"Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz."
Fanyar bor az asztalon Lelkünkben az unalom. Megtörött a bor színe mint a haldoklók szeme. Iszunk apró kortyokat hallgatunk rá nagyokat. Nézzük a vén telkeket a vetkőző kerteket. Aki maradt, bús levél, fázik mind és fáj és fél. Fázik mind és fél és fáj valami rossz vándort vár. Jön a vándor mogorván köpönyegét vonszolván. Köpönyege föllege betakarja az eget. Lehellete csúnya szél akit ér az meg nem él. Jaj levelek, hol bújjunk? Mit csináljunk, lehullunk.
Oly mozdulatlanul nyugodtak A kerti fák az őszi fényben. Talán a nyárról álmodoznak, Csak egy levél hull néha szépen. Az élet csöndje ez a béke, A nyugalom e nagy tenyészet, Örök erők szent szövedéke, Lehullt levél én, elenyészek. Avar leszek majd az avarban, Míg fölöttem a fiatal fák A lombjaikat diadallal Az örök égnek fölmutatják.
öjj velem. Ott vár a szúnyogok hazája. Felűlünk egy szúnyogra, elrepülünk Zubonyba, csoda csiga házba. A csoda csiga lánya hárfát penget, gyöngyöt fűz, minden gondot, bajt elűz.
Jöjj velem, jöjj velem Óperenciára, ott van a, ott van a szúnyogok hazája. Felülünk egy szúnyogra, elrepülünk Zubonyba, ott van a, ott van a csoda csiga háza.
Ott van a, ott van a csoda csiga háza, bent lakik, bent lakik csoda csiga lánya. Hárfát penget, gyöngyöt fűz, minden gondot, bajt elűz, jöjj velem, jöjj velem Óperenciára.
Az őszi eső húsomba tép, tovatűntek a szép napok, lábam tétován néhányat lép, elárvult tájon ballagok. Jajgatva üvöltenek a fák, levelüket borzolja a szél, az elrepült nyarat siratják, nyomukban fájdalom dala kél. Didereg minden, madár, bokor, összehúzza magát gerlepár, e nedves ítélet nem jött jókor, az egész táj jobb időket vár.
Nemes Nagy Ágnes A csiga
Húzigáltam egy kocsikát,
úgy kerestem a csigát.
Lassú állat a csiga,
betettem a kocsiba.
Jól húztam a kocsikát,
kocsiztattam a csigát.
Ne csak füvet, virágot,
ITT VAN AZ ŐSZ!Itt van az ősz, itt van újra, Mely reményim porba fújja Mint a hervadt levelet. Szél süvít a bús fenyéren, Sírva dallom, sírva kérdem: Lesz-e még több kikelet?
Juhász GyulaSzeptember aranyaPirkad a lomb, nyaram elmúlt, Elmúlt epedve nyaram, A hold bőség-szarujában Szeptember aranya van.
Ez a nyár volt a legszebb,
Mert legszomorúbb nekem. Elmúlt. Most eldalolom majd Szeptember éjjeleken. Mert ez az én sorom, üdvöm, Tűnőben szép nyaram, Mikor a holdon, a szőkén Szeptember aranya van.
Megeste már a dér a bokros oldalt, fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után. Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt, egy ritka lombú vadcseresznyefán. - Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem, rég hallgat búbos banka- s gerleszó. Ha pártaian s nem várja fészek-öl sem, miért szól még a megtévedt rigó? Tán június sugár-illúziója remegett át a bíbor lomb felett, s attól dalol a völgy révült rigója ilyen évszak-tévesztő éneket. Nem is téved: halkan szól, mintha félne, köd ül a hangok túl finom során,
mintha hunyt szemmel, álmában zenélne, egy álom-őszben, álom-fuvolán. A hangja nem fog mámorral kitelni, nagy líra nincs. S mégis, így volna jó: amíg a hófelhő jön, énekelni, mint az a révült, holdkóros rigó.
Áprily Lajos
