Keresés

Részletes keresés

takarito Creative Commons License 2017.02.04 0 0 5547

Miben más Jézus tanítása mint Mózesé?

Jézus Isten Országáról szóló tanítása amely alapjaiban reformálja meg (életmód változásról van szó!) az emberek egymás közötti és az Istennel való viszonyát, az egyén gondolkodását és életvitelét. Az elképzelés valóságos célokat tűz az ember elé, amelyek ebben az életben megvalósíthatóak, elérhetőek. (Tehát nem hiteget mint a keresztény mozgalom, hanem tapasztalatok szerzésén keresztül igazolható tanítást rejt magában.) A tanítás alapja a világosság és a sötétség értelmezésében rejlik, a világosság a szeretet és a megértés megjelenése az ember életében, a sötétség pedig a tudatlanság és érzéketlenség hatalma, amelyből származik az a sok szenvedés, fájdalom és betegség, amely mindennapi életünket és kedvünket rontja meg konfliktusaink, ellenségeskedéseink, háborúságaink, terheink és gondjaink növelésén keresztül. Jézus Isten Országáról szóló evangéliuma tehát válasz az ember nehéz és terhes életének kérdéseire, és komoly tanítás az abból kivezető útra szemben azzal a felfogással amit Mózes támasztott, hogy az embernek meg kell szabni az életét, és ha attól eltér büntetést kell kiróni rá. Ha a problémák gyökere a tudatlanság, a meg nem értés és az érzéketlenség, akkor a tanítás, a felvilágosítás és a szeretet gyakorlása egy valódi megoldást hozó útra térésre szólítanak fel. A büntetéssel fenyegetés és törvény általi végzése nem képes megoldani a problémákat, kifejezetten a problémák keltette szemét, zavar és káosz eltakarítására parancsol és amíg a keltett probléma nem elég súlyos addig visszatartó erővel bír.

 

takarito Creative Commons License 2012.08.04 0 0 5546

Mózes elvetése

 

Mózes alatt immáron nem csupán egy személyt, hanem egy fogalmat kell értenünk. Egy szemléletet, amely a jó és gonosz fogalmaival operálva egy törvényekkel kikövezett hatalmi rendszert kovácsolt össze, amely összes fogalmunkat a jóról és rosszról a feje tetejére állította. Mózes úgy szabadít, hogy eredményeképp szolgává tesz, úgy kegyelmez, hogy közben kegyetlen, úgy védi az életet, hogy közben elveszi az életet, és mindezt egy központi hatalom kialakításának érdekében teszi. Mózes ma tehát egy szemlélet, a törvényalapú világuralom szerkezeti kialakításának és felépítésének alapja, elmélete, eszköze a büntetés és jutalmazás, félemlítés és megfizetés, függetlenül attól, hogy időközben ezek a fogalmak átalakultak börtönre, pénzbüntetésre, pénzbehajtásra vagy bérezésre. A szemlélet terjed, és egyre erősebb, lehet, hogy ma nem Mózesnek hívjuk, hanem büntetőtörvénykönyvnek, államapparátusnak, végrehajtó és ellenőrző intézménynek, az ítéletet pedig pénzügyi befektetésnek, vagy adónak, az emberiség egyre zavartabb, és tanácstalanabb az érthetetlen káosz és romlás előtt. Mózessel az emberiség egy olyan mérgező nyilat kapott, amelynek sebe egyre mérgesedik, elfertőzi a szervezetet, és mint a rák, hatalmába keríti a testet, míglen a tagjai elsatnyulnak, a bőre kifakul, élete pedig vértelenné válva a méreg egészen megöli.

 

Nem mehetünk el a folyamat mellett anélkül, hogy egy kis figyelmet nem fordítanánk a megértésére. A búza közé vetett konkolymag egyre terjed, szaporodik, és lassan nem lesz kenyérre való elegendő termés, hogy éhen ne haljon az emberiség. Nem az embert kell irtani, hanem a szemléletet kell megérteni. Jézusnak a tanítása a búzáról és az ellenség vetette konkoly magjáról eredetileg a fertőző szemlélet megértésére utalt, hiszen a felnevekedett vetésben már látható a különbség, és amit végül tűzre kell vetni, az nem az ember, hanem a jól megítélhető konkoly-szemlélet. Mózes országában a büntetés és a jutalmazás a hatékonyságot növelő erő, de Mózes nem értette meg, hogy a tisztesség és erkölcsösség nem lehetséges olyan országban, ahol a büntetés és jutalmazás eszközeével kiváltott félelem és a haszon, uralkodó szempont. A büntetés és jutalmazás valóban "hatékony" szabályozó erő, de az általa teremtett rendben azok kezébe kerül a hatalom, aki a nagyobb ajánlatot teszi a megfélemlítésre, vagy a legnagyobb haszon megszerzésére. Ezt Mózes nem tudta azzal kiküszöbölni, hogy az Úristen nevében teszi és a legmagasabb hatalom oldaláról kívánt megszólalni, ellenkezőleg tovább mérgesített a helyzeten, és mintát alkotott a hatalommal való szembenállás erőszakos kezelésére és az erőszak törvény általi igazolására.

