, bükkök és cserek:

Föl, föl, föl, fölfelé!

Hulljatok alsó ágaim,

Ne vonjátok le vágyaim.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Fussatok szét gyökereim,

Teljetek élő ereim.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Keményedjél hű derekam.

Tartani bírd templom-magam.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Te lombosodjál koronám,

Vidd a magasba mély imám,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Évente új-új adorál

Zöldecske hármas gyertyaszál

Föl, föl, föl, fölfelé!

A kúszó templom egyre szebb,

Ez az imádság teljesebb.

Föl, föl, föl, fölfelé!

És egyre több karcsul elő

Iker-templom: testvér fenyő,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Ahol az élet idegen,

Aszályra perzselt köveken,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Templomi zölddel fonjuk át

Pogány hegyormok homlokát,

Föl, föl, föl, fölfelé!

S megnyitja vén szemét a bérc.

És rajtunk át az égre néz,

Föl, föl, föl, fölfelé! S az égnek úgy sikoltja át

A föld sóvárgó mély dalát,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Reményik Sándor

Őszi erdőn hamvadó parázs    

Te szép, te szomorú, te tiszta láng!

Most már: avarba hamvadó parázs,

Én nem gyujtottalak,

Én nem oltottalak

Az őszi erdőn úgy gyúltál, magadtól.

Arra jártamban

Megcsapott messziről a meleged,

Tovább mentem,

Nem éleszthettelek.

Most hát elalszol.

Aludj.

Békesség neked.

Takarjon be a diadalmas Ősz,

A csend,

S a nesztelenül hulló levelek.

Weöres Sándor

BALLADA HÁROM FALEVÉLRŐL

Lehullott három falevél

észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,

egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél

- - - - - - - - - - - - - - -

Az egyik magasba vágyott:

talált a felhők közt új világot,

emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:

magasba hágott és mélybe szállott,

sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott:

szemét lehunyta, semmit se látott,

kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.

- - - - - - - - - - - - - - -

Lehullott három falevél

tehetetlenül a világból.

Ott lenn a sár, fekete, mély -

ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

                      http://www.youtube.com/watch?v=AHEj2nJg36M

Szilágyi Domokos

ŐSZI TÁJ

reszketnek a szélben a fák

őszi világ őszi világ

szerelmüket vesztik a fák

őszi világ őszi világ

szerelmet vall ma az avar

őszi vihar őszi vihar

a csók úgy is teremt ha fáj

őszi világ szép őszi táj

Dsida Jenő 

Ősz

  Mért van, hogy a szívem 

Csupa, csupa bánat? - 

Siratom halálát 

A gyönyörű nyárnak. 

 Siratom halálát 

A hulló levélnek, 

Lassú hervadását 

A virágos rétnek. 

 Siratom halálát 

Égő forró könnyel... 

...Csicsergő madárdal 

Tavaszi virággal 

Csak még egyszer jöjj el!

BODA MAGDOLNA
 
(ősz)


Megint úgy jön el
az ősz, hogy egyetlen
reményem se
teljesül.
Csak jön,
bő lódenkabátját meglebbenti,
és barna ujjával
sietve körberajzolja
a gesztenye leveleit.
Megint.

Áprily Lajos 

Ősz 

Most már a barna, dérütötte rónán 

mulandóságról mond mesét a csend. 

Most már szobádba halkan elvonulhatsz 

s hallgathatod az álmodó Chopint. 

Most már a kályhatűz víg ritmusára 

merenghetsz szálló életed dalán, 

míg bús ködökből búcsút int az erdő, 

mint egy vöröshajú tündérleány.

Ady Endre

AZ ŐSZ MUZSIKÁJA

Most is együtt a Csönd s a Lárma,

Az Ősz csak bennünk változott,

Ódon és nemes muzsikája,

Ha van szép szív, ma is megleli.

Színe, könnye, búja a régi,

Nótái is a régiek,

Tud altató szépet mesélni,

De fölváj régi sebeket is.

Szépek, akik ma élni mernek,

Egy-egy feledő mosolyuk:

Drága, élet-folytató gyermek

S minden könnyük felébredt halott.

Petőfi Sándor

ŐSZ ELEJÉN    

Üres már a fecskefészek

Itt az eszterhéj alatt,

Üres már a gólyafészek

Tetejében a kéménynek...

Vándor népe ott halad.

Ott a messzeség homályin,

Ott az égnek magasán.

Látom még, mint kis felhőket,

Vagy már nem is látom őket?

Csak úgy képzelem talán.

Elröpűlnek, elröpűlnek,

Tavasz s nyár vendégei,

És őket már nemsokára

A kertek s mezők virága

S a fák lombja követi.

Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt

Majd borul, majd kiderűl.

Ajka még mosolyg, s szemébe

Könny tolúl... ennek sincs vége,

S ajkán ujra mosoly űl.

