Keresés

Hova tűnt a sok virág,
Mi nyílott hegy-völgy réten át.
Hova tűnt a sok virág?
Elhervadt régen.
Hova tűnt a sok virág?
Lányok téptek bokrétát.
Mondjátok mért van így,
Mondjátok mért van így?

Hova tűnt a sok szép lány,
Annyi rémült év után.
Hova tűnt a sok szép lány?
Elhervadt régen.
Hova tűnt a sok szép lány?
Gyűrűt váltott mindahány.
Mondjátok mért van így,
Mondjátok mért van így?

Hová lett a sok virág?
Szirmaikon féreg rág,
bibéjükbe csiga mász,
hol van már a régi
nász?
Piros pipacs göndör szőre,
hol van már?
És a kemény duzzadó répa!
Megrágta azt is az Ősz,
a részeges, a léha.

Zuzás,marás,őszülés.

Oly nehéz ma a

versike-szülés.

Szivem megretten:

tennap este másé

lettem.

Leszakajtott Évi.

Halványlila tearózsa

én lettem az elmúlásnak

búsborongós

apoteózisa.

Zuzmarás ősz vár rám

Szivem megretten:

Ah, kedvesem tűzbe ugrott

Mert övé nem lettem.

Ha ezt tudtam volna

Szerettelek volna,

S élnél még, te méla Béla.

Belád halni kész egyetlen csókodért.

Első éjszakádért lassú tűzön sülne,

és ha igazán övé vagy,ő nem

lesz többé a Tavaszi Fagy!

 

 

 

De hol lehet már megint ez a Mia asszony? :O(

 

Örülök a télnek, nyárnak

Szivem oly szerény

A bánatba nem akar

Belahalni szegény :O)

 

(saját fűzfaversem)

Örüljön más a Télnek

az én szívem a Bánaté.

Óh barátnőm, Agapé,

szoríts jól utoljára

szivem.

Más nem segíthet,

semmisem.

 

(saját átköltés)

Koszi de en nem nyitottam ezt.

Mélabú (saját költés)

 

Más örül a télnek, tavasznak, a nyárnak

Csak az én szivemet meg öli a bánat:

Hátamba erős nyilallások álltak.

Kékesszürke felhők,sárguló meggyfalevél,

még nyílna a rózsabokor,még kinyit

a hajnalka virágja.

De a lelkemet valami úgy

bántja.

Hátamba nyilall a közelgő

elmúlás,

és nem segíthet ezen

senki más

szivem.

Egyedül Te...

 

Juhász Gyula

Október

 

Szüret tüzei égnek,
Szólnak szüreti nóták
S a szőlőhegyek hátán
Venyige lombja pirkad
És megszépül csöndesen
Az egész mulandóság.

 

Szüret tüzei mellett
Próbáljunk melegedni,
Szüret nótái mellett,
Míg venyigelomb pirkad,
Próbáljuk meg csöndesen
A tavaszt elfeledni!

 

Enyém e dalos ősz most,
Enyém az őszi pompa,
Enyém e bús mosolygás.
Venyige lombja pirkad
És megszépülsz csöndesen
Bánat, nagy őszirózsa!

Most néma a Kiserdő,

de hallgatása zúg.

Bár ritkul a barnuló ernyő,

még sátor a régi út.

Kék, könnyű egek suhannak

méz fényben a lomb felett.

Lángot vet az elzuhant nap.

Ó! zöld-arany szédület!

Csendben, magánosan jön

a fényes-tollu madár:

csak megpihen itt az erdőn,

s dél fele messzire száll.

Az ökörnyálon csillogva

bujkál egy sugárnyi láng.

A szél kopasz ágakon dudolja:

Ó, rózsa! Ispiláng!

Vérhullató lombok, tölgyek

néma bucsúja kié?!

Egy bánatos isten görnyed

a tűnt idő kútja fölé.

Állok vacogva, kigyúlva,

akár a meztelen ág.

A szél sír, az avarba bújva,

zörgő nótáját fújja,

s a rőt alkony mélabúja

énekli szivembe magát.

Bocsi, drágajó topiknyitó!

 

Kárpótlás:                            Keresztury Dezső: Kiserdő

 

énekli szivembe magát.

 

KARAFIÁTH ORSOLYA

PROFÁN PALETTA

        (Izsák Sipos Szilárd képeihez)

A rét

 

Szerelmes nő ruhája.

Az ég – a földbe fonva.

Látod, gyűrődik, omlik,

de hol szegélye, korca?

 

Hibáját hol találod?

Megsérül-e a minta?

Fonákja, színe egy.

És egy a széle, hossza.

 

Ha strassz, ha csillag: ék.

Ragyog. Kitől tanulta?

Csak nézd. Rögben libeg

a felhő-kelme fodra.

 

Szilágyi Domokos: Ősz

Tövist virágzik az idő,
mázsás ködöt a levegő,
légüres bánatok lebegnek,
szállnak, zuhannak, leesnek.

 

Avar hullámzik, bokámat
nyaldossa, szívemig fölárad
ősz, te szilaj, te szomorú,
kegyelmes szívbéli háború.