 

Nem mondhatjuk, hogy ma létezne ország, amely ne tartalmazná rendszerében a „Mózes szemléletnek”, a mindenható, mindentudó és mindent látni akaró törvényuralmi rend elképzelésének enyhébb vagy erősebb változatát, és ezzel ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, amelyeket az ószövetség leírásaiban, Izrael történeteiben jól kivehetően tanulmányozhatunk. Ha ezek a hibák olyan súlyosak, hogy az emberek közötti megosztások, konfliktusok, meg nem értés, és boldogtalanság forrásait szolgáltatják, akkor változtatás nem lehetséges ennek a folyamatnak megértése nélkül, Jézus felkínált egy alternatív megoldást, amit Isten Országának hívott, és amit képtelenek vagyunk addig teljes erejében megérteni, amíg Mózest, a prófétáival együtt el nem vetjük. Jóllehet Jézust a Mózes szemlélet hívei meggyilkolták, de tanítása felett nem voltak képesek már hatalmat szerezni. Egy dolgot tehettek, megzavarták a búza fejlődését a közé vetett konkollyal, de a vetés felnövekedett, és meglátszik a konkoly a búza között. Itt az aratás ideje, és a konkoly kévékbe kötése, elvetése, hogy a búza végül bekerülhessen az Isten Országának csűrjébe.

 

finom_rakottkrumpli Creative Commons License 2012.07.03 0 0 5545

Hogy te mennyi mindent tudsz xD

Előzmény: takarito (5544)
takarito Creative Commons License 2012.07.01 0 0 5544

Kedves Mária.

 

Messiás egyszerűen azért nem lehetsz te, mert Dániel próféciájában az írásának keletkezésétől pusztán néhány évhétre tette annak megjelenését, és ezen nem változtathat az sem, hogy egyesek kicsavarva az üzenetét az évhetekből századokat vagy ezredeket faragnak. Dániel tévedett, és ezt bizony neked is be kell ismerned.

 

Egyéb kritériumai is vannak az évszázadokkal jóval előbbre jósolt messiásnak, mégpedig elpusztítja Izrael ellenségeit, felszabadítja Izraelt és népek fogják a jeruzsálemi templomba vinni az ő dicsőségüket. Mint tudjuk, az egész jövendölésből semmi nem teljesült, ez nem jelenti azt, hogy a teljesülés érdekében meghamisítsátok a próféták egyébként is hamis jövendöléseit.

 

Továbbá Izral nem volt választott népe Istennek, hiába állítja ezt egy meseszerű - ismeretlen intelligencia beavatkozását magyarázó - történet keretébe ágyazva Mózes. Ugyanis a Mózesben Istennek beállított lény, nem az Isten, aki az emberrel szemben nem a megfélemlítés eszközeit használja hogy engedelmességre bírja, hanem világosság gyújt az elméjében és a szívében az igazság felismerésének és meglátásának eléréhez.

 

Ellenkezőleg, Mózes, törvényei és Jahvéje egy valódi istenellenes módszert hozott létre, ami nem az ember szabadságát és életének lelki és szellemi fejlődését szeretné megteremteni, hanem az embert a valódi szabadságától akarja megfosztani, ezért lelki és szellemi akadályokat állat elé a hatalom és bíráskodás eszközeivel. Az Isten lélek és szellem tehát Mózes istenellenes azzal, hogy olyan törvényeket alkotott, amelyek a gonosz ellenes hivatkozásai segítségével megfélemlítéssel sé rettegtetéssel oltja meg a szolgává tett ember lelkét és szellemét.

 

Nem vagy te messiás, nem csak azért, mert nem illenek rád a próféták jövendölései, hanem azért, mert nem is ismered az Istent.

Spekulatív módon rossz következtetésekre lehet jutni, ezt bizonyitja pusztán az a tény, hogy magadat messiásnak állítod be.

 

 

 

 

 

Előzmény: nemedimariamargareta (5543)
nemedimariamargareta Creative Commons License 2012.06.28 0 0 5543

Mózes javára véglegesen és vitathatatlanul eldöntöttem a kérdést:

http://www.facebook.com/groups/319444801461110/doc/336809329724657/ 

takarito Creative Commons License 2012.06.28 0 0 5542

A topikleírásban említett tanulmány címe helyesen:

http://jezusvagymozes.andreanum.hu

 

takarito Creative Commons License 2012.06.08 0 0 5540

-- "...a fenti szövegben szó nincs sem a beszéd fegyveréről, sem..."
--Akkor ezt nem olvastad a hozzászólásomban:
..."Hasonlóvá tevé számat/ami igét, vagyis az Isten beszédeit szólja az éles kardhoz"

 

A "fenti szöveg" természetesen nem a Biblia egy egészen más helyére vonatkozik, ahonnan most idecitálod a soraidat. 5 Mózes 32,42 alatt ugyanis kifejezetten a valódi gyilkos kardról van szó, ellentétben azokkal a helyekkel, amiket idégetsz ide nem illő módon, és ahol szimbolikusan használják a kard szót. Az nagyon hibás módszered, hogy a Biblia szövegét úgy torzítod el, hogy egy egészen más helyen más jelentésben használó fogalommal akarsz magyarázni egy egészen más helyen és más jelentésben alkalmazó szöveget.

Az idézett 5 Mózes 32,42 alatt szó nincs a beszéd fegyveréről, fizikai megtorlásról, gyilkolásról, vérről van szó, és nem beszéd fegyveréről. Tessék elolvasni.

 

A "van füle a hallásra" nem azt jelenti, hogy hamisan magyarázzad a szövegeket, hanem azt, hogy megértsed a szövegeket, pontosan azt amit az írók mondani akarnak.