Bús mosolygás és vidám könny!

Csodálatos keverék.

Észrevétlen karon fogja

És egy más világba vonja

A merengés emberét.

Órahosszat elmerengek,

És ha egy elejtett tárgy

Vagy harang, amely megkondul,

Fölriasztott álmaimbul:

Elmém, nem tudom, hol járt?

Weörös Sándor

Ballada három faleválről

Lehullott három fallevél

észrevétlen őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,

egy messzi másik, új világból-

Elröpült három falavél

Az egyik magasba vágyott:

talált a felhők közt új világot,

emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:

magasba hágott és mélybe szállott,

sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott,

szemét lehunyta, semmit se látott,

kavarta, kavarta, a szél.

Lobogott három falevél.

Lehullott három falevél.

Lehullott a világból.

Ott lenn a sár, fekete mély-

ki emel fel őszi sárból,

ti szegény három falevél?

Itt roskad

Itt roskad az ősz,

drága kincsinek terhétől.

Mézszőlők, roppanó répák.

éltető gyümölcsök, és egyebek.

Oly színes,édes, érett minden,

egyre csak kínálják magukat.

Már a méhek is eltelve válogatják.

Roskad az ősz kincsei terhétől.

Bőkezűen ránk zúdítja mindenét,

fénylő nyarát dicsőítve.

Lassan megpihenni vágyik,

hűs, fagyott csendben.

Radnóti Miklós

Istenhegyi kert

A nyár zümmögve alszik és a fényes ég

magára vonta szürke fátyolát,
kutyám borzol, fölmordul s elrohan,
megugró árnyat lát a bokron át.

Öreg virág vetkőzi sorra szirmait,
pucéran áll és félig halottan,
gyönge barackág ropog fölöttem
s terhével lassan a földre roggyan.

Ó, ez a kert is aludni s halni készül,
gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé.
Sötétedik. Halálos kört röpül
köröttem egy elkésett, szőke méh.

S fiatal férfi te! rád milyen halál vár?
bogárnyi zajjal száll golyó feléd,
vagy hangos bomba túr a földbe és
megtépett hússal hullsz majd szerteszét?

Álmában lélekzik már a kert, hiába
kérdezem, de kérdem ujra mégis.
Gyümölcsökben a déli nap kering
s hűvösen az esti öntözés is.

1936

Juhász Gyula

Hajnal

A tegnapot most váltja fel a holnap.

Sötéten silbakolnak még a fák.

Az út köves, házszegte pusztaság.

Utolsó fénye hull csillagoknak.

A karavánja jár e pusztaságnak.

Némán söpörnek.Ködbe vész a por.

Halk hamvazás dereng az ég alól.

A nap, a nap! súgják a sanda árnyak.

És gyors ütemben ébredez a forma,

A szín, a hang- dóm és gyár büszke orma

Az égbe barnul, és dalolni kezd.

Harang és kürtszó szólal, a siket

Vak éjszakát riasztva hosszú hajjal.

Az élet fölzeng: itt a drága hajnal! 

Rónay György

EPILÓGUS 

Ibolyaszálat leltél az avarban. 

Ne tépd le. 

Hadd mosolyogjon halk tavaszt az őszben 

kékje. 

Katicabogár baktat az országúton. 

Ne lépj rá. Nyúlj le érte. 

Tedd vigyázva az árokpart puha 

gyepére. 

Csillag csillog a harmatos füvön. 

Vigyázz, ne taposs rá. 

Fázik szegény. Melengető tenyérrel 

hajolj le hozzá. 

Bárányokra késeket köszörülnek. 

Ne engedd! 

A világ héja-karmában galamb sír. 

Mentsd meg!

Rónay György

Naplemente 

Hogy szikrázott! Milyen őrjöngve lángolt! 

Micsoda eszeveszett tombolás volt! 

S ebből se maradt utoljára más, 

mint egy maroknyi hamvadó parázs. 

Rónay György

  Leltár

A virágokat és a madarakat is,

s ahogy zizeg a nád, ahogy csobban a víz;

de legjobban talán mégiscsak ezt szerettem:

a csöndet körülöttem s a kék eget felettem.

^{Köszönöm a szép verseket, képeket :)}

^{*****************************}

Rónai György

Verőfény

Se vágy, se láz, se láng: csak egy parányi

tisztaságot adj.

Villantsd felém egy illanó mosollyal

tisztaságodat.

Fénylő derűdből ez a lankadó szív

többet úgyse kér:

annyit csupán, amennyi könnyedén a

két szemedbe fér.

Szerelmek, szenvedélyek, szenvedések! -

semmi nem igaz,

csak ez a kis mosoly, mit - könnyű labdát -

felém hajitasz.

Visszadobjam? - Forgatom és elejtem.

Játék, semmi más.

De ez legalább szép volt. Tiszta, könnyű

őszi ragyogás.