 

Add, hogy a szemem szép tágra,
kerekedjél a világra,
s legyen szavam oly könnyű
s oly éles, mint a tavaszi fű.

 

Off

Elnézést a kedves Topiknyitótól, csak egy kicsit elszórakoztattuk magunkat ebben a rossz időben :O)

On

A WC falan olvastatok? hahahhahahaha

 
A szomorú erdő lassan elpirula
És két szív remegőn lángragyúla.
Itt  van az ősz, minden erjed
Csak a kedvesem nem gerjed.

:O)

Már vége a nyárnak

 

    Tóth János: Már vége a nyárnak

Izzó vörös szív a nap, a reggeli ég tövén
Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.
Őszi ruhát hullató színes tarka fákon
Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.
Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva
Reménykedve föl-fölpillant, a nap melegét várja.
S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat
A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.
Virágszirmok nyílnak méhek, lepkék szállnak
Utolsó kortyát isszák, az elmúló nyárnak.
Szellők szárnya csípőssé vált, a napsugár gyenge
A nyár virágpor zászlaja mélyen leeresztve.
Mint a hold fogytak el, az izzasztó napok
S királyságuk eljöttét ünneplik a fagyok.
A természet lassan lehunyja szemét, s takaróját várja
Hosszú álma után köszönti majd, a tavasz kis virága

Móra Magda

Őszi színek

Ünnepi csendbe burkolózva
nézett a város vissza ránk.
Egy-egy halódó rózsa bokra
még széthintette illatát.
Város szélén, a kertek alján,
harmatos lombszőnyeg fölött
krizantémok remegtek tarkán
lankadó dáliák között.
A nyárfák aranytallért szórtak,
rozsdás lombot a gesztenyék,
a nyírek sárgán sápadoztak,
a szőlők barna tenyerét
november simogatta lágyan,
járva az ázott utakon.
Mi ott lépkedtünk szép nyomában,
a puha, színes avaron.
A hegytetőn még nyári zöldben
álltak őrséget a fenyők,
de városunkat lenn a völgyben
ölelte már az őszi köd.
Felettünk az ég opál kékje,
míg szemben piroslott a nap,
lelkünkben aranylott a béke,
és fényben szállt a gondolat.

Elszakadt a fától...        Elszakadt a fától
a megsárgult falevél.
Véget ért élete,
megcsípte a dér.

Pörögve, forogva
érkezik a földre.
Keserves, fájó
panasz, árad belőle.

Nemrég volt tavasz
s, én fiatal levélke.
Napfényben fürödtem,
táncoltam a szélben.

Ezüstös ruhát kaptam
a holdsugártól.
Aranyos zöldet,
a tündöklő naptól.


Ha poros voltam,
esőben fürödtem.
Majd a nap sugaraival
törölköztem.

A harmatcseppek,
mind igazgyöngyök,
tündököltek rajtam.
És én boldog voltam,
nagyon boldog voltam.

Hallottam a gyerekek
vidám kacagását.
Láttam a szerelmesek
ábrándos mosolyát.

A fáradt bogárkák,
rajtam pihentek.
Hosszú útjukról,
szívesen meséltek.

Most mindennek vége,
lehullok a földre.
Száraz avar leszek,
mint a többi levélke.

/ M.J.Kata /

A szomorú erdő lassan elpirula,

és két szív remegőn 

lángragyúla.

Égett az avar,égtek a tölgyek,

amikor az úr,nyalábolta

nagyon,azt a

hölgyet..

 

A szomorú erdő lassan

elpirula

Amikor a két szív remegőn 

lángragyúla.

Ah, de csitt!

mi ez a zaj?

Csak Rúzsa Söndörből

Tör ki a kacaj.

 

:O)

 

Napszállatkor minden elnyugosz,

egyedül a dombtetőn,aktív

még egy úr.
Hölgyét reszketőn
magához szorítja.

A szomorú erdő lassan

el-elpirula.

 

Kányádi Sándor: Napszállatja, napnyugta  

 

Napszállatja, napnyugta:
vörös az ég alja;
poros a nap kalapja,
karimája kajla.

Egyedül a dombtetőn,
sírdogál egy nyírfa,
leveleit reszketőn
magához szorítja.

 

Szél lesz holnap, hideg szél:
szomorú az erdő;
bánatában megvénül
mire a hold feljő.

Elröpül a föcskő, elmúlik a nyár, de

A vajákosasszony a füvével vár!

Nissad ki a bugyellárist

Semmi bajod nem lesz máris.

 

 :O))

Nem vót tiszta a szeretőm,visszketök erőssen!

Átkozott vót az az óra, az a ház,

mükor megösmertük mü

ögymást.

Elröpül a föcskő,elmúlik a nyár,de

ez a sok pörsönés,rajtam

marad már...

-((((

 

Söndör, Söndör amit attam, add vissza!

Mert müköztünk a szerelöm nem tiszta!

Átkozott vót az az óra, az a ház

Mikor Söndör megösmertük mü egymást.

 

:O))