 

Ha tehát az ószövetség véres harcról beszél az ellenségek lemészárlásáról, és emberek haláláról, akkor azt te ne forgasd ki valami szimbolikus bűn elleni harcra, amibe senki nem hal bele, és amiben nem ontanak vért.

 

Lehet hogy valaki lead egy tanítást, amiben szimbolikusan alkalmaz bibliai idézeteket, ez nem jogosít fel téged arra, hogy az idézett hely szövegkörnyezetének magyarázásához alkalmazzad azt a jelentést, amelyet csupán a tanítás szimbolikájához nyert, és ott van értelme.

 

 


Előzmény: Amet (5535)
takarito Creative Commons License 2012.06.08 0 0 5539

"Minden ember a lelki halálba születik alapból"

 

Hivatkozott linkedből jól látszik hogy ez a nézeted félreértésen alapszik. A Seol a Bibliában nem jelenti a lelki halált, mivel ott helyként van feltüntetve, és nem a lélek állapotaként. Innentől kezdve az egész eszmefuttatásod értelmetlen, és láthatóan kitalált, hemzseg a további hamis elvektől is. Például az Isten nem rontja meg önmagát, azért, hogy megtapasztalja a romlottságot vagy a bűn állapotát. Továbbá ha tévesen bírónak is állítod be őt, ítélni lehet gyilkost anélkül, hogy az ítélő megtapasztalná a gyilkolás állapotát, sőt Pál apostollal szembe az ószövetség a megromlott és bűnös bírákat kifejezetten elítéli. Másik tévedés Jézust azonosítani az Istennel annak ellenére, hogy Jézus nyíltan kijelentette, hogy nem ő az Atya, hanem az Isten csak munkálkodik ő benne. A bibliában sincs szó arról, hogy mindenki a Seolból jönne, ez tehát a te - vagy akitől idézeted annak -  belemagyarázásod, senki nem jön a Seolból, azaz senki nem születik a lelki halálba, sem abból alapból.

 

 

Előzmény: Amet (5531)
Paleokrites Creative Commons License 2012.06.06 0 0 5538

ja, Jézusnak ne lenne ez, de az emberiségnek az igája eléggé ciffrangos, ezen se segít az idézgetett válogatott könnyű és finom bölcselkedőnek tűnő nagy mondások...

 

Itt nem értelmezés kérdését kellene vitatni, ami akár 1000 féle is lehet, ahány vallás, szekta, gyülevészet, közösség, felekezet, egyház, annyiféle értelmező kis apró csomagocskából feltőltött bálákig tömítőanyagént az agynak, semmi másra nem jó, hanem amit egy személyes Isten jelen pillanatban mond, na az már figyelemreméltó!

Előzmény: Amet (5537)
Amet Creative Commons License 2012.06.06 0 0 5537

Ahogy mondod:

Könnyű, és finom, ha a helyén értelmezzük az Isten beszédét, és járunk rajta. Bizony nagyon gyönyörű dolog:

 

"Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű."(Mt 11,30)

Előzmény: Paleokrites (5536)
Paleokrites Creative Commons License 2012.06.06 0 0 5536

Könnyű és finom, csak ki kell innen-onnan válogatni a szavakat, majd értelmezni egy csomagcímmel és máris kész a tejbepapi! :)

Előzmény: Amet (5535)
Amet Creative Commons License 2012.06.06 0 0 5535

Írod:

"...a fenti szövegben szó nincs sem a beszéd fegyveréről, sem..."

Akkor ezt nem olvastad a hozzászólásomban:

..."Hasonlóvá tevé számat/ami igét, vagyis az Isten beszédeit szólja az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem."(Ézs 49,2)

Vagy egy másik hely:

"...és a szájából kétélű éles kard jő vala ki..."(Jel 1,16)

Vagy még egy másik:

"És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját."(Jel 19,15)

Vagy még egy másik:

"A többiek pedig megöletének a lovon űlőnek kardjával, a mely az ő szájából jő vala ki; és a madarak mind megelégedének azoknak húsával."(Jel 19,21)

Ahogy ez a szájból kijövő kard és egyéb, mind lelkileg értendő és fizikálisan képtelenség, ugyan úgy az Igében leírt véres harcok is mind megfelelések, és a bűn elleni mindennapi harcainkról szólnak, szimbólumokba öltöztetve.
Persze azoknak, akiknek fülük van a hallásra. Ha neked nincs, kérj az Úrtól, és adni fog értelmet hozzá. (Nehogy a tudatlanságodnál fogva az Úr ellensége legyél, és ok nélkül vagdalkozzál.):

"Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki."(Jak 1,5)

Ugyanis a madarak, amikről a fenti Igében olvasunk az értelmességet képviselik a Szentírásban. Az értelem megelégedéséről, vagy szárnyalásáról van itt szó, nem egy madárról, ami jóllakik hússal!

Mint mondtam az Ige lelkiekhez szól lelkiképpen.
Pál apostol nem tévedett, csak félreérted!

Előzmény: takarito (5534)
takarito Creative Commons License 2012.06.05 0 0 5534

"Isten előtt kétféle ember létezik: testi és lelki:

" Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek."(1Kor 3,1)"

 

Ez nem Isten előtti kétféle ember, hanem Pál osztotta fel tudatlanul az embereket erre a kétféle csoportra. Megosztani lehet sokféle szempont szerint, nemzetiség, vallás, eszmeiség, faj, bőrszín szerint, a probléma mindezekkel, hogy konfliktust, ellentétet teremt velük, nem a megbékélés vagy harmónia irányában hat.

Mint említettem a "testi ember" Pál hamis emberképének a fogalma, erősen torzítva adja vissza a test jelentőségét figyelmen kívül hagyva a test sokkal fontosabb pozitív vonatkozásait, amiben a kívánságok az élet fenntartásának, a munkára ösztönzésnek, és a boldog életnek egyik alapkövét biztosítja. Pál apostol hamis tanítása a test ellen nem eredeztethető Istentől, aki nyilván nem száll szembe saját alkotásával, gyalázgatva önmaga termékét. Pál apostol hamis tanítása a test és lélek ellentétéről Platóntól ered, aki a testet a lélek börtönének hitte, és ez a gondolat megihlette a korabeli hellén filozófusokat és gnosztikusokat.

 

"Másképpen érti az Igét a testi ember, és másféleképpen a lelki ember"

 

A Bibliát mindenki másképpen érti, főképpen az önmagukat "lelkinek" tartó emberek értik másképpen. A "lelki" emberek között hatalmas értelmezésbeli különbözőségek vannak, az egyik így magyarázza a Bibliát, a másik úgy, aztán "testi" értelmezéssel vádolják a másikat, ha nem értenek egyet. A Biblia "másféleképpen" értése nem a testi vagy lelki beállítódástól, hanem a szövegek nem értésétől függ, az pedig a "lelki" emberekre ugyanúgy jellemző, mint akiket "testi" embereknek tartanak.

 

"A Szentírás lelki embereknek íródott."

 

Tévedsz. A Bibliát mindenkinek írták, tájékoztatásul a megtörtént vagy megtörténtnek vélt eseményekről. A Biblia nem szentírás, mivel bőven tartalmaz tévedésket, és hamis tanításokat, különös tekintettel Pál apostol tévtanításaira, a megváltásra és a test gyalázkodására. Egy szentnek tartott írás nem gyalázkodik, de Pál írásai hemzsegnek a gyalázkodástól, hogy mindenkit ítélet alá vonhasson, aminek büntetésével fenyegetni tud ha nem fogadják el hamis tanítását a megváltásról.

 

""Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg."(1Kor 2,14)"

 

Tévedsz, a Biblia nem értése egyáltalán nem az érzékiségtől, hanem a hiedelemvilágodtól függ, amilyen téves látásokban elkezdesz hinni, mind akadályozni fogja a Biblia szövegeinek megértését. A keresztények értetlenségét a hitük okozza, az nem engedi meg a szövegek legalább torzításmentes felfogását. A hívők állandóan szekálják egymást bolondságukért, egy dologban értenek egyet, ha a hitüket elutasítókat vádolni és gyalázni kell.

 

"Lelkivé az ember úgy válhat, ha Istenre tekintve, valóságosan elhagyja a bűneit"

 

Ami persze azért nem sikerül a hívőnek, mert a bűnről is hamis felfogás alakul ki benne hit által, és ebből következően a megcélzott lelki emberré válás is torz célokat tűz ki elé.

 

"Ezzel a gondolkozása is megváltozik"

 

Az mindentől megváltozik, különös tekintettel a hamis és téves nézetek hit általi elfogadására. Swedenborg hamis tanításainak elfogadásához például kell előzetesen egy tévhit amit Pál apostol elültet a keresztényben.

 

"Az általad idézett Ige betűszerinti, azaz testi értelmezése, valóban elrettentő lehet számodra:

41. Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek. 42. Megrészegítem nyilaimat vérrel, és kardom jól lakik hússal: a legyilkoltak és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejéből!

http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=5&c=32&v=42#v40

 

Nézd ennek a szövegnek a hamis értelmezését jelenti a nem testi értelmezés nálad, akkor a te felfogásoddal lesz baj, hiszen az egyérteleműen negatív értelmű szöveget akrod pozitívnak beállítani. A magyarázó részed a hozzászólásodban ezt bizonyítja, a fenti szövegben szó nincs sem a beszéd fegyveréről, sem világosságról, sem pokoli jóról, sem hétfejűfenevadról, semmiről amit összekavartál ezzel a szöveggel, még hasonlatnak is sántít, mert a beszéd, az igazság és a világosság működése nem is hasonlítható, össze sem hozható ahhoz a véres és kegyetlen tetthez, amiről a fenti szöveg egyáltalán beszél.

Módszered pontosan ugyanaz, amit Jézus élesen utasított el azzal, hogy ne legyen a te beszédedben az igen nem, és a nem pedig igen, hiszen te a véres és kegyetlen dolgokat életet adó, és kegyelmet szolgálóüzenetnek állítod be. Megmásítod, eltorzítod, meghamisítod a szöveg értelmét ahhoz, hogy ne kelljen elutasítani a Biblia szövegébőla  gonosz, kegyetlen és véres tetteket alátámasztó, buzdító üzeneteket.

 

 

Előzmény: Amet (5526)
voltRoxan Creative Commons License 2012.06.05 0 0 5533

A guruk útja áldozatokkal van kikövezve.

voltRoxan Creative Commons License 2012.06.05 0 0 5532

Jézus. Mózes guru volt.

Amet Creative Commons License 2012.06.03 0 0 5531

"Csakhogy nincs lelki halál. Ami meghalhat az emberben, az a teste. Ezért az ószövetség a halál esetére csupán szétválasztja a lelket a testtől, és visszatéríti az Istenhez, aki azt adta."

 

Minden ember a lelk halálba születk alapból. Jézus is először ebbő a lelkil támadt fel. A sírból való feltámadása, ennek csak a következménye volt. Lád a linket.

Előzmény: takarito (5530)
takarito Creative Commons License 2012.06.03 0 0 5530

"kezembe kerültek Swedenborg írásai, és felismertem, hogy ő valóban az Úr küldötte"

 

És ugyan miből ismerted fel? Swedenborg írásai rosszabbul magyarázzák az igét, mint piciny gyülekezetek egyszerű lelkipásztorai.

 

"én is volt, hogy szabadjára eresztettem a gondolataimat, amik aztán félrevittek"

 

Senki nem mondta, hogy hibás gondolataidat ereszd szabadjára. Hallgatnál helyette a tényekre, és a tapasztalatodra, bölcs maradtál volna.

 

"Swedenborgnak azt mondták a mennyben, hogy Ádám azt a hívő embert jelenti, aki a maga eszén jár, és nem a kijelentés szerint"

 

Hazudtak Swedenborgnak, rossz helyen járt. Ádámot félrevezette az Édenkertben magát Úristennek nevező lény, és jól lehet tudta, hogy ha Ádám eszik a jó és rossz tudásának fájáról, akkor nem öli meg, hanem csupán csak kiűzi a kertből, mégis halállal fenyegette meg.

 

"A kígyó, és Éva is, és a jó, és gonosz tudásának a fája is az ember sajátját jelenti"

 

Nem jelenti.

 

"akik hajlandók magukat megalázva, az Isten tanítására figyelni, a maguk agymenése helyett"

 

A magad hasmenése helyett van rosszabb, Swedenborg hasmenése. Biztos kehetsz benne, hogy azért magyarázod annyira félre a Bibliát, mivel az ő hasmenésére hallgatsz. Inkább a magad hasmenésére figyelnél, még az Isten tanítása is megtalálna.

 

 

"Ádám bűnét tehát csak a hívő ember követheti el, és ez lelki halálhoz vezet, minden időben"

 

Csakhogy nincs lelki halál. Ami meghalhat az emberben, az a teste. Ezért az ószövetség a halál esetére csupán szétválasztja a lelket a testtől, és visszatéríti az Istenhez, aki azt adta.

 

Előzmény: Amet (5520)
gomoly Creative Commons License 2012.06.03 0 0 5529

,,

- Az Isten bosszúja: 

Ez a fajta bosszú abból áll, hogy mivel ő a "világ világossága", felkapcsolja ellenségeiben a villanyt, és kiűzi a sötétséget, ami az ő valós ellensége!"

 

A szombat napon fát szedegető férfit megölette, nem pedig a villanyt kapcsolta fel benne.

 

 

 

Szóval nem jól látod a dolgot.

Előzmény: Amet (5526)
gomoly Creative Commons License 2012.06.03 0 0 5528

,,Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden TESTET, a melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész."

Előzmény: Amet (5526)
gomoly Creative Commons License 2012.06.03 0 0 5527

,,Az általad idézett Ige betűszerinti, azaz testi értelmezése, valóban elrettentő lehet számodra:"

 

Kedves Amet!

Dehogy elrettentő a bibliai sorok betű szerinti értelmezése. Tudom, hogy Isten nem vérszomjas, bosszúálló gyilkos, ahogyan a Bibliában bemutatják őt. Egyébként nyugodtan értelmezheted betű szerint azt, ahogyan írnak róla, hiszen a zsidók honfoglalása közben népek mészárlására adott parancs sem lelki volt, hanem bizony testi. Kisdedek, asszonyok és férfiak testét kellett bizony lemészárolniuk a zsidóknak ahhoz, hogy megszerezzék a földet. A mózesi törvényben is olvashatod, hogy megöleti azt az embert, aki nem engedelmes.

 

,,"a betű öl, a lélek megelevenít.".."

 

Ez nem igaz. A betű nem öl, ugyanis az csak betű (némi tinta a papíron). Az ember öl.

 

,,

- Az Isten bosszúja: 

Ez a fajta bosszú abból áll, hogy mivel ő a "világ világossága", felkapcsolja ellenségeiben a villanyt, és kiűzi a sötétséget, ami az ő valós ellensége!"

 

Nem, kedves Amet! Jahve ellensége az az ember, az a nép, aki nem tartja be utasításait, parancsait. Ez kiderül az ószövetségi iratok több részéből is. Az, hogy te másképpen értelmezed, nem változtat ezen a tényen.

 

,,- Az Isten ellensége minden gonosz és hamis indulat, mely az isteni jó és isteni igaz ellen emeltetik az emberben."

 

Jahve embereket tartott ellenségeinek, és őket ölte, ölette meg....pl. az egyiptomiak elsőszülöttjeit, az egyiptomból menekülő zsidók egyiptomi üldözőit, a kánaáni népeket....és még sorolhatnám. Tehát emberekről és nem indulatokat tartott ellenségeinek. Embereket, és nem indulatokat ölt meg. Ő az emberölő, akiről Jézus beszélt:

 

,,Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja."

 

 

,, ahol azok vannak, akik Isten lelki képére és hasonlatosságára alakíttattak."

Arra az istenre hasonlítanak, amelyik népek lemészárlására adott parancsot? Én az ilyenre nem szeretnék hasonlítani.

Előzmény: Amet (5526)
Amet Creative Commons License 2012.06.03 0 0 5526

Isten előtt kétféle ember létezik: testi és lelki:

 

" Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek."(1Kor 3,1)

 

Másképpen érti az Igét a testi ember, és másféleképpen a lelki ember.


A Szentírás lelki embereknek íródott.

Az istentelen, azaz testi vagy érzéki gondolkozás nem látja, hogy miről ír valójában.

Lásd:  

 

"a betű öl, a lélek megelevenít."...

..."Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg."(1Kor 2,14)

 

Lelkivé az ember úgy válhat, ha Istenre tekintve, valóságosan elhagyja a bűneit. Ezzel a gondolkozása is megváltozik.

 

Az általad idézett Ige betűszerinti, azaz testi értelmezése, valóban elrettentő lehet számodra:

 

41. Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek. 42. Megrészegítem nyilaimat vérrel, és kardom jól lakik hússal: a legyilkoltak és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejéből!

http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=5&c=32&v=42#v40

 

Az én olvasatomban ez az Ige így értendő. Vegyük sorba a részleteit:

 

- Az Isten kardja:

Isten Igéjét jelképezi, ami kétélű, azaz rám éppen olyan megítélő, és bűnt kivéreztető hatású, mint az, akinek mondom:

 

"És én ő velök ily szövetséget szerzek, szól az Úr: lelkem, a mely rajtad nyugoszik, és beszédeim/Igém, a melyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind örökké!"(Ézs 59,21)...

..."Hasonlóvá tevé számat/ami igét, vagyis az Isten beszédeit szólja az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem."(Ézs 49,2)

 

- Az Isten bosszúja: 

Ez a fajta bosszú abból áll, hogy mivel ő a "világ világossága", felkapcsolja ellenségeiben a villanyt, és kiűzi a sötétséget, ami az ő valós ellensége! Ez megrészegít engem is örömmel, vagyis az Ő már megvilágosított, vagy más szóval megfényesített nyilát, amikor láthatom, hogy valakit a tőlem hallott Isteni Igazság meggyőz, azaz legyilkolja annak hamisságait. Ilyen formán laknak jól a szellemi kardot forgatók hússal, vagyis a Krisztus "lelki testületébe" újonnan beépülő, addig "hús szerint" gondolkodókkal.

 

- Az Isten ellensége minden gonosz és hamis indulat, mely az isteni jó és isteni igaz ellen emeltetik az emberben. Mert van pokoli jó is, ami tulajdonképpen gonoszság, és van pokoli igazság is, ami tulajdonképpen hamisság.

 

- Az Isten kezének árnyéka, vagy nyilainak tegze:

Ez az Igazságot jelképezi, amiben valóságos örök biztonság van számunkra:

 

"Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak."(Ézs 41,10)

 

- A legyilkoltak és foglyok vére:

"A vérben van az embernek az élete." Ha az kifolyik vége az életnek. Itt a bűn által "lelki halálban" tartottak, vagy másnéven a bűn foglyainak életvitelét jelképezi a vér. Amely bűnös életvitelt felszámol a bevett Ige, vagyis az Isten kardja.

 

- Az Isten ellenségei vezéreinek fejei:

Itt arról a "hét fenevadfejről van szó", amiknek az újjászületésünk során el kell veszniük, hogy végül csak a Krisztus legyen a fejünk egyedül.

Ez az újjászületésünk hét lépcsője, ami a hét teremtési nappal is illusztrálva van, aminek a végén megpihenhet Isten a rajtunk végzett munkáján. Amikor már beléphetünk az örök szombatba, vagyis a mennybe, ahol azok vannak, akik Isten lelki képére és hasonlatosságára alakíttattak.

Előzmény: gomoly (5525)
gomoly Creative Commons License 2012.06.03 0 0 5525

41. Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek. 42. Megrészegítem nyilaimat vérrel, és kardom jól lakik hússal: a legyilkoltak és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejéből!

http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=5&c=32&v=42#v40

 

25. És én is adtam nékik nem jó parancsolatokat, s törvényeket, a melyek által ne éljenek. 26. S megfertéztetém őket ajándékaikkal, mikor tűzön vittek át minden elsőszülöttet, hogy elpusztítsam őket, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.

http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=26&c=20&v=25#v23

 

...és még folytathatnám

Előzmény: Amet (5524)
Amet Creative Commons License 2012.06.03 0 0 5524

Az én Istenem nem hazug, nem vérszomjas, és nem bosszúálló.

 

Előzmény: Törölt nick (5523)
Törölt nick Creative Commons License 2012.06.02 0 0 5523

Magas lóról beszélsz, onnan lehet nagyot esni.

 

Te max. csak nézel de nem látsz mégse semmit.

 

Istentelenségről beszélsz te aki a vérszomjas, bosszúálló és HAZUG  zsidó istenségben hiszel vakon.

 

Az idő majd meg gyógyít!

 

Előzmény: Amet (5522)
Amet Creative Commons License 2012.06.02 0 0 5522

Van egy magyar mondás:

 

"Nagy az Isten állatkertje."

 

Nagyon igaz, bár ez egy gunyoros mondás.

Ugyanis Isten semmit sem teremtett véletlenszerűen, hanem minden látható dolognak van egy szellemi megfelelése.

Így az állatok a különböző emberek megfelelései aszerint, ahogy az Isten látja őket.

Tudat alatt még az ember is használja ezeket: Szamár, birka, kígyó, tetű, szarka, görény...stb.

 

Még a testben megjelent Istennek is van állatneve: "Isten báránya."

 

Úgy, hogy ebben a nagy állatkertben talán elférünk valahogy egymás mellett, még ha nem is azt az ételt eszed amit én. Lehet, hogy az oroszlán agymosottnak tartja a zebrát, mert az füvet eszik. De ez azért van, mert a fehér és a fekete csíkok teljesen összezavarják az oroszlán látását, hátha még bemozdul a zebra! Azt sem tudja, szegény oroszlán, hogy most fehér, vagy fekete állatot lát?

Mert amit a pokolban jónak, tartanak, azt a mennyben gonosznak látják. Vagyis ami az egyik oldalon fehér, az a másik oldalon fekete.

 

Mint ahogy az istentelen ember is a maga szemszögéből látja a dolgokat fehérnek vagy feketének, és nem az Isten szemszögéből. Ezért az ember szellemi látása meghatározza a fajtáját, azaz a szellemi képét. Erről többet e linkben.

 

Természetesen elfogadom azt amilyen vagy, de nekem az etalon Jézus Krisztus, a testben megjelent Isten.

Előzmény: Törölt nick (5521)
Törölt nick Creative Commons License 2012.06.02 0 0 5521

Szia!

 

Ugyan nem nekem írtál de reagálnék rá nényány mondatban.

 

Csak sajnálni tudlak a szektás hited miatt.

Teljesen felesleges lenne bármit is reagálni az általad leírt hülyeségekre hisz tudom hogy immunis lennél rá.

 

Annyit kérek csak hogy próbáld meg elfogadni hogy vannak más olyan emberek akik nem a judeo-keresztény agymosás rabjai.

 

Előzmény: Amet (5520)
Amet Creative Commons License 2012.06.01 0 0 5520

Kedves takarito!

 

Kb. 30-ével ezelőtt azért küldtek el a munkahelyemről, mert ebédszünetben a Bibliát olvasva, odajött hozzám a főnök, és megkérdezte, hogy az édenkertet, meg a teremtést úgy gondolom-e, ahogyan olvasom, és én azt mondtam, hogy úgy! (Ő ateista volt.)

Aztán ott a többi kolléga előtt lemarházott, és attól fogva semmi sem volt jó, amit csináltam, mig azt nem mondta, hogy  három hónapon belül keressek más munkahelyet.

 

Abban az időben szószerint értettem az Igét, és az Urat ugyan úgy szerettem, és kerestem mint most.

Aztán jött egy olyan időszakom, amikor a magam gondolatai szerint, raktam össze az Ige betűjére mutatva egy elméletet, Isten tervéről, és még sajnos mondtam is az ismerőseimnek.

 

Akkor józanodtam ki ebből, amikor a kezembe kerültek Swedenborg írásai, és felismertem, hogy ő valóban az Úr küldötte, és azért küldetett, hogy elmondja, hogy mi a menny tana. Kicsoda az Isten, aszerint, ahogy a mennyben látják, stb.

 

Úgy, hogy megértelek, mert én is volt, hogy szabadjára eresztettem a gondolataimat, amik aztán félrevittek.

 

Swedenborgnak azt mondták a mennyben, hogy Ádám azt a hívő embert jelenti, aki a maga eszén jár, és nem a kijelentés szerint.

A kígyó, és Éva is, és a jó, és gonosz tudásának a fája is az ember sajátját jelenti, amelyről, ha valaki eszik, meghal. Ezért van úgy leírva, hogy Éva, aki félérevezette Ádámot, az Ádámból való volt (lásd ádám bordáját), és Ádám saját gondolatait jelentette, amelyek eltávoztak akkorra már az Istentől. Amilkor ezt Isten látta, ez úgy van lifejezve, hogy látta, hogy az ember egyedül van. Tudta, hogy ez nem jó neki, ezért megengedte, hogy a saját gondolataiba/Évába merüljön.

Nem vonta ki a forgalomból végleg, csak a maga kertjéből penderítette ki, és penderíti ki ma is azok közül, akik hajlandók magukat megalázva, az Isten tanítására figyelni, a maguk agymenése helyett:

 

"Az én szőlőmre, mely én reám néz, nékem gondom lesz"(Énekek 8,12)

 

Ádám bűnét tehát csak a hívő ember követheti el, és ez lelki halálhoz vezet, minden időben. Ezért van jelenidőben írva, hogy:

 

"Mert a miképen Ádámban/az Igére alapozott saját saját emberi elgondolásokba mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban/az Ige isten szerinti értelmezésében, ami a kijelentés is mindnyájan megeleveníttetnek."(1Kor 15,22)

 

Ilyen halálos emberi kitaláción nyugszik a szentháromság tan, és a te egyéni töbféle isten (Úr isten, Teremtő Isten) elméleted is.

Ezeket mind alá lehet támasztani az Igével, csak éppen az az Ige vonatkozik rá, hogy a betű öl.

Előzmény: takarito (5519)
takarito Creative Commons License 2012.06.01 0 0 5519

A teremtéstörténet egymás után kétszer van leírva

 

Tévedsz. A teremtéstörténet egyszer van leírva az első fejezetben. A második fejezet NEM a világ teremtésével, hanem az Édenkert-projekt történetével foglalkozik. A második fejezet első sorai le is zárják a teremtés leírását ezekkel a szavakkal: „elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege” ” „megszűnt minden munkájától” „ez az ég és föld eredete”, stb.

Az határozottan téves értelmezés az Édenkertnél, hogy ott az ember teremtése van leírva, mivel ott csupán egy emberpár létrehozásáról van szó, akik megszerzik a jó és a rossz tudását, majd ki lesznek űzve a többi teremtett ember közé, akikkel Káin fog először találkozni a Biblia szerint.

 

Tudható ma már a kijelentésből, hogy a teremtéstörténet, nem az első ember fizikális teremtésének a leírása, hanem az újjá születés bemutatása szimbólumok segítségével

 

Ebben is tévedsz.  A leírás nem szimbolikusság szándékával, hanem az események vélt tárgyilagosságával igyekszik az Édenkert történetet megfogalmazni. Az újjászületéshez pedig SEMMI köze. Az ember alapvető megformálásáról van szó, amely nem egy korábban létező ember újjászületését, sőt nem is az ember teremtését jelenti, hanem csupán az Édenkertbe helyezett férfi és nő megalkotását közli tárgyilagosan, még csak nem is azzal a szándékkal, hogy Isten hasonlatosságára és képére igyekezne formálni. A szándék ott van leírva: az Édenkert művelésére és őrzésére szánta, nem pedig a föld és állatai feletti uralomra, ahogyan az ember teremtésénél az első fejezetben erről szó van.

 

szól, arról, hogy miképpen formál Isten a testi emberből lelki embert, az Ő lelki értelembe vett képére, és hasonlatosságára

 

Tehát nem arról szól. Nem a lelki emberről beszél, hanem lelkes emberről, olyan élőlényről, amit szervetlen anyagból, porból farag az Édenkert ültetője. Aki ráadásul nem is az, mint az első fejezet teremtője. Az első fejezet Teremtője hozza létre azokat a növényeket például, amelyeket a második fejezet Úristene elültet az Édenkertben. Az Úristen nem teremt növényt, csupán elültet néhányat azokból, amelyeket az első fejezetben teremtett a Teremtő Isten. Nem teremti az embert, hanem formálja, mégpedig úgy, hogy csak úgy tudja élővé tenni, ha speciális módszerével lélekkel tölti meg. Női párját sem teremti, hanem oldalbordából alakítja át, ami alapvetően különbözik az első fejezetbeli leírástól, ahol a nemeket egyszerre hozza létre és nem egyiket a másikból. Éppen azért különbözik a létrehozott alakok sorrendjében, mert az Édenkert története NEM a Teremtés történetének a leírása. Így érthető, hogy miért formálódik először a férfi, aztán a kerti növények, aztán a segítő állatok (másképpen szólva háziállatok), és csak utoljára hozza létre a nőt az Úristen az oldalbordából, hogy kudarcot vallottak Ádám segítségére alkotott háziállatok. Az Úristennel szemben a Teremtő Isten az első fejezetben nem vallott kudarcot az állataival, látta, hogy amikor azokat létrehozta, íme igen jókra sikerültek, távolról sem volt olyan célja, hogy az embernek illő segítőtársakat alkosson velük, nem is volt ember, akihez illeszthette volna.

 

A megtért, de lelki értelemben még vak, azaz újjászületetlen ember állapota van leírva az első nappal: 1.  Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.”

 

Okfejtésed önkényes, a belemagyarázás mintaesete, vagyis köze nincs az íráshoz. Az első fejezet első sorai nem a vak ember teremtéséről szólnak, hanem a később teremtendő, és egyáltalán nem vaknak teremtett ember környezetéről.

 

Hogy az Isten lelke lebegett felette, azaz meg-meg vezette már kezdettől, a megtérésétől, a második teremtési leírásban így szerepel: "és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét."

 

Magyarázatodnak szintén köze nincs a Bibliához. A Lélek lebegésével az első fejezet azt szerette volna közölni, hogy Isten már előbb létezett a teremtett dolgoknál, míg a második fejezetből rosszul ide citált rész nem az Isten létéről, hanem a férfiember szervetlen porból való életre keltéséről beszél.

 

Az életnek lehellete az Isten lelke, vagyis a szentlélek

 

Ez a magyarázatod sem állja meg a helyét, mivel ha Ádám a Szent Lelket kapta volna, akkor Ádám hasonlatosságához hűen mindenki bűnbe tud esni, aki Szent Lelket kap, mivel Ádám bűnbe esett, az általad kigondolt elmélet támadja Pál apostol tanítását, aki szerint a megelevenítő szellemet csak a bűntől megszabadultak vehetnek, ha együtt halnak meg és együtt támadnak fel Krisztussal. Ádám Pál szerint nem vehetett Szent Lelket.

 

Előzmény: Amet (5422)
gomoly Creative Commons License 2012.05.31 0 0 5518

Nem komolytalan. Isten ezt adja...

Előzmény: finom_rakottkrumpli (5516)
kari333 Creative Commons License 2012.05.31 0 0 5517

 

Márk. 14,38
Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtelen

Róm. 5,6
Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért. 

Róm. 6,6
Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: 

Róm. 8,3
Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.

 


Előzmény: kari333 (5507)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!